A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2012. január 1.–2012. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.

A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A kollégium nem ír elő kötelező saját forrást, illetve nevezési díjat.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás

Altéma kódszáma: 1001

A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli magyar nyelvű, hagyományos, vagy internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

Tervezett keretösszeg: 20 millió forint.

I. Hagyományos folyóiratok  

A pályázónak csatolnia kell:

  • a lapbejegyzés másolatát,
  • az utolsó 2 megjelent lapszámot,
  • új lap indítása esetén egy példány próbaszámot, a folyóirat célját, megjelenési ütemtervét, költségvetését, továbbá a terjesztés módjának ismertetését, a célközönség bemutatásával,
  • a folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján.

1. A Folyóirat csak a tematikájának, szakterületének megfelelő szakmai kollégiumhoz nyújthat be pályázatot. Az NKA Bizottsága konkrétan meghatározza, hogy az adott folyóirat mely kollégiumhoz/kollégiumokhoz nyújthat be pályázatot. (Lásd melléklet).

2. Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely évente minimum 4, de maximum 12 lapszámot jelentet meg!

3. Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri vagy meghaladja az adott évi átlagos normál lapszám terjedelmének 160%-át.

4. A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2011. évi várható adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát írásban kell indokolni. A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újraértékesítés, ingyenes szétosztás stb.).

5. Az évkönyv és az intézményi hírlevél típusú termékek jelen felhívás keretében nem kerülnek támogatásra. A kollégium a tematikus lapszámokat támogatja.

6. Azok a folyóiratok, amelyeknek sem lapkereskedelmi sem postai előfizetési terjesztése nincs, legfeljebb 500 példányszámig kaphatnak támogatást. Amennyiben az adatlap 4.2.2 pontjában nem szerepeltet várható bevételt, azt úgy tekintjük, hogy csak a meghatározott (500) példányszámig kaphat támogatást

7. A vegyes támogatású folyóiratok esetében, amennyiben a pályázó több szakmai kollégiumhoz is nyújt be pályázatot, úgy a pályázati adatlap 4. pont bevételek rovat 4.2.3. pont egyéb igényelt támogatások között összesítve kell feltüntetni az NKA egyéb kollégiumától igényelt támogatást. Az ebben a sorban feltüntetett összegeket a pályázat témájának részletes leírásában (kollégium megnevezése, igényelt összeg) kell jeleznie.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire lehet. 
A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.
A kollégium kiemelten kezeli az online folyóiratok támogatását, valamint a hagyományos folyóiratok online megjelentetésre történő áttérését.

A támogatott folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

a. szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó), és járulékai
b. szerkesztői honorárium és járulékai
c. szerzői jogdíjak,
d. fordítói, lektorálási honorárium, és járulékai
e. nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:

  • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés
  • kiadványszerkesztés, tördelés,
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,

f. nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, és annak járulékaira, valamint rezsiköltségre és visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el!

Amennyiben a pályázó a kiírásban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímre is igényel támogatást, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).

II. Internetes folyóiratok

A pályázathoz csatolni kell:

  • igazolást az internetes folyóirat nyilvántartásba vételéről (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság),
  • a folyóirat hozzáférhető web-címét,
  • a honlapról készült utolsó printeket,
  • az online folyóirat célját, az aktualizálás gyakoriságát, költségvetését, az archiválás ismertetését, a célközönség bemutatásával,
  •  folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján.
  • Az internetes folyóirat csak a tematikájának, szakterületének megfelelő szakmai kollégiumhoz nyújthat be pályázatot. Az NKA Bizottsága konkrétan meghatározza, hogy az adott folyóirat melyik kollégium(ok)hoz nyújthat be pályázatot (lásd melléklet).
  • A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2011. évi várható adatokhoz képest) arányát írásban kell indokolni.
  •  A vegyes támogatású folyóiratok esetében, amennyiben a pályázó több szakmai kollégiumhoz is nyújt be pályázatot, úgy a pályázati adatlap 4. pont bevételek rovat 4.2.3. pont egyéb igényelt támogatások között összesítve kell feltüntetni az NKA egyéb kollégiumától igényelt támogatást. Az ebben a sorban feltüntetett összegeket a pályázat témájának részletes leírásában (kollégium megnevezése, igényelt összeg) kell jeleznie.
  • Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak az online folyóirat közvetlen előállítási költségeire lehet. 

A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó), és járulékai
  • szerkesztői honorárium és járulékai
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium, és járulékai
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • korrektúra,
  • kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
  • publikáció megjelentetés (szolgáltatás).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, és annak járulékaira, valamint rezsiköltségre és visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el!

Amennyiben a pályázó a kiírásban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímre is igényel támogatást, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

A támogatott pályázó a támogatás összegére a 2011. évi folyóirat megjelentetéséről szóló szakmai beszámoló benyújtása és a pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után a megkötött szerződés birtokában 2012. évben számíthat.

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy pályázatuk benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.
– A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése kötelező.
– Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy a „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek.

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott –  www.kozpenzpalyazat.gov.hu  – központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III.22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság N357/2007. számú határozatával hagyott jóvá. 

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009 (XII.19.) Kormányrendelet több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:
– 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
– 121. § (4) bekezdése alapján: ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetésből nyújtott támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetésből nyújtott támogatás összege az egymillió-ötszázezer forintot nem éri el, és nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét.
– 132. § (2) bekezdés o) pontja alapján az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségükre.
– 133. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
a költségvetésből nyújtott támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt céllal, valamint az ehhez kapcsolódó részletes költségtervet.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Felhívjuk figyelmét, hogy utólagos ellenőrzés esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot elkészíteni a portál ("Pályáztatás" cím alatt) "Aktuális pályázati felhívások" menüpontban található felhívások végén lévő "Adatlap kitöltése" link megnyitásával lehet. "Minta" pályázati adatlap ugyanezen az elérési útvonalon "Kitöltési segédletek" link alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portálon a jogszabályok menüpont alatt. 

A pályázatok 1 eredeti példányban
2011. október 3.-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Postafiók: 82.)
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek!

Pályázattal kapcsolatos felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik.

A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak.

A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Mozgókép Szakmai Kollégium

Megjelentetés dátuma: 2011. szeptember 5.

Frissítve: