A HALMOS BÉLA PROGRAM IDEIGLENES KOLLÉGIUM NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Halmos Béla Program célja a népzenei utánpótlás támogatása, színvonalas népzenei és világzenei produkciók fellépési lehetőségeinek, bel- és külföldi népszerűsítésének elősegítése. A Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség bemutatásának elősegítése. Lehetőséget adni, hogy a tartalmas, értékes népzenei és a népzenei hagyomány mély ismeretén alapuló világzenei szólisták és együttesek produkciói eljussanak a szélesebb közönséghez. Támogatni azon alkotókat és előadóművészeket, akik a legjelentősebb eséllyel bírnak színes zenei kultúránk nemzetközi jelenlétének megerősítésében, a magyar modell terjesztésében.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

  1. Pályázati cél: Hazai és külhoni, rendszeresen működő táncházak és folkklubok komplex, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népművészeti világát bemutató programjainak támogatása, amelyek a megvalósítási időszakon belül legkevesebb 10 alkalommal, heti-havi rendszerességgel, kizárólag élőzenés szolgáltatással kerülnek megrendezésre.

A Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium olyan pályázati programokat részesít előnyben, amelyek táncházak, koncertek és előadások együttesének átgondolt koncepcióján alapuló sorozatát tartalmazzák. Előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyeknek megvalósításában nagy gyakorlattal rendelkező táncos szakemberek vesznek részt, továbbá olyan zenészek működnek közre, akik rendelkeznek a Népművészet Mestere, Népművészet Ifjú Mestere címmel, vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén szereztek diplomát.

Támogatott pályázatok esetén a tervezett programokat akkor is meg kell tartani 10 alkalommal, élőzenés szolgáltatással, ha a Kollégium csökkentett támogatást nyújt, azonban a program tartalmi elemeinek és költségeinek csökkentése lehetséges.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft

Maximálisan igényelhető támogatási összeg: 2.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100 %

Altéma kódszáma: 786108/2

Pályázók köre: Hazai és határon túli, népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, szakmai szervezetek, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye) és népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények. Magánszemély nem pályázhat!

A pályázatot a program megrendezője nyújthatja be, egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be egy programsorral.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az erre az altémára benyújtott programmal jelen pályázati felhívás 3. pályázati céljára (786131 altéma) nem nyújtható be pályázat.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. szeptember 1.–2017. június 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • hangtechnikai szolgáltatás díja,
  • reklám- és propagandaköltségek,
  • szállásköltség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

  • A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.
  • A programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) a pályázati adatlap költségvetésében a 4.2.2 sorban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.
  • A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. A 786108 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani, (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni),

A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!

  1. pályázó aláírt nyilatkozata arról, hogy ezen altémában megpályázott programra nem nyújtott be pályázatot jelen pályázati felhívás 3. pályázati céljában a 786131 számú altémában (a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a megpályázatott program megnevezését, helyszínét, időpontját is),
  2. a táncos és zenész szakemberek, meghívott előadók rövid szakmai életrajza, díjaik felsorolása,
  3. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata,
  4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  5. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • pályázat szakmai programjának minősége, szakmai jelentősége,
  • program költségvetésének realitása, a meglévő források mértéke és várható bevételei,
  • pályázat igényessége, kidolgozottsága, színvonala,
  • új célcsoportok, nagyobb létszámú közönség bevonása a programba,
  • program várható eredménye.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • A 786108 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai beszámolója részeként az e célra szerkesztett betétlapot.

(A betétlap tartalmazza a megvalósult rendezvény részletes leírását az esemény/ek helyét, idejét, látogatói és közreműködői létszámot (különös tekintettel arra, ha új célcsoportokat, nagyobb létszámú közönséget is bevontak a programba), médiavisszhangját (amennyiben volt), így azt külön nem kell csatolni.)

  • fotódokumentációját.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül.
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

  1. Pályázati cél: Olyan Kárpát-medencei fesztiválok népzenei és világzenei programjainak támogatása, amely fesztiválok műsorában hangsúlyosan jelenik meg a népzene és a Halmos Béla Program célja szerint értelmezett, a népzenei hagyomány mély ismeretén alapuló világzene, valamint a népzenét más zenei/művészeti műfajokkal társító produkciók („crossover”).

A Kollégium kizárólag a Magyar Fesztivál Szövetség Művészeti és a Köztivál tagozatának fesztiváljait rendezők pályázatát fogadja el.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft

Maximálisan igényelhető összeg: 1.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100 %

Altéma kódszáma: 786107/2

Pályázók köre: A Magyar Fesztivál Szövetség Művészeti és Köztivál tagozata fesztiváljainak megrendezői.

Egy pályázó erre az altémára egy pályázatot nyújthat be, amely akár több fesztiválra is vonatkozhat.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. május 1.–2017. április 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • előadók fellépésének tiszteletdíja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

  • A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat.
  • A programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) a pályázati adatlap költségvetésében a 4.2.2 sorban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.
  • A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 786107 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni),

A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!

  1. tervezett népzenei és világzenei előadók szakmai tevékenységének ismertetése,
  2. több program esetén, programonkénti részletes költségvetés és azok összesítése (NKA-tól igényelt támogatás, jogcímenkénti bontásban, a programonkénti költségvetések jogcímeinek és összegének egyeznie kell a pályázati adatlapban szereplő jogcímekkel és összegekkel),
  3. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata,
  4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  5. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai színvonala,
  • a fesztivál kulturális jelentősége,
  • a fesztiválon belül a népzene fajsúlyos megjelenése,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása,
  • a pályázó eddigi szakmai munkája,
  • a program várható eredménye,
  • a közönségszervezésre vonatkozó terv minősége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megvalósult rendezvény részletes leírását,
  • az esemény/ek helyét, idejét, látogatói és közreműködői létszámot (különös tekintettel arra, ha új célcsoportokat, nagyobb létszámú közönséget is bevontak a programba),
  • médiavisszhangját,
  • fotódokumentációját.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát ( írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül.
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

3. Pályázati cél: Hazai vagy külhoni településen megvalósuló magas színvonalú, kiemelt népzenei és világzenei nagy koncert (egy alkalom), vagy egy min. 6 alkalomból álló koncertsorozat támogatása.

Kiemelt nagy koncert esetében a helyszín színház, vagy koncertterem lehet, amelynél az elvárt közönség létszáma legalább 300 fő, koncertsorozat esetében összesen legalább 600 fő.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft

Maximálisan igényelhető összeg: 1.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100 %

Altéma kódszáma: 786131/2

Pályázók köre: Hazai vagy határon túli előadók képviseletével megbízott jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, vagy egyéni vállalkozó.

Magánszemély nem pályázhat!

Egy pályázó erre az altémára csak egy pályázatot nyújthat be.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az erre az altémára benyújtott programmal jelen pályázati felhívás 1. pályázati céljára (786108-as altéma) nem nyújtható be pályázat.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. május 1.–2016. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíjak,
  • szállítási költség,
  • szállásköltség,
  • terembérleti díj,
  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • reklám- és propagandaköltségek.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

  • A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.
  • A program során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) a pályázati adatlap költségvetésében a 4.2.2 sorban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.
  • A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 786131 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni),

A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!

  1. befogadóhely aláírt nyilatkozata a program befogadásáról, valamint arról, hogy a befogadó a programokra nem nyújtott be pályázatot jelen pályázati felhívás 1. pályázati céljában a 786108 altémában (a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a megpályázatott program megnevezését, helyszínét, időpontját is),
  2. előadók aláírt nyilatkozata arról, hogy a pályázót megbízták a képviseletükkel (a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a képviselt előadók ill. előadói csoportok esetén az előadók neveit, lakcímeiket, valamint a csoport vezetője e-mail és telefonszám elérhetőségét is),
  3. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata,
  4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  5. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai színvonala,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása,
  • a pályázó eddigi szakmai munkája,
  • a program várható eredménye.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • A 786131 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai beszámolója részeként az e célra szerkesztett betétlapot.

(A betétlap tartalmazza a megvalósult szakmai program leírását, a helyszínek felsorolását, a fellépők megnevezését és közönséglétszámot, valamint az esemény sajtóban megjelent írásainak másolatát (amennyiben volt), így azt külön nem kell csatolni.)

  • a megvalósított szakmai program fotódokumentációját (helyszínenként 1-1 db),
  • Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:
  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül.
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

4. Pályázati cél:

Néptáncegyüttesek számára minimum 25 perces, új, szakmai fórumokon történő élőzenés bemutatóihoz (pl. országos néptánc-minősítő fesztiválok, néptánc-koreográfusi versenyek) készülő magas színvonalú koreográfiazenék létrehozásának, azok stúdió minőségű hangfelvételeinek és a bemutatókon történő előadásának támogatása.

A benyújtásra kerülő pályázatnak mindhárom fenti elemet tartalmaznia kell.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft

Maximálisan igényelhető összeg: 600.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100 %

Altéma kódszáma: 786132/2

Pályázók köre: Hazai és határon túli, néptáncegyütteseket fenntartó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, gazdasági társaságok. Magánszemély nem pályázhat!

Egy produkcióval kapcsolatban erre az altémára csak egy pályázat nyújtható be.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. május 1.–2017. április 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • zenei szerkesztői tiszteletdíj,
  • zeneszerzői tiszteletdíj
  • előadói tiszteletdíj,
  • stúdió-hangfelvétel költségei,
  • szerzői jogdíj.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

  • A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.
  • A program során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) a pályázati adatlap költségvetésében a 4.2.2 sorban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.
  • A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 786132 altémában benyújtott pályázatok tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő adatok kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni),

A betétlap a linkre kattintva nyitható meg!

  1. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata,
  2. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  3. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor a pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai színvonala,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • A 786132 altémában benyújtott pályázat tartalmi és szakmai beszámolója részeként az e célra szerkesztett betétlapot.

(A betétlap tartalmazza a megvalósult szakmai program leírását, a helyszínek felsorolását, a fellépők megnevezését, médiavisszhangját, így azt külön nem kell csatolni.),

  • a jó minőségben elkészült zenei anyagot tartalmazó adathordozót (ledása az NKA Igazgatósága postacímére: 1388 Bp. Pf. 82),
  • a megvalósított szakmai program fotódokumentációját (helyszínenként 1-1 db),

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül.
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

  1. Pályázati cél: A népzenei képzési programok támogatása

Jelen altéma célja a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség bemutatása).

5. a) Ismeretterjesztő népzenei előadások megrendezése.

Pályázni min. 100 fős közönség előtt zajló előadásokkal lehet.

5. b) Népzenei szakmai mesterkurzusok támogatása.

Előnyt élveznek a belépődíjas/részvételi díjas projektek.

Az esemény megvalósulását részletesen dokumentálni kell (fotók, videó, médiamegjelenések), amely támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló részét képezi majd.

5. c) Népzenei képzést segítő nyomdakész kéziratok, audio, vizuális, audiovizuális szakmai anyagok létrehozásának támogatása.

5. d) A középfokú népzenei képzésben érdekelt alapítványok népzenei szakmai programjainak támogatása.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft (összesen a négy altémában)

Maximálisan igényelhető összeg: 1.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100 %

Altéma kódszáma: 786104/2

Pályázók köre: 5. a) és 5. c) pont esetében, hazai és határon túli, (az 5/b.pont esetében hazai és külhoni), népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, szakmai szervezetek, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye) és népművészeti tevékenységgel is foglalkozó intézmények, az 5. d) pont esetében a pályázati célban meghatározott alapítvány pályázhat.

Magánszemély nem pályázhat!

Egy pályázó erre az altémára csak egy pályázat nyújthat be, de minden alpontot tartalmazhat a pályázata, ha megfelel a kritériumoknak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához olyan betétlapot/lapokat töltsön ki- és fel, amelyik pontra pályázik.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. szeptember 1.–2017. május 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.
A pályázat benyújtásakor még meg nem valósult programok esetében a megítélt támogatás 100%-a előlegként kerül kifizetésre a szerződés megkötését követően, figyelemmel a pályázó által megadott finanszírozási ütemtervben foglaltakra.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 2%-a nevezési díjat – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, de minimum 5000 Ft-ot köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

5. a) Ismeretterjesztő népzenei előadások támogatása esetében:

  • előadói tiszteletdíj,
  • szállítási költség.

5. b) Népzenei szakmai mesterkurzusok támogatása esetében:

  • előadói tiszteletdíj,
  • szállítási költség.

5. c) Népzenei képzést segítő nyomdakész kéziratok audio, vizuális, audiovizuális, szakmai anyagok létrehozásának támogatása esetében:

  • szerzői tiszteletdíj,
  • lektori tiszteletdíj,
  • szerkesztői tiszteletdíj.

5. d) A középfokú népzenei képzésben érdekelt alapítványok népzenei szakmai programjainak támogatása esetében:

  • szakértői díj (akkreditációt előkészítő),
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • szakmai tárgyi eszközök (a benyújtott szakmai programhoz szorosan kapcsolódva). A szakmai eszközre kért támogatás nem lehet több, mint az igényelt támogatási összeg 70%-a!

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

  • A Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.
  • A program során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) a pályázati adatlap költségvetésében a 4.2.2 sorban fel kell tüntetni.  Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.
  • A Kollégium kikötheti, hogy a támogatást milyen konkrét cél megvalósítására adja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 786104 altémában benyújtott pályázatok tartalmi és szakmai, a Kollégium által meghatározott szempontok, kérdések alapján történő kifejtését egy, erre a célra szerkesztett betétlapon kell benyújtani (a betétlap tartalmazza a programleírást, így azt külön nem kell csatolni), a betétlap a linkre kattintva nyitható meg! 5/a, 5/b, 5/c, 5/d betétlap!!!
  2. 5/a.) ponthoz: a pályázónak nyilatkoznia kell, hogy a program min. 100 fős közönség előtt zajlik. (a nyilatkozatnak tartalmaznia kell az előadáson résztvevő hallgatóság tervezett körének megnevezését is)
  3. 5/d.) ponthoz a pályázónak csatolnia kell, a népzenei képzésben résztvevő középiskola igazolását arról, hogy az alapítványt az iskolában zajló népzenei képzés céljából hozták létre,
  4. nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. lebonyolító nyilatkozata (határon túli pályázók esetében, amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA- portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai színvonala,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása,
  • a pályázó eddigi szakmai munkája,
  • várható eredmény.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megvalósított szakmai programot,
  • a program fotódokumentációját (helyszínenként 1-1 db),
  • az 5/c. pont esetében a tartalomhoz való hozzáférési útvonalat biztosító internetes link megadását, vagy a produktum adathordozón történő ledását (az NKA Igazgatósága postacímére: 1388 Bp. Pf. 82),
  • médiavisszhangját (a és b pont esetében).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül.
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság  SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozat rendelkezéseinek megfelelően odaítélt kulturális célú támogatásban részesül.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKA-tv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:

a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.

  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.

Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. június 15-én, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4309-es, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

                                                             Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium