A HANGFOGLALÓ KÖNNYŰZENE TÁMOGATÓ PROGRAM KOLLÉGIUM NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A HANGFOGLALÓ KÖNNYŰZENE TÁMOGATÓ PROGRAM KOLLÉGIUM NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium ötödik alkalommal hirdet nyílt pályázatot a Hangfoglaló Program keretén belül induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására.

Pályázati cél: Induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítése, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítása.

A pályázat célja, hogy ösztönözze és támogassa azoknak az induló és kezdő zenekaroknak, előadóknak az első lépéseit, akiknek a produkciói színvonala alapján feltételezhető, hogy gazdagítják a magyar könnyűzenei kultúrát és számíthatnak a közönség érdeklődésére. A Hangfoglaló Program további alprogramjaival együtt komplex támogatási rendszerben kívánja segíteni az alkotókat tehetségük kibontakoztatásában és szakmai fejlődésükben.

Támogatott pályázat megvalósítása során, a támogatási összeg terhére az alábbi céloknak kell megvalósulniuk:

  • a támogatott – a pályázati cél elérése érdekében – köteles a Hangfoglaló Program Kollégium által kijelölt mentorral együttműködni,
  • minimum öt, korábban még stúdióban nem rögzített saját zeneszám, minőségi, profi hangstúdióban történő felvétele, rögzítése, amit a támogatottnak elkészülte után meg kell küldenie elektronikus úton a Hangfoglaló Programirodának,
  • minimum egy, újonnan rögzített saját dalhoz kapcsolódó, profi technikával és szakemberekkel rögzített, minőségi videoklip felvétele, elkészítése, amit a támogatottnak elkészülte után meg kell küldenie elektronikus úton a Hangfoglaló Programirodának,
  • a támogatott előadó vagy zenekar promóciós portfóliójának elkészítése (fotó, logó, sajtóanyagok, alaphirdetési eszközök – komplex kiajánló anyag, amely magában foglalja az előadó/zenekar bemutatkozó anyagait: fotó, videó, hangzóanyag, rövid leírását és elérhetőségeit),
  • pályázó előadó vagy zenekar webes felületének folyamatos működtetése minimum a program megvalósításának végéig,
  • az elkészült hanganyagok minimum 100 példányban való megjelentetése hanghordozón amiből 1 példányt a szakmai beszámolóhoz az EMET NKA Igazgatóságára postai úton be kell nyújtani (1389 Budapest, Postafiók 128.), 49 példányt pedig a Hangfoglaló Programirodának kell átadni.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Magánszemélyként pályázó előadó pénzügyi lebonyolító szervezetet vehet igénybe.
  • Lebonyolító nélkül pályázó előadó magánszemélyként a saját nevére kiállított számlák ellenében teljesíthet kifizetéseket.
  • Lebonyolító magyarországi székhellyel rendelkező, önállóan gazdálkodó jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A lebonyolító számára – az NKA portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.
  • Támogatott pályázat esetében a pályázó – a pályázati cél elérése érdekében – köteles a Hangfoglaló Program Kollégium által kijelölt mentorral együttműködni. A mentor tiszteletdíjaként pályázatonként egységesen 200.000 Ft + Áfa-t kell igényelni. A mentori tiszteletdíjat a mentor, vagy a mentor képviseletében eljáró vállalkozás vagy szervezet által kiállított számla ellenében kell a támogatottnak kifizetnie.
  • A pályázó előadó, zenekar saját közreműködői tiszteletdíjára támogatás nem igényelhető, azt a Kollégium nem támogatja.
  • Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy jelen pályázat mellékletét képező hang- és képanyag alapján a Kollégium előszűrést végez. Az előszűrésen megfelelő pályázók élő, színpadi meghallgatáson vesznek részt, amelyre Budapesten kerül sor. A meghallgatás pontos idejéről, helyszínéről a pályázók legalább 7 nappal korábban értesítést kapnak. A meghallgatáson való részvétel a sikeres pályázat feltétele. A meghallgatáson a Hangfoglaló Program Kollégium és a Kollégium által felkért – a magyar zenei élet képviselőiből álló – zsűri választja ki a Hangfoglaló Program által a 2018/2019-es évadban támogatandó előadókat, zenekarokat.
  • A Kollégium kizárólag művészi értékkel bíró, saját szerzeményeket és élőzenét játszó formációkat támogat.

Az élőzenei kitétel egyaránt érvényes az együttes/szólista/énekes produkciójára és a kíséretre is. A Kollégium ugyanakkor méltányolható szakmai indokokra tekintettel elfogadhat elektronikus zenei támogatást. A felvett alapra történő élő éneket a Kollégium nem tekinti élőzenei produkciónak.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: 2.000.000 Ft pályázatonként.

A Kollégium 20 pályázatot kíván támogatni.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 779144/65

Pályázók köre:

Olyan induló és kezdő előadók, zenekarok, akik:

  • legfeljebb 1, nem szerzői kiadású nagylemezzel (minimum 8 dal egy adathordozón) rendelkeznek, és nincs érvényben lévő lemezkiadásra vonatkozó szerződésük,
  • a pályázati felhívás megjelenése előtti 1 évben maximum 20 élő koncertet adtak,
  • maximum 2 olyan dallal rendelkeznek, amelyet országos lefedettségű rádió több mint 5 alkalommal játszott a pályázat megjelenését megelőző 12 hónapban.

A pályázatot a fenti szakmai kritériumoknak megfelelő zenekarok és előadók, illetve a képviseletükben eljáró jogi vagy természetes  személyek  nyújthatják be. Nem önálló jogi személy zenekarok képviselőjük útján pályázhatnak.

Formációk esetén: a Pályázók köre bekezdésben leírt valamennyi feltételnek a tagok (illetve a tagok korábbi formációinak) több, mint 50 %-ánál teljesülnie kell. Alacsonyabb mértékű teljesülés esetén a formáció (annak képviselője) nem nyújthat be pályázatot.

Azon előadók és zenekarok, amelyek a 2014. évben a Zenei Kollégiumtól a Cseh Tamás Program keretén belül fiatal pályakezdő előadók, zenekarok első hang- és képfelvételének elkészítésére, valamint a pályára lépést támogató kommunikáció megvalósítására (altéma száma: 3044/200), valamint a 2015., 2016. és 2017. évben a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumtól (2017. októbertől Hangfoglaló Program Kollégiumtól) az induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására (altéma száma: 7944/5, 779144/22, 779144/31, 779144/32, 779144/45) támogatásban részesültek, jelen felhívásra nem nyújthatnak be pályázatot. Ugyancsak nem nyújthatnak be pályázatot azon zenekarok, amelyeknek bármelyik tagja, mint egyéni előadó korábban a fenti pályázatokon sikeresen szerepelt bármilyen zenei formációban.

Azt a pályázót, aki jelen pályázati felhíváshoz kötelező mellékletként benyújtandó pályázói nyilatkozatban valótlant állít, a Hangfoglaló Program Kollégium az általa meghirdetett pályázatokból 5 évre kizárhatja.

Előadónként, zenekaronként azonos formációval csak 1 pályázat nyújtható be.

Felhívjuk a figyelmet, hogy sikeres pályázat esetén a pályázatban megjelölt felállású formáció összetételében, a pályázat végrehajtásának időszakában maximum 50%-os változás állhat be. Ennél nagyobb arányú változás esetén a pályázat végrehajtása sikertelen. Ugyancsak felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázatban megadott formációnak és az úgynevezett meghallgatáson résztvevő formációnak azonosnak kell lennie.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatás terhére – kizárólag a pályázó nevére és címére kiállított – számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2018. november 1.– 2019. október 31.

Finanszírozás módja:

A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • mentor tiszteletdíja (kötelező igényelni, összege 200.000 Ft+Áfa),
  • előadói tiszteletdíj (pl. vendégzenész, vendégénekes; a pályázó formációban résztvevő előadó tiszteletdíjára támogatás nem igényelhető),
  • fotós tiszteletdíja,
  • hangmérnök tiszteletdíja,
  • producer tiszteletdíja,
  • technikai közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • stúdióköltség és utómunka,
  • kép- és hanghordozók gyártási, anyag- és csomagolási költségei,
  • reklám-, PR- és marketingköltségek,
  • nyomdai előkészítés(i) munkák,
  • nyomdaköltség,
  • képfelvétel készítés és utómunka,
  • grafikai tervezés,
  • utazási költség,
  • szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • szállítási költség,
  • terembérleti díj,
  • helyszínbérleti díj,
  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • színpadtechnika bérleti díja,
  • hangtechnikai szolgáltatás,
  • fénytechnikai szolgáltatás,
  • vetítéstechnikai szolgáltatás,
  • installációs költség.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre (jellemzően tiszteletdíjak) nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatásban részesített magánszemély a saját nevére kiállított számla ellenében teljesíthet kifizetéseket. A számla ellenében teljesített kifizetés dologi költségnek minősül. Tiszteletdíj a támogatásból fizethető, azonban csak számla ellenében, azt a pályázati adatlap költségvetésének 4.1.3. pontjában, a dologi költségek alatt kell feltüntetni. (Ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.)

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy weboldal tárhelyének bérlésére, a weboldal működtetésére, domain vásárlásra támogatás nem igényelhető és nem használható fel. A honlap tartalmának elkészítésére és tartalmi szerkesztésére támogatás kérhető, reklám- PR és marketingköltség alatt tüntethető fel.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. induló és kezdő előadók, zenekarok támogatásához kapcsolódó betétlap, (Kérjük a betétlapot elektronikus formában kitölteni, és pdf konvertáló programmal elkészíteni a pdf állományt. Ehhez segítség az NKA portálján a Dokumentumok kezelése bekezdésnél található: http://www.nka.hu/technikai ajánlás. Kérjük, hogy a szkenneléses pdf állomány készítést mellőzzék, mert a betétlapban feltüntetett hivatkozás/link közvetlenül nem nyitható meg.),
  2. a HP induló és kezdő előadók, zenekarok támogatásához kapcsolódó pályázói nyilatkozat,
  3. nyilatkozat arról, hogy a pályázó jogosult képviselni a zenekart,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • induló és kezdő előadók, zenekarok támogatásához kapcsolódó betétlap,
  • a HP induló és kezdő előadók, zenekarok támogatásához kapcsolódó pályázói nyilatkozat,
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó jogosult képviselni a zenekart,
  • a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a tervezett szakmai projekt kidolgozottsága, tartalma,
  • a pályázat mellékleteként benyújtott, az előadó, vagy zenekar korábbi felvételeiből válogatott zeneszám/ok színvonala,
  • a pályázat benyújtását követő meghallgatás zsűrijének véleménye.

A Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program által támogatott, 2017-18. évadban rendezett megyei tehetségkutató versenyek első helyezettjeit a Kollégium automatikusan meghívja a meghallgatásra, amennyiben érvényes pályázatot nyújtanak be.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a támogatott tevékenységhez kapcsolódó média megjelenések összefoglalását,
  • beszámolót a kommunikációs tevékenységről és anyagokról,
  • a videoklip és a kiadványok linkjét,
  • az elkészült hanghordozók 1 példányát postai úton, és a Hangfoglaló Programiroda igazolását a további 49 példány leadásáról.
  • a promóciós anyagokat 1 példányban postai úton,
  • az előadó/zenekar mellé rendelt mentor szakmai beszámolóját.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat vagy pénztárbizonylat/pénztárnapló/könyvelési bizonylat) szkennelt példányát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit is fel kell tölteni, továbbá ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges (a nyilatkozat az alábbi helyről tölthető le: www.nka.hu / Információk / Tájékoztató a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében kiállított számlákkal történő elszámolásokhoz),
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • a számlavezetésre kötelezettek 1,5 M Ft feletti kifizetéseket kizárólag banki átutalással teljesíthetnek, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség–haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a 95. § (1) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2018. augusztus 6-án éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4305-ös, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az EMET honlapján és az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.  

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Hangfoglaló Program Kollégiuma