TÁJÉKOZTATÓ A SZÍNHÁZI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATÁNAK ELBÍRÁLÁSÁRÓL


Nemzeti Kulturális Alapprogram

TÁJÉKOZTATÓ A SZÍNHÁZI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATÁNAK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

Döntés dátuma: 2003. 08.28.

NÉV

HELY

PÁLYÁZAT LEÍRÁSA

MEGÍTÉLT ÖSSZEG

MAGYAR SZÍNHÁZI EGYÜTTESEK KÜLFÖLDI MEGJELENÉSÉNEK, VALAMINT KÜLFÖLDI EGYÜTTESEK MAGYARORSZÁGI VENDÉGJÁTÉKÁNAK TÁMOGATÁSÁRA

ANGOLNYELVŰ SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

DEREVO TÁRSULAT LA DIVINA COMMEDIA CÍMŰ DARABJÁNAK VENDÉGJÁTÉKÁRA A MERLIN SZÍNHÁZBAN

1.000.000 Ft

ASTORIA SZÍNHÁZI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

BUDAPEST

A LEGSZEBB CIGÁNY MESÉK 2. CÍMŰ ELŐADÁS ZDARZENIA (LENGYELORSZÁG) FESZTIVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELÉRE

800.000 Ft

BEREGSZÁSZI ILLYÉS GYULA MAGYAR NEMZETI SZÍNHÁZ

BEREHOVE-BEREGSZÁSZ

VASVÁRI VENDÉGSZEREPLÉS CSOKONAI KARNYÓNÉ ÉS JUHÁSZ FERENC: SZARVASSÁ VÁLTOZOTT FIÚ CÍMŰ SZÍNMŰVEKKEL

400.000 Ft

BEREGSZÁSZI ILLYÉS GYULA MAGYAR NEMZETI SZÍNHÁZ

BEREHOVE-BEREGSZÁSZ

BUDAPESTI VENDÉGSZEREPLÉSRE JUHÁSZ FERENC: SZARVASSÁ VÁLTOZOTT FIÚ CÍMŰ SZÍNMŰVEL

500.000 Ft

BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ

BUDAPEST

PETŐFI SÁNDOR: JÁNOS VITÉZ CÍMŰ BÁBELŐADÁS VENDÉGSZEREPLÉSÉRE A PEKINGI BÁBSZÍNHÁZBAN*

2.000.000 Ft

BUDAPESTI FESZTIVÁLKÖZPONT KHT.

BUDAPEST

MOLNÁR FERENC: LILIOM CÍMŰ DARABJÁNAK VENDÉGSZEREPLÉSÉRE A BUDAPESTI ŐSZI FESZTIVÁLON, A HAMBURGI THALIA THEATER ELŐADÁSÁBAN

3.000.000 Ft

BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

MACBETH CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGSZEREPLÉSÉRE PLZENBEN A NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁLON

800.000 Ft

CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ

KECSKEMÉT

NEMZETKÖZI WORKSHOP-ON VALÓ RÉSZVÉTELRE

600.000 Ft

CORVINEUM ALAPÍTVÁNY

CLUJ NAPOCA-KOLOZSVÁR

A PANTAGRUEL SÓGORNŐJE ÉS A DOKTOR FAUSTUS TRAGIKUS HISTÓRIÁJA CÍMŰ ELŐADÁSOK BUDAPESTI VENDÉGJÁTÉKÁRA

2.500.000 Ft

HARMÓNIA MŰVÉSZETI KÖZPONT KHT.

VÁMOSSZABADI

SZLOVÁKIA MAGYARLAKTA TERÜLETEIN SZÍNHÁZI BAMUTATÓK TARTÁSA

800.000 Ft

JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

A MAROSVÁSÁRHELYI TOMPA MIHÁLY SZÍNHÁZ BUDAPESTI VENDÉGJÁTÉKÁRA, VALAMINT A JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ MAROSVÁSÁRHELYI VENDÉGJÁTÉKÁRA

800.000 Ft

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

BUDAPEST

A BUDAPESTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ ÉS A BUKARESTI BULANDRA SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉK CSERÉJÉRE

1.500.000 Ft

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

BUDAPEST

A TARTUFFE CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA AZ UTE XII. FESZTIVÁLJÁN SZENTPÉTERVÁRON

1.000.000 Ft

KÁVA KULTURÁLIS MŰHELY EGYESÜLET

BUDAPEST

TOEPLER ZOLTÁN-GARACZI LÁSZLÓ: BRAHMS ÉS A MACSKÁK CÍMŰ FELNŐTT SZÍNHÁZI ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN

200.000 Ft

KRÉTAKÖR ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

W-MUNKÁSCIRKUSZ CÍMŰ ELŐADÁS LJUBLJANAI VENDÉGSZEREPLÉSÉRE

500.000 Ft

MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ

SZOMBATHELY

BAJMÓKA, AVAGY A TÁLTOS KECSKE CÍMŰ ELŐADÁS ERDÉLYI VENDÉGJÁTÉKÁRA

300.000 Ft

PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ

PÉCS

A PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ MAGÁNÜGYEK CÍMŰ DARABJÁNAK VENDÉGSZEREPLÉSÉRE A TUZLAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁLON, VALAMINT A TUZLAI SZÍNHÁZ PÉCSI VENDÉGSZEREPLÉSE

350.000 Ft

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ

PÉCS

A BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ DIÓTÖRŐ CÍMŰ DARABJÁNAK VENDÉGSZEREPLÉSÉRE LENGYELORSZÁGBAN

200.000 Ft

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA EGYESÜLET

BUDAPEST

A PARASZTOPERA CÍMŰ ELŐADÁS MAROSVÁSÁRHELYI VENDÉGSZEREPLÉSÉRE*

450.000 Ft

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA EGYESÜLET

BUDAPEST

A PARASZTOPERA CÍMŰ ELŐADÁS KOLOZSVÁRI ÉS GYERGYÓSZENTMIKLÓSI VENDÉGJÁTÉKÁRA*

600.000 Ft

PROSPERO ALAPÍTVÁNY

TARGU-MURES

A MAROSVÁSÁRHELYI SZÍNMŰVÉSZETI EGYETEM IV.ÉVES HALLGATÓINAK ELŐADÁSA – H.KLEIST: PENTHESZILEIA BUDAPESTI VENÉGSZEREPLÉSÉRE

450.000 Ft

RADNÓTI MIKLÓS SZÍNHÁZ

BUDAPEST

A KRIPLI CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA A TORUNI NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁLON*

1.000.000 Ft

SITKEI IFJÚSÁGI KÖR EGYESÜLET

CELLDÖMÖLK

A SOLTIS LAJOS SZÍNHÁZ KÜLFÖLDI TURNÉIRA, VALAMINT FOGADOTT ELŐADÁSAIRA

400.000 Ft

SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM

BUDAPEST

CSEHOV ÖSSZEÁLLÍTÁS MILÁNÓI VENDÉGJÁTÉKÁRA

1.500.000 Ft

TEMESVÁRI ÁLLAMI CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ

TIMISOARA-TEMESVÁR

A HAMLET CÍMŰ PRODUKCIÓ VENDÉGJÁTÉKÁRA BUDAPESTEN ÉS SZEGEDEN

2.000.000 Ft

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA KHT.

BUDAPEST

A BRIT FORCED ENTERTAINMENT TÁRSULAT ELSŐ MAGYARORSZÁGI VENDÉGJÁTÉKÁRA, A FIRST NIGHT CÍMŰ DARABBAL

1.000.000 Ft

ÚJ SZÍNHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY

JÁSZBERÉNY

A HÍRNÖKÖK CÍMŰ ELŐADÁS ERDÉLYI VENDÉGJÁTÉKÁRA

300.000 Ft

VÍGSZÍNHÁZ

BUDAPEST

TOLSZTOJ: LEGENDA A LÓRÓL CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKA A POZSONYI NEMZETI SZÍNHÁZBAN

1.000.000 Ft

NEMZETKÖZI ÉS ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰ, SZÍNHÁZSZAKMAI SZEMPONTBÓL FONTOS TALÁLKOZÓK, RENDEZVÉNYEK MEGSZERVEZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA

ALTERNATÍV SZÍNHÁZAK SZÖVETSÉGE

BUDAPEST

SZASZSZ-SZEGEDI ALTERNATÍV SZÍNHÁZI SZEMLE 2004 MEGRENDEZÉSÉRE A 10 ÉVES JUBILEUM JEGYÉBEN

6.000.000 Ft

BÁRKA JÓZSEFVÁROSI SZÍNHÁZI ÉS KULTURÁLIS KHT.

BUDAPEST

A MAGYAR STÚDIÓSZÍNHÁZI MŰHELYEK XV. FESZTIVÁLJÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE A BÁRKA SZÍNHÁZBAN 2003-BAN

2.500.000 Ft

CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ

KECSKEMÉT

A MAGYARORSZÁGI BÁBSZÍNHÁZAK VII. TALÁLKOZÓJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

3.000.000 Ft

GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ

EGER

II. EGRI NEMZETKÖZI MONODRÁMA FESZTIVÁL MEGRENDEZÉSÉRE*

1.600.000 Ft

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZAK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGÉNEK MAGYAR KÖZPONTJA EGYESÜLET

BUDAPEST

A II. KAPOSVÁRI GYERMEK-ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZAK BIENNÁLÉJÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE

5.000.000 Ft

KISS STÚDIÓ ALAPÍTVÁNY

ORADEA-NAGYVÁRAD

A KÁRPÁTMEDENCEI STÚDIÓSZÍNHÁZAK 3. FESZTIVÁLJÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE 2004-BEN

250.000 Ft

KISVÁRDAI VÁRSZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA

KISVÁRDA

A HATÁRON TÚLI MAGYAR SZÍNHÁZAK XVI. FESZTIVÁLJA MEGRENDEZÉSÉRE 2004-BEN KISVÁRDÁN

4.000.000 Ft

MASZK ORSZÁGOS SZÍNÉSZEGYESÜLET

BUDAPEST

SZÍNÉSZ MESTERKURZUS MEGRENDEZÉSÉRE 2004-BEN

500.000 Ft

MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ

MISKOLC

KORTÁRS EURÓPAI DRÁMASZEMLE CÍMŰ FELOLVASÓ SZÍNHÁZI SOROZAT LÉTREHOZÁSÁRA

500.000 Ft

NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI INTÉZET MAGYAR KÖZPONTJA

BUDAPEST

CONTEMPORARY HUNGARIAN THEATRE CÍMMEL SZIMPÓZIUM MEGRENDEZÉSÉRE A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZRÓL

500.000 Ft

PÉCSI NEMZETKÖZI BÁB-ÉS UTCASZÍNHÁZI FESZTIVÁL ALAPÍTVÁNY

PÉCS

XIII. PÉCSI NEMZETKÖZI FELNŐTTBÁBFESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI FESZTIVÁL KHT.

PÉCS

A 2004.ÉVI PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ MEGRENDEZÉSÉRE

12.000.000 Ft

PROSCENIUM ALAPÍTVÁNY

SATU MARE-SZATMÁRNÉMETI

A SZATMÁRI MAGYAR TÁRSULAT ALAPÍTÁSÁNAK 50 ÉVES ÉVFORDULÓJA ÜNNEPI RENDEZVÉNYEIRE

400.000 Ft

SZABOLCS-SZATMÁR BEREG MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZA

NYÍREGYHÁZA

A VIDÁMSÁG ÉS DERŰ ORSZÁGOS SEREGSZEMLÉJE 2003 MEGRENDEZÉSÉRE NYÍREGYHÁZÁN

3.000.000 Ft

SZÍNHÁZI DRAMATURGOK CÉHE

BUDAPEST

NYÍLT FÓRUM 2004 CÍMŰ PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

THÁLIA SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

A VIDÉKI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE*

1.600.000 Ft

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

DEBRECEN

JUBILEUMI VOJTINA NAPOK ÉS VOJTINA FESZTIVÁL MEGRENDEZÉSÉRE

800.000 Ft

A 2004. JÚNIUS 30-IG MEGVALÓSULÓ ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK LÉTREHOZÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA

AGRIA JÁTÉKOK KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KFT.

EGER

MURRAY J. SCHISGALL: SZERELEM, Ó CÍMŰ VÍGJÁTÉK BEMUTATÁSÁRA AZ AGRIA KAMARASZÍNHÁZBAN*

800.000 Ft

ALTERNATÍV SZÍNHÁZI MŰHELY ALAPÍTVÁNY

PÉCS

A JESZ ÉS A PNSZ BÓBITA BÁBSZÍNHÁZA KÖZÖS ELŐADÁSÁRA BÁBEL CÍMMEL

500.000 Ft

ANDAXÍNHÁZ SZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET

BUDAPEST

A BELSŐ HANGOK CÍMŰ PRODUKCIÓ SZÍNREVITELÉRE

900.000 Ft

ANGOLNYELVŰ SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

EGRESSY ZOLTÁN: 4X100 CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

800.000 Ft

ARIEL GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ

TARGU-MURES

A KRIMI CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

900.000 Ft

ART-ÉR KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.

