SZÉPIRODALOM ÉS ISMERETTERJESZTÉS KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


SZÉPIRODALOM ÉS ISMERETTERJESZTÉS KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma 2015. évi nyílt pályázati felhívását az alábbi négy altémában teszi közzé, kulturális szempontból értékes művek elkészítésére, valamint kulturális szempontból értékes rendezvények megvalósítására.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

1. Pályázati cél: Alkotói támogatás szépirodalmi, valamint tudományos, a Kollégium döntési körébe tartozó, (főként társadalomtudományi) igényes ismeretterjesztő művek szerzői számára.

Altéma kódszáma: 3802/134

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 36.000.000 Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Pályázók köre: Szépirodalmi művek, valamint tudományos munkák és igényes ismeretterjesztő könyvek szerzői, mint magánszemélyek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. március 26.–2016. március 26.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át – amely magában foglalja a 27%-os áfát –, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj összege 500.000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál, amely összeg magában foglalja a 27%-os áfát.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • alkotói támogatás.

A támogatási összeg járulékokat nem tartalmazhat. Az alkotói támogatás jogcím a pályázati adatlap költségkalkulációja 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorába kerüljön feltüntetésre. A tervezett és a kért összeg alkotói támogatás esetén azonos.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

1. Szépirodalmi művek szerzői számára

18.000.000 Ft keretösszeggel alkotónként havi 100.000 Ft összegű, 3-12 hónapos időtartamra írók, költők, kritikusok, irodalomtörténészek, művésztanárok számára. A támogatás összege havi 100.000 Ft, havonként történő folyósítással.

Pályázni csak új, pontos műfaji (tartalmi) célt megjelölő magyar nyelvű irodalmi és irodalmi értekező prózai mű létrehozására lehet.

2. Tudományos, a kollégium döntési körébe tartozó (főként társadalomtudományi) igényes ismeretterjesztő művek szerzői számára.

18.000.000 Ft keretösszeggel alkotónként havi 100.000 Ft összegű, 3-12 hónapos időtartamra a tudományos, az ismeretterjesztő, a környezetkultúrát, a környezet- és társadalometikus magatartást fejlesztő művek megírására. A támogatás összege havi 100.000 Ft, havonként történő folyósítással.

Pályázni csak új, magyar nyelvű szakmunka kéziratának elkészítésére lehet.

Felhívjuk a tudományos munkával pályázó szerzőink figyelmét, hogy a felhívásban megjelölt, alkotói időszakot meghaladó alkotói tevékenységre nem áll módjukban pályázatot benyújtani!

Alkotó munkára a felhívásban megjelölt egy éves alkotói időszakra csak egy pályázat nyújtható be.

Nem nyújthat be pályázatot az, akinek az NKA Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, illetve az NKA más szakmai kollégiuma döntése szerinti, érvényben lévő alkotói támogatási szerződése van.

Tudományos-ismeretterjesztő munka kézirata szerzői külön pályázzanak. A szerzőnként benyújtott pályázatban egyértelműen különüljön el, az adott szerző mely részt kívánja alkotó munkája során feldolgozni. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámoló részeként a szellemi termékre vonatkozó nyilatkozat – a szerző mely részt tekinti az elkészült kéziratban sajátjának – benyújtása kötelező.

A pályázott alkotói mű könyvkiadására a kiadó 2017. évben nyújthat be pályázatot.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. szakmai önéletrajz,
  2. megvalósítandó mű szinopszisa (tanulmány-, illetve verseskötet esetében a kötet tartalmi terve), amely tartalmazza a mű munkacímét, valamint a tervezett mű várható terjedelmét,
  3. amennyiben rendelkezésre áll: kiadói nyilatkozat,
  4. szakmai ajánlás/ok,
  5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  7. amennyiben pénzügyi lebonyolítóval pályázik, a lebonyolító nyilatkozatai (NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtak szerint).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:
A kollégium döntésekor a pályázó eddigi szakmai teljesítményét és pályázatának minőségét, társadalmi aktualitását (tervének eredetiségét, kifejtettségét, megvalósíthatóságát stb.) mérlegeli.

A pályázatok elbírálásánál a kollégium előnyben részesíti azokat a pályázókat, akik már rendelkeznek kiadói szándéknyilatkozattal és szakmai ajánlással.

A támogatásban részesült alkotói kézirat szakmai elfogadásának feltétele, hogy az elkészült mű a támogatott pályázat megvalósításának legyen tekinthető, a tartalmi cél és a megvalósult forma egysége maradéktalanul érvényesüljön.

A kollégium fenntartja a jogot, hogy a felhasználható keretösszeg figyelembevételével, a kért támogatás egy részét ítélje meg a mindenkori szakmai teljesíthetőség mérlegelése mellett. A pályázó által megjelölt – a pályázati felhívásnak megfelelő – alkotói időintervallum képezi a támogatási szerződés alapját.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
Az alkotómunka kéziratát – a pályázati cél benyújtásakor megjelölt terjedelemben –, amelyet fenti módon kell benyújtani.

Tudományos-ismeretterjesztő munka kézirata szerzői szerzőnként benyújtott pályázatában a szakmai beszámoló részeként kerüljön feltöltésre a szellemi termékre vonatkozó nyilatkozat, a szerző mely részt tekinti az elkészült kéziratban sajátjának.

Pénzügyi lebonyolítóval pályázó támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás módjáról a támogatási szerződés rendelkezik.

2. Pályázati cél: A Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma magas színvonalú, hagyományt indító, valamint többéves hagyománnyal rendelkező irodalmi és ismeretterjesztő rendezvények – szakmai táborok, fesztiválok, konferenciák, író–olvasó találkozók, olvasás-népszerűsítési programok – megvalósulását kívánja támogatni.

A kollégium saját hatáskörében a szakmai program (konferencia, előadás, szimpózium stb.) anyagát tartalmazó kísérőkiadványok megjelentetését is támogatni kívánja, amelyek kereskedelmi forgalomba nem kerülnek.

Ezen altémában pályázni lehet irodalmi és ismeretterjesztő:

  1. programra/rendezvényre,
  2. programsorra – amennyiben tematikailag összefüggő rendezvényekről van szó,
  3. programra/rendezvényre/programsorra és kísérő kiadványa megjelentetésére.

Egy pályázó fenti kategóriákban több pályázatot is benyújthat, külön-külön pályázati adatlapon.

Kísérő kiadvány megjelentetésére csak a felhívás időszaka alatt lezajló programokhoz/rendezvényekhez kapcsolódóan fenti 3. kategóriában lehet. A kiadvány megjelenésének végső határideje a pályázati felhívás szerinti befejezési határnap. Kísérő kiadvány támogatására önállóan pályázatot benyújtani nem lehetséges. A kereskedelmi forgalomba nem kerülő, 3 ívnél nagyobb, ingyenes kiadványok megjelentetésének támogatásához Betétlap kötelező mellékletét szükséges kitölteni. A támogatott vállalja, hogy a megjelentetett, ISBN számmal rendelkező kiadvány tiszteletpéldányait (szerzők, szerkesztők, köz- és szakmai könyvtárak, a témához kapcsolódó egyetemi intézetek, tanszékek, valamint sajtópéldányok) eljuttatja felsoroltakhoz, illetőleg a Betétlapon megnevezett célközönségéhez, valamint a kötelespéldányt az OSZK-nak beszolgáltatja. A kötelespéldány igazolása a szakmai beszámoló részét képezi.

A kollégium előnyben részesíti és elsődlegesen olyan rendezvényeket kíván támogatni, amelyek más forrással (saját erő, egyéb támogatás, bevétel) is rendelkeznek a megvalósításhoz, az/azok a pályázati adatlap költségkalkulációjában megjelölésre, a pályázati cél leírásában kifejtésre kerül/nek.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 72.000.000 Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3808/134

Pályázók köre: jogi személyek, egyéni vállalkozók.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. március 26.–2016. március 26.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni. A nevezési díj összege 500.000 Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft + 27% áfa összegnél. A nevezési díjat a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói, valamint közreműködői tiszteletdíj (a részletezett költségvetés tartalmazza a tiszteletdíj felhasználásának tételeit),
  • szállásköltség,
  • csoportos étkezés (a támogatás készétel és meleg étel vásárlására fordítható, alapanyag beszerzésre nem),
  • útiköltség,
  • bérleti díj (helyiség, eszköz, stand),
  • szállítási költség,
  • reklám- és propagandaköltség (pr-dokumentumok nyomdaköltsége ideértendő),
  • szakmai anyagköltség (részletezett költségvetés tartalmazza a felhasznált tételek pontos megnevezését),
  • jutalomkönyvek megvásárlásának költsége.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a Kollégium dönt.

A járulékokat a tiszteletdíj jogcímnél a kollégium abban az esetben támogatja, ha a pályázat összköltségvetése megegyezik az NKA-tól igényelt költségvetéssel.

Támogatás rendezvény, program kísérő kiadványa megjelentetése esetén az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség,
  • szállítási költség.

Határon túli pályázó esetében – amennyiben nem rendelkezik magyarországi számlaszámmal – a támogatás utalása a pályázó által felkért, a pályázati adatlapon kötelezően feltüntetett pénzügyi lebonyolítón keresztül történik, a majdani szerződésben meghatározott feltételek szerint. Támogatott pályázat esetén felhívjuk határon túli pályázóink figyelmét, hogy a lebonyolítónak – az NKA-portálon a Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban szereplő pontban leírt feltételeknek megfelelően, kötelező regisztrálnia.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. tervezett rendezvény programleírása,
  2. rendezvény története (a korábbi években lebonyolított írótáborok, konferenciák, szakmai táborok, stb. témái, eredményei),
  3. pályázatában tervezett programok időpontja és helyszíne,
  4. szakmai közreműködők és az előadók listája,
  5. eseményen résztvevők célcsoportja összegzése,
  6. rendezvény, éves program, programsor részletezett költségvetése, amely az adott program pályázati adatlap költségkalkulációjának jogcímek szerint történő kibontása,
  7. ha vannak, az együttműködő partnerek nyilatkozata/i a pályázatban foglaltak közös megvalósításáról, illetve fel kell sorolni az általuk megvalósítandó tevékenységek körét,
  8. amennyiben kísérő kiadvány megjelentetésére is pályázik, a Betétlap kitöltése kötelező,
  9. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  10. számlavezető pénzintézet igazolását a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  11. amennyiben pénzügyi lebonyolítóval pályázik, a lebonyolító nyilatkozatai (NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtak szerint).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai: A kollégium előnyben kívánja részesíteni azokat az irodalmi és ismeretterjesztő rendezvényeket, amelyek a magyar szellemi életben hosszabb ideje alapvető fontosságúak, s egyben megújulónak is mutatkoznak.

Fontosnak tartja olyan rendezvények támogatását, amelyek a magyar szellemi élet nemzetközi kapcsolatainak fejlesztését is elősegítik. Elsődlegesen olyan rendezvényeket kíván támogatni, amelyek más forrással is rendelkeznek a megvalósításhoz, s amelyek döntően nem piaci célúak.

Jelen pályázaton való részvétel nem zárja ki, hogy a pályázó a megpályázandó szakmai programmal egyéb pályázatokon is részt vegyen, de ebben az esetben a pályázati adatlap költségkalkulációjában a meglévő forrást és a várható bevételeket ennek ismeretében szükséges kitölteni.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázatok esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult program részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait,
  • a megvalósult program technikai adatait (helyét, idejét, résztvevői, látogatói és közreműködői létszámát),
  • a programmal kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes program ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang (az eseményről a sajtóban megjelent írások másolatait), fotódokumentáció, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalója, jutalom könyvek átvételi listája stb.),
  • amennyiben van, a honlap címét, elérési útját, amelyen a támogatott programról készült részletes ismertető elérhető,
  • amennyiben szakmai kiadványra is pályázott, a megjelentetett, ISBN számmal rendelkező kísérő kiadvány 1 példányát, az OSZK igazolását a kötelespéldány benyújtásáról, valamint rövid szakmai beszámolót, amely tartalmazza a pályázat benyújtásakor kitöltött Betétlapon lévő tervezett adatoktól eltérő megvalósulást és a terjesztés módját.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A kollégium engedélyezi a megítélt támogatás 5%-ának erejéig a szakmai programmal kapcsolatos, számlával igazolt rezsi jellegű költségek elszámolását. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a benyújtott pályázat költségvetés kalkulációja NKA-tól igényelt összege rezsi költséget nem tartalmazhat!

3. Pályázati cél: A Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma határon túli magyar írók, költők, irodalmárok számára szépirodalmi, műfordítói, kritikai alkotó munkájuk megvalósítását támogatja. A 10 hónapra szóló alkotói támogatás lehetőséget kíván nyújtani a határon túli magyar íróknak, költőknek, irodalmároknak a pályakezdéshez, illetőleg kedvező feltételeket kíván teremteni – korosztálytól függetlenül – a magas színvonalú alkotó tevékenységhez.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:
Alkotói támogatásban az a pályázó részesülhet, aki a pályázat meghirdetésekor a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozik (Horvát Köztársaságban, Romániában, Szerb Köztársaságban, Szlovák Köztársaságban, Szlovén Köztársaságban vagy Ukrajnában lakóhellyel rendelkező, magát magyar nemzetiségűnek valló személyek).

Pályázni csak regisztrált pénzügyi lebonyolító bevonásával lehetséges.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 10.500.000 Ft.

Igényelhető támogatás: 700.000 Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3802/135

Pályázók köre: határon túli írók, költők, irodalmárok, mint magánszemélyek, akik fenti törvényben előírtaknak megfelelnek.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. március 26.–2016. január 26.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • alkotói támogatás.

A támogatási összeg járulékokat nem tartalmazhat. Az alkotói támogatás jogcím a pályázati adatlap költségkalkulációja 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorába kerüljön feltüntetésre. A tervezett és a kért összeg alkotói támogatás esetén azonos.

Pályázati feltételek

Pályázni csak új, pontos műfaji (tartalmi) célt megjelölő magyar nyelvű irodalmi és irodalmi értekező prózai mű létrehozására lehet az alábbi kategóriákban.

1. kategória: Székely János alkotói támogatásköltői és drámaírói alkotómunka támogatására.

Támogatásban részesülhet 3 fő.

2. kategória: Gion Nándor alkotói támogatásprózaírói alkotómunka támogatására.

Támogatásban részesülhet 3 fő.

3. kategória: Schöpflin Aladár alkotói támogatáskritikai alkotómunka támogatására, a határon túli magyar kritikusok részére egy évtizednél nem régebben megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésére.

Támogatásban részesülhet 3 fő.

4. kategória: Benedek Elek alkotói támogatásifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarab-írói alkotómunkára.

Támogatásban részesülhet 3 fő.

5. kategória: Franyó Zoltán alkotói támogatásműfordítói alkotómunkára; műfordítások a szomszédos országok kortárs szépirodalmi műveiből.

lyázni csak teljes mű lefordításával lehet.

Támogatásban részesülhet 3 fő.

Fenti kategóriákban alkotó munkára a felhívásban szereplő alkotói időszakra egy pályázó több pályázatot is benyújthat. Jelen támogatás legfeljebb három alkalommal – azaz három különböző kategóriában – nyerhető el. Ugyanazon személy egy évben csak egy kategóriában részesülhet ezen támogatásban.

A pályázónként megítélt 700.000 Ft támogatási összeg utalása a pályázó által felkért, a pályázati adatlapon kötelezően feltüntetett lebonyolítón keresztül történik – a lebonyolító regisztrációja kötelező a majdani támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint történő kifizetéssel.

A benyújtott pályázatok ismeretében a kollégium döntése megváltoztathatja a felhívásban kategóriánként kiosztható támogatások számát (a kategóriákban támogatottak számát növelheti vagy csökkentheti), illetőleg a megjelölt életkori arányoktól is eltérhet.

Nem nyújthat be ugyanabban a kategóriában pályázatot az, aki 2014-ben fenti kategóriákban támogatásban részesült, illetőleg az a pályázó, akinek az NKA Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, illetve az NKA más szakmai Kollégiuma döntése szerinti, érvényben lévő alkotói támogatási szerződése van.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. szakmai önéletrajz, amely tartalmazza azt a tényt is, hogy a pályázó jelen pályázat megvalósítási idejére pályázott-e meg, illetve részesül-e más magyarországi, vagy külföldi támogatásban, alkotói támogatásban, ösztöndíjban,
  2. részletes munkaterv, amely tartalmazza a megvalósítandó mű szinopszisát (maximum 3 számítógépes oldal 2200 leütés/oldal), valamint tervezett terjedelmét; műfordítás esetében a szinopszis tartalmazza a lefordítandó mű (vers, próza, esszé kötet) szerzője bemutatását, a mű várható terjedelmét (szerzői ívben), valamint az eredeti mű kvalitásainak és fogadtatásának bemutatásával, esetleges más nyelveken történő megjelentetésének ismertetésével fejtse ki a műfordítás szükségének indokoltságát,
  3. publikációs jegyzék,
  4. szakmai ajánlás/ok,
  5. amennyiben van: kiadói szándéknyilatkozat,
  6. amennyiben több pályázat kerül benyújtásra: a pályázó rövid indoklással ellátott nyilatkozata arra vonatkozóan, hogyan kívánja rangsorolni pályázatait (ezt a nyilatkozatot valamennyi pályázatához fel kell töltenie),
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  9. amennyiben pénzügyi lebonyolítóval pályázik, a lebonyolító nyilatkozatai (NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtak szerint).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:

  • A kollégium döntésekor a pályázó szakmai teljesítményét és pályázatának minőségét, tervének eredetiségét, kifejtettségét, megvalósíthatóságát mérlegeli.
  • A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek azon pályázók, akik a jelen pályázati felhívásban meghirdetett megvalósítási időtartam alatt nem részesülnek egyéb itthoni vagy külföldi támogatásban, alkotói támogatásban, ösztöndíjban, továbbá, akik a megelőző három évben nem részesültek támogatásban semelyik kategóriában.
  • Az első három kategória támogatásakor a Kollégium előnyben részesíti a negyven év alatti alkotókat.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

Az elkészült alkotás kéziratát „pdf” formátumban.

Kategóriánként:

  1. kategória esetében: vers és/vagy drámakötet kéziratát,
  2. kategória esetében: elbeszéléskötet vagy regény kéziratát,
  3. kategória esetében: esszékötet, tanulmánykötet vagy irodalomtörténeti munka kéziratát,
  4. kategória esetében: ifjúsági regény, mese, bábjáték és gyermekszínpadi mű kéziratát,
  5. kategória esetében: kortárs szépirodalmi mű (vers, próza, esszékötet) műfordításának kéziratát.

A szakmai beszámolóként benyújtott kézirat terjedelme nem lehet kevesebb 5 szerzői ívnél. Prózai műveknél legalább 200.000 leütés szóközökkel, verses kötet esetében 100 oldal.

A támogatásban részesült alkotói kézirat szakmai elfogadásának feltétele, hogy az elkészült mű publikálatlan legyen és más pályázaton korábban vagy egyidejűleg ne szerepeljen, a jelen, támogatott pályázat megvalósításának legyen tekinthető, a tartalmi cél és a megvalósult forma egysége maradéktalanul érvényesüljön.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás módjáról a támogatási szerződés rendelkezik.

4. Pályázati cél: A Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete által felajánlott célkerettel támogatni kívánja a könyvkiadók 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapokon (Budapesten, a Vörösmarty téren, más budapesti helyszíneken és több, mint 80 vidéki város, település, valamint a határon túli városokban) történő megjelenését

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 6.000.000 Ft.

Igényelhető támogatás: 80.000 Ft.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3808/135

Pályázók köre: jogi személyek, egyéni vállalkozók, amelyek jogi dokumentációja tartalmazza a könyvkiadói tevékenységet.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. június 4.–2015. június 8.

Jelen pályázati kiírásra egy kiadó egy pályázatot nyújthat be.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • standbérleti díj.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. kiadó tevékenységének rövid bemutatása, a korábbi évek Könyvheti jelenlétének rövid értékelése,
  2. közösen kiállítók megnevezése,
  3. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  4. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  5. amennyiben pénzügyi lebonyolítóval pályázik, a lebonyolító nyilatkozata (NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtak szerint).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók pontban.

Elbírálás szempontjai:
A rendelkezésre álló keretösszegből a kollégium elsősorban a kortárs magyar irodalmat megjelentető, független kis kiadókat kívánja támogatni, kiadónként egységesen 80.000 Ft támogatási összeggel.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a pályázati téma megvalósulásának körülményeit, leírását, eredményességét, szakmai hatásait.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A pénzügyi elszámoláskor a támogatásban részesült kiadóknak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által kiállított pavilonszámlát kell benyújtaniuk. A pénzügyi bizonylatok időintervallumának dátumát a támogatási szerződés a pavilonszámlák kiállításához igazodva határozza meg.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

* * *

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 87. § (2) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni
  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.
  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2015. március 26-án, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4444-es, (36- 1) 327-4342-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében az államháztartáson kívüli kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma