A SZÍNHÁZ- ÉS TÁNCMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Színház- és Táncművészet Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet magas művészeti színvonalú táncművészeti és színházi tervek megvalósításának támogatására.

  1. Pályázati cél: Új színházi produkciók megvalósítása

Pályázni magyar szerzők műveinek bemutatására, valamint gyermek- és ifjúsági előadásokra, dramaturgiai, szcenikai és egyéb újításokkal kísérletező előadásokra lehet.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 29.200.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 4.000.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2917/194

Pályázók köre: Természetes személyek, egyéni vállalkozók, magyar nyelven játszó határon túli színházak, vagy társulatok, valamint magyarországi szervezetek (pl. alapítványok, egyesületek), színházak (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Egy pályázó a témában csak 1 pályázatot nyújthat be (akár több előadás megvalósítására is).

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • jelmez,
  • díszlet,
  • kellék,
  • fénytervezés,
  • hangtechnika tervezése,
  • látványtervezés,
  • bérleti díj,
  • szállítási költség,
  • reklám- és propagandaköltség.

A támogatást kizárólag a bemutatóig felmerülő fenti jogcímekre lehet felhasználni, a költségvetést is ennek megfelelően kérjük elkészíteni.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. produkció részletes leírása, szinopszis és rendezői koncepció (minimum 2-3 oldal terjedelemben),
  2. rendező szándéknyilatkozata,
  3. rendező szakmai életrajza,
  4. befogadó nyilatkozat (állandó játszóhellyel nem rendelkező társulatok esetében),
  5. együttműködésről (koprodukcióról) szóló nyilatkozat (amennyiben rendelkezésre áll),
  6. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése,
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége,
  • a produkciók a gyermek- és ifjúsági korosztályt célozzák meg,
  • a produkció együttműködés (koprodukció) keretében valósul meg, az együttműködésből (koprodukcióból) származó előnyök (pl. költséghatékonyság, magasabb nézőszám) bemutatása,
  • a produkció magyar szerző művét dolgozza fel,
  • a produkció jellege zenés színpadi mű, különösen opera, kamaraopera,
  • az előadás során a zenei hátteret a jelenlévő zenekar, zenészek szólaltatják meg,
  • a produkció alkotói és előadói sikerrel szerepeltek hazai és külföldi fesztiválon, versenyen vagy egyéb megmérettetésen már részt vettek,
  • a támogatás segítségével létrehozott produkció hány alkalommal kerül előadásra a bemutató után.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a bemutatott produkció elemzését,
  • a produkció utóéletének felvázolását,
  • a bemutató előadással kapcsolatos dokumentumokat (minimum 8 db előadásfotó, melyből minimum 2 db a totál színpadképről készüljön, műsorfüzet, plakát, sajtóvisszhang),
  • a játszóhely(ek) hiteles igazolását arról, hogy a létrehozott produkció a pályázatban vállaltak szerinti előadásszámban került-e bemutatásra.

A szakmai beszámolóhoz kapcsolódóan a bemutató előadásról készült képanyagot DVD-n kell eljuttatni az NKA Igazgatóságához postai úton.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Pályázati cél: Már bemutatott színházi produkciók Magyarországon történő forgalmazása, előadások befogadása, szakmai együttműködések kialakítása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 13.200.00 Ft.

Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2945/194

Pályázók köre: Az Előadó-művészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett szervezetek (pl. alapítványok, egyesületek) színházak, valamint természetes személyek, egyéni vállalkozók és magyar nyelven játszó határon túli, hivatásszerűen működő színházak (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • szállásköltség,
  • utazási költség,
  • szállítási költség,
  • bérleti díj,
  • reklám- és propagandaköltség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. forgalmazni, befogadni kívánt produkció(k) részletes leírása,
  2. bemutató(k) helye és tervezett időpontja,
  3. produkciót létrehozó alkotók szakmai életrajza,
  4. mindkét fél által aláírt befogadásról szóló szándéknyilatkozat és szakmai együttműködésről szóló nyilatkozat,
  5. az Előadó-művészeti Törvény szerinti regisztráció státuszának igazolása,
  6. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése,
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a produkció a bemutató óta hány budapesti, vidéki és külföldi előadást élt meg,
  • referenciákkal igazolt szakmai tartalom (sajtótükör, szakdíjak, elismerések),
  • a produkció a gyermek és ifjúsági korosztályt célozza meg,
  • a produkció további tervezett előadásai és azok helyszínei,
  • vidéki befogadó helyszín,
  • a forgalmazáshoz társfinanszírozó partnerekkel bírnak.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a pályázati téma megvalósulásának körülményeit,
  • a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással,
  • a vendégjátékkal kapcsolatos dokumentumokat (előadásfotók, műsorfüzet, plakát, sajtóvisszhang),
  • a játszóhely(ek) hiteles igazolását arról, hogy a létrehozott produkció a pályázatban vállaltak szerinti előadásszámban került-e bemutatásra.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Pályázati cél: Új színházi előadások koprodukcióban történő megvalósítása és forgalmazása

Pályázni magyarországi színházak közös produkcióinak megvalósítására és forgalmazására, valamint határon túli magyar nyelven játszó színházak és magyarországi színházak új közös produkcióinak megvalósítására és forgalmazására lehet.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 29.200.000 Ft

Igényelhető támogatás: a Kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2943/194

Pályázók köre: Természetes személyek, egyéni vállalkozók, magyar nyelven játszó határon túli színházak vagy társulatok, valamint az Előadó-művészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett szervezetek (pl. alapítványok, egyesületek), színházak (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Egy pályázó a témában egy programra csak 1 pályázatot nyújthat be.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • díszlet,
  • jelmez,
  • kellék,
  • fénytechnikai költség,
  • hangtechnikai költség,
  • szállítási költség,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • reklám- és propagandaköltség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. megvalósítani kívánt produkció részletes leírása, a bemutató helye és tervezett időpontja,
  2. együttműködő színházak koprodukciós előszerződése,
  3. produkció forgalmazási terve és az adott évadra tervezett előadásszám,
  4. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése, külön a létrehozási és külön a forgalmazási periódusra, tételesen és elkülönítve feltüntetve a partnerszínház(ak) hozzájárulását,
  5. tervezett szereposztás,
  6. produkciót létrehozó alkotók szándéknyilatkozata (rendező, díszlettervező, jelmeztervező, dramaturg, koreográfus, zeneszerző),
  7. produkciót létrehozó alkotók szakmai életrajza (rendező, díszlettervező, jelmeztervező, dramaturg, koreográfus, zeneszerző),
  8. az Előadó-művészeti Törvény szerinti regisztráció státuszának igazolása,
  9. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  10. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a partnerszínházak adottságaikhoz és lehetőségeikhez mérten egyenlő mértékben vegyenek részt a produkció létrehozásában és forgalmazásában,
  • a produkció jellege zenés színpadi mű, különösen opera, kamaraopera,
  • az előadás során a zenei hátteret a jelenlévő zenekar, zenészek szólaltatják meg,
  • a produkció mindkét színházban bemutatásra kerüljön,
  • mindkét színház alkotói, előadói gárdája vegyen részt (arányoktól függetlenül) a produkció létrehozásában,
  • a létrejött előadás mindkét színház repertoárjában a játékrendhez szervesen illeszthető legyen (akár bérleten kívüli, akár bérletes rendszerben kívánják játszani a produkciót),
  • az együttműködő felek legalább egyike vidéki,
  • az együttműködés révén olyan új minőség jön létre, amely mind a résztvevő színházak alkotói, munkatársai, mind a közönségeik részére a megszokottól eltérő pozitív tapasztalattal bír,
  • az együttműködés révén a produkció élettartama bizonyíthatóan hosszabb lesz a szokásosnál és új közönségrétegeket is elér.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a pályázati téma megvalósulási körülményeinek, eredményességének leírását,
  • a létrejött produkcióról született elemzéseket, kritikákat, sajtóvisszhangokat, fotó- és video dokumentációt, műsorfüzeteket, plakátokat,
  • a játszóhely(ek) hiteles igazolását arról, hogy a létrehozott produkció a pályázatban vállaltak szerinti előadásszámban került-e bemutatásra.

A szakmai beszámolóhoz kapcsolódóan a bemutató előadásról készült képanyagot DVD-n kell eljuttatni az NKA Igazgatóságához postai úton.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Pályázati cél: Külföldi színházi művészek, társulatok felléptetése, színházi szakemberek (rendező, vendégművész) fogadása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5.200.000 Ft.

Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2924/194

Pályázók köre: magyarországi színházi intézmények, színházi előadásokat rendező természetes és jogi személyek, egyéni vállalkozók (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • terembérleti díj,
  • szállítási költség,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • fénytechnikai költség,
  • hangtechnikai költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. meghívott külföldi művész, szakember, együttes, társulat elfogadó nyilatkozata,
  2. program helye, ideje, meghívás célja,
  3. program részletes leírása,
  4. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a meghívandó művész, szakember, társulat nemzetközi rangja, elismertsége,
  • a magyarországi fellépések, előadások, programok szakmai jelentősége,
  • a várható szakmai és/vagy közönségérdeklődés,
  • a meghívást támogató egyéb partnerek megléte.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a meghívott külföldi művész, szakember, együttes, társulat szakmai munkájának és a szakmai program eredményességét, a megvalósulás körülményeit,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikát, illetve média megjelenést (műsorfüzet, szórólap, fotó).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Pályázati cél: Kihívással élők színházi programjai megvalósítására.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3.400.000 Ft

Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2983/194

Pályázók köre: kőszínházak, szabadtéri színházak, nyári fesztiválokat rendező jogi személyek, egyéni vállalkozók (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • színházi jelnyelvi tolmács tiszteletdíja,
  • narrátor tiszteletdíja,

(a kihívással élők (látás- és hallássérültek) által látogatott, illetve a számukra meghirdetett integrált színházi előadások professzionális infokommunikációs akadálymentesítésére)

  • eszközbérleti díj

(az infokommunikációs akadálymentesítéshez szükséges eszközök bérlése)

– látássérültek esetén: fülmonitor rendszer,

– hallássérültek (nagyothallók, és cochleáris implantáltak) esetén: indukciós hurok

és/vagy fülmonitor rendszer.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. akadálymentesítésben közreműködő, színházi szakmai háttérrel és tevékenységgel rendelkező szervezettel, egyéni vállalkozóval, magánszeméllyel kötött együttműködési megállapodás, amely tartalmazza az előadások számát, valamint, hogy mely kihívással élő célcsoportnak történik akadálymentesítés,
  2. együttműködő partner referenciája a színházi akadálymentesítésről,
  3. szakmai program részletes leírása, melynek ki kell terjednie arra is, hogy a pályázó milyen egyéb szolgáltatással és intézkedéssel fogja a kihívással élők színházi programjait elősegíteni,
  4. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • szakmai anyag tartalma és az abban megfogalmazott vállalások megvalósíthatósága,
  • kihívással élő gyerekek számára meghirdetett színházi program,
  • előadások népszerűsítése,
  • akadálymentesítést végző szervezet, partner szakmai háttere,
  • akadálymentesítés színvonala.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a részletes szakmai beszámolót a kihívással élők számára meghirdetett előadásokról és a megvalósulás körülményeiről,
  • az érintettekkel készített elégedettségmérés eredményét,
  • a média- és sajtómegjelenéseket.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Pályázati cél: Magyarországi színházak rendszeres színházi nevelési tevékenységének (színházi látogatáshoz kapcsolódó felkészítő és feldolgozó beszélgetések és foglalkozások, osztályterem-színház, komplex színházi nevelési programok) megvalósítása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 17.200.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 2.000.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2904/194

Pályázók köre: az Előadó-művészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett magyarországi színházak (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. június 30. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj,
  • művészeti munkatársak tiszteletdíja,
  • pedagógiai munkatársak tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • utazási költség (előadók, diákok),
  • jelmez,
  • díszlet,
  • kellék,
  • fénytervezés,
  • hangtechnika tervezése,
  • látványtervezés,
  • szállítási költség,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség,
  • dokumentációs költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. megvalósítani kívánt program részletes (pedagógiai, művészeti, módszertani) tartalmi bemutatása,
  2. választott tevékenységi formák részletes tematikája, leírása, ütemezése,
  3. program alapját képező előadás(ok), produkció(k) részletes leírása,
  4. színházi nevelési tevékenységet irányítók szakmai életrajza (megjelölve a résztvevők művészi és pedagógiai végzettségét, a program megvalósításához szükséges szakmai felkészültséget és/vagy az eddigi gyakorlati tapasztalatot),
  5. nevelési programhoz kapcsolódó színházi előadást bemutató intézmény befogadó nyilatkozata,
  6. együttműködő oktatási intézmények szándéknyilatkozata, a programban résztvevő gyermekek becsült létszámának feltüntetésével (óvoda, általános iskola, középiskola),
  7. pályázó eddigi színházi nevelési tevékenységében résztvevő oktatási intézmények felsorolása,
  8. Előadó-művészeti Törvény szerinti regisztráció státuszának igazolása,
  9. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése,
  10. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  11. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program megfelel a következő kritériumoknak együttesen: elsődlegesen (de nem kizárólag) a köznevelésben érintettek számára készült; színházi, bábszínházi vagy táncszínházi előadás vagy jelenetsor van benne; az alkotóknak meghatározott pedagógiai célja van; a részt vevők a program során annak menetét érdemben befolyásoló vagy az abban történtekre érdemben reflektáló interakcióban vehetnek részt; repertoárszerűen többször, minden alkalommal különböző csoportoknak játszott program, elő- és utókövetés lehetséges,
  • a pályázó dokumentálhatóan sikeres, korábbi tapasztalattal rendelkezik, szakmai elismerésben részesült,
  • a programok hátrányos helyzetű közegekben, térségben valósulnak meg,
  • a programok minimális technikai igényekkel valósulnak meg és könnyen utaztathatók,
  • a programok kis létszámú csapattal, költséghatékony módon valósulnak meg.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a pályázati téma megvalósulási körülményeinek, eredményességének leírását,
  • a célcsoport visszajelzéseit,
  • a résztvevők létszámáról szóló (oktatási intézmény) igazolást.

A szakmai beszámolóhoz kapcsolódóan a megvalósított programról készült képanyagot DVD-n kell eljuttatni az NKA Igazgatóságához postai úton.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Pályázati cél: Új táncprodukciók megvalósítása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 51.200.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 4.000.000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2942/194

Pályázók köre: hivatásos, független táncművészek, táncművészeti együttesek (természetes és jogi személyek, egyéni vállalkozók, valamint nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Egy pályázó a témában kizárólag 1 pályázatot nyújthat be.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • jelmez,
  • díszlet,
  • kellék,
  • fénytervezés,
  • hangtechnika tervezés,
  • látványtervezés,
  • bérleti díj,
  • szállítási költség,
  • reklám- és propagandaköltség.

A támogatást kizárólag a bemutatóig felmerülő fenti jogcímekre lehet felhasználni, a költségvetést is ennek megfelelően kérjük elkészíteni.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó, valamint a megpályázott program résztvevőinek szakmai életrajza, referenciák,
  2. szinopszis és koreográfusi koncepció, tervezett produkció leírása (minimum 2-3 oldal terjedelemben),
  3. befogadó nyilatkozat (állandó játszóhellyel nem rendelkező pályázó esetében),
  4. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a produkció magas szakmai színvonalon, minél szélesebb társadalmi réteget céloz meg,
  • a produkció a gyermek- és ifjúsági korosztályt célozza meg,
  • a produkció együttműködés keretében valósul meg,
  • a produkció alkotói és előadói sikerrel szerepeltek hazai és külföldi fesztiválon, versenyen vagy egyéb megmérettetéseken már részt vettek,
  • a támogatás segítségével a létrehozott produkció a bemutató után hány alkalommal kerül előadásra.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a pályázati téma megvalósulásának körülményeit,
  • a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással,
  • a befogadó intézmények igazolását a bemutató utáni előadásszámok megvalósulásáról (minimum 3 előadás).

A szakmai beszámolóhoz kapcsolódóan a bemutató előadásról készült képanyagot DVD-n kell eljuttatni az NKA Igazgatóságához postai úton.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Pályázati cél: Már bemutatott táncprodukciók bel- és külföldi forgalmazása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15.500.000 Ft

Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2944/194

Pályázók köre: Hivatásos, független táncművészek és táncművészeti együttesek (természetes és jogi személyek, egyéni vállalkozók, valamint nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • szállásköltség,
  • utazási költség,
  • szállítási költség,
  • bérleti díj,
  • reklám- és propagandaköltség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. hivatalos felkérés, vagy visszaigazolás (bemutató művészek, művészeti együttesek, társulatok pályázata esetén),
  2. meghívandó együttesek, társulatok nyilatkozata a meghívás elfogadásáról (befogadó hely pályázata esetén),
  3. bemutatandó előadás(ok) címe, tervezett időpontja,
  4. bemutatandó előadás(ok) rövid leírása,
  5. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a produkció a bemutató óta hány budapesti, vidéki és külföldi előadást élt meg,
  • referenciákkal igazolt szakmai tartalom (sajtótükör, szakdíjak, elismerések),
  • a produkció a gyermek- és ifjúsági korosztályt célozza meg,
  • a produkció rangos hazai vagy külföldi fesztiválon vesz részt,
  • a produkció hátrányos helyzetű társadalmi réteget céloz meg,
  • a produkció együttműködés keretében valósul meg,
  • a produkció további tervezett előadásai és azok helyszínei.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a pályázati téma megvalósulásának körülményeit,
  • a létrejött produkció, illetve a megvalósult szakmai program eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással,
  • a játszóhely(ek) hiteles igazolását arról, hogy a létrehozott produkció a pályázatban vállaltak szerinti előadásszámban került-e bemutatásra.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Pályázati cél: Külföldi táncművészek, táncegyüttesek felléptetése, táncművészeti szakemberek (koreográfus, vendégművész) fogadása

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7.700.000 Ft

Igényelhető támogatás: a Kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2939/194

Pályázók köre: magyarországi táncművészeti előadásokat rendező természetes és jogi személyek, egyéni vállalkozók (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadók tiszteletdíja,
  • alkotók tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj,
  • terembérleti díj,
  • szállítási költség,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • fénytechnikai költség,
  • hangtechnikai költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. meghívott külföldi művész, szakember, együttes, elfogadó nyilatkozata,
  2. program helye, ideje, meghívás célja,
  3. program részletes leírása,
  4. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a meghívandó művész, szakember, társulat nemzetközi rangja, elismertsége,
  • a magyarországi fellépések, előadások, programok szakmai jelentősége,
  • a várható szakmai és/vagy közönségérdeklődés,
  • a meghívást támogató egyéb partnerek megléte.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a meghívott külföldi művész, szakember, együttes, társulat szakmai munkájának és a szakmai program eredményességét, a megvalósulás körülményeit,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikát, illetve média megjelenést (műsorfüzet, szórólap, fotó).

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.
  1. Pályázati cél: Önálló cirkuszi produkciók bemutatása és fejlesztése, az artistaképzés és tehetségkutatás fejlesztése, a magyar artisták pályakezdésének elősegítése, a hazai cirkuszművészet népszerűsítése, társadalmi szerepvállalásának erősítése, a cirkuszművészet nemzeti kulturális identitás erősítésében betöltött szerepének erősítése, nemzetközi szakmai kapcsolatrendszerének erősítése

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 50.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: a Kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 2941/194

Pályázók köre: egyéni vállalkozók, cégbejegyzéssel rendelkező egyéni cégek, szervezetek, magáncirkuszok, közművelődési intézmények, oktatási és szakképzési intézmények (nem önálló jogi személy esetében, annak fenntartója).

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
pályázni a 2015. április 1.–2016. augusztus 31. között megvalósuló programokra lehet.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% áfát is, illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • megbízási díj, és annak járulékai (előadó-művészethez kapcsolódóan),
  • szerzői jogdíj,
  • vállalkozási és szolgáltatási díj (előadó-művészethez kapcsolódóan),
  • eszközbeszerzés,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • bérleti díj,
  • jelmez,
  • díszlet.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázati cél és tartalom részletes leírása,
  2. megpályázott program részletes, mindenre kiterjedő, bevételeket is tartalmazó költségvetése,
  3. hivatalosan foglalkoztatott művészek számáról szóló, a társadalombiztosítás felé tett bejelentés/nyilatkozat másolata,
  4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a költségvetés realitása, indoklása,
  • a pályázat célja szerinti tartalmi és formai megfelelés,
  • a támogatási cél színvonala és újszerűsége,
  • minél több hivatalosan szerződtetett külsős, magyar artistaművészt foglalkoztató elgondolás,
  • fiatal artistaművészek magyarországi foglalkoztatása, bemutatkozásának elősegítése,
  • az új produkciók létrehozása, bemutatást célzó produkciókra vonatkozó törekvések,
  • különleges külföldi produkciók meghívására tervezett erőfeszítések,
  • szociálisan hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő társadalmi csoportok részére vagy azok bevonásával tartott cirkuszi előadások bemutatása,
  • cirkuszműsorok kidolgozottsága, művészeti és technikai (fény-, hangtechnika, cirkuszsátor, cirkuszi tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó egyéb eszközök, gépek, műszaki berendezések) színvonala,
  • újszerű elemek megjelenítése a társművészetek bevonásával,
  • a cirkuszművészet népszerűsítését szolgáló események szervezése, lebonyolítása.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a szakmai beszámoló betétlapot,
  • a támogatási cél megvalósulásának bemutatását (a hazai/fiatal artistaművészek foglalkoztatásának emelkedését, a műsorok fejlesztésének bemutatását), a produkciók, előadások számát, nézőszámot.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozat rendelkezéseinek megfelelően odaítélt kulturális célú támogatásban részesül. Ez alól kivételt képez a pályázati felhívás 2904-es altémája, mely nem minősül európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásnak, tekintettel arra, hogy a támogatott tevékenység nem minősül európai uniós versenyjogi értelemben vett gazdasági tevékenységnek.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 87. § (2) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni
  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.
  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2014. március 25-én éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4324-es vagy a (36-1) 327-4444-es számon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében az államháztartáson kívüli kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Színház- és Táncművészet Kollégiuma