BUDAPEST

HÉROSZOK (MINIMAL BURLESZK) CÍMŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

900.000 Ft

ARTÉRIA SZÍNHÁZI ÉS KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

BUDAPEST

A SZABOTÁZS CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

450.000 Ft

ARTUS TÁNCSZÍNHÁZI EGYESÜLET

BUDAPEST

AZ ARTUS RETINA CÍMŰ PRODUKCIÓJÁRA

1.500.000 Ft

ASTORIA SZÍNHÁZI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

BUDAPEST

ANDERSEN LEGSZEBB MESÉIT FELDOLGOZÓ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA AZ RS9 SZÍNHÁZBAN

1.000.000 Ft

ASTORIA SZÍNHÁZI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

BUDAPEST

SHAKESPEARE: PERILLES CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA AZ RS9 SZÍNHÁZBAN

1.000.000 Ft

ATLANTIS TÁNC-SZÍNHÁZI ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

SHAKESPEARE: LEAR KIRÁLY CÍMŰ DRÁMA BEMUTATÁSÁRA A MERLIN SZÍNHÁZBAN*

2.000.000 Ft

BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA

DUNAÚJVÁROS

SCHILLER: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM CÍMŰ MŰVÉNEK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

700.000 Ft

BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA

DUNAÚJVÁROS

KÁLNAY ADÉL: SZIVÁRVÁNYORSZÁG CÍMŰ MESEJÁTÉKÁNAK BEMUTATÁSÁRA

450.000 Ft

BÁBRÁNDOZÓK BT.

BUDAPEST

LÁZÁR ERVIN: BERZSIÁN ÉS DIDEKI CÍMŰ MESÉJÉNEK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

BÁRKA JÓZSEFVÁROSI SZÍNHÁZI ÉS KULTURÁLIS KHT.

BUDAPEST

WEÖRES SÁNDOR: THEOMACHIA CÍMŰ MŰVÉNEK ŐSBEMUTATÓJÁRA

1.000.000 Ft

BÁRKA JÓZSEFVÁROSI SZÍNHÁZI ÉS KULTURÁLIS KHT.

BUDAPEST

GOMBROWICZ: OPERETT CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

BENDEUX VENDÉGLÁTÓ KFT.

BUDAPEST

PIERRE CARLET DE CHAMBLAIN DE MARIVAUX: A MÁSODIK VÁRATLAN SZERELEM CÍMŰ 2 FELVONÁSOS TRAGIKOMÉDIA MAGYARORSZÁGI ŐSBEMUTATÓJÁRA

600.000 Ft

BEREGSZÁSZI ILLYÉS GYULA MAGYAR NEMZETI SZÍNHÁZ

BEREHOVE-BEREGSZÁSZ

GOGOL: REVIZOR CÍMŰ SZÍNMŰVÉNEK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

2.000.000 Ft

BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÓKAI SZÍNHÁZA

BÉKÉSCSABA

SZENTE BÉLA-GULYÁS LEVENTE: RIGÓCSŐR KIRÁLY CÍMŰ ZENÉS MESEJÁTÉK LÉTREHOZÁSÁRA ÉS SZÍNRE VITELÉRE

1.900.000 Ft

BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÓKAI SZÍNHÁZA

BÉKÉSCSABA

MÓRICZ ZSIGMOND: ÚRI MURI CÍMŰ SZÍNMŰVÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA ÉS SZÍNREVITELÉRE

2.000.000 Ft

BOLYGÓ KULTUSZ MOTEL SZÍNHÁZ ÉS TÁRSMŰVÉSZETI MŰHELY

BUDAPEST

PETŐFI ÉS MÁSOK: A HELYSÉG KALAPÁCSA, AVAGY SZÍNÉSZBÜFÉ CÍMŰ PRODUKCIÓ BEMUTATÓJÁRA

700.000 Ft

BUDAÖRSI JÁTÉKSZÍN

BUDAÖRS

MÓRA FERENC – SZŐDY SZILÁRD: ARANYKOPORSÓ CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA

900.000 Ft

BUDAÖRSI JÁTÉKSZÍN

BUDAÖRS

POLGÁR ANDRÁS – KRÁL GÁBOR: SZTÁLIN HORROR PIKCSÖR SOOÓ CÍMŰ ZENÉS KOMÉDIA SZÍNREVITELÉRE

900.000 Ft

BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ

BUDAPEST

PÉTER, A GYÁVA GYEREKTIGRIS CÍMŰ BÁBELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA*

1.500.000 Ft

BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ

BUDAPEST

BABITS MIHÁLY: BARACKVIRÁG CÍMŰ MESÉJÉNEK BÁBELŐADÁSÁRA*

1.000.000 Ft

BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

BÜCHNER: WOJCZEK CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA AZ ERICSSON STÚDIÓBAN

1.000.000 Ft

BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

CHR HARIPTON: JUNG A DÍVÁNYON CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA A TIVOLI SZÍNHÁZBAN

1.000.000 Ft

BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

ANTONIONI: SZAKÍTÁSOK CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA AZ ERICSSON STÚDIÓBAN

500.000 Ft

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPEST

DOSZTOJEVSZKIJ: ÖRDÖGÖK CÍMŰ REGÉNYE NYOMÁN KÉSZÜLŐ ÖRDÖGÖK IDEJE CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA A SZKÉNÉ SZÍNHÁZBAN

800.000 Ft

BUDAPESTI OPERETT SZÍNHÁZ

BUDAPEST

ÁBRAHÁM PÁL: BÁL A SAVOYBAN CÍMŰ OPERETTJÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA

2.500.000 Ft

BUDAPESTI OPERETT SZÍNHÁZ

BUDAPEST

NEIL SIMON-CY COLEMAN-DOROTHY FIELDS: SWEET CHARITY CÍMŰ MUSICALJÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA

1.000.000 Ft

CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ

KECSKEMÉT

A SZEKRÉNYMESÉK CÍMŰ ELŐADÁS SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

750.000 Ft

CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ

KECSKEMÉT

A MESEKERT (ANDERSEN MESÉK) CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA

750.000 Ft

CSEMADOK FÜLEKI ALAPSZERVEZETE

FILAKOVO-FÜLEK

AZ ISTENI JÁTÉK ÉS A HAIR CÍMŰ MUSICAL BEMUTATÁSÁRA AZ APROPÓ DIÁKSZÍNPAD ÁLTAL

300.000 Ft

CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ

KAPOSVÁR

KOVÁCS MÁRTON – MOHÁCSI ISTVÁN – MOHÁCSI JÁNOS: CSAK EGY SZÖG CÍMŰ PRODUKCIÓ NAGYSZÍNHÁZI BEMUTATÁSÁRA*

2.000.000 Ft

CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ

KAPOSVÁR

EDWARD BOND: LEAR KIRÁLY CÍMŰ PRODUKCIÓ NAGYSZÍNHÁZI BEMUTATÁSÁRA*

1.000.000 Ft

CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ

KAPOSVÁR

HÓFEHÉRKE CÍMŰ PRODUKCIÓ GYRMEKSZÍNHÁZI BEMUTATÁSÁRA*

900.000 Ft

CSÍKI JÁTÉKSZÍN

CSÍKSZEREDA

SZÉKELY JÁNOS: CALIGULA HELYTARTÓJA CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

1.500.000 Ft

CSOKONAI SZÍNHÁZ

DEBRECEN

FARKAS TIBOR: A LEVÉLBOMBA CÍMŰ DARAB STÚDIÓSZÍNHÁZI BEMUTATÁSÁRA

1.400.000 Ft

CSOKONAI SZÍNHÁZ

DEBRECEN

FALUSSY LILLA – SOÓS PÉTER: METADOLCE CÍMŰ DARAB STÚDIÓSZÍNHÁZI BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

CSOKONAI SZÍNHÁZ

DEBRECEN

TAMÁSI ÁRON: ÉNEKES MADÁR CÍMŰ DARAB NAGYSZÍNHÁZI BEMUTATÁSÁRA

1.500.000 Ft

CSÖRGŐSIPKA SZÍNHÁZ BT.

GYŐR

A HÁRY JÁNOS CÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEKKEL

200.000 Ft

DRÁMAI NEVELÉSI SZÍNHÁZI TÁRSULÁS

BUDAPEST

NÉPEK MESÉJE CÍMŰ ELŐADÁSSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A 2003/2004-ES ÉVADBAN

800.000 Ft

ÉJSZAKAI SZÍNHÁZ KULTURÁLIS EGYESÜLET

BUDAPEST

VICTOR HUGO: KIRÁLYASSZONY LOVAGJA CÍMŰ DRÁMA BEMUTATÁSÁRA

1.500.000 Ft

FIGURA TÁRSASÁG

GYERGYÓSZENTMIKLÓS

A FAGYÖNGYSZÜRET CÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA A FIGURA STÚDIÓ SZÍNHÁBAN

1.000.000 Ft

FIGURA TÁRSASÁG

GYERGYÓSZENTMIKLÓS

MOLIÉRE: SCAPIN FURFANGJAI CÍMŰ MŰVÉNEK SZÍNREVITELÉRE A FIGURA STÚDIÓ SZÍNHÁZBAN

500.000 Ft

GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ

EGER

RÁKOS PÉTER – BORNAI TIBOR: MUMUS CÍMŰ MESEMUSICAL SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA*

1.900.000 Ft

GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ

EGER

CSEHOV: HÁROM NŐVÉR CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK SZÍNAPDRA ÁLLÍTÁSÁRA*

2.000.000 Ft

GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ

GYŐR

MÓRICZ ZSIGMOND: ROKONOK CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ

GYŐR

KORCSMÁROS GYÖRGY-KSZEL ATTILA: LÚDAS MATYI CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

900.000 Ft

GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ

GYŐR

HENRIK IBSEN: A NÉP ELLENSÉGE (DR. STOCKMANN) CÍMŰ SZÍNMŰ BEMUTATÁSÁRA

2.000.000 Ft

HAJDÚ TESTVÉREK BT.

DEBRECEN

SZÍNHÁZI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA: SAIGA SAIGA CÍMMEL

1.000.000 Ft

HARLEKIN BÁBSZÍNHÁZ

EGER

TANGÓ CÍMŰ ÚJ BÁBSZÍNHÁZI PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA

750.000 Ft

HARLEKIN BÁBSZÍNHÁZ

EGER

A KIS KÉMÉNYSEPRŐ CÍMŰ ÚJ BÁBSZÍNHÁZI PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA

750.000 Ft

HARMÓNIA MŰVÉSZETI KÖZPONT KHT.

VÁMOSSZABADI

VÁZSONYI ENDRE: RÉMUSZ BÁCSI MESÉI CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

450.000 Ft

HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ

ZALAEGERSZEG

MOLIÉRE: DON JUAN CÍMŰ PRODUKCIÓ BEMUTATÁSÁRA

2.800.000 Ft

HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ

ZALAEGERSZEG

FRANK L. BAUM: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ CÍMŰ GYERMEKELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA

1.100.000 Ft

HÉTTÜKÖR GYERMEKSZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

W. GOMROWICZ: YVONNE BURGUNDI HERCEGNŐ CÍMŰ ELŐADÁSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A SZÍV-KAMRA STÚDIÓSZÍNHÁZBAN

350.000 Ft

HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ KULTURÁLIS EGYESÜLET

BUDAPEST

MAETERLINCK: A KÉK MADÁR CÍMŰ MESEJÁTÉK BEMUTATÁSÁRA

450.000 Ft

HOMO LUDENS ALAPÍTVÁNY

CLUJ NAPOCA-KOLOZSVÁR

A KELJFELJANCSI KOMÉDIÁS KOMPÁNIA (ALAPÍTVÁNYUNK BÁBOS TÁRSULATA) 2003-2004-ES ÉVADTERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

400.000 Ft

HONVÉD EGYÜTTES

BUDAPEST

A BOZGO-ROCK CÍMMEL ÚJ SZÍNPADI MŰ LÉTREHOZÁSÁRA

800.000 Ft

IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI ISKOLAFENNTARTÓ KFT.

BUDAPEST

AGATHA CHRISTIE: A VÁD TANÚJA CÍMŰ KLASSZIKUS KRIMI SZÍNPADI BEMUTATÁSÁRA

800.000 Ft

JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ – NÉPHÁZ

TATABÁNYA

SEDIÁNSZKY NÓRA: ISTENEK KERTJE CÍMŰ DARABJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ – NÉPHÁZ

TATABÁNYA

FÜST MILÁN: MARGIT KISASSZONY CÍMŰ DARABJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

JÁTÉKSZÍN TERÉZKÖRÚTI SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

JEAN COCTEAU: RETTENETES SZÜLŐK CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA

1.500.000 Ft

JÓKAI ALAPÍTVÁNY

KOMARNO-RÉVKOMÁROM

GOGOL: HÁZTŰZNÉZŐ CÍMŰ KOMÉDIA BEMUTATÁSÁRA A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN

1.000.000 Ft

JÓKAI ALAPÍTVÁNY

KOMARNO-RÉVKOMÁROM

HUBAY-VAS-RÁNKI: EGY SZERELEM HÁROM ÉJSZAKÁJA CÍMŰ ZENÉS JÁTÉK BEMUTATÁSÁRA A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN

1.500.000 Ft

JÓKAI ALAPÍTVÁNY

KOMARNO-RÉVKOMÁROM

ROMHÁNYI-FÉNYES: HAMUPIPŐKE CÍMŰ ZENÉS MESEJÁTÉK BEMUTATÁSÁRA A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN

500.000 Ft

JÓKAINÉ LABORFALVI RÓZA ALAPÍTVÁNY

SFANTU GHEORGHE

BERTOLT BRECHT: SZECSUÁNI JÓLÉLEK CÍMŰ SZÍNJÁTÉK SZÍNREVITELÉRE A SEPSISZENTGYÖRGYI TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZBAN

1.100.000 Ft

JÓZSA ISTVÁN FERENC

VIGÁNTPETEND

G. B. PERGOLESI: LA SERVA PADRONA BEMUTATÁSÁRA A TEATRO CAPRICCIO SÁTORSZÍNHÁZBAN

1.000.000 Ft

JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

HEINRICH VON KLEIST: ELTÖRT KORSÓ CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÓJÁRA A GAÁL ERZSÉBET STÚDIÓBAN

1.000.000 Ft

JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

MIKSZÁTH KÁLMÁN: KÜLÖNÖS HÁZASSÁG CÍMŰ REGÉNYÉNEK SZÍNPADI BEMUTATÁSÁRA

1.500.000 Ft

JUNION SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

WÁNDZA MIHÁLY: ZÖLDMARTZI CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA A JUNION CSOPORT ELŐADÁSÁBAN

1.100.000 Ft

JUNIOR STAGE ALAPÍTVÁNY

BUDAKESZI

SZABÓ MAGDA: MONDJÁK MEG ZSÓFIKÁNAK CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA

400.000 Ft

KARAVÁN MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

A KISFIÚ ÉS AZ OROSZLÁNOK CÍMŰ PRODUKCIÓ SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA A PICCOLO SZÍNHÁZBAN

500.000 Ft

KARINTHY ÉS KARINTHY KFT.

BUDAPEST

SOMERSET MAUGHAM: DZSUNGEL CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK SZÍNREVITELÉRE

2.000.000 Ft

KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ

KOSICE-KASSA

EGRESSY ZOLTÁN: HÁROM KOPORSÓ CÍMŰ DRÁMA BEMUTATÓJÁRA

750.000 Ft

KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ

KOSICE-KASSA

GÁL SÁNDOR: A POKOL TORNÁCÁN CÍMŰ DRÁMA ŐSBEMUTATÓJÁRA A SZÍNHÁZ MÁRAI STÚDIÓSZÍNPADÁN

750.000 Ft

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

BUDAPEST

SPIRÓ GYÖRGY: KOCCANÁS CÍMŰ MŰVÉNEK ŐSBEMUTATÓJÁRA

1.000.000 Ft

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

BUDAPEST

VÖRÖSMARTY MIHÁLY: CSONGOR ÉS TÜNDE CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA

500.000 Ft

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

BUDAPEST

CSEHOV: IVANOV CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

KECSKEMÉT

BRECHT-DESSAU: KURÁZSI MAMA ÉS GYERMEKEI CÍMŰ PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA

2.900.000 Ft

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

KECSKEMÉT

ÁCS: CASANOVA NOUVA CÍMŰ PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

KOLIBRI SZÍNHÁZ

BUDAPEST

HAMUPIPŐKE CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

1.000.000 Ft

KOLIBRI SZÍNHÁZ

BUDAPEST

A FAFEYE, A TENGER ÉSZ CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

500.000 Ft

KOMÉDIUM SZÍNHÁZI ÉS KULTURÁLIS KHT.

BUDAPEST

KISS CSABA: ESTI PRÓBA CÍMŰ SZÍNDARAB BEMUTATÁSÁRA

600.000 Ft

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SZÍNHÁZ

SUBOTICA-SZABADKA

DYLAN THOMAS: A MI ERDŐNK ALJÁN CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK SZÍNREVITELÉRE

700.000 Ft

KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ

SZEGED

NAGY JÁNOS-SZÉP ERNŐ: A HASBESZÉLŐ CÍMŰ BÁBOPERÁJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

KRÉTAKÖR ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

CSEHOV: SIRÁLY CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

1.600.000 Ft

LEVENDULA ALAPÍTVÁNY

CSERKÚT

ZSONGOR VITÉZ MONDÁJÁNAK TÁRGYANIMÁCIÓS BÁBSZÍNPADI BEMUTATÁSÁRA

350.000 Ft

MADÁCH SZÍNHÁZ

BUDAPEST

MARTIN MCDONAGH: LEENANE SZÉPE CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA A MADÁCH KAMARÁBAN*

1.000.000 Ft

MADÁCH SZÍNHÁZ

BUDAPEST

NÉMETH LÁSZLÓ: CSERESZNYÉS CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA A MADÁCH STÚDIÓBAN*

1.000.000 Ft

MADÁCH SZÍNHÁZ

BUDAPEST

WILLIAM SHAKESPEARE: A HÁRPIA MEGZABOLÁZÁSA, AVAGY A MAKRANCOS HÖLGY BEMUTATÁSÁRA A MADÁCH KAMARÁBAN*

1.500.000 Ft

MADÁCH SZÍNHÁZ

BUDAPEST

KEN KESEY-DALE WASSERMAN: KAKUKKFÉSZEK CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA A MADÁCH SZÍNHÁZBAN*

1.500.000 Ft

MAGYAR KANIZSAI UDVARI KAMARASZÍNHÁZ

KANJIZA-MAGYARKANIZSA

SIPOSHEGYI PÉTER: HALOTTAK NAPJÁTÓL VIRÁGVASÁRNAPIG CÍMŰ DARAB ŐSBEMUTATÓJÁRA

700.000 Ft

MAGYARORSZÁGI ROMA PARLAMENT

BUDAPEST

SCHWAJDA GYÖRGY: HIMNUSZ CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

450.000 Ft

MAGYARORSZÁGI SZERB SZÍNHÁZ KHT.

LÓRÉV

RADOSLAV ZLATAN DORIC: NE ADJ ISTEN: SZERBEK EGYESÜLNEK CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA

700.000 Ft

MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ

SZOMBATHELY

SZITAKÉREG, ROSTAKÉREG CÍMMEL GYERMEKEKNEK SZÓLÓBÁBSZÍNHÁZI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

600.000 Ft

MESETÁR KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS SZÓRAKOZTATÓIPARI BT.

EGER

LA FONTAINE-SZŐKE-KALLÓ: A TÜCSÖK ÉS A HANGYA, A FARKAS ÉS A KECSKEGIDA CÍMŰ MESEJÁTÉK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

500.000 Ft

MIKROSZKÓP SZÍNPAD KHT.

BUDAPEST

A HEJ, HALIHÓ CÍMŰ GYERMEKELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA

800.000 Ft

MISKOLCI CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZ

MISKOLC

AZ ÖT FOLYÓ LEGENDÁJA CÍMMEL ROMA EREDETMONDÁKBÓL KÉSZÜLT DRAMATIKUS BÁBJÁTÉK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

600.000 Ft

MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ

MISKOLC

MOLIERE: DON JUAN CÍMŰ DARABJÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA

1.900.000 Ft

MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ

MISKOLC

FRIEDRICH DÜRRENMATT: AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA CÍMŰ DARAB LÉTREHOZÁSÁRA

2.000.000 Ft

MONORI BALÁZS

BUDAPEST

AZ 5+1 FABULA-GYERMEKSZÍNHÁZI BÉRLET MEGVALÓSÍTÁSÁRA

700.000 Ft

MOZGÓ HÁZ ALAPÍTVÁNY

PILISBOROSJENŐ

A KÁRHOZAT KERTJE (RACINE ALAPJÁN) CÍMŰ SZÍNDARAB MEGVALÓSÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

MŰVÉSZETEK HÁZA

PÉCS

BÁBTÁNCOLTATÓ BETLEHEMEZÉS CÍMŰ VÁSÁRI-KOMÉDIÁS JÁTÉK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

450.000 Ft

NEVESINCS SZÍNHÁZ ÉS STÚDIÓ, KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ BT.

BUDAPEST

A NEVESINCS SZÍNHÁZ – THEATRUM HUNGARICUM REPERTOÁRJÁNAK KIBŐVÍTÉSÉRE

800.000 Ft

OCTOVOICE SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.

BUDAPEST

AZ ELEKTRA CÍMŰ DARAB BEMUTATÓJÁRA*

800.000 Ft

ÓPERENCIA REGIONÁLIS KULTURÁLIS EGYESÜLET

PÉCS

MOSONYI ALIZ: MESÉK BUDAPESTRŐL CÍMŰ KÖNYVÉNEK BÁBSZÍNHÁZI ADAPTÁCIÓJÁRA

300.000 Ft

ÖKUMENIKUS SZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

JEAN GIRAUDOX: TRÓJÁBAN NEM LESZ HÁBORÚ CÍMŰ DRÁMA BEMUTATÁSÁRA

500.000 Ft

PANNON VÁRSZÍNHÁZ SZÍNMŰVÉSZETFEJLESZTÉSI KHT.

VESZPRÉM

FRANZ SCHUBERT: TÉLI UTAZÁS CÍMŰ DALCIKLUSÁRA ÉPÜLŐ SZÍNHÁZI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

1.400.000 Ft

PÁZMÁN MIHÁLY SZÍNHÁZ ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET

SZENTES

KOPECZKY LÁSZLÓ: DON JUAN UTOLSÓ KALANDJA CÍMŰ VERSES KOMÉDIA BEMUTATÁSÁRA

900.000 Ft

PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ

BUDAPEST

GOGOL: AZ ORR CÍMŰ ELBESZÉLÉSE ÉS MÁS ÍRÁSAIT IS FELHASZNÁLÓ SZÍNPADI VÁLTOZAT BEMUTATÁSÁRA

1.500.000 Ft

PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ

BUDAPEST

CSUKÁS ISTVÁN: UTAZÁS A SZEMPILLÁM MÖGÖTT CÍMŰ ZENÉS MESEJÁTÉKÁNAK BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ KHT.

PÉCS

THURÓCZY KATALIN – PAPP ZOLTÁN: KESZEKUSZA CÍMŰ ZENÉS, INTERAKTÍV ÖKO-MESEJÁTÉKÁNAK BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ KHT.

PÉCS

SAMUEL BECKETT: A JÁTSZMA VÉGE CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ

PÉCS

JOSIP CVENIC: AJTÓK CÍMŰ IFJÚSÁGI DARABJÁNAK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

500.000 Ft

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ

PÉCS

KŐ-PILLE CÍMŰ KÖLTŐI BÁBJÁTÉK MEGVALÓSÍTÁSÁRA

900.000 Ft

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ

PÉCS

MOLNÁR FERENC: AZ ÖRDÖG CÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA

900.000 Ft

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ

PÉCS

PIRANDELLO: IV. HENRIK CÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA

1.000.000 Ft

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ

PÉCS

CSEHOV: HÁROM NŐVÉR CÍMŰ DARAB MEGVALÓSÍTÁSÁRA

2.000.000 Ft

PÉCSI SÁNDOR GURULÓ SZÍNHÁZI EGYESÜLET

MISKOLC

MOLNÁR FERENC-SZAKSZON CSABA: A PÁL UTCAI FIÚK CÍMŰ ZENÉS JÁTÉK BEMUTATÁSÁRA

300.000 Ft

PICARO MŰVÉSZETI PRODUKCIÓS MŰHELY ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

SHAKESPEARE-DEÁK: MACHBETH MUNKACÍMŰ DARAB MEGVALÓSÍTÁSÁRA

800.000 Ft

PICARO MŰVÉSZETI PRODUKCIÓS MŰHELY ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

GOLDONI: MIRANDOLINA CÍMŰ VÍGJÁTÉK BEMUTATÁSÁRA

1.100.000 Ft

PINCESZÍNHÁZ MŰVÉSZETI BT.

SZEGED

SCHWAJDA GYÖRGY: HIMNUSZ CÍMŰ EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁJÁNAK SZÍNPADRA ALKALMAZÁSÁRA

500.000 Ft

PINCESZÍNHÁZ MŰVÉSZETI BT.

SZEGED

KODOLÁNYI JÁNOS: ZÁRT TÁRGYALÁS CÍMŰ KISREGÉNYÉNEK STÚDIÓSZÍNPADRA ALKALMAZÁSÁRA

500.000 Ft

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA EGYESÜLET

BUDAPEST

A RONCSOLT KÓPIA CÍMŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁS (ŐSBEMUTATÓ) LÉTREHOZÁSÁRA*

2.000.000 Ft

PONT MŰHELY EGYESÜLET

BUDAPEST

BÍRÓ LÁSZLÓ-KESZÉG LÁSZLÓ: CSALÁD CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

1.600.000 Ft

PRO KULTÚRA SOPRON SZÍNHÁZI ÉS KULTURÁLIS KHT.

SOPRON

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

2.000.000 Ft

PRO KULTÚRA SOPRON SZÍNHÁZI ÉS KULTURÁLIS KHT.

SOPRON

ZALÁN TIBOR: A MESE MARAD CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

900.000 Ft

PRO THEATRUM ALAPÍTVÁNY

ODORHEIU-SECUIESC

BEAUMARCHAIS: FIGARO HÁZASSÁGA, AVAGY EGY BOLOND NAP CÍMŰ VÍGJÁTÉK BEMUTATÁSÁRA

500.000 Ft

PRO THEATRUM ALAPÍTVÁNY

ODORHEIU-SECUIESC

ANTON PAVLOVICS CSEHOV: SIRÁLY CÍMŰ KOMÉDIA BEMUTATÁSÁRA

500.000 Ft

PRO THEATRUM ALAPÍTVÁNY

ODORHEIU-SECUIESC

FORGÁCH ANDRÁS: VÁSOTT KÖLYKÖK CÍMŰ DARAB A DRAMA HUNGARICA PROJEKT KERETEIN BELÜL

500.000 Ft

PROSCENIUM ALAPÍTVÁNY

SATU MARE-SZATMÁRNÉMETI

SZIGLIGETI EDE: LILOMFI CÍMŰ VÍGJÁTÉKÁNAK BEMUTATÁSÁRA A SZATMÁRNÉMETI HARAG GYÖRGY TÁRSULATTAL

800.000 Ft

PROSCENIUM ALAPÍTVÁNY

SATU MARE-SZATMÁRNÉMETI

A MIHASZNÁK CÍMŰ MESEJÁTÉK BEMUTATÁSÁRA A SZATMÁRNÉMETI HARAG GYÖRGY TÁRSULAT ELŐADÁSÁBAN

800.000 Ft

PROSPERO ALAPÍTVÁNY

TARGU-MURES

A STÚDIÓ SZÍNHÁZ ELSŐ ÖNÁLLÓ MAGYAR NYELVŰ SZÍNPADI PRODUKCIÓJÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA R. SCHIMMELPFENNIG: AZ ARAB ÉJSZAKA CÍMMEL

1.000.000 Ft

PROSPERO ALAPÍTVÁNY

TARGU-MURES

MAROSVÁSÁRHELYI SZÍNMŰVÉSZETI EGYETEM IV. ÉVES HALLGATÓINAK RÉSZVÉTELÉVEL H. KLEIST PENTHESZILEIA CÍMŰ SZÍNMŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA

600.000 Ft

PROSPERO ALAPÍTVÁNY

TARGU-MURES

FÜST MILÁN: BOLDOGTALANOK CÍMŰ SZÍNMŰVÉNEK SZÍNREVITELÉRE A MAROSVÁSÁRHELYI NEMZETI SZÍNHÁZ ELŐADÁSÁBAN

400.000 Ft

R&D ART MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ BT.

BUDAPEST

BAALBEK CÍMŰ DARAB SZÍNREVITELÉRE

800.000 Ft

RADNÓTI MIKLÓS SZÍNHÁZ

BUDAPEST

EDWARD ALBEE: A KECSKE, AVAGY KI IS AZ A SZILVIA? CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA*

1.500.000 Ft

RADNÓTI MIKLÓS SZÍNHÁZ

BUDAPEST

OSCAR WILDE: AZ IDEÁLIS FÉRJ CÍMŰ SZÍNDARAB BEMUTATÁSÁRA*

1.000.000 Ft

RESTAURÁCIÓ INGATLANFORGALMAZÓ BT.

BUDAPEST

APRIL DE ANGELIS: A SZÍNÉSZNŐK CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

250.000 Ft

SÁMÁN SZÍNHÁZ MŰVÉSZETI BT.

BUDAPEST

A TÁNC NYELVÉN CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA SIMONE DE BEAVOIR A MEGTÖRT ASSZONY CÍMŰ REGÉNYE ALAPJÁN

1.600.000 Ft

SIKLÓSI GÁBOR

TINNYE

A NAP ÉS A HOLD ELRABLÁSA CÍMŰ BÁBELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

350.000 Ft

SITKEI IFJÚSÁGI KÖR EGYESÜLET

CELLDÖMÖLK

A HEGY SZELLEME MUNKACÍMŰ DARAB SZÍNREVITELÉRE

450.000 Ft

SKELETTI KFT.

BUDAPEST

HEINER MÜLLER: MEDEAMATERIAL CÍMŰ DRÁMA SZÖVEGÉBŐL ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

1.000.000 Ft

STÚDIÓ K ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

VÖRÖS ISTVÁN: SVEJK, A FÉREGIRTÓ CÍMŰ KOMÉDIA EREDETI BEMUTATÓJÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA KAFKA: ÁTVÁLTOZÁS CÍMŰ ELBESZÉLÉSE ALAPJÁN

1.100.000 Ft

STÚDIÓ K ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

DARIO FO KOMÉDIÁJA NYOMÁN KÉSZÜLT SZEMÉTRE A VÉNASSZONNYAL! CÍMŰ ANARCHISTA OPERA LÉTREHOZÁSÁRA A HÓLYAGCIRKUSZ TÁRSULAT ÁLTAL

1.000.000 Ft

SZABOLCS-SZATMÁR BEREG MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZA

NYÍREGYHÁZA

ILLYÉS GYULA: SZÉLKÖTŐ KALAMONA CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

SZABOLCS-SZATMÁR BEREG MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZA

NYÍREGYHÁZA

CSEHOV: PLATONOV CÍMŰ MŰVÉNEK SZÍNPADI ADAPTÁCIÓJÁRA

1.500.000 Ft

SZABOLCS-SZATMÁR BEREG MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZA

NYÍREGYHÁZA

KÁRPÁTI PÉTER: A NEGYEDIK KAPU CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

1.400.000 Ft

SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS SZABADTÉRI JÁTÉKOK

SZEGED

ZSOLT BÉLA: NEMZETI DROGÉRIA CÍMŰ SZÍNMŰVÉNEK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS SZABADTÉRI JÁTÉKOK

SZEGED

ÖDÖN VON HORVÁTH: MESÉL A BÉCSI ERDŐ CÍMŰ SZÍNMŰVÉNEK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

2.000.000 Ft

SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS SZABADTÉRI JÁTÉKOK

SZEGED

RÁKOS-BORNAI: MUMUS CÍMŰ ZENÉS MESEJÁTÉKÁNAK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

900.000 Ft

SZEMIRAMISZ SZÍNHÁZI, KULTURÁLIS ÉS SPORTRENDEZVÉNYSZERVEZŐ KHT.

BUDAÖRS

SARKADI IMRE: ELVESZETT PARADICSOM CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA

900.000 Ft

SZEMIRAMISZ SZÍNHÁZI, KULTURÁLIS ÉS SPORTRENDEZVÉNYSZERVEZŐ KHT.

BUDAÖRS

GYURKOVICS TIBOR: NAGYVIZIT CÍMŰ TRAGIKOMÉDIÁJÁNAK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

450.000 Ft

SZÉKELY-MONORI MŰVÉSZETI BT.

KISOROSZI

A MASNI ÁLMA CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

1.600.000 Ft

SZIGLIGETI SZÍNHÁZ

SZOLNOK

MARCEL PROUST: AZ ELTŰNT IDŐ NYOMÁBAN CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

2.000.000 Ft

SZIGLIGETI SZÍNHÁZ

SZOLNOK

MARGUERITE DURAS: LA MUSICA DEUXIEME CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

1.900.000 Ft

SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM

BUDAPEST

A SZÍNHÁZI FŐTANSZAKON 2003/2004 TANÉVBEN DIPLOMÁZÓ SZÍNÉSZ IV. ÉVF. HALLGATÓK NYILVÁNOS VIZSGAELŐADÁSÁRA

800.000 Ft

SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM

BUDAPEST

A SZÍNHÁZI FŐTANSZAKON 2003/2004-ES TANÉVBEN DIPLOMÁZÓ BÁBSZÍNÉSZ IV. ÉVF. HALLGATÓK NYILVÁNOS VIZSGAELŐADÁSAIRA*

800.000 Ft

TALÁLKOZÁS-MALADYPE KULTURÁLIS EGYESÜLET

PÁTY

ARNOLD WESKER: A KONYHA CÍMŰ DARABJÁNAK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA A SZKÉNÉ SZÍNHÁZBAN

1.600.000 Ft

TEATRO SZOLGÁLTATÓ BT.

BUDAPEST

HANOCH LEVIN: NŐTLENEK ÉS HAJADONOK CÍMŰ TRAGIKOMÉDIÁJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

500.000 Ft

TÉRSZÍNHÁZ EGYESÜLET

BUDAPEST

CZAKÓ GÁBOR: DISZNÓJÁTÉK CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

700.000 Ft

THÁLIA SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

SÖTÉTSÉG BORÍTJA A FÖLDET CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA*

1.100.000 Ft

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA KHT.

BUDAPEST

A TÁP SZÍNHÁZ: ELEKTRO-SHOWKK CÍMŰ DARABJÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA ÉS A TRAFÓBAN TÖRTÉNŐ BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA KHT.

BUDAPEST

ÁRVAI GYÖRGY/TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA: PLACENTA CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

1.100.000 Ft

UTOLSÓ VONAL MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

CIRKUSZ SZÍNHÁZ CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MÚ SZÍNHÁZBAN

800.000 Ft

UTOLSÓ VONAL MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST

TENESSE WILLIAMS: ÜVEGFIGURÁK CÍMŰ SZÍNDARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

900.000 Ft

ÚJ SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

MAX FRISCH: BIEDERMANN ÉS A GYÚJTOGATÓK CÍMŰ DARABJA BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

ÚJ SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

MICHAEL FRAYN: MÉG EGYSZER HÁTULRÓL CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

ÚJ SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

BERNARD-MARIE KOLTES: ROBERTO ZUCCO CÍMŰ MŰVÉNEK SZÍNREVITELÉRE

500.000 Ft

ÚJ SZÍNHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY

JÁSZBERÉNY

SALOME CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA

600.000 Ft

ÚJVIDÉKI MAGYAR MŰVELŐDÉSI ÉS MŰVÉSZETI KÖZPONT

NOVI SAD-ÚJVIDÉK

SZALONSPICC CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA, VALAMINT TÁJOLÁSÁRA A VAJDASÁGI MAGYAR FALVAKBA

1.000.000 Ft

ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ

NOVI SAD-ÚJVIDÉK

KUPLÉ CÍMŰ DARAB ŐSBEMUTATÓJÁRA

1.000.000 Ft

ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ

NOVI SAD-ÚJVIDÉK

F. G . LORCA: VÉRNÁSZ CÍMŰ PRODUKCIÓ SZÍNREVITELÉRE

1.000.000 Ft

VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ

GYŐR

AZ ALÍZ MUNKACÍMŰ NONVERBÁLIS ÁRNYJÁTÉK BÁBSZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

750.000 Ft

VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ

GYŐR

AZ ÉNEKEK ÉNEKE CÍMŰ BÁBSZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA

750.000 Ft

VASVÁRI SZÍNI EGYLET

VASVÁR

HATÁR GYŐZŐ: GÓLGHELÓGHI CÍMŰ ŐSBEMUTATÓVAL A SZÍNHÁZ ŐSI RITUÁLÉJÁNAK KERESÉSÉRE

1.300.000 Ft

VÁROSI SZÍNHÁZ KHT.

BUDAPEST

HALÁSZ PÉTER: CSUDAFA CÍMŰ MESEJÁTÉKÁNAK ŐSBEMUTATÓJÁRA

2.000.000 Ft

VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ

VESZPRÉM

DOSZTOJEVSZKIJ: FEHÉR ÉJSZAKÁK CÍMŰ DARAB SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

1.000.000 Ft

VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ

VESZPRÉM

WITKIEWICZ: HÖBÖRGŐ JÁNOS MÁTYÁS KÁROLY CÍMŰ DARAB SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

900.000 Ft

VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ

VESZPRÉM

NÉMETH LÁSZLÓ: GALILEI CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

2.000.000 Ft

VIDÁM SZÍNPAD SZÍNHÁZMŰVÉSZETI KHT.

BUDAPEST

A SOK HŰHÓ SEMMIÉRT CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

1.500.000 Ft

VIDÁM SZÍNPAD SZÍNHÁZMŰVÉSZETI KHT.

BUDAPEST

A MESÉK MESÉJE CÍMŰ DARAB BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

VÍGSZÍNHÁZ

BUDAPEST

JEAN CLAUDE GRUMBERG: VARRÓNŐK CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA

1.500.000 Ft

VÍGSZÍNHÁZ

BUDAPEST

KRÚDY GYULA: A VÖRÖS POSTAKOCSI CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA

2.000.000 Ft

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

DEBRECEN

SZABÓ MAGDA: TÜNDÉR LALA MESEREGÉNYE NYOMÁN KÉSZÜLT BÁBELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA

900.000 Ft

VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ

SZÉKESFEHÉRVÁR

TÜNDÉRLAKI LÉNYOK CÍMŰ DARAB SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA

1.400.000 Ft

VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ

SZÉKESFEHÉRVÁR

SHAKESPEARE: SZEGET SZEGGEL CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA

1.500.000 Ft

ZUGSZÍNHÁZ EGYESÜLET

BUDAPEST

KAFKA: A PER CÍMŰ REGÉNYÉNEK SZÍNHÁZI ADAPTÁCIÓJÁRA

800.000 Ft

EGYÉB – EGYEDI

BUDAÖRSI JÁTÉKSZÍN

BUDAÖRS

GIROLAMO BARGAGLI: A ZARÁNDOKNŐ CÍMŰ DARABJÁNAK SZÍNREVITELÉRE A BUDAŐRSI NYÁRI SZÍNHÁZ KERETÉBEN

1.300.000 Ft

MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

BUDAPEST

GYERMEKSZÍNHÁZAK HÁZA CÍMŰ PROGRAMSOROZAT FOLYTATÁSÁRA A 2003/2004. ÉVADBAN

1.000.000 Ft

PANNON VÁRSZÍNHÁZ SZÍNMŰVÉSZETFEJLESZTÉSI KHT.

VESZPRÉM

MÓRICZ ZSIGMOND-MIKLÓS TIBOR-KOCSÁK TIBOR: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG CÍMŰ MUSICALJÉNEK NYÁRI SZABADTÉRI SZÍNHÁZI ELŐADÁSÁRA

1.100.000 Ft

PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ KHT.

PÉCS

HAY JÁNOS: A HERNER FERIKE FATERJA CÍMŰ DARABJÁNAK 2003/2004-ES ÉVADBELI MŰSORON TARTÁSÁRA (15 ELŐADÁS)

1.000.000 Ft

PRO UNIVERSITATE PARTIUM ALAPÍTVÁNY

ORADEA-NAGYVÁRAD

A KABARÉ CÍMŰ SZABADTÉRI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA

900.000 Ft

SPORTART KULTURÁLIS KFT.

BUDAPEST

SOPHOKLES: OIDIPUS KIRÁLY CÍMŰ DARAB SZABADTÉRI BEMUTATÁSÁRA

1.000.000 Ft

Megjegyzés:
A *-gal jelzett pályázatok esetében egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt – az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő –, a támogatás odaítélése minősített többséggel történt.

Frissítve: