Az Összművészeti Programok Kollégiuma meghívásos pályázati felhívása


Az Összűvészeti Programok Kollégiuma a magyar identitás erősítésével kapcsolatos feladatkörében, a Trianoni évfordulóhoz, a Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódva  meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a Kárpátia Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaságot.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:

  1. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, vagy
  2. a támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

Abban az esetben, ha Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 3/2020  (III. 23.) EMET főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 16-28. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.

Pályázati cél: Olyan kultúrtörténeti, identitástörténeti, történelmi, irodalmi, irodalomtörténeti kiadványok megjelentetése és a széles közönség számára nyomtatott és online formában elérhetővé tétele, amelyek a II. világháborút követő kommunista diktatúra cenzúrája miatt hosszú évtizedek óta nem elérhetőek, ezért nem tudják betölteni a történelmi korszakok alaposabb, több szempontú bemutatásának feladatát. A pályázat célja ezen felül olyan kortárs szerzők műveinek kiadása, és a széles közönség számára nyomtatott és online formában elérhetővé tétele, mely művek a Kárpát-medence, és a magyarság kultúrájával, nemzeti identitásával, küldetésével kapcsolatban elhallgatott, vagy még széleskörűen eléggé fel nem dolgozott korszakok bemutatását célozzák meg, különös tekintettel a 19. és 20. század históriájára. A pályázat kiírása a megjelölt tematikába tartozó művek megjelentetésére és a kötetek legfontosabb tartalmi elemeinek online való elérhetővé tételére vonatkozik.

A Kollégium olyan kiadványokat kíván támogatni, amelyekre az Országos Széchényi Könyvtár Magyar ISBN és ISMN Irodájától a kiadvány ISBN és/vagy ISSN száma kikérhető. Ezen adatot a pályázat szakmai beszámolójában is szerepeltetni szükséges.

A pályázó köteles a támogatott kiadványt magyarországi székhelyű nyomdával előállíttatni.

A Kollégium csak a jogtiszta művek kiadását támogatja. A kiadásra szánt mű felhasználására vonatkozó engedély megszerzése, valamint az engedélyből fakadó igények teljesítése a pályázó kötelessége és felelőssége. Az ebből eredő esetleges jogviták esetén a pályázó tartozik helytállni.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 50.000.000 Ft

A meghívás önmagában nem jelenti az automatikus támogatás tényét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 90%.

Altéma kódszáma: 787121/22

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2020. április 1. – 2021. december 31.

A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.

A támogatottnak 20 könyvtárba kötelező eljuttatnia – a könyvek megjelenésekor – a támogatott kiadványokból 1-1 példányt. A könyvtárak listája a http://www.nka.hu/palyaztatas/kollegiumi_palyazatok linken „könyvtárlista kereskedelmi forgalomba kerülő kiadvány megjelentetéséhez” néven található. A beszállított könyvek áfája a támogatott pályázót terheli.

A fentieken túl a támogatottnak kiadványonként minimum 100 példány iskolai könyvtárba való eljuttatását kell vállalnia, valamint az elkészült művek tartalmának, vagy a tartalom lényegi elemeinek online elérhetővé tételét.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a könyveket cérnafűzött, keménytáblás nyomdai minőségben minimum 1000 példányban megjelenteti és gondoskodik arról, hogy a könyvterjesztésen keresztül minél több érdeklődő hozzá tudjon jutni.

A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyvek eladásából a megjelentetést követő egy éven belül várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)! Amennyiben a kiadványnak van bolti/eladási ára, és a pályázó 0 Ft bevételt tervez, úgy azt indokolnia kell. A szöveges indoklást az „Egyéb melléklet”-hez kell feltölteni.

Finanszírozás módja:

A költségvetési támogatás folyósítására a támogatási szerződésben meghatározott módon, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 150.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% Áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja, melyről el kell számolnia.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 10%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni.

Az Ávr. 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrásrendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását kell érteni.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrásról együttesen kell elszámolni.

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • írói tiszteletdíj/szerzői jogdíj,
  • illusztrátori tiszteletdíj/jogdíj,
  • fotós tiszteletdíja/jogdíj,
  • sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
  • jegyzetírás tiszteletdíja,
  • szöveggondozás tiszteletdíja,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja,
  • szerkesztő tiszteletdíja,
  • főszerkesztő tiszteletdíja,
  • olvasószerkesztő tiszteletdíja,
  • tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
  • képszerkesztő tiszteletdíja,
  • névmutató készítésének tiszteletdíja,
  • online adatfeltöltés tiszteletdíja
  • online feldolgozás tiszteletdíja

A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.

  • fotóanyag jogdíja,
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés),
    • grafikai tervezés, borítótervezés,
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
  • marketing és hirdetési költségek,

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok igényelhetők/elszámolhatók el a támogatás terhére.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a kiadó könyvkiadási stratégiájának összefoglalása (maximum 2.000 karakter terjedelemben),
  2. a végrehajtani kívánt program részletes költségvetése,

A megjelentetni kívánt művek

  1. szerzőjének vagy szerkesztőjének szakmai életrajza,
  2. szinopszisai (kötetenként maximum 3 oldal terjedelemben, fontossági sorrendben kell beszkennelni és feltölteni a pályázathoz),
  3. Könyvkiadási betétlap(kiadványonként külön, géppel kitöltve) – amely tartalmazza a kiadvány könyvészeti adatait: példányszám, formátum, kivitel (kötve, fűzve), terjedelem (nyomdai ívben), nyomtatás (színek száma), illusztráltság foka, tervezett bolti ár stb., továbbá részletes költségvetését,
  4. terjesztésre vonatkozó kiadói elgondolás,
  5. Országos Széchényi Könyvtár kötelespéldány igazolása – az igazolás kiállításának dátuma a pályázat benyújtásának dátumát legfeljebb 60 nappal előzheti meg – (A kérelmezőnek igazolnia kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchényi Könyvtárral szemben teljesítették. Az igazolást a Könyvtár Kötelespéldány és Kiadványazonosító-kezelő Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F épület, 304., 302. szoba) kell kérni,
  6. a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni.

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a kiadó könyvkiadási stratégiájának összefoglalása (maximum 2.000 karakter terjedelemben,
  • a végrehajtani kívánt program részletes költségvetése ,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ezért az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a költségvetés realitása, arányossága,
  • a könyvkiadói program szakmai, kulturális, morális értékei,
  • a pályázat igényessége

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kiadványok egy-egy példányát a könyvtári igazolással együtt el kell juttatni a megjelölt könyvtárakba,
  • fel kell tölteni -kiadványonként- a Szakmai beszámoló betétlapot és a könyvtári igazolást (egy pdf fájlban összefűzve),
  • további egy-egy példányt postai úton kell eljuttatni az EMET NKA Igazgatóságára (138 Budapest, Pf. 128 ),
  • amennyiben a Támogatott az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában a pályázat benyújtásakor az a) vagy a b) lehetőséget jelölte, a választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat) szkennelt példányát (az elnyert támogatásra és a saját forrásra vonatkozóan is),
  • a kétszázezer forint értékhatárt elérő/meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000  Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázónkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Felhívjuk pályázónk figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázó figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség–haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a 95. § (1) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2020. május 27-én éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2898-as, (36-1) 550-2848-as számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a , a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az EMET honlapján és az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázat megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Összművészeti Programok Kollégiuma