Az NKA Könnyűzene Kollégiuma közleménye


A Könnyűzene Kollégiuma évenként két alkalommal ír ki nyílt pályázati felhívást. Az idei második pályázati felhívásra összesen 1371 db pályázat érkezett be, közel egymilliárdos igénnyel. A legnagyobb érdeklődés az alkotói-, a hangfelvétel készítési-, a képfelvétel készítési- és a koncert támogatások iránt volt.  A pályázatok több, mint fele részesült támogatásban. Összesen 797 db pályázatot ítélt a kollégium támogathatónak, a helyes költségvetésű pályázatok esetén a teljes igényelt támogatási összeget megítélte a kollégium.

A Könnyűzene Kollégiuma 9 altémában ítélt meg támogatást, összesen 557 millió forint nagyságban.

Az Artisjus felosztási szabályának figyelembe vételével összesen 131 millió forintot kaptak az alkotói pályázatok nyertesei.

A kollégium a pályázati kiírásban szereplő elbírálási szempontok alapján hozta meg a döntéseit. Csak az kapott támogatást, akit a kollégium többsége támogathatónak ítélt.

Számos pályázót ki kellett zárni a döntésből, mert határidőig nem számoltak el a korábban kapott támogatással.

Gratulálunk a nyertes pályázóknak és egyben kérjük türelmüket a szerződések elkészüléséig. Az NKA-ban az év végi zárás és az év eleji technikai átállás rengeteg energiát és erőforrást igényel, így könnyen elképzelhető, hogy lesz olyan, akinek csak 2018. első hónapjaiban sikerül majd kipostázni a szerződését.

Felhívjuk a nyertes pályázóink figyelmét, hogy a pályázatban vállaltak bárminemű módosítására kizárólag indokolt esetben van lehetőség!

A pályázatok keretösszeg fedezetét a szerzői jogdíj bevétel biztosítja.

Köszönjük a rengeteg pályázatot!

A következő kiírás terveink szerint 2018. tavaszán jelenik majd meg.