NKA 20


A Nemzeti Kulturális Alap az idei évben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A hazai és határon túli magyar kultúrafinanszírozás meghatározó intézményének méltó megünneplése kiemelt stratégiai célkitűzésünk. Ebből a jubileumi alkalomból számos program előkészítését és lebonyolítását terveztük az idei évre.


Nemzetközi konferencia | Országos előadás-sorozat

 2013. október 18-án nemzetközi konferenciát szervezünk Budapesten, a magyar parlament felsőházi termében. A konferenciára olyan intézmények vezetőit hívtuk meg, amelyek a Nemzeti Kulturális Alaphoz hasonlóan működnek, illetve kultúrafinanszírozással foglalkoznak. A konferencia célja, hogy a meghívott intézmények kölcsönösen jobban megismerjék egymás működését, kultúrafinanszírozási gyakorlatát. 

Tisztelettel meghívjuk Önt
a Nemzeti Kulturális Alap fennállásának
20. évfordulója alkalmából rendezett

A kultúrafinanszírozás nemzetközi gyakorlata

című konferenciára

2013. október 18-án, 10 órára,

a Parlament Felsőházi termébe.

A konferencia fővédnöke:
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke

Köszöntőt mond:
Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke

A konferenciát megnyitja:
L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke,
a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, a konferencia levezető elnöke

A konferencia programja

10.00–10.15
Köszöntőt mond:
Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere,
a Nemzeti Kulturális Alap elnöke

A konferenciát megnyitja:
L. Simon László az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke,
a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke,
a konferencia levezető elnöke

10.15–10.45 L. Simon László alelnök,
Nemzeti Kulturális Alap (Magyarország)
A Nemzeti Kulturális Alap szerepe a magyar kultúrafinanszírozásban: húsz év tapasztalatai

10.45–11.15 Hatos Pál főigazgató,
Balassi Intézet (Magyarország)
Mit ér a kulturális diplomácia, ha magyar?

11.15–11.45 Kávészünet

11.45–12.15 Richard Russell igazgató,
Angol Művészeti Tanács (Nagy-Britannia)
Művészet és kultúra mindenkinek

12.15–12.45 Eivind Falk igazgató,
Szellemi Kulturális Örökség Központja (Norvégia)
Kulturális tevékenységeink finanszírozása

12.45–13.15 Olavi Laido elnök,
Észtország Kulturális Alapítványa (Észtország)
Észtország kulturális tőkéje

13.15–14.30 Ebéd

14.30–15.00 Gerhard Kowar igazgató,
KulturKontakt (Ausztria)
Ez nem a pénzről szól, hanem a változásról!

15.00–15.30 Julia Georgieva főtanácsadó,
Nemzeti Kultúra Alap (Bulgária)
Kultúrafinanszírozás Bulgáriában, a bolgár Kultúra Alap szerepe

15.30–16.00 Dea Vidovic igazgató,
Új Kultúra Alapítvány (Horvátország)
A művészetek és a kultúra finanszírozásának logikája Horvátországban

16.00–16.30 Narcis Afrasinei főigazgató,
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága (Románia)
A román Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága bemutatása

16.30–17.00 Zárszó

A konferencia nyelve magyar és angol, szinkrontolmácsolás biztosításával.

Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2013. október 14-ig,
konferencia@nka.hu címen
vagy az 1/327-4414-es telefonszámon szíveskedjék jelezni.

A megadott határidőt követően nincs mód a jelentkezés elfogadására!

Fontos információk:
A konferencia helyszíne a Parlament Felsőházi terme.
Az épületbe a belépés a VII. kapun keresztül, 8.30 és 10.00 óra között lehetséges.

Belépés csak előzetes regisztrációval!

Kérjük, hogy a beléptetés időigényessége miatt a pontos kezdés érdekében a rendezvény kezdete előtt legalább fél órával érkezzenek a helyszínre.

Kérjük, hogy a parlamenti beléptetéshez szükséges személyazonosságot igazoló okmányát (érvényes személyi igazolvány, útlevél vagy gépjármű-vezetői engedély) hozza magával, és az őrség tagjának ellenőrzésre adja át.
Az átvizsgáló kapun való gyors áthaladás érdekében szíveskedjék az Önnél lévő fém tárgyakat a zsebeiből előre kivenni, majd a csomagvizsgáló gépbe helyezni.
Az épületbe a közbiztonságra veszélyes eszközök nem hozhatók be.
A beléptetés a VII. kapunál történik. 8.30 órától már mód van az épületbe történő belépésre, a Felsőházi terem megtekintésére, ezért javasoljuk a korábbi érkezést,

Tájékoztatjuk, hogy technikai okok miatt parkolóhelyet nem tudunk biztosítani.

A konferencia helyszíne:
Parlament, Felsőházi terem
1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.
www.parlament.hu

Nemzeti Kulturális Alap
1085 Budapest, Gyulai Pál utca 13.
Tel.: 1/327-4414
konferencia@nka.hu
www.nka.hu

Partnerünk:
Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága

Támogatóink: