A Filmművészet Kollégiuma nyílt pályázati felhívása


Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:

  1. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
  2. támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

Abban az esetben, ha Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 3/2020. (III. 23.) EMET főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 29-43. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy pénzügyi lebonyolítót kizárólag határon túli, magyarországi számlaszámmal NEM RENDELKEZŐ pályázók vehetnek igénybe.

Pénzügyi lebonyolító kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező, önállóan gazdálkodó jogi személy lehet. Egyéni vállalkozó nem. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az NKA portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Pályázatot benyújtani az alábbi négy témakörben lehet:

1. Pályázati cél: Az „art” mozik infrastrukturális fejlesztése, az „art” mozik technikai színvonalának megőrzése, ill. növelése, az „art” mozihálózat fennmaradásának biztosítása érdekében.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét a közös jogkezelő szervezetektől a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény 42-45. § alapján a Nemzeti Kulturális Alapnak átadott szerzői jogdíj bevételből származó bevétel biztosítja.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 55 000 000 Ft

Igényelhető támogatás: 1 000 000 Ft / „art” moziterem

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 102105/135

Pályázók köre: belföldi „art” mozik, „art” mozitermeket működtető mozik üzemeltetői.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a kedvezményezett, aki a 102105 altémában 2020. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást. (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.)

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2023. július 1 – 2024. március 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft-ot (amely magában foglalja a 27% Áfát) köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • A mozi technikai színvonalának növelését (pl. vászon-, tűzálló drapéria, egyéb burkolat, székcsere, jegykiadás korszerűsítése, on-line jegyfoglaló és jegyeladó rendszer kiépítése, honlap fejlesztés), ill. az elért színvonal megőrzését szolgáló eszközök (eszközbeszerzés: pl. projektor-, ill. a meglévő nagyértékű eszközök használhatóságának feltételét jelentő tartozékok, izzók, blue ray lejátszó beszerzése);
  • hangtechnika fejlesztése (pl. hangfalak, erősítők, hangprocessorok, mikrofonok);
  • digitális vetítőgép tárhely kapacitás bővítése (beépített winchesterek);
  • külső winchesterek a filmek tárolására;
  • a mozitechnika rendszeres karbantartásának költségei (szolgáltatói szerződések, garancia hosszabbítás);
  • promóciós célú digitális és hagyományos marketingeszközök (plakáttartók monitorok, tévék, LED kijelzők) és tartozékaik);
  • laptopok (a különböző típusú digitális fájlok vetítéséhez).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó nyilatkozata arról, hogy 2023. I. negyedévben hány art mozitermet működtetett, s 2023. IV. negyedévben, valamint 2024-ben hányat tervez működtetni,
  2. 2022. évi össznézőszám és art nézőszám,
  3. a technikai fejlesztés, ill. az elért szint megőrzése érdekében tervezett beszerzések részletes költségvetése, szükségességének indoklása,
  4. Nyilatkozat a fejlesztésre máshonnan elnyert állami, önkormányzati, eu-s forrásból származó támogatásról /A dokumentum a „Nyilatkozat” szóra” kattintva nyitható meg!/
  5. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  7. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról. (Amennyiben az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában a pályázat benyújtásakor az a) és/vagy a b) lehetőséget jelöli (x) meg, úgy a nyilatkozatot csak az első helyen kell aláírni. A második helyen abban az esetben kell aláírni, ha egyik feltétel sem teljesül.)

A pályázati cél megvalósítása során vásárolt eszközök esetén – a pályázó számviteli nyilvántartásainak megfelelően kérjük a kérelem benyújtásakor a tervezett költség összegét „Dologi költségek” és/vagy „Nagyértékű eszköz beszerzése” soron feltüntetni a pályázati adatlapon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni.

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a technikai fejlesztés, ill. az elért szint megőrzése érdekében tervezett beszerzések részletes költségvetése, szükségességének indoklása,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az NKTK – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az NKTK az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, esetlegesen egyéb forrásból származó támogatás megléte/aránya,
  • a technikai fejlesztés, ill. az elért szint megőrzése érdekében tervezett beszerzések indokoltsága, hasznosulásának esélyei.
  • A Kollégium döntésénél a minőségi szempontok érvényesítése mellett a támogatott projektek kiválasztása során Magyarország területének minél arányosabb területi lefedettségére törekszik, vizsgálja a pályázati cél helyszínénél a vidéki és budapesti pályázók arányát.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a 2023. évi nézőszám-jelentéseket (a mozi összes nézőszáma, ebből az „art” és a támogatott filmek összesített és filmenkénti bontású nézőszáma, előadásszáma, bevétel kimutatása)
  • a pályázatból megvalósított technikai fejlesztés, ill. az elért szint megőrzése érdekében történt beszerzések ismertetését, hasznosulásuk bemutatását,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Kedvezményezett nevére és címére, az igényelt és jóváhagyott kifizetési jogcímeknek megfelelően kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus úton előállított számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a Kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogató hozzájárulásával a Kedvezményezett megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

TOVÁBB AZ ADATLAP KITÖLTÉSHEZ >>


2. Pályázati cél: Filmszakmai események, szimpóziumok megrendezése- (magyar szakmai életművek bemutatása, retrospektív vetítések, tematikus sorozatok,  könyvbemutatók);  nyári egyetemek; szakmai workshopok-, konferenciák szervezése, műhelyek bemutatkozása, közönségtalálkozók megrendezése mindehhez kapcsolódó filmtudományi kutatások folytatása, illetve magyar- és külföldi filmszakmai eseményen, konferencián, oktatási programokon való részvételre

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét a közös jogkezelő szervezetektől a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény 42-45. § alapján a Nemzeti Kulturális Alapnak átadott szerzői jogdíj bevételből származó bevétel biztosítja.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 48 634 830 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 102108/135

Pályázók köre: filmes programok rendezői, alkotók (jogi személyek, egyéni vállalkozók, magánszemélyek)

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást

  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki magánszemélyként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát az elszámolás miatt egyéni vállalkozóra és fordítva sem.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a kedvezményezett, aki a 102108 altémában 2020. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást. (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.)

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot nem állami fenntartású/tulajdonú felsőoktatási intézmény és annak alapítványa.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2023. október 1 – 2024. szeptember 30.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg, mely az 500.000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5.000 Ft+ 27 % Áfá-nál, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • bérleti díj (terem-, helyszínbérlet, technikai eszköz bérlése),
  • eszközbeszerzés,
  • grafikai tiszteletdíj (kiadványhoz kapcsolódóan),
  • hagyományos és digitális filmkópia kölcsöndíja,
  • hagyományos és digitális filmkópia szállítási költsége.
  • meghívott előadó tiszteletdíja,
  • meghívott művész tiszteletdíja,
  • nyomdaköltség (kiadványhoz kapcsolódóan),
  • reklám-, pr- és marketingköltség,
  • rendezvényszervező megbízási díja,
  • részvételi díj,
  • szakmai és technikai közreműködő megbízási díja,
  • szállásköltség,
  • szerkesztői tiszteletdíj (kiadványhoz kapcsolódóan),
  • szerzői jogdíj,
  • teremberendezés költsége
  • utazási költség,
  • zsűri, előzsűri tiszteletdíja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. 102108 sz. betétlap  ( A „Betétlap” -ra kattintva nyitható meg! )
  2. a korábban megrendezett filmszakmai események adatai (látogató szám, hányadik alkalommal kerül megrendezésre, sajtóvisszhang, korábbi programokról adatok),
  3. nyilatkozat a rendezvényre máshonnan elnyert állami, önkormányzati, EU-s forrásból származó támogatásról,
  4. a megpályázott program megvalósításába bevonandó közreműködők listája, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek felsorolása
  5. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  7. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról. (Amennyiben az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában a pályázat benyújtásakor az a) és/vagy a b) lehetőséget jelöli (x) meg, úgy a nyilatkozatot csak az első helyen kell aláírni. A második helyen abban az esetben kell aláírni, ha egyik feltétel sem teljesül.)

A pályázati cél megvalósítása során vásárolt eszközök esetén – a pályázó számviteli nyilvántartásainak megfelelően kérjük a kérelem benyújtásakor a tervezett költség összegét „Dologi költségek” és/vagy „Nagyértékű eszköz beszerzése” soron feltüntetni a pályázati adatlapon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • 102108 sz. betétlap  ,
  • nyilatkozat a rendezvényre máshonnan elnyert állami, önkormányzati, Eu-s forrásból származó támogatásról
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az NKTK – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az NKTK az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • A Kollégium döntésénél a minőségi szempontok érvényesítése mellett a támogatott projektek kiválasztása során a Kárpát-medence területének minél arányosabb területi lefedettségére törekszik, vizsgálja a pályázati cél helyszínénél a vidéki, határon túli és budapesti pályázók arányát,
  • tervezett esemény bemutatása, szakmai jelentősége, közösségépítő hatása,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, esetlegesen egyéb forrásból származó támogatás megléte/aránya.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult program részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.
  • Azok a támogatottak, akik filmszakmai rendezvény részvételére pályáztak, az alábbi dokumentumok feltöltése nem kötelező:
  • a megvalósult program technikai adatait (helyét, idejét, előadások számát, látogatószámát és közreműködői létszámát),
  • a rendezvénnyel kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes program ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, fotódokumentáció stb.).
  • támogatott pályázat esetén a támogatottnak a szakmai beszámolóban hitelt érdemlően bizonyítania kell (pl. forgalmazói megrendelő, szerződés, NFI Archívum szerződés, egyéb megállapodás benyújtása), a vetített filmek jogdíjának rendezettségét

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Kedvezményezett nevére és címére, az igényelt és jóváhagyott kifizetési jogcímeknek megfelelően kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus úton előállított számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a magánszemélyként pályázó Kedvezményezett nem nyújthat be saját vállalkozását jelölő adószámot tartalmazó bizonylatot,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a Kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogató hozzájárulásával a Kedvezményezett megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

TOVÁBB AZ ADATLAP KITÖLTÉSHEZ >>


3. Pályázati cél: Magyar és magyar részvételű koprodukciós filmalkotások, valamint „art” besorolású külföldi filmek forgalmazásának támogatása, az „art” mozi-hálózat nézőinek filmművészeti értékekkel történő ellátásának megvalósítása érdekében

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét a közös jogkezelő szervezetektől a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény 42-45. § alapján a Nemzeti Kulturális Alapnak átadott szerzői jogdíj bevételből származó bevétel biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • erre az altémára egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy adatlapon csak egy film forgalmazásával lehet pályázni
  • az adatlapon olyan alkotás forgalmazásával is lehet pályázni, amelyek 2023. július 1-jén még legalább 5-10 mozi műsoron tart.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 90 000 000 Ft

Igényelhető támogatás: az összköltségvetés 80%-a, de maximum 3 000 000 Ft filmenként.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 80%

Altéma kódszáma: 102132/135

Pályázók köre: filmforgalmazó társaságok

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a kedvezményezett, aki a 102132 altémában 2020. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást. (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.)

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2023. július 1– 2024. április 30.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 5 000 Ft-ot (amely magában foglalja a 27% Áfát) köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • kiadvány grafikai tervezésének tiszteletdíja (plakát, molinó, kiadvány),
  • kiadvány nyomdaköltsége (plakát, molinó, kiadvány),
  • kópia, DCP gyártás, sokszorosítás,
  • reklám- és propagandaköltségek (hirdetési-, reklámfelület, PR tevékenység, filmplakátok előállítása, internetes promóció),
  • terembérleti díj (díszbemutató, közönségtalálkozó),
  • tiszteletdíj (kópiák feliratozása, fordítás),
  • tiszteletdíj (szinkronizálás, fordítás),
  • utazási költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a részletes forgalmazási és promóciós terv (marketing terv),
  2. a film megtekintésére alkalmas, magyar nyelvű szinkronnal, vagy felirattal ellátott hozzáférhető, titkosított link,
  3. a NMHH Nemzeti Filmiroda igazolása a film „art” besorolásáról és a film kulturális követelményeknek való megfeleléséről, illetve az igazolási eljárás megkezdéséről. A támogatói okirat kiadása csak a Filmiroda igazolása birtokában történhet.
  4. a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázatban szereplő film más központi, illetve állami szervezettől (pl. Nemzeti Filmintézet, Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Kulturális Alapból) nem részesült forgalmazási támogatásban,
  5. a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázatban szereplő film 2023. július 1. és 2024. április 30. között legalább 10 „art” moziban vetítésre kerül
  6. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  7. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  8. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról. (Amennyiben az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában a pályázat benyújtásakor az a) és/vagy a b) lehetőséget jelöli (x) meg, úgy a nyilatkozatot csak az első helyen kell aláírni. A második helyen abban az esetben kell aláírni, ha egyik feltétel sem teljesül.)

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni.

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet  csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a részletes forgalmazási és promóciós terv (marketing terv),
  • a film megtekintésére alkalmas titkosított link,
  • az NMHH Nemzeti Filmiroda igazolása a film „art” besorolásáról és a film kulturális követelményeknek való megfeleléséről, illetve az igazolási eljárás megkezdéséről,
  • nyilatkozat erre a pályázati célra más központi költségvetési, vagy önkormányzati támogatásban részesült-e,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az NKTK – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az NKTK az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a benyújtott film szakmai színvonala,
  • a benyújtott pályázatban megadott marketing terv színvonala,
  • hány „art” moziba tervezik eljuttatni a filmet.
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, esetlegesen egyéb forrásból származó támogatás megléte/aránya
  • A Kollégium döntésénél a minőségi szempontok érvényesítése mellett a támogatott projektek kiválasztása során Magyarország területének minél arányosabb területi lefedettségére törekszik, vizsgálja a pályázati cél helyszínénél a vidéki és budapesti pályázók arányát.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a forgalmazási terv és a tényleges forgalmazási eredmények összehasonlítását, elemzését,
  • a nézőszám és jegybevétel jelentést mozinkénti bontásban,
  • a promóció leírását, a hirdetések, reklámanyagok, műsorfüzetek, plakátok, szórólapok szkennelt változatát, a honlaphoz, facebook oldalhoz való hozzáférés megadását,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Kedvezményezett nevére és címére, az igényelt és jóváhagyott kifizetési jogcímeknek megfelelően kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus úton előállított számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a Kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogató hozzájárulásával a Kedvezményezett megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

TOVÁBB AZ ADATLAP KITÖLTÉSHEZ >>


4. Pályázati cél: „Art” mozik szakmai programjainak (magyar, „art”- besorolású filmek, összeállított sorozatok, életműsorozatok, tematikus sorozatok, filmhetek, nemzeti filmnapok) és a programok promóciójának támogatása, az „art” mozik programjainak és közönségkapcsolatainak javítása érdekében

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét a közös jogkezelő szervezetektől a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény 44-45. § alapján a Nemzeti Kulturális Alapnak átadott szerzői jogdíj bevételből származó bevétel biztosítja.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 70.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: „Art” mozi vagy „art” termet működtető mozi esetén a támogatás maximális mértéke art termenként az összköltségvetés 80%-a, de üzemelő art termenként maximum 1. 600.000 Ft lehet

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 80%

Altéma kódszáma: 102185/135

Pályázók köre: belföldi„art” mozikat, „art” mozitermeket működtető mozik üzemeltetői.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a kedvezményezett, aki a 102185 altémában 2020. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást. (A benyújtott módosításoktól és az érvényben lévő elszámolási határidőtől függetlenül.)

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2023. október 1 –  2024. október 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen 5 000 Ft-ot (amely magában foglalja a 27% Áfát) köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja (vitavezető, meghívott művész, zsűri tag),
  • filmkölcsönzési díjak,
  • grafikai költségek (nyomdai előkészítés, kiadványok, műsorfüzetek, plakátok tervezése),
  • hagyományos és digitális filmkópia szállítási költsége
  • nyomdaköltség (kiadványok, műsorfüzetek, plakátok),
  • reklám-, PR és marketing költségek (hirdetési költségek: megvásárolt papíralapú és online felületek),
  • szakmai és technikai közreműködők tiszteletdíja,
  • szerkesztés tiszteletdíja (kiadványok, műsorfüzetek, plakátok).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szervezet nyilatkozata arról, hogy 2022. III-IV. negyedévben hány art mozitermet üzemeltetett, illetve a következő év(ek)ben hány art termet tervez üzemelni,
  2. a megpályázott rendezvény/ek ismertetése, kulturális jelentősége (max. 2 oldal terjedelemben),
  3. a 2022. IV. és 2023. I. negyedévének hirdetési, reklámanyagai, műsorfüzetek, plakátok, szórólapok szkennelve, vagy a honlap bemutatásához netes hozzáférést megadva,
  4. nyilatkozat arról, hogy a pályázó erre a pályázati célra más központi költségvetési, vagy önkormányzati támogatásban részesült-e
  5. a megpályázott program megvalósításába bevonandó közreműködők listája,
  6. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  7. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  8. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról. (Amennyiben az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában a pályázat benyújtásakor az a) és/vagy a b) lehetőséget jelöli (x) meg, úgy a nyilatkozatot csak az első helyen kell aláírni. A második helyen abban az esetben kell aláírni, ha egyik feltétel sem teljesül.)

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni.

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • pályázó szervezet nyilatkozata arról, hogy 2022. III-IV. negyedévben hány art mozitermet üzemeltetett, illetve a következő évben hány art termet tervez üzemeltetni,
  • a megpályázott rendezvény/ek ismertetése, kulturális jelentősége (maximum 2 oldal terjedelemben),
  • a 2022. IV. és 2023. I. negyedévének hirdetési, reklámanyagai, műsorfüzetek, plakátok, szórólapok szkennelve, vagy a honlap bemutatásához netes hozzáférést megadva,
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó erre a pályázati célra más központi költségvetési, vagy önkormányzati támogatásban részesült-e,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az NKTK – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az NKTK az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKTK címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • tervezett esemény bemutatása, szakmai jelentősége, közösségépítő hatása,
  • a benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, esetlegesen egyéb forrásból származó támogatás megléte/aránya,
  • a pályázati feltételek teljesülése,
  • a benyújtott pályázat színvonala, a tervezett rendezvények sokszínűsége, kulturális jelentősége és az azokat népszerűsítő promóciós tevékenység dokumentumainak gazdagsága.
  • A Kollégium döntésénél a minőségi szempontok érvényesítése mellett a támogatott projektek kiválasztása során Magyarország területének minél arányosabb területi lefedettségére törekszik, vizsgálja a pályázati cél helyszínénél a vidéki és budapesti pályázók arányát.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • részletes, dokumentumokkal alátámasztott beszámolót a mozinak a pályázati cél időtartama alatt lebonyolított szakmai programjairól, azok promóciójáról,
  • az adott időszak nézőszámairól (a mozi összes nézőszáma, ebből az „art” és a támogatott filmek összesített és filmenkénti bontású nézőszáma, előadásszáma, bevétel kimutatása)
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Kedvezményezett nevére és címére, az igényelt és jóváhagyott kifizetési jogcímeknek megfelelően kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus úton előállított számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a Kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogató hozzájárulásával a Kedvezményezett megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

TOVÁBB AZ ADATLAP KITÖLTÉSHEZ >>

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Pályázó a pályázat benyújtásával igazolja, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk,
nyilatkozatok, dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek.

Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a Támogatáskezelő tudomására jut, hogy a pályázatban szerepeltetett adatok – különös tekintettel a támogatási cél megvalósítására szolgáló meglévő, valamint folyamatban lévő, igényelt forrás – feltüntetése nem teljeskörű, a pályázat a bírálati szakaszban érvényteleníthető, a támogatási döntés visszavonható.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.) 2/A. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Kulturális Alap tisztségviselőinek, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közeli hozzátartozóinak, továbbá bejegyzett élettársának pályázatát érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel, az NKAtv., valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatói okiratban vagy az általános szerződési feltételekben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzéstűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét (ahol az Ávr. támogatási szerződést említ azon rendelkezéseket a támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell):

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell – a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján, ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 88. § (3) bekezdése alapján fel kell függeszteni a költségvetési támogatás folyósítását, ha a támogatási szerződés megkötését / támogatói okirat kiadását követően a kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását vagy az attól történő elállást, illetve a támogatói okirat visszavonását teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben/támogatói okiratban a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A Kedvezményezett a támogatást csak a támogatói okiratban meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2023. szeptember 5-én éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata). 

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),

  • amelyek 2021. előtt regisztráltak (2020-ban, vagy azt megelőző években), és
  • jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,

legkésőbb a támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a)bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy a támogatói okirat kiadásáig ellenőrizzék a Felhasználói fiókjukban, a regisztrációs dokumentumok között a feltöltött személyi azonosító okmányuk érvényességét (személyi igazolvány, útlevél). Lejárt személyi okmányok esetén okirat nem adható ki, ez esetben érvényes dokumentum feltöltése szükséges a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint. (AMENNYIBEN MAGÁNSZEMÉLY IS PÁLYÁZHAT KELL BELE EZ A RÉSZ!)

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2895-ös számon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a /támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Kedvezményezetteknek támogatói okiratot ad ki. A támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a Kedvezményezett a támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem adható ki támogatói okirat.

Filmművészet Kollégiuma