III. Közig Foci Kupa és Családi nap


Versengés a focipályákon és a bográcsok körül, vetélkedők és játékok a gyerekeknek – ezzel a színes programkínálattal várták május 17-én, szombaton a III. Közig Foci Kupa és Családi nap résztvevőit.

 A focitorna mezőnyét idén is különlegesnek lehetett nevezni. A közigazgatási feladatokat is ellátó minisztériumok és más, ezen a területen fontos feladatokat ellátó első vonalbeli intézmények képviseletében 36 csapat versengett, amelyek között ott volt a címvédő Központi Statisztikai Hivatal „válogatottja”, ahogy a tavalyi döntőben csak a büntetőrúgó párbajban alulmaradt Belügyminisztérium visszavágásra készülő együttese is.

Ezúttal nem hiányzott a mezőnyből az NKA csapata sem, amely a sorsolás szeszélye folytán egy csoportba került a fent említett KSH és Belügyminisztérium csapatával is. A cél a tisztes helytállás volt, amely minden szempontból sikerült.

A Családi nap másik fontos eseménye a Főzőverseny volt, ahol az NKA két csapattal vett részt. És az itt elért II. és III. helyezésre méltán lehetünk büszkék.