A Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium meghívásos pályázati felhívása


Az NKA Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium meghívásos pályázatot hirdet a Külgazdasági és Külügyminisztérium (Külképviseletek Igazgatása) számára a Petőfi Sándor-emlékévben a külképviseletek, illetve külföldi magyar intézetek által szervezett kiállítások, művészeti programok, előadássorozatok, megemlékezések, konferenciák, családi programok megvalósítására.               

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:

  1. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
  2. támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

Abban az esetben, ha Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 3/2020. (III. 23.) EMET főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 16-28. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.

Pályázati cél: A Petőfi-bicentenárium kapcsán a magyar külképviseletek, illetve a külföldi magyar intézetek közreműködésével minél szélesebb körben megismertetni a magyar reformkor eszmeiségét és az abban gyökerező nemzeti identitás alapértékeit Petőfi Sándor életútjának és életművének kitekintő értelmezésével a 2022-23-as Emlékévben megvalósuló kiállítások, művészeti programok, előadások, megemlékezések, konferenciák és családi programok által.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 200.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 690108/9

A pályázatra meghívást kap: Külgazdasági és Külügyminisztérium (Külképviseletek Igazgatása)

A meghívás önmagában nem jelenti az automatikus támogatás tényét. A Kollégium a beérkezett pályázat ismeretében határozza meg a pályázatra fordítható maximális támogatás összegét.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét a Nemzeti Kulturális Alap (a továbbiakban: NKA) veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény 103 – 104. § szerint felhasznált maradványa biztosítja.

Felhívjuk pályázónk figyelmét:

  • Támogatott pályázat esetén a kedvezményezett köteles a Petőfi 200 és a Nemzeti Kulturális Alap marketingelemeit a pályázat megvalósítási időtartama alatt minden, a támogatásból megvalósuló projekten, eseményen és megjelenésen feltüntetni, a támogatás tényét webes felületén megjelentetni, legalább a program megvalósításának végéig.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. április 1.– 2023. november 30.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 10.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj,
  • fellépők tiszteletdíja,
  • alkotók, művészek tiszteletdíja,
  • kurátori tiszteletdíj,
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja (a részletes költségvetésnek tartalmaznia kell a közreműködői terület megnevezését),
  • szakértők tiszteletdíja,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • grafikai tervező tiszteletdíja,
  • műsorvásárlás,
  • kiállítás tervezési költsége,
  • kiállítás kivitelezése, gyártása, építése,
  • installációs költség,
  • informatikai fejlesztés, programozás,
  • csoportos étkeztetés (a támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel, valamint ásványvíz vásárlására fordítható, más alapanyag beszerzésre nem),
  • szállásköltség (idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem elszámolható),
  • grafikai tervezés,
  • animáció készítése,
  • fordítás, tolmácsolás,
  • bérleti díj (terem, eszköz, helyszín, technika),
  • reklám, PR- és marketing költségek,
  • nyomdai előkészítési munkák: szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés, kiadványszerkesztés, tördelés, képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), korrektúra,
  • nyomdaköltség,
  • szakmai anyagköltség (a részletes költségvetésben tételes kifejtése szükséges),
  • szállítási költség,
  • utazási költség (amely a vízum-, és biztosítási díjat, valamint a helyi közlekedés díját is magába foglalhatja),
  • műtárgy-másolatok készítési költsége,
  • kölcsönzési díj,
  • dokumentációs költség (fotó, videó).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj és megbízási díj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok igényelhetőek/ elszámolhatóak a támogatás terhére.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. részletes programterv, amely intézetek/helyszínek szerinti bontásban tartalmazza a tervezett programokat, azok leírásával és költségigényével, 
  2. részletes költségvetés (amely a pályázati adatlapon szereplő költségkalkuláció jogcímek, intézetek/helyszínek szerinti kibontása) és pénzügyi ütemezés,
  3. a megpályázott program megvalósításába bevonandó közreműködők listája, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek felsorolása,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó megnevezését is tartalmazza),
  6. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • részletes programterv, amely intézetek/helyszínek szerinti bontásban tartalmazza a tervezett programokat, azok leírásával és költségigényével, 
  • részletes költségvetés (amely a pályázati adatlapon szereplő költségkalkuláció jogcímek, intézetek/helyszínek szerinti kibontása) és pénzügyi ütemezés,
  • a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a tervezett programoknak a Petőfi 200 emlékév fő céljaihoz történő illeszkedése, szakmai jelentősége, hatása,
  • a szakmai program tartalma,
  • a rendezvények szakmai színvonala
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, esetlegesen egyéb forrásból származó támogatás megléte/aránya.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megvalósított programok részletes bemutatását (helyszín, időpont, résztvevők, közreműködők, látogatók, együttműködő partnerek száma)
  • sajtóvisszhang csatolását,
  • a programhoz kapcsolódó kommunikáció bemutatását és kattintható linkjeit,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázónkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.) 2/A. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Kulturális Alap tisztségviselőinek, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közeli hozzátartozóinak, továbbá bejegyzett élettársának pályázatát érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel, az NKAtv., valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben/támogatói okiratban vagy az általános szerződési feltételekben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzéstűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

***

Felhívjuk pályázónk figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét (ahol az Ávr. támogatási szerződést említ azon rendelkezéseket a támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell):

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell – a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján, ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben/támogatói okiratban a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2022. május 23-án éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-30)572-0240-es, (36-1) 550-2871-es, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázónk figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére/támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe/támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt/támogatói okiratot ad ki. A támogatási szerződés megkötésének/támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez/támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés/ nem adható ki támogatói okirat.

Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium