A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja az Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft.-t.

Pályázati cél: Bartók Béla írásai sorozat 4. kötetének, valamint a Bartók Béla zeneművei összkiadás első két kötetének megjelentetése, továbbá a Bartók kritikai összkiadás további köteteinek tudományos előkészítése.  

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk a pályázók figyelmét:

  • Magyarországon bejegyzett pályázó köteles a támogatott kiadványt magyarországi székhelyű nyomdával előállíttatni.
  • A kollégium csak a jogtiszta művek kiadását támogatja. A kiadásra szánt mű felhasználására vonatkozó engedély megszerzése, valamint az engedélyből fakadó igények teljesítése a pályázó kötelessége és felelőssége. Az ebből eredő esetleges jogviták esetén a pályázó tartozik helytállni.

1. Pályázati téma: A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet Bartók Béla írásai sorozat 4. kötetének szerkesztési munkálatai elvégzésére, valamint Bartók Béla zeneművei kritikai összkiadás 48 kötetre tervezett koncepciójának kidolgozására, sorrendben első két kötetének (Gyermekeknek és Concerto zenekarra, a teljes sorozat 37. és 24. kötete) forráskutatására, a dokumentumok értékelésére és a művek kottakéziratának, kritikai jegyzeteinek és tudományos előszavának elkészítésére. További két kötet (Kórusművek és Zongoraművek 1915–1920, a teljes sorozat 9. és 38. kötete) forráskutatására és a dokumentumok értékelésére.

A kutatómunka keretében elvégzendő feladatok:

Forráskutatás

Feladat: összegyűjteni mindazokat a forrásokat, dokumentumokat, amelyek a kiadás előkészítésének alapjai lesznek.

  • a kotta vonatkozásában (kéziratos vázlatok, fogalmazványok, a szerző által javított kéziratos másolatok, korrektúra levonatok, a mű első kiadása, későbbi módosítások, változatok, stb.),
  • a bevezető tanulmány vonatkozásában (valamennyi dokumentum, amely a mű keletkezéstörténetéhez hozzátartozik, így levelezés fontos személyekkel, a kiadóval, életrajzi dokumentumok, korabeli híranyagok bemutatókról, a szerző írásbeli megnyilatkozásai a műről, saját előadású hangfelvételei stb.).

A források feldolgozása, értékelése

Feladat: zenetudományi képzettség és zenefilológiai felkészültség alapján értékelni az összegyűjtött forrásokat, meghatározni/megbecsülni keletkezésük idejét, rangsorolni és fontossági sorrendbe rakni őket, és kialakítani feldolgozásuk módját (elsősorban meghatározni a legautentikusabb, Bartók jóváhagyásával megjelent műváltozatot: Fassung letzter Hand.)

A kézirat elkészítése

Feladat:

  • a kotta vonatkozásában: kialakítani Bartók kottázási stílusához legközelebb álló, ugyanakkor a legjobban olvasható és legesztétikusabb nyomtatott közlésformát (Editionsrichtlinien: az ötvonalas szisztémák, kottafejek és az oldalak méretét (ütemszámot, hogy lehessen lapozni), az előadási jelek, tempóutasítások fontjait, elhelyezkedéseit, módosító jelek alkalmazását stb.), eldönteni, mit és milyen mértékben kell közölni egyes részek változataiból (ossiák), és még számos, a kottanotáció területén előforduló problémát megoldani. Valamennyi döntést dokumentálni a kritikai jegyzetekben,
  • a kritikai előszó vonatkozásában: olyan tömör, de minden fontos információt közlő írásmű megalkotása, amely a zenemű megkomponálásának szándéka, keletkezésének legfontosabb történései, műfaji, kompozíciós-technikai újításai és kottázási sajátosságai tekintetében abszolút releváns, ugyanakkor az előadói gyakorlat kérdéseiben is eligazítást ad. Ez a szöveg magyarul, németül és angolul is közlésre kerül, és olyan színvonalúnak kell lennie, hogy a világon mindenütt megértsék és autentikusnak ismerjék el.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 23.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3481/312

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. január 1.–2016. december 31.

A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen 100.000 Ft + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • tudományos kutatómunka tiszteletdíja,
  • szerzői tiszteletdíj,
  • kottakézirat szerkesztői tiszteletdíja,
  • jegyzetírás tiszteletdíja.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a kollégium dönt.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető, azonban a megítélt támogatási összeg maximum 1 %-a rezsiköltségre elszámolható.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. az összkiadás közreadói koncepciójának leírása (minimum 3 oldal terjedelemben),
  2. pályázati téma részletes leírása (minimum 3 oldal terjedelemben),
  3. az összegyűjtött dokumentumok jegyzéke,
  4. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának együttműködési nyilatkozata,
  5. közreműködő kutatók részletes szakmai életrajza,
  6. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állomány mérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • az összkiadás koncepciójának értékelése,
  • a fellelhető források teljessége,
  • a pályázat igényessége, kidolgozottsága, színvonala.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az összkiadás szükségessége és rangja a Bartók-kutatás vonatkozásában,
  • a forráskutatás eredményeinek részletes ismertetése,
  • a forráskutatás során szerzett tapasztalatok megosztása,
  • a tudományos munka problémái és megoldásai,
  • Bartók Béla Gyermekeknek és Concerto zenekarra c. művek elkészült kéziratainak tartalmi ismertetése.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

2. Pályázati téma: A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet Bartók Béla Írások a népzenéről és a népzenekutatásról című művének papír alapú megjelentetésére (Bartók Béla Írásai sorozat 4. kötete).

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 1.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3412/312

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. június 1.–2016. december 31. között.

A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.

A kiadványt minimum 800 példányban kell kiadni.

A támogatás fejében a támogatott pályázónak kötelező a támogatási szerződésben meghatározott helyre leszállítani – a könyv megjelenésekor – a támogatott könyvből 65 példányt. A beszállított könyvek áfája a támogatott pályázót terheli. A beszállított könyvek könyvtárakba kerülnek.

Jelen altémában a kollégium olyan kiadványt kíván támogatni, amelyre ISBN és/vagy ISSN szám megkérhető/kiadható.

Figyelem, a pályázat benyújtásakor az ISBN- és/vagy ISSN-szám igazolása még nem szükséges, azt csak támogatott pályázat esetén kell kikérni. Ezen adatot a pályázat szakmai beszámolójában szerepeltetni szükséges.

A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyv eladásából – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)!

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen 10.000 Ft + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • kottagrafika elkészítésének tiszteletdíja,
  • kottakorrektúra tiszteletdíja,
  • írói tiszteletdíj,
  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • fotós tiszteletdíja,
  • sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
  • jegyzetírás tiszteletdíja,
  • szöveggondozás tiszteletdíja,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztő tiszteletdíja,
  • főszerkesztő tiszteletdíja,
  • olvasószerkesztő tiszteletdíja,
  • tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
  • képszerkesztő tiszteletdíja,
  • névmutató készítésének tiszteletdíja,
  • marketing- és hirdetési költségek (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
  • szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés),
  • grafikai tervezés, borítótervezés,
  • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázati téma részletes leírása,
  2. kézirat, a benyújtáskori állapotában,
  3. kézirat részletes szinopszisa és tartalomjegyzéke (maximum 3+2 oldal terjedelemben, amennyiben a könyvnek lesz tartalomjegyzéke, akkor kötelező csatolni, amennyiben nem lesz a kiadványnak tartalomjegyzéke, akkor arról kell nyilatkozni!),
  4. szerző vagy szerkesztő szakmai életrajza,
  5. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának együttműködési nyilatkozata,
  6. Országos Széchényi Könyvtár kötelespéldány-igazolása (Hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchényi Könyvtárral szemben teljesítették.),
  7. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

A pályázat részét képezi a „Könyvkiadási betétlap”, amely a pályázati adatlap utolsó pontjaként jelenik meg, és a ’betétlap hozzáadása’ nyomógombbal automatikusan online betöltődik. A betétlap tartalmazza a könyv kiadási paramétereit (terjedelem, példányszám, a nyomdai kivitelezés paraméterei, tervezett bolti ár stb.). Ezeket az adatokat az elszámolásban is szerepeltetni kell.

Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állomány mérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a kiadvány szakmai rangja,
  • a kiadvány kivitelezési minősége,
  • a kiadvány tartalmi minősége,
  • a pályázat igényessége, kidolgozottsága, színvonala.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a pályázati terv megvalósításának leírását,
  • a kiadvány hazai és nemzetközi sajtóvisszhangjának dokumentálását,
  • a megfelelő példányszámú kiadvány beszállításának igazolását,
  • a Szakmai beszámoló betétlapot,
  • a kiadvány egy példányát postai úton kell eljuttatni az NKA Igazgatóságának.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

3. Pályázati téma: A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet Bartók Béla Concerto zenekarra című művének három nyelven (magyar, angol, német) történő papíralapú megjelentetésére, Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása 24. kötete.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3412/313

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. június 1.–2016. december 31. között.

A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.

A kiadványt minimum 600 példányban kell kiadni.

A támogatás fejében a támogatott pályázónak kötelező az elkészült kiadvány
1-1 példányát (összesen 10 db) magyarországi zenei főiskoláknak (Budapest, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr), továbbá az Országos Idegennyelvű Könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Budapest Music Center és az MTA BTK Zenetudományi Intézet könyvtárai részére eljuttatni. A kiadványok átadását/átvételét az elszámolásban igazolni kell.

A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyv eladásából – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)!

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen 30.000 Ft + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • kottagrafika elkészítésének tiszteletdíja,
  • kottakorrektúra tiszteletdíja,
  • írói tiszteletdíj,
  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • fotós tiszteletdíja,
  • sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
  • jegyzetírás tiszteletdíja,
  • szöveggondozás tiszteletdíja,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztő tiszteletdíja,
  • főszerkesztő tiszteletdíja,
  • olvasószerkesztő tiszteletdíja,
  • tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
  • képszerkesztő tiszteletdíja,
  • névmutató készítésének tiszteletdíja,
  • marketing- és hirdetési költségek (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
  • szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés),
  • grafikai tervezés, borítótervezés,
  • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a kollégium dönt.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető, azonban a megítélt támogatási összeg maximum 1,5 %-a rezsiköltségre elszámolható.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázati téma részletes leírása,
  2. kézirat, a benyújtáskori állapotában,
  3. kézirat részletes szinopszisa és tartalomjegyzéke (maximum 3+2 oldal terjedelemben, amennyiben a könyvnek lesz tartalomjegyzéke, akkor kötelező csatolni, amennyiben nem lesz a kiadványnak tartalomjegyzéke, akkor arról kell nyilatkozni!),
  4. szerző vagy szerkesztő szakmai életrajza,
  5. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának együttműködési nyilatkozata,
  6. Országos Széchényi Könyvtár kötelespéldány-igazolása (Hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchényi Könyvtárral szemben teljesítették.)
  7. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

A pályázat részét képezi a „Könyvkiadási betétlap”, amely a pályázati adatlap utolsó pontjaként jelenik meg, és a ’betétlap hozzáadása’ nyomógombbal automatikusan online betöltődik. A betétlap tartalmazza a könyv kiadási paramétereit (terjedelem, példányszám, a nyomdai kivitelezés paraméterei, tervezett bolti ár stb.). Ezeket az adatokat az elszámolásban is szerepeltetni kell.

Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állomány mérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a kiadvány szakmai rangja,
  • a kiadvány kivitelezési minősége,
  • a kiadvány tartalmi minősége,
  • a pályázat igényessége, kidolgozottsága, színvonala.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a pályázati terv megvalósításának leírását,
  • az NKA támogatásból megvalósult kiadványok átadás/átvételének igazolását. (Az igazolás tartalmazza az Átadó/Átvevő szervezet nevét, az átadott kiadvány szerzőjét, címét, darabszámát, az átadás időpontját, valamint az átadó/átvevő személy nevét, aláírását.),
  • a kiadvány hazai és nemzetközi sajtóvisszhangjának dokumentálását,
  • a kiadvány ISMN-számát is tartalmazó Szakmai beszámoló betétlapot,
  • a kiadvány egy példányát postai úton kell eljuttatni az NKA Igazgatóságának.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

4. Pályázati téma: A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet Bartók Béla Gyermekeknek/For Children/Für Kinder – Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása 37. kötet című mű három nyelven (magyar, angol, német) történő papír alapú megjelentetésére.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3412/314

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. június 1.–2016. december 31. között.

A támogatott pályázat pénzügyi elszámolásában a kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének legkorábbi időpontja (adatlap 6.4. pont) a támogatott feladat megvalósításának kezdő időpontját (adatlap 6.1. pont) megelőző maximum 60 nap lehet.

A kiadványt minimum 600 példányban kell kiadni.

A támogatás fejében a támogatott pályázónak kötelező az elkészült kiadvány 1-1 példányát (összesen 10 db) magyarországi zenei főiskoláknak (Budapest, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr), továbbá az Országos Idegennyelvű Könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Budapest Music Center és az MTA BTK Zenetudományi Intézet könyvtárai részére eljuttatni. A kiadványok átadását/átvételét az elszámolásban igazolni kell.

A pályázat adatlapjának költségvetésében (4.2.2. pont) a könyv eladásából – a megjelentetést követő egy éven belül – várható bevétel kitöltése is feltétlenül szükséges (amennyiben nem keletkezik könyvértékesítési bevétel, akkor a 0 Ft-ot is jelezni kell az adatlap 4.2.2. pontjában /A oszlop= a bevétel megnevezése, B oszlop=az értékesítésből várható bevétel összege/)!

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen 30.000 Ft + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • kottagrafika elkészítésének tiszteletdíja,
  • kottakorrektúra tiszteletdíja,
  • írói tiszteletdíj,
  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • fotós tiszteletdíja,
  • sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
  • jegyzetírás tiszteletdíja,
  • szöveggondozás tiszteletdíja,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztő tiszteletdíja,
  • főszerkesztő tiszteletdíja,
  • olvasószerkesztő tiszteletdíja,
  • tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
  • képszerkesztő tiszteletdíja,
  • névmutató készítésének tiszteletdíja,
  • marketing- és hirdetési költségek (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
  • szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés),
  • grafikai tervezés, borítótervezés,
  • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról – az indokok figyelembevételével – a kollégium dönt.

Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető, azonban a megítélt támogatási összeg maximum 1,5 %-a rezsiköltségre elszámolható.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázati téma részletes leírása,
  2. kézirat, a benyújtáskori állapotában,
  3. kézirat részletes szinopszisa és tartalomjegyzéke (maximum 3+2 oldal terjedelemben, amennyiben a könyvnek lesz tartalomjegyzéke, akkor kötelező csatolni, amennyiben nem lesz a kiadványnak tartalomjegyzéke, akkor arról kell nyilatkozni!),
  4. szerző vagy szerkesztő(k) szakmai életrajza,
  5. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának együttműködési nyilatkozata,
  6. Országos Széchényi Könyvtár kötelespéldány-igazolása (Hazai kérelmezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespéldány benyújtási kötelezettségüket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben az Országos Széchényi Könyvtárral szemben teljesítették.),
  7. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

A pályázat részét képezi a „Könyvkiadási betétlap”, amely a pályázati adatlap utolsó pontjaként jelenik meg, és a ’betétlap hozzáadása’ nyomógombbal automatikusan online betöltődik. A betétlap tartalmazza a könyv kiadási paramétereit (terjedelem, példányszám, a nyomdai kivitelezés paraméterei, tervezett bolti ár stb.). Ezeket az adatokat az elszámolásban is szerepeltetni kell.

Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állomány mérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a kiadvány szakmai rangja,
  • a kiadvány kivitelezési minősége,
  • a kiadvány tartalmi minősége,
  • a pályázat igényessége, kidolgozottsága, színvonala.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a pályázati terv megvalósításának leírását,
  • az NKA támogatásból megvalósult kiadványok átadás/átvételének igazolását. (Az igazolásnak tartalmaznia kell az Átadó/Átvevő szervezet nevét, az átadott kiadvány szerzőjét, címét, darabszámát, az átadás időpontját, valamint az átadó/átvevő személy nevét és aláírását.),
  • a kiadvány hazai és nemzetközi sajtóvisszhangjának dokumentálását,
  • a kiadvány ISMN számát is tartalmazó Szakmai beszámoló betétlapot,
  •  a kiadvány egy példányát postai úton kell eljuttatni az NKA Igazgatóságának.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázónkat: 

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

* * *

Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság  SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozat rendelkezéseinek megfelelően odaítélt kulturális célú támogatásban részesül.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 87. § (2) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni
  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.

  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2015. július 2-án, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4322-es, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében az államháztartáson kívüli kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Könyvkiadás Kollégiuma