AZ ISMERETTERJESZTÉS ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA (KORONA KIADÓ)


AZ ISMERETTERJESZTÉS ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

AZ ISMERETTERJESZTÉS ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATA
 
1848-1849 ARAD, A MAGYAR GOLGOTA VÁROSA című kötet megjelentetésére

Meghívott pályázó: Korona Kiadó

Altéma kódszáma: 2521

Megítélhető támogatás: 2 500 000 Ft

A pályázatot a kiadó nyújthatja be a szerzővel, a fordítóval, vagy a szerkesztővel kötött szerződést mellékelve. A pályázó kötelessége a munka végeztével szakmai beszámolóként benyújtani az elkészült könyv egy példányát.

Támogatás az alábbi jogcímekre kérhető:

  •  nyomdai előkészítésre (szövegbegépelés, vagy képszkennelés); kiadványszerkesztésre (szedés, tördelés); képfeldolgozásra (szerkesztés, optimalizálás); korrektúrára;
  • nyomdaköltségre (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás).

Amennyiben a pályázó a fentiektől eltérő költség-jogcímet jelöl meg, úgy azt indokolnia kell.   A kollégium kötelező önrészt nem ír elő.

A pályázathoz mellékelni kell: a mű és a szerző(k) legfeljebb 5 (öt)oldalas bemutatását; egy nyomdai árajánlatot.

Figyelem!
Amennyiben a pályázó saját nyomdával rendelkezik és a saját nyomdájában kívánja a kiadványt elkészíteni,  úgy a nyomdaköltségek közül csak a kiadvány megjelentetéséhez szükséges szakmai anyagok (papír, festék) számlával igazolható megvételéhez kérhető támogatás. Ebből az is következik, hogy az egyéb nyomdai kiadások jogcímekre nem igényelhet támogatást kivéve, ha külső nyomdai szolgáltatást vesz igénybe.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. október 26-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. október 2.

Frissítve: