A SZÉPIRODALMI SZAKMAI KOLLÉGIUM MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A SZÉPIRODALMI KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.
a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.
b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)
Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy
– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A SZÉPIRODALMI KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A kollégium meghívásos pályázatot hirdet, az alábbi kiadóknak, a felhívásban megnevezett könyvek, ill. hangoskönyvek kiadására.

Altéma kódszáma: 2621

Petőfi Irodalmi Múzeum: Eaton Darr strófáiból című kötet megjelentetése
Noran Libro: Gion Nándor: Ifjúsági regények című kötet megjelentetése
  Sinkó Ervin: Optimisták című kötet megjelentetése
Kossuth Könyvkiadó Zrt.: Elie Wiesel: Bölcsek és történeteik című hangoskönyv megjelentetése
  Fejtő Ferenc: A zsidó és az úristen című hangoskönyv megjelentetése

A pályázathoz csatolni kell:

  • a kiadandó kötet: szinopszisát, adatait: költségvetés, példányszám, formátum, kivitel (kötve, fűzve), terjedelem (nyomdai ívben), nyomtatás (színek száma), illusztráltság foka, illusztrátor személye, tervezett bolti ár.

Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:

  • honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó, sajtó alá rendezés, jegyzetírás, szöveggondozás) vagy számlás kifizetése,
  • szerzői, fordítói jogdíjak,
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • grafikai tervezés,
  • színész, rendező tiszteletdíja,
  • stúdió- és zenei aláfestés költsége
  • gyártási költség,
  • csomagolás,
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre,
    • szöveg- és képbevitel, (írás, szkennelés),
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás).

Címzett keret: 6 millió Ft

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. szeptember 15-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Szépirodalmi Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. szeptember 3.

Frissítve: