A SZÍNHÁZ- ÉS TÁNCMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Színház- és Táncművészet Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet magas művészeti színvonalú táncművészeti és színházi tervek megvalósításának támogatására.

  1. Pályázati cél: Új táncprodukciók megvalósítása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 60.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: maximum 4.000.000 Ft/pályázat.

Altéma kódszáma: 2942/187

Pályázók köre: hivatásos, független táncművészek, táncművészeti együttesek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója)

Amennyiben a magánszemély pályázó egyéni vállalkozó is egyben, úgy pénzügyi lebonyolító igénybevétele nem lehetséges.

Egy pályázó a témában 1 pályázatot nyújthat be.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:

A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • jelmez,
  • díszlet,
  • kellék,
  • fénytervezés,
  • hangtechnika tervezés,
  • látványtervezés,
  • bérleti díj,
  • szállítási költség,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • szerzői jogdíj.

A támogatást kizárólag a bemutatóig felmerülő fenti jogcímekre lehet felhasználni, a költségvetést is ennek megfelelően kérjük elkészíteni.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó, valamint a megpályázott program résztvevőinek szakmai életrajza,
  2. szinopszis és koreográfusi koncepció, tervezett produkció leírása (minimum 2-3 oldal terjedelemben)
  3. befogadó nyilatkozat (állandó játszóhellyel nem rendelkező pályázó esetében)
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a produkciók magas szakmai színvonalon, minél szélesebb társadalmi réteget céloznak meg, kísérleti jellegűek
  • a produkciók a gyermek- és ifjúsági korosztályt célozzák meg,
  • a produkció együttműködés keretében valósul meg,
  • a produkciók alkotói és előadói sikerrel szerepeltek hazai és külföldi fesztiválon, versenyen vagy egyéb megmérettetéseken már részt vettek
  • a támogatás segítségével létrehozott produkció hány alkalommal kerül előadásra.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással, valamint igazolni kell a befogadó intézmény(ek) igazolásának becsatolásával a bemutató utáni minimum 4 előadás megvalósulását.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
  1. Pályázati cél: Új színházi produkciók megvalósítása

Pályázni magyar szerzők műveinek bemutatására, gyermek- és ifjúsági előadásokra, dramaturgiai, szcenikai és egyéb újításokkal kísérletező előadásokra lehet.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 35.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: maximum 3.000.000 Ft/pályázat.

Altéma kódszáma: 2917/187

Pályázók köre: Az Előadó-művészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett szervezetek (pl. alapítványok, egyesületek, társulatok) színházak, valamint természetes személyek és magyar nyelven játszó határon túli, hivatásszerűen működő színházak, vagy társulatok (nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója).

Egy pályázó a témában 1 pályázatot nyújthat be.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • jelmez,
  • díszlet,
  • kellék,
  • fénytervezés,
  • hangtechnika tervezés,
  • látványtervezés,
  • bérleti díj,
  • szállítási költség,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • szerzői jogdíj.

A támogatást kizárólag a bemutatóig felmerülő fenti jogcímekre lehet felhasználni, a költségvetést is ennek megfelelően kérjük elkészíteni.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. produkció részletes leírása, szinopszis és rendezői koncepció (minimum 2-3 oldal terjedelemben),
  2. rendező szándéknyilatkozata,
  3. rendező szakmai életrajza,
  4. befogadó nyilatkozat (állandó játszóhellyel nem rendelkező társulatok esetében),
  5. együttműködésről (koprodukcióról) szóló nyilatkozat(ok),
  6. az Előadó-művészeti Törvény szerinti regisztráció státuszának igazolása,
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége,
  • a produkciók a gyermek- és ifjúsági korosztályt célozzák meg,
  • a produkció együttműködés (koprodukció) keretében valósul meg, az együttműködésből (koprodukcióból) származó előnyök (pl. költséghatékonyság, magasabb nézőszám) bemutatása,
  • a produkció magyar szerző művét dolgozza fel,
  • a produkció alkotói és előadói sikerrel szerepeltek hazai és külföldi fesztiválon, versenyen vagy egyéb megmérettetésen már részt vettek,
  • a támogatás segítségével létrehozott produkció hány alkalommal kerül előadásra.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A bemutatott produkció elemzését, a produkció utóéletének felvázolását, a bemutató előadással kapcsolatos dokumentumokat (minimum 8 db előadásfotó, melyből minimum 2 db a totál színpadképről készüljön, műsorfüzet, plakát, sajtóvisszhang), valamint a játszóhely(ek) hiteles igazolását arról, hogy a létrehozott produkció a pályázatban vállaltak szerinti előadásszámban került-e bemutatásra.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
  1. Pályázati cél: Már bemutatott színházi produkciók belföldön történő forgalmazása, előadások befogadása, szakmai együttműködések kialakítása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét

Altéma kódszáma: 2945/187

Pályázók köre: Az Előadó-művészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett szervezetek (pl. alapítványok, egyesületek, társulatok) színházak, valamint természetes személyek és magyar nyelven játszó határon túli, hivatásszerűen működő színházak, vagy társulatok (nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója).

Az adott produkcióra vagy a befogadó hely, vagy az azt bemutató művészek, művészeti együttesek, társulatok pályázhatnak.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szállásköltség,
  • utazási költség,
  • szállítási költség,
  • bérleti díj,
  • szerzői jogdíj,
  • reklám- és propagandaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. forgalmazni, befogadni kívánt produkció(k) részletes leírása,
  2. bemutató(k) helye és tervezett időpontja,
  3. produkciót létrehozó alkotók szakmai életrajza,
  4. mindkét fél által aláírt befogadásról szóló szándéknyilatkozat és szakmai együttműködésről szóló nyilatkozat,
  5. az Előadó-művészeti Törvény szerinti regisztráció státuszának igazolása,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a produkció a bemutató óta hány budapesti, vidéki és külföldi előadást élt meg,
  • referenciákkal igazolt szakmai tartalom (sajtótükör, szakdíjak, elismerések),
  • a produkció a gyermek és ifjúsági korosztályt célozza meg,
  • a produkció további tervezett előadásai és azok helyszínei,
  • vidéki befogadó helyszín,
  • a forgalmazáshoz társfinanszírozó partnerekkel bírnak.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással, valamint a vendégjátékkal kapcsolatos dokumentumokat (előadásfotók, műsorfüzet, plakát, sajtóvisszhang), valamint a játszóhely(ek) hiteles igazolását arról, hogy a létrehozott produkció a pályázatban vállaltak szerinti előadásszámban került-e bemutatásra.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
  1. Pályázati cél: Már bemutatott táncprodukciók bel- és külföldi forgalmazása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét

Altéma kódszáma: 2944/187

Pályázók köre: Hivatásos, független táncművészek és táncművészeti együttesek (természetes és jogi személyek, valamint nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója).

Az adott produkcióra vagy a befogadó hely, vagy az azt bemutató művészek, művészeti együttesek, társulatok pályázhatnak.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szállásköltség,
  • utazási költség,
  • szállítási költség,
  • bérleti díj,
  • szerzői jogdíj,
  • reklám- és propagandaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. hivatalos felkérés, vagy visszaigazolás (bemutató művészek, művészeti együttesek, társulatok pályázata esetén),
  2. meghívandó együttesek, társulatok nyilatkozata a meghívás elfogadásáról (befogadó hely pályázata esetén),
  3. bemutatandó előadás(ok) címe, tervezett időpontja,
  4. bemutatandó előadás(ok) rövid leírása,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a produkció a bemutató óta hány budapesti, vidéki és külföldi előadást élt meg,
  • referenciákkal igazolt szakmai tartalom (sajtótükör, szakdíjak, elismerések),
  • a produkció a gyermek- és ifjúsági korosztályt célozza meg,
  • a produkció rangos hazai vagy külföldi fesztiválon vesz részt,
  • a produkció hátrányos helyzetű társadalmi réteget céloz meg,
  • a produkció együttműködés keretében valósul meg,
  • a produkció további tervezett előadásai és azok helyszínei.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással, valamint a játszóhely(ek) hiteles igazolását arról, hogy a létrehozott produkció a pályázatban vállaltak szerinti előadásszámban került-e bemutatásra.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
  1. Pályázati cél: Szakmai találkozók megvalósítása és versenyeken, szakmai találkozókon való részvétel

Pályázni szakmai szervezetek hazai és nemzetközi találkozóján való részvételre, workshopok, szakmai találkozók, programok, táncművészeti képzések, továbbképzések megvalósítására, valamint hazai és nemzetközi fórumokon, versenyeken, konferenciákon, tanulmány- és szakmai utakon való részvételre lehet.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Altéma kódszáma: 2925/187

Pályázók köre: Magyarországi hivatásos táncművész együttesek, színházi társulatok, előadó-művészeti szakmai szervezetek, magyarországi színházi és táncművészeti szakemberek, alkotók, kutatók (természetes és jogi személyek, valamint nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • terembérleti díj,
  • kölcsönzési díj,
  • szállítási költség,
  • szállásköltség,
  • utazási költség,
  • biztosítás,
  • részvételi-, regisztrációs díj,
  • belépőjegy,
  • standbérleti díj.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázati téma részletes leírása,
  2. verseny, illetve konferencia esetén a rendező szerv írásos visszaigazolása,
  3. tanulmány- és szakmai utak esetén munkaterv,
  4. képzés esetén a képzés tematikája és oktatók neve,
  5. szakmai találkozók, workshopok esetén a résztvevő intézmények rövid bemutatása,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat, másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA- portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a szakmai program értéke,
  • az elérendő cél mérhetősége, ahol releváns,
  • a verseny nemzetközi rangja, jelentősége, várható szakmai hatása,
  • a versenyen részt vevő pályázó korábbi versenydíjai, szakmai sikerei,
  • a konferencia szakmai értéke és nemzetközi jelentősége, aktualitása, várható hazai hatása,
  • a költségvetés realitása.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult szakmai program/verseny eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
  1. Pályázati cél: Külföldi művészek, együttesek, társulatok felléptetése, szakemberek (rendező, koreográfus, vendégművész) fogadása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 10.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Altéma kódszáma: 2924/187

Pályázók köre: magyarországi színházi intézmények, színház- és táncművészeti előadásokat rendező természetes és jogi személyek (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • terembérleti díj,
  • szállítási költség,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • fénytechnikai költség,
  • hangtechnikai költség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. meghívott külföldi művész, szakember, együttes, társulat elfogadó nyilatkozata,
  2. program helye, ideje, meghívás célja,
  3. program részletes leírása,
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a meghívandó művész, szakember, társulat nemzetközi rangja, elismertsége,
  • a magyarországi fellépések, előadások, programok szakmai jelentősége,
  • a várható szakmai és/vagy közönségérdeklődés,
  • a meghívást támogató egyéb partnerek megléte.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A meghívott külföldi művész, szakember, együttes, társulat szakmai munkájának és a szakmai program eredményességét, a megvalósulás körülményeit és az esetlegesen megjelent szakmai kritikát, illetve médiamegjelenést (műsorfüzet, szórólap, fotó).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
  1. Pályázati cél: Magyarországi táncművészeti közép- és felsőfokú oktatási intézmények, valamint színházművészeti felsőoktatási intézmények elméleti és gyakorlati programjainak megvalósítása és forgalmazása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Altéma kódszáma: 2904/187

Pályázók köre: magyarországi tánc- és színházművészeti főiskolák és egyetemek, magyarországi táncművészeti közép- és felsőfokú oktatási intézmények (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. június 30. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • díszlet,
  • jelmez,
  • kellék,
  • bérleti díj,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • csoportos étkezés (a támogatás készétel és meleg étel vásárlására igényelhető, alapanyag beszerzésére nem kérhető/fordítható) (maximum az igényelt támogatási összeg 10%-a).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. megpályázott szakmai program részletes leírása,
  2. tervezett szakmai program megvalósításának helye és ideje,
  3. programban résztvevők felsorolása,
  4. forgalmazási terv és befogadó nyilatkozat – forgalmazás esetén,
  5. rendező, koreográfus, programvezető szándéknyilatkozata,
  6. rendező, koreográfus, programvezető szakmai életrajza,
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósíthatóságának realitása,
  • az oktatási intézmények közötti együttműködés, akár művészeti ágakon keresztül,
  • a költségvetés realitása.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A bemutatott produkció, szakmai program elemzését, a létrejött produkció, illetve megvalósult szakmai program körülményeit, eredményességét, valamint a létrejött produkcióval, illetve megvalósult szakmai programmal kapcsolatos dokumentumokat (fotó, műsorfüzet, plakát, sajtóvisszhang).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
  1. Pályázati cél: Magyarországi színházak rendszeres színházi nevelési tevékenységének (színházlátogatást előkészítő és előadás-feldolgozó órák, drámapedagógiai foglalkozások, tantermi előadások és beavató – moderátor közreműködésével zajló – előadások, komplex színházi nevelési programok) megvalósítása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 20.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 2.000.000 Ft

Altéma kódszáma: 2908/187

Pályázók köre: Az Előadó-művészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett magyarországi színházak (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója)

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. június 30. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • művészeti munkatársak tiszteletdíja,
  • pedagógiai munkatársak tiszteletdíja,
  • utazási költség (előadók, diákok).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. megvalósítani kívánt pedagógiai (nevelési) program részletes tartalmi bemutatása (módszertan),
  2. választott nevelési tevékenységi formák részletes tematikája, leírása, ütemezése,
  3. résztvevő produkciók részletes leírása,
  4. színházi nevelési tevékenységet irányítók szakmai életrajza (megjelölve a résztvevők művészi és pedagógiai végzettségét, a program megvalósításához szükséges szakmai felkészültséget és/vagy az eddigi gyakorlati tapasztalatot),
  5. együttműködő oktatási intézmények szándéknyilatkozata (a programban résztvevő gyermekek becsült létszámának feltüntetésével) (óvoda, általános iskola, középiskola),
  6. pályázó eddigi színházi nevelési tevékenységben résztvevő oktatási intézmények felsorolása,
  7. az Előadó-művészeti Törvény szerinti regisztráció státuszának igazolása,
  8. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  9. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a terv a színházi nevelési programnak az NKA által 2013-ban rendelt kutatás által eredményezett definíciója mentén valósul meg, vagyis
    • elsődlegesen (de nem kizárólag) a köznevelésben érintettek számára készült,
    • színházi, bábszínházi vagy táncszínházi előadás vagy jelenetsor van benne,
    • az alkotóknak meghatározott pedagógiai célja van,
    • a résztvevők a program során annak menetét érdemben befolyásoló, vagy az abban történtekre érdemben reflektáló interakcióban vehetnek részt,
    • repertoárszerűen többször, minden alkalommal különböző csoportoknak játszott program, elő- és utókövetés lehetséges,
  • a pályázó dokumentálhatóan sikeres, korábbi tapasztalattal rendelkezik, szakmai elismerésben részesült,
  • a programok hátrányos helyzetű közegekben, térségben valósulnak meg,
  • a programok drámapedagógiai végzettségű szakemberek közreműködésével valósulnak meg,
  • a programok minimális technikai igényekkel valósulnak meg és könnyen utaztathatók,
  • a programok kis létszámú csapattal, költséghatékony módon valósulnak meg.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A pályázati téma megvalósulási körülményeinek, eredményességének leírását, a célcsoport visszajelzéseit és a résztvevők létszámáról szóló (oktatási intézmény) igazolást.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
  1. Pályázati cél: Új színházi előadások koprodukcióban történő megvalósítása és forgalmazása

Pályázni magyarországi színházak közös produkcióinak megvalósítására és forgalmazására, valamint határon túli magyar nyelven játszó színházak és magyarországi színházak új közös produkcióinak megvalósítására és forgalmazására lehet.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: maximum 4.000.000 Ft/pályázat.

Altéma kódszáma: 2943/187

Pályázók köre: Az Előadó-művészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett szervezetek (pl. alapítványok, egyesületek, társulatok) színházak, valamint természetes személyek és magyar nyelven játszó határon túli, hivatásszerűen működő színházak, vagy társulatok (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Egy pályázó a témában egy programra 1 pályázatot nyújthat be.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • díszlet,
  • jelmez,
  • kellék,
  • fénytechnikai költség,
  • hangtechnikai költség,
  • szállítási költség,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • reklám- és propagandaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. megvalósítani kívánt produkció részletes leírása, a bemutató helye és tervezett időpontja
  2. együttműködő színházak koprodukciós előszerződése,
  3. produkció forgalmazási terve és az adott évadra tervezett előadásszám,
  4. részletes költségvetés, külön a létrehozási és külön a forgalmazási periódusra, tételesen és elkülönítve feltüntetve a partnerszínház(ak) hozzájárulását
  5. tervezett szereposztás
  6. produkciót létrehozó alkotók (rendező, díszlettervező, jelmeztervező, dramaturg, koreográfus, zeneszerző) szándéknyilatkozata és szakmai életrajza
  7. az Előadó-művészeti Törvény szerinti regisztráció státuszának igazolása
  8. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata
  9. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a partnerszínházak adottságaikhoz és lehetőségeikhez mérten egyenlő mértékben vegyenek részt a produkció létrehozásában és forgalmazásában,
  • a produkció mindkét színházban bemutatásra kerüljön,
  • mindkét színház alkotói, előadói gárdája vegyen részt (arányoktól függetlenül) a produkció létrehozásában,
  • a létrejött előadás mindkét színház repertoárjában a játékrendhez szervesen illeszthető legyen (akár bérletek kívüli, akár bérletes rendszerben kívánják játszani a produkciót),
  • az együttműködő felek legalább egyike vidéki,
  • az együttműködés révén olyan új minőség jön létre, amely mind a résztvevő színházak alkotói, munkatársai, mind a közönségeik részére a megszokottól eltérő pozitív tapasztalattal bír,
  • az együttműködés révén a produkció élettartama bizonyíthatóan hosszabb lesz a szokásosnál és új közönségrétegeket is elér.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A pályázati téma megvalósulási körülményeinek, eredményességének leírását, a létrejött produkcióról született elemzéseket, kritikákat, sajtóvisszhangokat, fotó- és videódokumentációt, műsorfüzeteket, plakátokat, valamint a játszóhely(ek) hiteles igazolását arról, hogy a létrehozott produkció a pályázatban vállaltak szerinti előadásszámban került-e bemutatásra.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.
  1. Pályázati cél: Színházi társulatok, hivatásos táncegyüttesek, alkotók, alkotóműhelyek gyermek- és ifjúsági színházi és táncelőadásainak, oktatási intézményekben történő megvalósítása – legalább 6 előadás

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

Támogatás forrása a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 6.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 1.500.000 Ft/pályázat

Altéma kódszáma: 2926/187

Pályázók köre: Színházi társulatok, hivatásos táncegyüttesek, alkotók, alkotóműhelyek (magyarországi önálló jogi, vagy természetes személy) (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója)

Pályázati cél megvalósításának időtartama: pályázni a 2014. április 1.–2015. június 30. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/ mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-t, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • utazási költség,
  • technikai eszközök bérleti díja.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. megvalósítandó produkció(k) részletes leírása,
  2. bemutatni kívánt előadás(ok) címe, tervezett időpontja,
  3. oktatási intézmény(ek) befogadó nyilatkozata,
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a szakmai program értéke,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a programok hátrányos helyzetű térségben valósulnak meg,
  • az oktatási intézmény rangja, jelentősége,
  • a táncegyüttesek, alkotók, alkotóműhelyek hazai/nemzetközi rangja, elismertsége.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
A pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatokról (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (banki kivonat, pénztárbizonylat), készített hitelesített másolatokat,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a./ A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b./ Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy “Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt az adatlap 7. pontjában kell feltölteni. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a./ és ha indokolt a b./pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II. 15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az SA.34770 (2012/N-2). számú határozatában hagyott jóvá.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés p) pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 67. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 77. § (2) bekezdése alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 78. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. A költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 78. § (3) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni
  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.
  • 80. § (1) bekezdése alapján: A kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját. Jogszabály vagy a támogatási szerződés az egyes finanszírozási időszakok lezárásaként részbeszámoló benyújtását írhatja elő.
  • 80. § (6) bekezdése alapján: Ha a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.
  • 80. §. (7) bekezdése alapján: Ha részbeszámolási kötelezettség teljesítésére a (6) bekezdés szerinti határidő leteltéig nem, vagy nem megfelelően kerül sor, a költségvetési támogatás fennmaradó része nem folyósítható mindaddig, amíg a kedvezményezett a kötelezettségének nem tesz eleget.
  • a 83. § (4) bekezdése alapján: ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, és nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA portál Pályáztatás menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA portál Pályáztatás menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2014. március 24-én, éjfélig lehet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444-es számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 76. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Színház- és Táncművészet Kollégiuma