A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a Könyvtárellátó Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.-t (továbbiakban KELLO).

Pályázati cél: A nemzeti kultúrkincs megőrzése, a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett értékes könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz a hazai és a határon túli könyvtárakon keresztül; az olvasáskultúra fejlesztése; a kortárs magyar szerzők támogatása, megismertetése. Ennek érdekében a KELLO fogadja az NKA Könyvkiadás Kollégiuma felhívására a könyvkiadók által történő regisztrálást könyveikkel, amelynek célja, hogy a kollégium a kiadók által felajánlott könyvek közül kiválassza azt a 400 címet (200 szépirodalmi, 200 tényirodalmi), amely felkerül a Márai V. listára. A kollégium által később megnevezett könyvtárak a meghatározott keretük összegéig rendelhetnek könyveket.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 200.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3410/310

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. február 27.–2015. november 30.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Az első részlet folyósítására a Márai IV. program pénzügyi elszámolásának az NKA Igazgatósága általi elfogadása után kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 50.000 Ft-ot + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

A KELLO-val szemben elvárt követelmények:
Rendelkezzen olyan webes felülettel,
amely alkalmas a Márai V. listára feljelentkező kiadók könyveinek regisztrálására, a kurátorok könyvjelöléseinek kezelésére, a könyvtárak rendelésének fogadására és a statisztikai adatok szolgáltatására az alábbiak szerint:

a) A kiadók könyveinek regisztrálását kezelő felülettel szemben elvárt minimum követelmény:

– Kiadói adatok:

  • A kiadó neve, a kiadót működtető szerv/vállalkozás neve székhelye, elérhetősége, adószáma.
  • A megjelenési év, terjedelem, sorozat része-e a könyv, a szerző neve, a felajánlott példányszám (minimum 100), ajánlott ár (legfeljebb a kiskereskedelmi ár 75%-a lehet).
  • Az ajánlott ár a határon túli kiadók által felajánlott könyvek esetében a felajánlás napján, a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamán átszámított forintra váltott bolti ár legfeljebb 75%-a lehet.
  • ISBN szám (sorozatok esetében ISSN szám is), kiadói recenzió, a megjelentetés nyelve, a megjelenési forma (könyv – hangoskönyv), a tartalom minősítése.
  • A felület biztosítson lehetőséget a könyvkiadók részére, hogy megtehessék nyilatkozatukat arról, mely szerint a felajánlott kiadvány nem részesült központi, az állami költségvetésből, illetve európai uniós forrásból származó, a könyv kiadására szóló támogatásból (NKA, OTKA, TÁMOP, MTA stb.).

A KELLO fogadja a könyvkiadók postán érkező – a törvényes képviselő által aláírt – nyilatkozatait, mely szerint a Márai V. listára jelölt könyvekkel kapcsolatban nem részesültek központi, az állami költségvetésből, illetve európai uniós forrásból származó, a könyv kiadását célzó támogatásból (NKA, OTKA, TÁMOP, MTA stb.). A KELLO a nyilatkozatokat a kiadó neve szerinti alfabetikus sorrendben rendszerezve átadja NKA Igazgatósága részére, legkésőbb 2015. március 30-ig.

A KELLO (excel) táblázatot készít a Márai V. listára felajánlott könyvekről a következő adatokkal: kiadó neve, a mű szerzője/szerzői, a mű címe, a megjelentetés éve és a kiadvány ISBN és/vagy ISSN száma. A táblázatot a krisztina.bencze@nka.hu címre kell elküldeni, 2015. április 10-ig.

A Könyvkiadás Kollégiumához ajánlott könyvek esetében a kiadó a következő alfejezetek közül választhasson:

  • általános jellegű (szótár, útikönyv stb.)
  • társadalomtudomány
  • természettudomány
  • gyermekkönyv
  • ifjúsági könyv
  • egyéb

illetve a szépirodalmi könyvek esetében:

  • líra
  • dráma
  • próza, epika
  • külföldi szépirodalom
  • gyerekkönyv
  • ifjúsági könyv
  • esszé, kritika
  • egyéb

b) A kollégiumi igényeket kiszolgáló felülettel szemben elvárt minimum követelmény:

  • adjon lehetőséget a programban érintett valamennyi kurátor egyidejű hozzáférésére,
  • biztosítsa a kiadói felületen keresztül betöltött adatok elérését a kollégium tagjai számára,
  • biztosítson könnyű, felhasználónév és jelszó megadásával elérhető felületet a kurátori javaslatok megtételéhez,
  • legyen képes a rendszer a megszakításokkal végzett kurátori (javaslattételi) munka adatainak tárolására, a javaslatok korrekt kezelésére,
  • a felület legyen képes az egyes kurátori javaslat, majd a Kollégium döntésének kezelésére (a kurátor megnevezése, kurátori jelölés a Márai V. listára, a kollégiumi végleges Márai V. lista kijelölése),
  • a program működjön különböző felhasználói-böngésző platformokon egyaránt jó hatásfokkal, a jelölési munka során ne kelljen egyes lépéseket újra elismételni,
  • a jelölő kurátornak módja legyen a jelöléséhez szükséges szűréseket elvégezni,
  • a Márai V. listára javasolt könyvek kiemelése, a javasolt könyvek szavazatainak nagysága szerinti sorrendbe állítása,
  • a belépési kódok, azonosítók karbantartására, amely a KELLO feladata.

c) A programban résztvevő könyvtárak rendelési felületével szemben elvárt minimum követelmény:

  • a végleges Márai V. lista csak az érintett könyvtárak számára legyen elérhető elektronikus formában,
  • a felület biztosítson lehetőséget a Márai V. listára kerülő könyv és hangoskönyv dokumentumok megrendelésére és a hozzájuk csatlakozó bibliográfiai adatok elektronikus letöltésére,
  • biztosítson lehetőséget a könyvtárak számára, hogy a Márai V. lista tartalmáról online felületen tájékozódhassanak vagy a számukra kedvezőbb formában (XML/USMARC) kapjanak folyamatos tájékozódási lehetőséget,
  • a kapcsolattartás elektronikus formája esetén minden munkafolyamat ellátása elektronikusan legyen biztosított,
  • a rendszer legyen alkalmas az egyes könyvtárak azonosítására, a rendelkezésükre álló dokumentum-beszerzési keretösszeg pontos, naprakész vezetésére, az aktuális vásárlási kerete állásáról,
  • az informatikai rendszer könyvtári felülete biztosítson lehetőséget adott megrendelés esetében a rendelési állapot megtekintésére az egyes dokumentumok vonatkozásában is, valamint adjon lehetőséget a könyvtárak által megrendelt könyvek KELLO általi teljesítés utáni visszaigazolására.

d) Statisztikai adatok lekérdezési felületével szemben elvárt minimum:

A felület adataiból az alábbi statisztikai adatok legyenek kinyerhetők a támogató részére:

  • általános jellegű (szótár, útikönyv stb.) (cím, db-szám és % arány szerint),
  • társadalomtudomány (cím, db-szám és % arány szerint),
  • természettudomány (cím, db-szám és % arány szerint),
  • gyermekkönyv (cím, db-szám és % arány szerint),
  • ifjúsági könyv (cím, db-szám és % arány szerint),
  • egyéb (cím, db-szám és % arány szerint),
  • hangoskönyv (cím, db-szám és % arány szerint),
  • szépirodalmi művek – líra, dráma, epika, esszé, kritika, külföldi szépirodalmi művek – (cím, db-szám és % arány szerint),
  • magyar szerző (cím, db-szám és % arány szerint),
  • külföldi szerző (cím, db-szám és % arány szerint),
  • adott időintervallumon belül felajánlott könyvek (cím és db-szám szerint),
  • adott évben felajánlott könyvek (cím és db-szám szerint),
  • könyvtárankénti megrendelések (cím és db-szám szerint),
  • kiadónkénti lekérdezés (cím és db-szám szerint),
  • könyvtárak által felhasznált keret (könyvtáranként és összesen).

e) A felülettel kapcsolatos további elvárások:

  • az online-megrendelés megkönnyítése, valamint a program népszerűsítése érdekében a KELLO saját weblapján külön menüpontban biztosítsa a Márai V. lista elérését,
  • az adatok felvitelét, a kiadói adatfeltöltést, a kurátori hozzáféréseket, a javaslatokat, módosításokat naplózza a rendszer,
  • a KELLO biztosítson garanciát a működésre, a karbantartásra és a fejlesztésre,
  • az informatikai rendszer rendelkezzen olyan jogosultságkezelő lehetőséggel, amely képes garantálni az adatok védelmét,
  • áramszünet, programlefagyás esetén is adatvesztés nélkül biztosítsa a további működést, adatfeltöltést.

A Márai V. könyvtámogatási program megvalósításának ütemezése:

  • Könyvkiadók jelentkezésének időszaka:

2015. február 27.–2015. március 10.

  • Könyvkiadók könyveinek feltöltése:

2015. március 11.–2015. március 31.

  • Kurátori jelölések megtétele:

2015. április 6.–2015. május 3.

  • A könyvtárak regisztrálásának időszaka:

2015. május 2.–2015. május 20.

  • A könyvtárak rendelési lehetőségének időszaka a Márai V. listáról:

2015. június 5.–2015. június 30.

  • A könyvek kiszállításának időszaka:

2015. szeptember 1.–2015. november 30.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • könyvvásárlás (a könyvek beszerzési ára legfeljebb a kiskereskedelmi ár 75%-a lehet).

A fenti jogcímen túli költségeket a Kollégium nem támogatja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. programleírás a pályázati cél tervezett végrehajtásáról,
  2. webes felület megjelenésének, funkcióinak, működésének leírása,
  3. nyilatkozat a webes felület folyamatos működtetéséről, beleértve az esetlegesen felmerülő hibák haladéktalan javítását (vis major helyzetet kivéve),
  4. nyilatkozat arról, hogy a könyvtárak megrendelése alapján megvásárolja a kiadóktól a könyveket, amelyeket a lehetőségekhez és a rendelkezésre álló készlethez képest a rendeléstől számított két hónapon belül kiszállít a könyvtáraknak, vagy lemondja a teljesítést,
  5. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetéséről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázónkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • program megvalósíthatósága,
  • KELLO szakmai kompetenciája.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Az összesítő táblázatokat szkennelve a bizonylati fájlok helyére kell feltölteni, az elszámolt összeg megjelölésével.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.
A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a program lebonyolítása során szerzett tapasztalatok összefoglalását (online feltöltve és papíralapú dokumentumként megküldve),
  • összesített kimutatást a megvásárolt és a könyvtárak részére eljutatott könyvekről kategóriánként (papíralapú dokumentumként és CD/DVD-n).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát (papíralapú dokumentumként),
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe), (papíralapú dokumentumként),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell,
  • a megvásárolt könyvek listáját kiadónkénti csoportosításban és összesítve (papíralapú dokumentumként),
  • a könyvtárak nyilatkozatát arról, hogy a leszállított könyveket átvették (a nyilatkozatokat csak a végelszámolásnál kell megküldeni!), (papíralapú dokumentumként),
  • kiadóktól összegyűjtött nyilatkozatokat, hogy a megvásárolt könyvek ára a kiskereskedelmi ár legfeljebb 75%-a (papíralapú dokumentumként),
  • az online rendszer által generált Elszámoló lapot aláírva, szkennelve, feltöltve (online).

A támogatás utalása és a pénzügyi elszámolás az alábbiak szerint történik:

A támogatás több részletben történő folyósításának feltételei:

A támogatás első részlete 90%-ának kiutalásához a KELLO a benyújtandó dokumentumokat az alábbiak szerint köteles összeállítani, megküldeni:

  • A KELLO-nak be kell küldenie a kiadók által – a könyvtárak Márai V. listáról rendelt igényeik kielégítésére – leszállított és leszámlázott könyvekre vonatkozó érvénytelenített, eredeti példányokról készült, hitelesített számlamásolatokat. Kivételt képeznek azok a határon túli magyar könyvkiadók, akik közvetlenül nem tudják lebonyolítani a számlázást, a kiadványok Magyarországra történő eljuttatását, a KELLO – a kiadókkal előzetesen egyeztetve – maga választja meg a magyarországi lebonyolító szervezetet. A magyarországi lebonyolító szervezetet igénybe vevő határon túli kiadók esetében a lebonyolító által kiállított számlák másolatait kell a KELLO-nak a fentiekben leírt módon a pénzügyi elszámolás részeként benyújtani. Az Igazgatóság – a benyújtott dokumentumok ellenőrzése és azok elfogadása után – utalja a részelszámolásban elfogadott támogatás-felhasználás összegének 90%-át. A pénzügyi elszámolás kizárólag a megvásárolt könyvek bruttó értékét tartalmazhatja, a járulékos (csomagolás, szállítás stb.) költségek nem számolhatóak el (papíralapú dokumentumként).
  • A megvásárolt könyvek listáját táblázatba szerkesztve (excel), kiadónkénti csoportosításban és összesítve (nyomtatott verzióban és CD-n).
  • A kiadóktól összegyűjtött aláírt nyilatkozatokat arról, hogy a megvásárolt könyvek ára a kiskereskedelmi ár legfeljebb 75%-a (papíralapú dokumentumként).
  • Az online rendszer által generált Elszámoló lapot aláírva, szkennelve feltöltve rész-elszámolásonként (online).

A második és a további (3., 4. stb.) támogatási részletek 90%-a utalásának feltételei az előző pontban leírtakkal megegyezőek, kiegészítve az alábbival:

  • az előző részelszámolásban benyújtott számlák pénzügyi teljesítéséről a banki terhelési értesítőket a KELLO megküldi (papíralapú dokumentumként).

Az utolsó támogatási részlet kifizetésének feltétele:

  • a fennmaradó 10%-ok utalásának feltétele a pályázatot lezáró elszámolás benyújtása, és annak az Igazgatóság által történő elfogadása. A támogatás folyósítására az elszámolás elfogadása után 8 munkanapon belül kerül sor.

A végelszámoláshoz a KELLO-nak az alábbiakat kell megküldenie:

  • az összesített pénzügyi elszámolás bizonylatait tartalmazó excel táblázatot (papíralapú dokumentumként),
  • az online rendszer által generált Elszámoló lapot aláírva, szkennelve feltöltve az online rendszerbe,
  • a kiadókkal kötött együttműködési megállapodások másolatait (papíralapú dokumentumként),
  • a banki terhelési értesítők másolatát, amellyel igazolja, hogy az utolsó támogatási részletből a kiadók számláinak pénzügyi teljesítése megtörtént (papíralapú dokumentumként),
  • a könyvtárak tényleges keretfelhasználásáról szóló kimutatást (papíralapú dokumentumként),
  • a könyvtáraktól összegyűjtött aláírt nyilatkozatokat, hogy a leszállított könyveket átvették (papíralapú dokumentumként),
  • a könyvtáraktól a leltárba vételről szóló nyilatkozatokat, annak a forrásnak a nevesítésével, ahol a dokumentumok leltározásának ténye egyedi azonosítással ellenőrizhető (egyedi címleltárkönyv, gépi nyilvántartás), (papíralapú dokumentumként),
  • a KELLO nyilatkozatát arról, hogy a könyveken feltüntették a program megnevezését (papíralapú dokumentumként).

Az elszámolásban lebonyolítási és rezsiköltség nem szerepelhet!

Amennyiben a pályázatban résztvevő kiadók, illetve könyvtárak nem tartják be a pályázat rájuk vonatkozó szabályait és időbeosztását, akkor automatikusan kizárják magukat 3 évre a Márai könyvtámogatási programban való részvétel lehetőségétől.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

* * *

Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság  SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozat rendelkezéseinek megfelelően odaítélt kulturális célú támogatásban részesül.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 87. § (2) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni
  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.
  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is –, kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portál Pályáztatás menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2015. február 26-án, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4322, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében az államháztartáson kívüli kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Könyvkiadás Kollégiuma