A CSEH TAMÁS PROGRAM IDEIGLENES KOLLÉGIUM NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium nyílt pályázatot hirdet a Cseh Tamás Program keretén belül könnyűzenei előadók nemzetközi jelenlétének támogatására.

  1. Pályázati cél: A Cseh Tamás Program keretén belül a magyar zeneművészet nemzetközi jelenlétének elősegítése, nemzetközi szerepvállalásának növelése, a 2016. évben rendezendő külföldi, nemzetközi zeneművészeti vásárokon, konferenciákon a könnyű-, jazz- és világzenei műfajba besorolható produkciók jelenlétének támogatása.

A Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium szándéka, hogy a magyar könnyűzene nemzetközi jelenlétének elősegítése érdekében, a jelentős nemzetközi vásárokon és nemzetközi konferenciákon való 2016. évi részvételt támogassa.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 10.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 7940/13

Pályázók köre: Olyan külföldi vásárokon vagy konferenciákon való, magyar részvétel szervezésében jártas szervezők, zenekarok menedzselését ellátó irodák (jogi személyek, valamint nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója), zenekar képviseletében eljáró magánszemélyek vagy jogi személyek, egyéni vállalkozók, akik/amelyek a hazai könnyű-, jazz- és világzenei területen szervezői, promóciós tapasztalatokkal rendelkeznek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. január 1.–2016. augusztus 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • biztosítási költség,
  • terembérleti díj,
  • helyszínbérleti díj,
  • standbérleti díj,
  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • színpad bérleti díja,
  • színpadtechnika bérleti díja,
  • színpad építési és bontási költsége,
  • hangtechnikai szolgáltatás,
  • fénytechnikai szolgáltatás,
  • részvételi, regisztrációs díj,
  • reklám-, marketing- és propagandaköltség (a reklámanyagban kötelező a Cseh Tamás Program marketing elemeinek feltüntetése).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű  költségekre (jellemzően tiszteletdíjak) nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatásban részesített magánszemély a saját nevére kiállított számla ellenében teljesíthet kifizetéseket. A számla ellenében teljesített kifizetés dologi költségnek minősül, azt a pályázati adatlap költségvetésének 4.1.3. pontjában kell feltüntetni.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. CSTP nemzetközi vásárokhoz/konferenciákhoz kapcsolódó betétlap,
  2. a részvétel részletes költségvetése, a támogatás felhasználására vonatkozó költségvetés,
  3. CSTP nemzetközi vásárokhoz/konferenciákhoz kapcsolódó pályázói nyilatkozat,
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a részvétel szakmai fontossága, a vásár/konferencia jelentősége;
  • a részvétel várható eredményei, és annak hatékonysága;
  • a pályázó eddigi vásári/konferencia részvételeinek szakmai eredményei;
  • a jövőbeni nemzetközi jelenlétre vonatkozó tervek, azok folyamatossága és hatékonysága.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai kapcsolatépítés eredményeit,
  • további meghívások felsorolását,
  • a hazai és külföldi sajtóvisszhangot,
  • a vásáron/konferencián való részvételt bemutató fotódokumentációt,
  • a vásáron/konferencián megvalósított programok leírását, fotóval és/vagy képfelvétellel,
  • a vásáron/konferencián promotált hazai produkciók bemutatását, a promóció eredményeinek leírását,
  • a vásáron/konferencián való részvétel technikai hátterének (stand, eszközök) bemutatását,
  • a Cseh Tamás Program promóciós eszközeinek alkalmazását (mellékletekkel alátámasztva).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

  1. Pályázati cél: A Cseh Tamás Program keretén belül könnyű-, jazz- és világzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek külföldön történő, élőzenei felléptetésének elősegítése (vendégszereplés, koncert, koncertsorozat, turné).

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A kollégium kizárólag a művészi értékkel bíró élőzenei koncertek megvalósítását támogatja.
  • Az élőzenei kitétel egyaránt érvényes az együttes/szólista/énekes produkciójára és a kíséretre is. A kollégium ugyanakkor – méltányolható szakmai indokokra tekintettel – elfogadhat elektronikus zenei támogatást. A felvett alapra történő élő éneket a kollégium nem tekinti élőzenei produkciónak.
  • A kollégium a Magyarországgal szomszédos államok magyarlakta területein megvalósuló koncerteket és fellépéseket nem ennek a pályázatnak a keretében kívánja támogatni.

Külföldi turné alatt a Kollégium azon koncertsorozatot érti, amelynek első és utolsó fellépése között a zenekar/előadó külföldön tartózkodik, és ezen időszak során több fellépést is teljesíthet.

Egy pályázó (zenekar, előadó) több pályázatot is benyújthat.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 50.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: fellépésenként minimum 100.000 Ft, maximum 600.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 7903/13

Pályázók köre: Könnyű-, jazz- és világzenei műfajba besorolható együttesek, előadóművészek és koncertszervezők (jogi személyek, valamint nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója); zenekar képviseletében eljáró magánszemélyek vagy jogi személyek, egyéni vállalkozók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. január 1.–2016. augusztus 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • terembérleti díj,
  • helyszínbérleti díj,
  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • színpad bérleti díja,
  • színpadtechnika bérleti díja,
  • színpad építési és bontási költsége,
  • hangtechnikai szolgáltatás,
  • fénytechnikai szolgáltatás,
  • részvételi, regisztrációs díj,
  • reklám-, marketing- és propagandaköltség (a reklámanyagban kötelező a Cseh Tamás Program marketingelemeinek feltüntetése).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre (jellemzően tiszteletdíjak) nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatásban részesített magánszemély a saját nevére kiállított számla ellenében teljesíthet kifizetéseket. Számla ellenében teljesített kifizetés dologi költségnek minősül, azt a pályázati adatlap költségvetésének 4.1.3. pontjában kell feltüntetni.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. CSTP nemzetközi fellépésekhez kapcsolódó betétlap,
  2. rendezvény(ek) meghívója/befogadó nyilatkozata(i),
  3. a fellépő zenekarok/előadók szándéknyilatkozatai a pályázati programban való részvételről,
  4. nyilatkozat arról, hogy a pályázó jogosult képviselni a zenekart, legalább két zenekari tag aláírásával ellátva,
  5. CSTP nemzetközi fellépésekhez kapcsolódó pályázói nyilatkozat,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a projekt mérete, hatóköre, nyilvánossága,
  • a projekt művészi és technikai színvonala,
  • a fellépések színhelye, száma (külföld, helyszínek befogadóképessége),
  • a rendezvények média háttere, várható megjelenések,
  • a projekt szerepe a pályázó nemzetközi piaci szereplésének kialakításában, végrehajtásában.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a projekt megvalósulásának ismertetését,
  • az elért hallgatók számát,
  • a megjelent szakmai kritikákat, publikációkat,
  • a helyszínek részletes bemutatását, elérhetőségeiket,
  • a fellépésekről készült fotódokumentációt,
  • a Cseh Tamás Program arculati elemeinek használatáról szóló képes, támpéldányokkal igazolt beszámolóját.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

  1. Pályázati cél: A Cseh Tamás Program keretén belül könnyű-, jazz- és világzenei műfajba besorolható, élőzenei produkciók nemzetközi promóciójának és/vagy nemzetközi menedzselésének támogatása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:
A kollégium kizárólag egy évnél nem régebben készült produkció (hanganyag, videoklip) promotálását támogatja.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 10.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: az összköltség legfeljebb 80%-a, amely azonban a 600.000 Ft-ot nem haladhatja meg.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 80%.

Altéma kódszáma: 7985/13

Pályázók köre: Belföldi előadók és együttesek, mint magánszemélyek, továbbá belföldi előadók, együttesek képviseletében eljárni jogosult magyarországi székhelyű egyéni vállalkozók, jogi személyek, valamint zenei kiadók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. január 1.–2016. augusztus 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.                  

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • reklám-, marketing- és propagandaköltség (a reklámanyagban kötelező a Cseh Tamás Program marketingelemeinek feltüntetése),
  • közreműködők tiszteletdíja (külföldi partner tiszteletdíja),
  • előadói tiszteletdíj,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • részvételi, regisztrációs díj.

A pályázati adatlap költségvetése B oszlop 4.1.5. pontban megadott összköltség maximum 80%-a tüntethető fel NKA-tól igényelt támogatásként a pályázati adatlap költségvetése C oszlop 4.1.5. pontban, ami a 600.000 Ft-ot nem haladhatja meg.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy személyi jellegű költségekre (jellemzően tiszteletdíjak) nem igényelhetnek, és nem kaphatnak támogatást. A támogatásban részesített magánszemély a saját nevére kiállított számla ellenében teljesíthet kifizetéseket. Számla ellenében teljesített kifizetés dologi költségnek minősül, azt a pályázati adatlap költségvetésének 4.1.3. pontjában kell feltüntetni.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. CSTP nemzetközi promócióhoz kapcsolódó betétlap,
  2. saját forrást is tartalmazó részletes költségvetés,
  3. nyilatkozat arról, hogy a pályázó jogosult képviselni a zenekart, legalább két zenekari tag aláírásával ellátva,
  4. CSTP nemzetközi promócióhoz kapcsolódó pályázói nyilatkozat,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a nemzetközi piaci szereplés szükségességét alátámasztó leírás és az esetlegesen ehhez kapcsolódó dokumentumok,
  • a projekt mérete, hatóköre, nyilvánossága,
  • a projekt szakmai színvonala,
  • a tervezett nemzetközi médiamegjelenés,
  • a projekt támogatási időszakon túli működése, a pályázó szempontjából történő (szakmai) megtérülése.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a projekt megvalósulásának ismertetését,
  • az elért nézők, hallgatók számát,
  • a megjelent szakmai anyagokat, kritikákat,
  • média megjelenést, online elérhetőséggel,
  • a Cseh Tamás Program promóciós elemeinek használatát bemutató ismertetőt.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKAtv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 54/A-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 87. § (2) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni:

  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.

  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.

Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. január 26-án, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4338-as, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium