A KULTURÁLIS FESZTIVÁLOK KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A KULTURÁLIS FESZTIVÁLOK KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati cél: kulturális fesztiválok megrendezésének támogatása és ezen keresztül a magyar kultúra pozíciójának, rangjának és színvonalának megőrzése és erősítése.

Pályázati feltételek:

  • a rendezvény költségvetése legalább 5 millió Ft (pályázati adatlap 4.1.5. pont B oszlopban feltüntetett összeg);
  • a költségvetés forrásai között szerepel bevétel (A tervezett bevételeket a pályázati adatlapon lévő részletes költségvetésben – adatlap 4. pontja – is szerepeltetni kell:
    • a 4.2.1. pontban a pályázat beadásakor már rendelkezésre álló szponzorációs bevételeket kell feltüntetni (a kollégium a 4.2.1. ponton belül a Az államháztartáson belüli szervezettől (kivéve önkormányzattól), a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettől, ezen szervezetek tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezettől vagy alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványtól, közalapítványtól, külföldi forrásból kapott támogatás”, az „Önkormányzattól kapott támogatás”, valamint az „Egyéb kapott támogatás” soron feltüntetett összeget fogadja el bevételként),
    • a 4.2.2. pontban a várható bevételeket (jegybevétel, bérleti díjból származó bevétel, olyan szponzorációs bevétel, amely a pályázat beadásakor még nem áll a pályázó rendelkezésére/ kell feltüntetni);
  • a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: összesen 115.000.000 Ft címzett keret.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 80%.

Altéma kódszáma: 3707/219

Pályázatra meghívást kap:

  1. Alba Regia Táncegyesület,
    a KIRÁLYI NAPOK NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár,
    a BICSKEI NAPOK CÍMŰ FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 2.000.000 Ft

  1. Balatonfüred Kulturális Közgyűjtemény Fenntartó Nonprofit Kft.,
    a FÜREDJAM FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 3.000.000 Ft

  1. Balatonfüred Kulturális Közgyűjtemény Fenntartó Nonprofit Kft.,
    a FÜREDI TAVASZI FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 3.000.000 Ft

  1. Balatonfüred Kulturális Közgyűjtemény Fenntartó Nonprofit Kft.,
    a BALATONFÜREDI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 4.000.000 Ft

  1. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont,
    a HAYDN FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Kft.,
    a RÉGI ZENEI NAPOK című fesztivál megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. EFOTT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.,
    az EFOTT (EGYETEMISTÁK ÉS FŐISKOLÁSOK ORSZÁGOS TURISZTIKAI TALÁLKOZÓJA) CÍMŰ FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Fehérvári Programszervező Kft.,
    a KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK CÍMŰ FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 3.000.000 Ft

  1. Forster Gyula nemzeti örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ,
    a KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI (KÖN) CÍMŰ FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Kincses Kolozsvár Egyesület,
    a KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK CÍMŰ FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 3.000.000 Ft

  1. Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza,
    a MAGYAR SZÍNHÁZAK KISVÁRDAI FESZTIVÁLJA CÍMŰ RENDEZVÉNY megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft.,
    a RÉGMÚLT IDŐK LOVAS FESZTIVÁLJA A FESTETICS ÖRÖKSÉG JEGYÉBEN – A MŰVÉSZETEK ÉS A LOVAS KULTÚRA TALÁLKOZÓJA CÍMŰ RENDEZVÉNY megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Ördögkatlan Fesztivál Egyesület,
    az ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Pécsi Férfikar Alapítvány,
    az EURÓPAI BORDALFESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 3.000.000 Ft

  1. Miskolci Operafesztivál Kulturális Szolgáltató Nonprofit Kft.,
    a BARTÓK+ NEMZETKÖZI OPERAFESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 25.000.000 Ft

  1. Savaria Szimfonikus Zenekar,
    az ISEUM CÍMŰ FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Thália Színház Nonprofit Kft.,
    a THÁLIA HUMORFESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 10.000.000 Ft

  1. Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.,
    a ZSOLNAY FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

  1. Tapolca Kereskedelmi és Szolgáltató  Kft.,
    a TAPOLCA TAVASZ – ELFELEDETT MESTERSÉGEK FESZTIVÁLJA A JAZZ ÉS A NÉPZENE KÍSÉRETÉBEN CÍMŰ RENDEZVÉNY megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 4.000.000 Ft

  1. Víz, Zene, Virág Fesztivál Nonprofit Közhasznú Szolgáltató Kft.,
    a VÍZ, ZENE, VIRÁG FESZTIVÁL megvalósítására.
    Igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 Ft

Jelen pályázati felhívásra történő meghívás önmagában nem jelenti az automatikus támogatás tényét.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
Pályázni a 2016. január 1. és 2016. december 31. között megvalósuló fesztiválokra lehet.

Az adott fesztivál megrendezésével kapcsolatos kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének időpontja) a fesztivál konkrét kezdő időpontját megelőző maximum 120 nap lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA- portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltségvetés (pályázati adatlap 4.1.5. pont B oszlopban feltüntetett összeg) minimum 20%-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni. 

A 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrás rendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását
    kell érteni.

A megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrással együttesen kell elszámolni (megítélt támogatás: 0,8 = elszámolandó összeg). 

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni („Saját forrás”, „Az államháztartáson belüli szervezettől (kivéve önkormányzattól), a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettől, ezen szervezetek tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezettől vagy alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványtól, közalapítványtól, külföldi forrásból kapott támogatás”, „Önkormányzattól kapott támogatás”, valamint az „Egyéb kapott támogatás” soron feltüntetett összeg fogadható el saját forrásként).

Saját forrásként kizárólag azon bevételek fogadhatók el, amelyek más szervezet felé nem kerülnek elszámolásra.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadóművészek fellépésének tiszteletdíja;
  • együttesek fellépésének tiszteletdíja;
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja;
  • műsorvásárlás (produkciók);
  • szerzői jogdíj;
  • utazási költség;
  • szállásköltség;
  • szállítási költség;
  • biztosítási költség (biztosítóval kötött);
  • terembérleti díj;
  • helyszínbérleti díj;
  • sátor bérleti díja;                                  
  • pavilonbérleti díj;      
  • színpad bérleti díja;
  • színpadtechnika bérleti díja;
  • audiovizuális eszközök bérleti díja;
  • hangtechnikai szolgáltatás;
  • fénytechnikai szolgáltatás;
  • vetítéstechnikai szolgáltatás;
  • színpad építési és bontási költsége;
  • installációs költség;
  • nagyítás;
  • paszpartu;
  • keretezés;
  • díszlet;
  • jelmez;
  • kellék;
  • nyomdai előkészítés;
  • nyomdaköltség;
  • reklám- és propagandaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

A Kollégium az üzemeltetési és fenntartási kiadásokat (rezsiköltséget) nem támogatja.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. betétlap;
  2. a fesztivál részletes műsorterve (max. 3 oldal terjedelemben);
  3. előírt (20%) saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás;
  4. nyilatkozat társrendezőkről;
  5. nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy banki átutalási bizonylat másolata;
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy- egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a “pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Bírálat során a kollégium az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • program bemutatása;
  • kulturális jelentősége;
  • gazdasági szerepe;
  • szervezési és marketingszempontok;
  • gazdálkodás;

           ezen belül kiemelten az alábbiakat:

  • huzamosabb ideje kiemelkedő kulturális értéket hoznak létre;
  • kulturális szempontból hátrányos helyzetű (földrajzilag, vagy műfajilag ellátatlan) területen valósulnak meg;
  • egyidejűleg több művészeti ágnak nyitnak teret;
  • új közönségréteget szólítanak meg (különös tekintettel a fiatal korosztályokra);
  • költségvetésükben a szellemi alkotások, előadások közvetlen költségei az elsődlegesek, szemben a járulékos költségekkel (pl. technika, vendéglátás, szervezők díjazása);
  • hatékony, és egyben költségtakarékos marketing megoldásokat alkalmaznak;
  • kialakult művészeti minőséget tükröző egyéni arculatuk van;
  • regisztrációs rendszerben való részvétel;
  • kulturális, művészi, közösségi, tudományos minőség ötvözése;
  • a rendezvény újszerű, innovatív megközelítése a tartalom, a megvalósítás módszereinek terén;
  • olyan egyedi közösségi kapcsolatrendszer a megvalósítás terén, ami mások számára is modell-, vagy akár országosan példaértékű;
  • széles rétegek elérése, korosztályok, társadalmi rétegek, kihívással élők, hátrányos helyzetűek megszólítása;
  • társadalmi, oktatási, tudományos, terület- és településfejlesztési, környezetvédelmi megközelítések;
  • nemzetközi egyezmények, ajánlások figyelembevétele, alkalmazása, így népművészeti témában UNESCO szellemi örökség konvenció, más kulturális esemény esetében UNESCO kulturális kifejezések sokszínűsége konvenció;
  • az esemény céljának, koncepciójának, programjainak rövid, világos és meggyőző megfogalmazása, mely sajtóanyagként is használható.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy támogatott pályázatok esetén – a szakmai ellenőrzés érdekében – az egyes programok előtt 2 héttel értesítést/meghívót kell küldeniük a kulturalisfesztivalok@nka.hu e-mail címre.  

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult program részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait;
  • a megvalósult program technikai adatait (helyét, idejét, látogatói és közreműködői létszámát);
  • a fesztivállal kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes program ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, fotódokumentáció, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalója stb.);
  • a honlap címét, elérési útját, amelyen az ismertető elérhető.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi beszámolónak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A támogatottnak a programról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) a támogatott fesztivál honlapján közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania.

A kötelezettség teljesítéséről, illetve a kötelezettség megvalósulásának eredményéről a támogatott a támogatási szerződésben meghatározott határidőig záró beszámolót köteles benyújtani.

A záró beszámolónak tartalmaznia kell:
A támogatott nyilatkozatát arról, hogy a megvalósult programról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) a fesztivál honlapján a szakmai beszámoló benyújtásától számított legalább egy évig ott tartotta.

* * *

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázónkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKAtv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 54/A-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

* * *

Felhívjuk pályázónk figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 87. § (2) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni:

  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.

  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.

Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2015. december 2-án, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4353-as, (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma