A ZENEMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Zeneművészet Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet, magas művészeti szakmai színvonalú, kizárólag komolyzenei tervek megvalósításának támogatására.

1. Pályázati cél: Magyarországi hagyományos komolyzenei hangversenyélet támogatása (egyedi hangversenyek vagy hangversenysorozatok megrendezése, koncertszerű rendezvények megvalósítása).

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • jelen altémába amatőr kórusok és fúvószenekarok nem nyújthatnak be pályázatot (hivatásos kórus vagy fúvószenekar az az együttes, amelyet az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény szerint nyilvántartásba vett az erre kijelölt szerv, és a nyilvántartásba vételt igazolja, továbbá az a jogi személy, amelynek alaptevékenysége kulturális, művészeti rendezvények szervezése, rendezése és ezt a tevékenységet legalább két év óta folytatja, valamint felsőfokú oktatási intézmény).

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 80.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 3.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 110133/126

Pályázók köre: a hangversenyt/hangversenyeket megrendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek, és egyéni vállalkozók.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. május 1. – 2018. május 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • hangszerelés tiszteletdíja,
  • technikus tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • hangszerbérlet,
  • hangszerhangolás,
  • hangszerszállítás,
  • helyszínbérleti díj,
  • kottakölcsönzés és -beszerzés,
  • reklám-, marketing- és propagandaköltség.
  • szállásköltség,
  • terembérleti díj,
  • utazási költség,

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket, a más forrásból megkapott, vagy igényelt támogatásokat a költségkalkuláció 4.2.1., 4.2.2., 4.2.3. pontjában kötelező feltüntetni.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. rendezvényhelyszín(ek) kezelői által adott befogadó nyilatkozat(ok),
  2. kitöltött „élőzenei produkciók pályázati betétlapja”,
  3. hangversenyszervezők esetében az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kiállított igazolás, amely tanúsítja, hogy a pályázó szerzői jogdíjfizetési kötelezettségének folyamatosan eleget tesz, valamint, hogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel szemben lejárt jogdíjtartozása nincsen,
  4. előadó-művészeti szervezetek esetében a nyilvántartásba vételt igazoló dokumentum másolata,
  5. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e.

Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

Nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…… N……) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a Bartók-év (2016.) programjaira pályázók előnyben részesülnek,
  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,
  • a program a kulturális hagyományban meghonosodott érték megőrzésére irányul-e, 
  • a program új elemekkel bővíti-e a helyi kulturális kínálatot,
  • a program kulturálisan hátrányosabb helyzetű területen jön-e létre,
  • a program fiatal közönségre fókuszál-e,
  • a program megvalósítója tehetséges pályakezdő, fiatal alkotó/előadó-e,
  • a program megvalósítója/közreműködője elismert értéket képviselő személy/együttes,
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • folyamatban van-e a megvalósítási határidő módosításával kapcsolatban kérelme a program benyújtójának.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött „élőzenei produkciók beszámoló betétlapját” a megvalósult adatokkal,
  • az eseményt dokumentáló fotót pdf formátumban,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikákat, illetve az esemény médiamegjelenését (amennyiben hang-, vagy/és képfelvétel készült, annak adathordozóra rögzített változatát, vagy internetes hivatkozási címét).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

2. Pályázati cél: Ismeretterjesztő tematikus komolyzenei koncertsorozatok, komolyzenei vetélkedők, komolyzenei táborok és kurzusok, továbbá interaktív komolyzenei foglalkozások kidolgozásának és megvalósításának támogatása a magyarországi alap- és középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok zenei nevelésének elősegítése, a zene iránti nyitottság és a jövő koncertlátogató közönség számának növelése céljából.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 3.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 110104/126

Pályázók köre: a zenei ismeretterjesztés területén többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, hangversenyszervezők, alap- és középfokú oktatási intézmények (oktatási intézmények alapítványai és egyesületei is), továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, és egyéni vállalkozók.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. szeptember 1. – 2018. augusztus 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szerzői tiszteletdíjak (az ismeretterjesztő program vagy vetélkedő tematikájának kidolgozásában résztvevő szerzők részére),
  • előadók tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • hangszerbérlet,
  • helyszínbérleti díj (amennyiben az előadás nem az iskolákban jön létre),
  • kottakölcsönzés és -beszerzés.
  • szállítási költség,
  • terembérleti díj (amennyiben az előadás nem az iskolákban jön létre),
  • utazási költség,

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  2. kitöltött „ismeretterjesztő hangversenyek, zenei vetélkedők, kurzusok és táborok pályázati betétlapja”,
  3. tervezett előadáso(ko)n elhangzó (műsorvezetői/moderátori) szövegek vázlata,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…… N……) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,
  • a program kulturálisan hátrányosabb helyzetű területen jön-e létre,
  • a program megvalósítója/közreműködője elismert értéket képviselő személy/együttes,
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • a program kapcsolódik-e az iskolai tananyaghoz,
  • a program a területen jártas zenetörténészi vagy zenetudósi szakképzettséggel rendelkező, az ifjúságot is megszólítani képes moderátor/szakember közreműködésével valósul-e meg,
  • a program a társművészetek bevonásával, audiovizuális technikák alkalmazásával, valamint interaktív módon valósul-e meg.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

3. Pályázati cél: Komolyzene vonatkozásában külföldi vendégszerepléseken, nemzetközi fórumokon, versenyeken, konferenciákon, tanulmányutakon, szakmai utakon, továbbá jelentős nemzetközi szervezetek munkájában való részvétel.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét: jelen altémába amatőr kórusok és fúvószenekarok nem nyújthatnak be pályázatot. (Hivatásos kórus, vagy fúvószenekar az az együttes, amelyet az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény szerint nyilvántartásba vett az erre kijelölt szerv, és a nyilvántartásba vételt igazolja, továbbá az a jogi személy, amelynek alaptevékenysége kulturális, művészeti rendezvények szervezése, rendezése és ezt a tevékenységet legalább kettő év óta folytatja, valamint a felsőfokú oktatási intézmény.)

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 1.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 110103/126

Pályázók köre: magyarországi zeneművészeti és előadó-művészeti szervezetek, szakemberek, kutatók, kamaraegyüttesek, zeneművészeti oktatási intézményekben tanuló, vagy már végzett fiatal magyar zeneművészek, a magyar zenetudomány és zenepedagógia képviselői (a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, egyéni vállalkozók, valamint jogi személyek).

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. július 1. – 2018. június 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • belépőjegy,
  • biztosítási költség,
  • részvételi, regisztrációs díj,
  • standbérleti díj.
  • szállásköltség,
  • utazási költség,

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket, a más forrásból megkapott, vagy igényelt támogatásokat a költségkalkuláció 4.2.1., 4.2.2., 4.2.3. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  2. kitöltött „külföldi hangversenyek, zenei versenyek, konferenciák, tanulmányi utak pályázati betétlapja”,
  3. verseny esetén a rendező szerv írásos visszaigazolása,
  4. rendezvény meghívója, illetve munkaprogramja,
  5. tanulmány- és szakmai utak esetében munkaterv,
  6. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…… N……) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,
  • a program nemzetközi rangja, jelentősége, várható szakmai hatása,
  • a programon részt vevő pályázó korábbi versenydíjai, szakmai sikere,
  • a program szakmai értéke és nemzetközi jelentősége,
  • a program aktualitása, várható hazai hatása,
  • a program költségvetés realitása,
  • a program megvalósítója tehetséges pályakezdő, fiatal alkotó-/előadó-e,      
  • a program megvalósítója/közreműködője elismert értéket képviselő személy/együttes,  
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,                                      
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • folyamatban van-e a megvalósítási határidő módosításával kapcsolatban kérelme a program benyújtójának.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.               

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

4. Pályázati cél: Komolyzene vonatkozásában külföldi művészek és együttesek felléptetése, szakemberek fogadása magyarországi helyszíneken.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 25.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 3.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 110124/126

Pályázók köre: magyarországi hangversenyt rendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek, és egyéni vállalkozók.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. július 1. – 2018. június 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • technikus tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • hang- és fénytechnikai költség.
  • hangszerbérlet,
  • hangszerhangolás,
  • helyszínbérleti díj,
  • kottakölcsönzés és -beszerzés,
  • reklám-, marketing- és propagandaköltség,
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • terembérleti díj,
  • utazási költség,

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. meghívott külföldi művész, szakember, szólista, együttes, társulat elfogadó nyilatkozata,
  2. program helye, ideje, meghívás célja,
  3. program részletes leírása,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…… N……) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,   
  • a meghívandó művész, szakember, társulat nemzetközi rangja, elismertsége,
  • a magyarországi fellépések, előadások, programok szakmai jelentősége,
  • a várható szakmai és/vagy közönségérdeklődés
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • folyamatban van-e a megvalósítási határidő módosításával kapcsolatban kérelme a program benyújtójának.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.                

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a meghívott külföldi művész, szakember, együttes, társulat szakmai munkájának és a szakmai program eredményességét,
  • a megvalósulás körülményeit,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikát, illetve médiamegjelenést (műsorfüzet, szórólap, fotó-, amennyiben hang-, vagy/és képfelvétel készült, annak adathordozóra rögzített változatát, vagy internetes hivatkozási címét).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

5. Pályázati cél: A magyarországi amatőr kórusmozgalom tevékenységének támogatása.

A területi alapon rendszeresen szervezett magyarországi megyei, regionális, országos találkozók, versenyek, az Éneklő Ifjúság megyei és központi rendezvényeinek megvalósítása, kiemelkedő jelentőségű nemzetközi fesztiválokon, versenyeken való részvétel, a magyar kórusművészet értékeinek nemzetközi megismertetése.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által biztosított jogdíjbevétel terhére, az 1999. évi LXXVI. szerzői jogról szóló törvény 35. §-a értelmében fénymásolt kotta használata nem támogatható.

Amennyiben a Kollégium tudomására jut, hogy a pályázó fénymásolt kottát használ, a Zeneművészet Kollégiuma a pályázó összes további pályázatát érvénytelennek minősíti.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:  14.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 800.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 110125/126

Pályázók köre: a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, mint az amatőr kórusok képviselői, valamint közművelődési tevékenységet alapító okiratban rögzítetten végző intézmények, országos hatókörű szakmai szervezetek, és egyéni vállalkozók.

Erre az altémára hivatásos előadó-művészeti együttesek és népművészeti csoportok, népdalkörök nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. július 1. – 2018. június 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. 

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: a pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotó(k) tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • helyszínbérleti díj,
  • reklám-, marketing és propagandaköltség.
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • terembérleti díj,
  • új művek beszerzése, repertoár bővítése,
  • utazási költség,
  • verseny nevezési díja,

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  2. kitöltött „élőzenei produkciók pályázati betétlapja”,
  3. pályázó magánszemély kórust képviselői jogosultságáról szóló nyilatkozat, legalább két kórustag aláírásával ellátva,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…… N……) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a hazai kórusmozgalom kiszélesítése, színvonalának emelése, közösségi tevékenységeinek fejlesztése, társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak megerősítése.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött „élőzenei produkciók beszámoló betétlapját” a tervezett és a megvalósult adatokkal,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikákat, illetve az esemény média megjelenését (amennyiben hang-, vagy/és képfelvétel készült, annak adathordozóra rögzített változatát, vagy internetes hivatkozási címét,),
  • versenyek esetén a verseny dokumentációját, az elért eredményt, a résztvevő együttesek számát.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

6. Pályázati cél: A magyarországi amatőr fúvószenekari tevékenység támogatása, közösségi tevékenységeinek fejlesztése, társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak megerősítése. A területi alapon rendszeresen szervezett magyarországi megyei, regionális, országos találkozók, versenyek megvalósítása, kiemelkedő jelentőségű nemzetközi fesztiválokon, versenyeken való részvétel.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg:  10.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 800.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 110108/126

Pályázók köre: amatőr fúvószenekarok képviselői, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, illetve egyéni vállalkozók, valamint közművelődési tevékenységet alapító okiratban rögzítetten végző intézmények, országos hatókörű szakmai szervezetek.

Erre az altémára hivatásos fúvószenekarok nem nyújthatnak be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. július 1. – 2018. június 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj,
  • hangszerelés tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • nevezési díj,
  • reklám- és propagandaköltség.
  • szakmai anyagköltség,
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • terembérleti díj,
  • új művek beszerzése, repertoár bővítése,
  • utazási költség,

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket a költségkalkuláció 4.2.2. pontjában kötelező feltüntetni.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  2. a kitöltött „élőzenei produkciók pályázati betétlapja”,
  3. pályázó magánszemély zenekart képviselői jogosultságáról szóló nyilatkozat, legalább két zenekari tag aláírásával ellátva,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…… N……) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,
  • a program a kulturális hagyományban meghonosodott érték megőrzésére irányul-e, 
  • a program új elemekkel bővíti-e a helyi kulturális kínálatot,
  • a program kulturálisan hátrányosabb helyzetű, vagy határon túli területen jön-e létre,
  • a program fiatal közönségre fókuszál-e,
  • a program megvalósítója tehetséges pályakezdő, fiatal alkotó/előadó-e,
  • a program megvalósítója/közreműködője elismert értéket képviselő személy/együttes,
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • folyamatban van-e a megvalósítási határidő módosításával kapcsolatban kérelme a program benyújtójának.

Az elbírálás során előnyt élveznek a hazai fúvószenekari mozgalom kiszélesítését, színvonalának emelését, közösségi tevékenységeinek fejlesztését, társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak megerősítését szolgáló programok.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött „élőzenei produkciók beszámoló betétlapját” a tervezett és a megvalósult adatokkal,
  • az eseményt dokumentáló fotót pdf formátumban,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikákat, illetve az esemény média megjelenését (amennyiben hang-, vagy/és képfelvétel készült, annak adathordozóra rögzített változatát, vagy internetes hivatkozási címét),
  • versenyek esetén a verseny dokumentációját, az elért eredményt, a résztvevő együttesek számát.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat: 

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu  központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKAtv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Jelen pályázati felhívás 1., 3. és 4. pontja esetén a kedvezményezett az Európai Bizottság  SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007. számú bizottsági határozat szerinti kulturális célú támogatásban részesül.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:

a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.

  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.

Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2017. április 20-án éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4346-os és a (36 1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az EMET honlapján és az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Zeneművészet Kollégiuma