Tájékoztató a Színházművészet Kollégiuma döntéséről


NÉV HELY PÁLYÁZAT LEÍRÁSA MEGÍTÉLT ÖSSZEG PÁLYÁZATI
SZÁM
NEMZETKÖZI SZAKMAI KAPCSOLATOKRA
ART PROJECT EGYESÜLET SZATMÁRNÉMETI A MOSÓ MASA MOSODÁJA CÍMŰ ELŐADÁS MAGYARORSZÁGI TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 108103/1007
BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A NAGYVÁRADI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ ÉS AZ ARADI KAMARASZÍNHÁZ ELŐADÁSAINAK VENDÉGSZEREPLÉSÉRE 1.000.000 Ft 108103/986
BOHÓCOK A LÁTHATÁRON KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST KAPIZSGÁLÓ – FÓRUMSZÍNHÁZI JÁTÉK A KAPCSOLATOKRÓL C. ELŐADÁS MILÁNÓBAN, ÉS TÉRKÉPRAJZOK C. EGYHETES SZÍNHÁZI PRÓBA MEGRENDEZÉSÉRE LJUBLJÁNÁBAN 1.000.000 Ft 108103/988
BOLYONGÓ SZÍNHÁZI EGYESÜLET SEPSISZENTGYÖRGY OSONÓS MŰHELYFOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 108103/1020
BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS TORZONBORZ VISSZATÉR CÍMŰ BÁBELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE 400.000 Ft 108103/973
BUDAKESZI KOMPÁNIA SZÍNHÁZI MŰHELY ALAPÍTVÁNY BUDAKESZI BRUNO SCHULZ: ÉRTEKEZÉS A PRÓBABÁBOKRÓL CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKA MEGRENDEZÉSÉRE A BRUNO SCHULZ FESZTIVÁLON 400.000 Ft 108103/969
BUDAPEST ART CENTER SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A RECIRQUEL TÁRSULAT ÉS A CIRQUE DU SOLEIL KÖZÖS OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MISSZIÓS PROGRAMJA, A CIRQUE DU MONDE MEGRENDEZÉSÉRE 1.600.000 Ft 108103/998
BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A FESTIVAL MONDIAL DES THÉTRES DE MARIONNETTES RENDEZVÉNYEN VALÓ RÉSZVÉTEL TÁMOGATÁSÁRA 300.000 Ft 108103/953
CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KECSKEMÉT A MEDVE-ÉNEK, A RIGÓCSŐR KIRÁLY ÉS AZ ÍGY VOLT CÍMŰ ELŐADÁSOK VENDÉGSZEREPLÉSÉRE A FIGURA STÚDIÓ SZÍNHÁZ BÉRLETES ELŐADÁSSOROZATÁBAN 900.000 Ft 108103/965
CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KAPOSVÁR A KÁRPÁTALJAI MEGYEI MAGYAR DRÁMAI SZÍNHÁZ ELŐADÁSÁBAN A SZIGLIGETI EDE: LILIOMFI CÍMŰ PRODUKCIÓ VENDÉGJÁTÉKÁRA 500.000 Ft 108103/997
CSOKONAI SZÍNHÁZ DEBRECEN ILJA BOCHARNIKOVS RENDEZÉSÉBEN A HÁROM NŐVÉR CÍMŰ ELŐADÁS ÉS WORKSHOP MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 108103/1003
DIVADLO THÁLIA SZÍNHÁZ KASSA A LADY LEAR ÉS A TROLL CÍMŰ ELŐADÁSOK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 700.000 Ft 108103/1017
ERŐS TÁNCÉRT ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A TOLDI CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA BERLINBEN ÉS TORONTÓBAN 1.000.000 Ft 108103/1006
ÉLŐKÉP MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST AZ ÉLŐKÉP SZÍNHÁZ KÜLFÖLDI VENDÉGJÁTÉKAINAK ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108103/1018
FALUHÁZ ÉS RAVASZ LÁSZLÓ KÖNYVTÁR LEÁNYFALU LEÁNYFALU A LEÁNYFALUI SZEKÉR SZÍNHÁZ: A BAJUSZ, A FÜLEMÜLE ÉS A PÁZMÁNY LOVAG CÍMŰ ELŐADÁSAINAK VENDÉGSZEREPLÉSÉRE, NÉGY HATÁRON TÚLI HELYSZÍNEN 500.000 Ft 108103/1002
FIGURA TÁRSASÁG GYERGYÓSZENTMIKLÓS GODA GÁBOR VEZETÉSÉVEL, WORKSHOP MEGVALÓSÍTÁSÁRA A FIGURA STÚDIÓ SZÍNHÁZNÁL 400.000 Ft 108103/962
GÓLEM SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET PILIS A LEFITYMÁLVA ÉS AZ EGY ŐRÜLT NAPLÓJA CÍMŰ ELŐADÁSOK VENDÉGJÁTÉKÁRA A GÓLEM SZÍNHÁZ ÉS A TMU-NA SZÍNHÁZ SZERVEZÉSÉBEN 1.200.000 Ft 108103/979
GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A HUBERTUSZ CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA 1.200.000 Ft 108103/1019
GRIFF BÁBSZÍNHÁZ ZALAEGERSZEG A PÖTTÖM PANNA CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA SABINA SINKO LÁTVÁNYTERVEZŐ MEGHÍVÁSÁVAL 600.000 Ft 108103/1005
HALAS DÓRA KATALIN BUDAPEST A SOHARÓZA – TABU KOLLEKCIÓ CÍMŰ ELŐADÁSÁNAK NÉPSZERŰSÍTÉSÉRE AZ IETM NEMZETKÖZI ELŐADÓMŰVÉSZETI KONFERENCIÁN 228.000 Ft 108103/996
IMRE ZOLTÁN BUDAPEST A RECLAIMED AVANT-GARDE CÍMŰ NEMZETKÖZI SZÍNHÁZTÖRTÉNETI PROJEKTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE 200.000 Ft 108103/999
JÓKAI ALAPÍTVÁNY KOMÁROM A ZSUGORI URAM CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA KOMÁROMBAN ÉS SOPRONBAN 1.000.000 Ft 108103/992
KABÓCA BÁBSZÍNHÁZ ÉS GYERMEK KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY VESZPRÉM A THEATER DE SPIEGEL CABAN ELŐADÁSÁNAK ÉS LABORATÓRIUMÁNAK VESZPRÉMI VENDÉGJÁTÉKA WORKSHOPPAL EGYBEKÖTVE 600.000 Ft 108103/985
KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG CÍMŰ ELŐADÁSÁNAK VENDÉGSZEREPLÉSÉRE HARGITA MEGYÉBEN * 2.000.000 Ft 108103/980
KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A SZECSUÁNI JÓLÉLEK CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁLON 2018-BAN 1.500.000 Ft 108103/981
KÁVA KULTURÁLIS MŰHELY EGYESÜLET BUDAPEST A TITKOS AJTÓ CÍMŰ RÉSZTVEVŐ SZÍNHÁZI ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA ÉS SZAKMAI WORKSHOP MEGVALÓSÍTÁSÁRA A SZIGLIGETI SZÍNHÁZBAN 800.000 Ft 108103/994
KEREKASZTAL TÁRSULÁS SZADA A KEREKASZTAL25 FESZTIVÁL, SZAKMAI TALÁLKOZÓ ÉS WORSHOP-SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 463.000 Ft 108103/1010
KOLLÁTOSZ JORGOSZ BUDAPEST A NEMZETISÉGEK SZÍNHÁZI TÁRSULAT RÉSZVÉTELÉRE AZ INTERNATIONAL YOUTH THEATRE, MUSIC AND ATLETIC MEETING FESITVAL-ON ÉS WORKSHOP MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 108103/952
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SZÍNHÁZ, SZABADKA SZABADKA A DESIRÉ AKADÉMIA NEMZETKÖZI WORKSHOPJA MEGRENDEZÉSÉRE 900.000 Ft 108103/1008
LABORFALVI RÓZA ALAPÍTVÁNY KOVÁSZNA A ZÉNÓ AZ ELKÉPESZTŐ MADÁRIJESZTŐ CÍMŰ GYEREKMŰSOR BEMUTATÁSÁRA SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN 400.000 Ft 108103/991
MALADYPE SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST A KOMMUNIZMUS TÖRTÉNETE ELMEBETEGEKNEK CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA ÉS WORKSHOP RÉSZVÉTELÉRE 1.000.000 Ft 108103/971
MAROSVÁSÁRHELYI MŰVÉSZETI EGYETEM MAROSVÁSÁRHELY A MASZIDI – MAGYAR SZÍNHÁZI DIÁKTALÁLKOZÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 2.300.000 Ft 108103/984
MISKOLCI CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC A KATOWICEI SLSKI TEATR LALKI I AKTORA ATENEUM VENDÉGJÁTÉKÁRA A 25 ÉVES JUBILEUMI NYITÓRENDEZVÉNYEN 600.000 Ft 108103/993
MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC A HATÁRTALAN NAPOK FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÉS A KIVILÁGOS KIVIRRADTIG ÉS A MI OSZTÁLYUNK CÍMŰ ELŐADÁSOK KÜLFÖLDI VENDÉGJÁTÉKÁRA 2.000.000 Ft 108103/982
MÓGA PIROSKA BUDAPEST GULNAZ BALPEISOVA ÉS AZ Y CSOPORT EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRE, AZ ALLEZ! (HEPP!) CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.100.000 Ft 108103/995
MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG NYÍREGYHÁZA A JÖVŐRE VELED UGYANITT CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 108103/955
NYITOTT KÖR EGYESÜLET SZENTENDRE A BITEF POLYPHONY FESZTIVÁLON ÉS A BELGRADE THEATRE SZEMINÁRIUMON VALÓ RÉSZVÉTELRE ÉS A BRIG BRUM MŰHELY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 108103/1013
ÖRDÖG TAMÁS BUDAPEST DOLLÁR PAPA GYERMEKEI: OTTHON (A. STRINDBERG: A PELIKÁN) CÍMŰ ELŐADÁSÁNAK BEMUTATÁSÁRA NEW YORKBAN A REHEARSAL FOR TRUTH KÖZÉP-EURÓPAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁLON 800.000 Ft 108103/964
ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. BUDAPEST AZ ÖRKÉNY SHOWCASE PROGRAM MEGRENDEZÉSÉRE 1.000.000 Ft 108103/975
PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ BUDAPEST AZ EURÓPAI SZÍNHÁZI KONVENCIÓ (ETC) KONFERENCIÁJÁN ÉS KÖZGYŰLÉSÉN VALÓ RÉSZVÉTELÉRE 200.000 Ft 108103/972
PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS BARTIS ATTILA: RENDEZÉS CÍMŰ PRODUKCIÓJÁNAK VENDÉGJÁTÉKÁRA A MAROSVÁSÁRHELYI NEMZETI SZÍNHÁZ TOMPA MIKLÓS TÁRSULATÁNAK ELŐADÁSÁBAN 600.000 Ft 108103/976
PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA BUDAPEST PINTÉR BÉLA: TITKAINK CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK BEMUTATÁSÁRA THESSALONIKIBEN 600.000 Ft 108103/960
PRO KULTÚRA SOPRON NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SOPRON LUCIE MÁLKOVÁ MESTERKURZUSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 108103/1004
PRO PROGRESSIONE KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST FAUST 1 & 2 CÍMŰ ELŐADÁS ÉS WORKSHOP MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MÜNCHENI PATHOS SZÍNHÁZZAL EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN 500.000 Ft 108103/983
PROSCENIUM ALAPÍTVÁNY SZATMÁRNÉMETI A TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA MAGYARORSZÁGI TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 2.000.000 Ft 108103/1014
SZABAD SZÍNHÁZI TÁRSULÁS SZABADKA A MÉLYGARÁZS ÉS HOZOTT LÉLEK (MUNKACÍM) CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN 580.000 Ft 108103/967
SZABAD SZÍNHÁZI TÁRSULÁS SZABADKA A PETER SHAFFER: AMADEUS CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA 600.000 Ft 108103/968
SZABAD SZÍNHÁZI TÁRSULÁS SZABADKA AZ AMADEUS CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN 500.000 Ft 108103/1000
SZABAD SZÍNHÁZI TÁRSULÁS SZABADKA A MÉLYGARÁZS ÉS HOZOTT LÉLEK CÍMŰ ELŐADÁSOK VENDÉGJÁTÉKÁRA 500.000 Ft 108103/1011
SZIGLIGETI SZÍNHÁZ NAGYVÁRAD A HOLNAPUTÁN FESZTIVÁLON, WORKSHOP MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108103/974
SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST AZ ATHÉNI TIMON CÍMŰ ELŐADÁS BIRMINGHAM-I VENDÉGJÁTÉKÁRA 1.480.000 Ft 108103/978
SZKÉNÉ SZÍNHÁZ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. BUDAPEST A NAIV MANIFESZTUM CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 108103/954
SZTEREÓ MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST AZ O MILOSCI (A SZERELEMRŐL) CÍMŰ WORKSHOP MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108103/958
TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, NÉPHÁZ TATABÁNYA MOLNÁR FERENC: JÁTÉK A KASTÉLYBAN CÍMŰ SZÍNMŰVÉNEK VENDÉGJÁTÉKÁRA AZ ARADI KAMARASZÍNHÁZBAN 850.000 Ft 108103/989
VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VÁC AZ YVONNE, BURGUNDI HERCEGNŐ CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA A BRESZTI BELAYA VEZHA NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁLON 600.000 Ft 108103/959
VERSÜNNEP ALAPÍTVÁNY VESZPRÉM AZ ÁTHALLÁSOK CÍMŰ KOMPLEX SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁS ÉS A KÖTMESE CÍMŰ BÁBSZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 108103/970
VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ VESZPRÉM A KIRÁLY BESZÉDE CÍMŰ DRÁMA BEMUTATÁSÁRA A MOST-I VÁROSI SZÍNHÁZBAN 1.500.000 Ft 108103/990
VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ DEBRECEN A CSAVAR SZÍNHÁZ A NAGYIDAI CIGÁNYOK CÍMŰ ELŐADÁSÁNAK BEMUTATÁSA A VOJTINA BÁBSZÍNHÁZBAN * 500.000 Ft 108103/956
VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ DEBRECEN A SZERENCSÉS JÁNOS, AVAGY AZ ÖRDÖG ARANYHAJSZÁLA CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA A 6. CSAVAR-GÓ FESZTIVÁLON * 400.000 Ft 108103/957
VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ SZÉKESFEHÉRVÁR A KULTÚRHÍD-PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108103/1012
WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOMBATHELY NEMZETKÖZI KORTÁRS SZÍNHÁZI FESZTIVÁL ALAPÍTÓ – KONFERENCIA MEGRENDEZÉSÉRE 900.000 Ft 108103/963
ZANOTTA-ART KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI EGYESÜLET BUDAPEST A MAGYAR KULTÚRA HETE RENDEZVÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 108103/966
ZSÁMBÉKI-MEDENCE IDEGENFORGALMI EGYESÜLET ZSÁMBÉK A SIRÁLY CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA 1.600.000 Ft 108103/1001
RENDSZERES SZÍNHÁZI NEVELÉSI TEVÉKENYSÉGRE, FOGLALKOZÁSOKRA
APOLLÓ KULTURÁLIS EGYESÜLET PÉCS A MENTORTÁRSAS INTERAKTÍV SZÍNHÁZI TÁRSASJÁTÉK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108104/441
ASTORIA SZÍNHÁZI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET BUDAPEST A MAGUNKRA ISMERÜNK EGYMÁSBAN – EGYMÁSRA ISMERÜNK MAGUNKBAN CÍMŰ ALKOTÓMŰHELY MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ RS9 SZÍNHÁZBAN 900.000 Ft 108104/404
BALTAZÁR SZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE CÍMŰ ELŐADÁS ÉS AZ AZT FELDOLGOZÓ BESZÉLGETÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 108104/412
BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA DUNAÚJVÁROS A MIKROKOZMOSZ CÍMŰ ELŐADÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓAN RENDSZERES SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ 800.000 Ft 108104/416
BOHÓCOK A LÁTHATÁRON KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST AZ ÉN PROMÉTHEUSZRA GONDOLTAM CÍMŰ SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁS JÁTSZÁSÁRA VIDÉKI KÖZÉPISKOLÁKBAN, ELSŐSORBAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ FIATALOK SZÁMÁRA 439.000 Ft 108104/442
BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS A HAMUPIPŐ CÍMŰ BÁBSZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108104/439
BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A MOZGATÓ CÍMŰ SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI NEVELÉSI PROGRAM ELŐADÁSAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108104/406
CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KECSKEMÉT AZ ÍGY VOLT CÍMŰ KOMPLEX SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108104/413
CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KAPOSVÁR AZ ÜNNEP CÍMŰ ELŐADÁS ÉS A HELLÓ, NÁCI! CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA, ÉLMÉNYFELDOLGOZÓ FOGLALKOZÁSOKKAL 1.000.000 Ft 108104/440
CSOKONAI SZÍNHÁZ DEBRECEN AZ OSZKÁR ÉS RÓZSA MAMI CÍMŰ ELŐADÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FELDOLGOZÓ FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 108104/405
DADU-ART MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A DUDA ÉVA TÁRSULAT BEAVATÓ SZÍNHÁZI BÉRLET – DRÁMAPEDAGÓGIAI ÉLŐADÁSOK ÉS FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108104/418
ÉLŐKÉP MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST AZ ÉLŐKÉP SZÍNHÁZ SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108104/450
GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ EGER ANTON PAVLOVICS CSEHOV: MEDVE CÍMŰ MŰVÉNEK FELDOLGOZÁSÁRA SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAM KERETÉN BELÜL 500.000 Ft 108104/448
GÓLEM SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET PILIS A SZAKÁCSKÖNYV A TÚLÉLÉSÉRT ÉS A LEFITYMÁLVA CÍMŰ TANTERMI ELŐADÁSOK ÉS FOGLALKOZÁSOK, AMATŐR STÚDIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108104/417
GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST SZÍNHÁZPEDAGÓGIA A GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZBAN. 1.000.000 Ft 108104/443
GRIFF BÁBSZÍNHÁZ ZALAEGERSZEG A GRIFF BÁBSZÍNHÁZ ELŐADÁSAIRA ÉPÜLŐ, FELKÉSZÍTŐ ÉS LEVEZETŐ DRÁMAPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 108104/420
HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ ZALAEGERSZEG A HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ TANTERMI DESZKA ELNEVEZÉSŰ RENDSZERES NEVELÉSI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108104/401
II. KERÜLETI KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A SZÉNA TÉRI SRÁCOK CÍMŰ SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 108104/426
IMPORT IMPRÓ EGYESÜLET GYŐR A MASSZA ÉS A KÍVÜL – BELÜL CÍMŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA. 1.000.000 Ft 108104/408
KABÓCA BÁBSZÍNHÁZ ÉS GYERMEK KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY VESZPRÉM A FÜLEMILE CÍMŰ OSZTÁLYTERMI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 108104/427
KACSACSŐRŰ MŰVÉSZETI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A KV TÁRSULAT KIÁLLOK ÉRTED CÍMŰ KOMPLEX PEDAGÓGIAI SZÍNHÁZI PROGRAMJÁNAK FOLYTATÁSÁRA VESZÉLYEZTETETT CSOPORTOKNAK 1.100.000 Ft 108104/407
KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ KECSKEMÉT A MŰÉRTÉK ÉS MŰ ÉRTÉK, A NULLADIK ÓRA ÉS OSZTÁLYTEREMSZÍNHÁZ KURZUSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 1.000.000 Ft 108104/423
KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ BEHÍVÓ NÉVEN MŰKÖDŐ KOMPLEX OKTATÁSI-NEVELÉSI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.600.000 Ft 108104/399
KÁVA KULTURÁLIS MŰHELY EGYESÜLET BUDAPEST A SZÁMŰZÖTT KIRÁLYFI, A TITKOS AJTÓ ÉS A TROLL CÍMŰ KOMPLEX SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.400.000 Ft 108104/428
KB35 INÁRCSI SZÍNJÁTSZÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET INÁRCS A MEGZABÁLLAK! CÍMŰ ÚJ KOMPLEX SZÍNHÁZI-NEVELÉSI PROGRAMJÁNAK (TIE) MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108104/410
KEREKASZTAL TÁRSULÁS SZADA EGYTŐL EGYIG – TELJES ISKOLÁKAT LEFEDŐ SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAMOSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TÉRSÉGEKBEN 1.000.000 Ft 108104/409
KOLIBRI GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST RENDSZERES SZÍNHÁZI NEVELÉSI TEVÉKENYSÉG MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KOLIBRI SZÍNHÁZBAN 1.500.000 Ft 108104/415
MAGYAROCK DALSZÍNHÁZ SZÍNHÁZI EGYESÜLET KOMÁROM RADNÓTI MIKLÓS ÉS A VILÁGHÁBORÚ TÉMAKÖRÉBEN SZÍNHÁZI FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 108104/449
MALADYPE SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST AZ ÉN A SZABADSÁGOT VÁLASZTOTTAM, A III. RICHÁRD, A DADA ÉS A HÁROM NŐVÉR CÍMŰ ELŐADÁSOKKAL SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 108104/403
MANNA PRODUKCIÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ FAQ SZÍNHÁZ HUSZONX CÍMŰ SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 108104/400
MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ SZOMBATHELY AZ OSZKÁR ÉS RÓZSA MAMI CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 108104/444
MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC A MI SZTORINK CÍMŰ BEAVATÓ ELŐADÁS, A SZÍNHÁZ ELŐADÁSAIHOZ KAPCSOLÓDÓ BEAVATÓ FOGLALKOZÁSOK ÉS TÁNCBEAVATÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 108104/429
MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG NYÍREGYHÁZA A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ KOMPLEX SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAMJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108104/414
MU SZÍNHÁZ EGYESÜLET BUDAPEST A MU SZÍNHÁZ CSALÁDI KÖR CÍMŰ SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁS SOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK SZÁMÁRA 500.000 Ft 108104/421
NEMZETI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST AZ ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNNEPE CÍMŰ ELŐADÁSSOROZAT, SZÍNHÁZTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ ÉS FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 108104/398
NYITOTT KÖR EGYESÜLET SZENTENDRE A MAGAM VAGYOK, A STRÉBER, A SOCIAL S.O.S. ÉS AZ OLYANOK, MINT TE.. CÍMŰ SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA HÁTRÁNYOS HELYZETŰ FIATALOK KÖZÖSSÉGEINEK 1.000.000 Ft 108104/451
ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. BUDAPEST AZ IRAM – IFJÚSÁGI RÉSZLEG ÉS ALKOTÓMŰHELY PROGRAMJAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 108104/445
PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ BUDAPEST A DRÁMA FUTÁR ÉS A LÁTHATÓ LÁTHATATLAN CÍMŰ PROGRAM, SZÍNHÁZI ALKOTÓFOLYAMATOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108104/424
PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS SZÍNHÁZI NEVELÉSI UTÓFOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MAGYAR ELEKTRA ÉS A NÓRA CÍMŰ PRODUKCIÓKHOZ KAPCSOLÓDÓAN 700.000 Ft 108104/402
PRO KULTÚRA SOPRON NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SOPRON A CSILLAGKUTYA CÍMŰ SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁS ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS A SOPRONI PETŐFI SZÍNHÁZ NEVELÉSI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 108104/419
SPIRITUSZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI EGYESÜLET BUDAPEST AZ ÖRDÖGÖK ÉS BOSZORKÁNYOK CÍMŰ KOMPLEX SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 108104/411
SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ SZEGED SAMUEL BECKETT: GODOT-RA VÁRVA CÍMŰ KOMPLEX SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁS ÉS OSZTÁLYTEREM-SZÍNHÁZI FOGLALKOZÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 108104/422
SZENTENDREI KULTURÁLIS KÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZENTENDRE A SZENTENDREI KULTURÁLIS KÖZPONT SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 1.000.000 Ft 108104/425
TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, NÉPHÁZ TATABÁNYA TÁNCSZÍNHÁZI ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.100.000 Ft 108104/437
THÁLIA SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ ÉLETÜNK KÜLÖNÖS VISZONYAI CÍMŰ SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAMSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 108104/431
TURAY IDA SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SZÍNHÁZ-ELŐKÉSZÍTŐ FOGLALKOZÁSSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA HÁTRÁNYOS ÉS HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZÁMÁRA 500.000 Ft 108104/430
TÜNET KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A SÓVIRÁG, AVAGY A LÉTEZÉS EUFÓRIÁJA ÉS AZ ÉJSZAKA CSODÁI CÍMŰ BEAVATÓ FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 495.200 Ft 108104/433
UTCA-SZAK (SZÍNHÁZI ALKOTÓ KÖZÖSSÉG) KULTURÁLIS EGYESÜLET BUDAPEST AZ UTCASZAK SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAMJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA ZUGLÓBAN 1.000.000 Ft 108104/447
VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VÁC A FÉNY ÉS HOMÁLY CÍMŰ SZÍNHÁZI NEVELÉSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 108104/434
VÁROSI SZÍNHÁZ MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A SZÜLŐFALUM,PEST, AZ ANALFABÉTA, AZ ŐZ ÉS A MELLÉKHATÁS CÍMŰ ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 108104/438
VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ VESZPRÉM A VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 108104/432
VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ DEBRECEN A VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ SZÍNHÁZI NEVELÉSI TEVÉKENYSÉGÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A 2017/2018-AS ÉVADBAN * 1.600.000 Ft 108104/436
WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOMBATHELY SZAKMAI KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS ÉS DRÁMAÓRA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MAGÁNSZFÉRA TÉMAKÖR FELDOLGOZÁSÁVAL 400.000 Ft 108104/435
ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓKRA, MAGYAR SZERZŐK MŰVEINEK BEMUTATÁSÁRA
6. ÉRZÉK ALKOTÓ, ÉS ELŐADÓMŰVÉSZETI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A KOLESZ MUNKACÍMŰ ÚJ, MODERN SZÍNDARAB FIATALOK ÁLTALI SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁHOZ 700.000 Ft 108117/4412
A MŰVELŐDÉS HÁZA ESZTERGOM NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ESZTERGOM BALASSI BÁLINT SZÉP MAGYAR KOMÉDIA CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK SZÍNREVITELÉRE 1.000.000 Ft 108117/4417
ALTERNATÍV SZÍNHÁZI MŰHELY ALAPÍTVÁNY PÉCS A TÉKOZLÓ FIÚ CÍMŰ PROTESTÁNS ISKOLADRÁMA ÚJ PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 108117/4566
ANDAXÍNHÁZ SZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET BUDAPEST A SZÖKIK A MÁLNA CÍMŰ ELŐADÁS SZÍNREVITELÉRE 800.000 Ft 108117/4544
ANDRUSKO MARCELLA BUDAPEST AZ ALICE CÍMŰ GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4405
ANGOL NYELVŰ SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A SZÜRKÜLET CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA ÉS BEMUTATÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4542
APOLLÓ KULTURÁLIS EGYESÜLET PÉCS A FORGÁCSOK CÍMŰ ÚJ PRODUKCIÓ BEMUTATÁSÁRA 1.200.000 Ft 108117/4413
APPART EGYESÜLET SOLYMÁR A CARLO CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA 600.000 Ft 108117/4407
ARANYSZAMÁR SZÍNHÁZ KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET BUDAPEST LESZNAI ANNA, MARKÓ RÓBERT: MESE A BÚTOROKRÓL ÉS A KISFIÚRÓL CÍMŰ ELŐADÁS ŐSBEMUTATÓJA BÁBSZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4406
ART PROJECT EGYESÜLET SZATMÁRNÉMETI A BŐGŐS FIA MEG AZ ÖRDÖGÖK CÍMŰ BÁBELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.100.000 Ft 108117/4560
ARTASHAT ÖRMÉNY NEMZETISÉGI SZÍNHÁZ KULTURÁLIS EGYESÜLET PÁPA A MOMS THE WORD/ELTŰNT NŐK NYOMÁBAN CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.100.000 Ft 108117/4403
ASTORIA SZÍNHÁZI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET BUDAPEST GARACZI LÁSZLÓ: MAGYAR MÁTRIX CÍMŰ DARABJÁNAK ŐSBEMUTATÓJÁRA AZ RS9 SZÍNHÁZBAN 1.200.000 Ft 108117/4552
BALTAZÁR SZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A PITYPANG CÍMŰ ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 2.000.000 Ft 108117/4416
BARBONCÁS BÁBOKKAL NEMCSAK A GYERMEKEKÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET SZEGED KAFKAHOTEL CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSA, AMI A FIZIKAI SZÍNHÁZ ÉS BÁBOS FORMANYELV ÖTVÖZÉSE KAKFA (A NYOLC OKTÁVFÜZET) ÉS CSÁTH (NAPLÓ 1912-1913) SZÖVEGTÖREDÉKIRE. 1.000.000 Ft 108117/4548
BARTHA KATALIN GÖD A KARÁCSONYI ASZTAL MESÉJE CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 108117/4534
BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA DUNAÚJVÁROS A LÚZER RÁDIÓ CÍMŰ IFJÚSÁGI REGÉNYÉBŐL KÉSZÜLŐ ZENÉS SZÍNPADI ADAPTÁCIÓ ŐSBEMUTATÓJÁRA 1.600.000 Ft 108117/4458
BÁRKA MŰVÉSZETI ÉS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A MACHINA ALTERNAIVE ÁLOM CÍMŰ PROJEKTJÉNEK BEMUTATÓJA, SHAKESPEARE SZENTIVÁNÉJI ÁLOM MŰVE ALAPJÁN, A NEMZETI SZÍNHÁZBAN SARDAR TAGIROVSKY RENDEZÉSÉBEN 1.500.000 Ft 108117/4400
BERNÁTH DÉNES ISTVÁN BUDAPEST A MAGYAR NÉPMESÉK KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 390.000 Ft 108117/4401
BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ EGY KIS TÉR ZENE CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA A GANG SZÍNHÁZI PROGRAM KERETÉBEN 800.000 Ft 108117/4468
BÉKÉSCSABAI JÓKAI SZÍNHÁZ BÉKÉSCSABA A SZELLEMÚRNŐ CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4408
BONBON MATINÉ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A SZÍNHÁZ?! MUNKACÍMŰ IFJÚSÁGI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 400.000 Ft 108117/4404
BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS AZ ARANYECSET CÍMŰ BÁBELŐADÁS BEMUTATÁSÁÉRA 1.200.000 Ft 108117/4414
BUDAKESZI KOMPÁNIA SZÍNHÁZI MŰHELY ALAPÍTVÁNY BUDAKESZI AZ ORESZTÉSZ KÜLDETÉS MUNKACÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4546
BUDAKESZI SZÉPÍTŐ EGYESÜLET BUDAKESZI UNGVÁRY ZSOLT: AZ ÁLDOZAT CÍMŰ SZÍNMŰ BEMUTATÁSÁRA * 1.200.000 Ft 108117/4568
BUDAÖRSI LATINOVITS SZÍNHÁZ BUDAÖRS A CERKA TINKA ÉS A SZÜRKE LORD CÍMŰ ÚJ MAGYAR GYEREKSZÍNHÁZI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 500.000 Ft 108117/4399
BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A BAMBI CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 108117/4554
CERVINUS TEÁTRUM MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZARVAS SOÓKY LÁSZLÓ: DÖGÖLJ MEG, DRÁGÁM – CÍMŰ ŐSBEMUTATÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4411
CINKA PANNA CIGÁNY SZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY ÉRD RUSZ MILÁN: HOL VOLT, HOL NEM VOLT CÍMŰ ZENÉS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI SZÍNDARAB BEMUTATÁSÁRA 900.000 Ft 108117/4419
CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KECSKEMÉT A LEPKEOROSZLÁN CÍMŰ ÚJ PRODUKCIÓ BEMUTATÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4410
CIVIL MOZGÓ(KÉP) VILÁG ALAPÍTVÁNY SZEPETNEK A SZERELEM GOLDONIÁBAN CÍMŰ DARAB MEGVALÓSÍTÁSÁRA DÁNYI KRISZTIÁN RENDEZÉSÉBEN 600.000 Ft 108117/4418
CSILI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BUDAPEST A HABSELYEMAKVÁRIUM CÍMŰ DOKUMENTUMSZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA KORTÁRS BÁBBETÉTEKKEL 1.000.000 Ft 108117/4449
CSÍKI JÁTÉKSZÍN, CSÍKSZEREDA ÖNKORMÁNYZATI SZÍNHÁZA CSÍKSZEREDA TAMÁSI ÁRON: CSALÓKA SZIVÁRVÁNY CÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA 900.000 Ft 108117/4415
CSOKONAI SZÍNHÁZ DEBRECEN A HALLEI KIRURGUS CÍMŰ OPERA ŐSBEMUTATÓJÁRA A DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZBAN 2.000.000 Ft 108117/4453
DARÓCZI NOÉMI BUDAPEST A MINTATÜKÖR CÍMŰ ZENÉS ELŐADÁS MEGVALÓSÍÁSÁRA 606.000 Ft 108117/4430
DOLLÁR PAPA GYERMEKEI SZÍNHÁZI EGYESÜLET BUDAPEST DENIS DIDEROT AZ APÁCA CÍMŰ MŰVÉNEK ŐSBEMUTATÓJÁRA A TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZÁBAN 1.200.000 Ft 108117/4446
EGY HANGVERSENYTEREMÉRT ALAPÍTVÁNY BUDAPEST HANDEL KÉT EGYFELVONÁSOS ELŐADÁSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4450
ERŐS TÁNCÉRT ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A SELYEM CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.800.000 Ft 108117/4564
EURÓPAI SZABADÚSZÓ MŰVÉSZEK EGYESÜLETE SZIGETMONOSTOR A NAGY TALÁLKOZÁS KICSIBÁCSIVAL ÉS KICSINÉNIVEL CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4436
ÉLŐKÉP MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST A TARA TEKNŐJE CÍMŰ VIZUÁLIS SZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4570
FABÓK MANCSI BÁBSZÍNHÁZA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ZSÁMBÉK A VADRÓZSÁK VAGY KÉT EMBER BALLADÁJA MUNKACÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4555
FIGURA TÁRSASÁG GYERGYÓSZENTMIKLÓS LÁZÁR ERVIN: A LEGKISEBB BOSZORKÁNY MUNKACÍMŰ ELŐADÁS SZÍNREVITELÉRE 800.000 Ft 108117/4551
FOGARASI GERGELY DÁNIEL BUDAPEST A SOLARIS CÍMŰ ELŐADÁS SZÍNREVITELÉRE 1.000.000 Ft 108117/4427
FORRÁS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY PÁPA MICHAEL ENDE – ÁCS TAMÁS: A POKOLI PUNCSPANCS CÍMŰ ÚJ ZENÉS MESEJÁTÉK BEMUTATÁSÁRA 500.000 Ft 108117/4443
FÜGGETLENÜL EGYMÁSSAL KÖZHASZNÚ EGYESÜLET SZÉKESFEHÉRVÁR A VIRRASZTÁS CÍMŰ ELŐADÁS ŐSBEMUTATÓJÁRA 1.000.000 Ft 108117/4435
GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ EGER ÖRKÉNY ISTVÁN: TÓTÉK CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4558
GERÉB ZSÓFIA BUDAPEST ZÁVADA PÉTER: JE SUIS AMPHITRYON CÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA 1.200.000 Ft 108117/4438
GK TÁRSULAT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A LILITH CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4428
GONDA KATA MARTFŰ Y CSOPORT: ÁRULÁS MUNKACÍMŰ ÚJ BEMUTATÓ LÉTREHOZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4421
GÓLEM SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET PILIS ANAT GOV – JAJ, ISTENEM! CÍMŰ ELŐADÁS MAGYARORSZÁGI ŐSBEMUTATÓJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.300.000 Ft 108117/4439
GRIFF BÁBSZÍNHÁZ ZALAEGERSZEG PERÉNYI BALÁZS-SOMOGYI TAMÁS: IDE-ODA CÍMŰ BÁBSZÍNPADI MŰVÉNEK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA A GRIFF BÁBSZÍNHÁZBAN 1.000.000 Ft 108117/4452
GUBÁS GABRIELLA BUDAPEST A TELJES LÉNYEDDEL CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.300.000 Ft 108117/4463
GYÖNGY ZSUZSA DEBRECEN A RADIOAKTÍV CÍMŰ ŐSBEMUTATÓ LÉTREHOZÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4426
HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ ZALAEGERSZEG A CALIGULA HELYTARTÓJA ÉS A PÁN PÉTER CÍMŰ ELŐADÁSOK BEMUTATÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4442
HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ KULTURÁLIS EGYESÜLET BUDAPEST A NAGY GÓRKY CÍMŰ GROTESZK ROAD-MOVIE ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 108117/4447
INCSUT MŰVÉSZETI- ÉS GAZDASÁGI SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG ZALASZENTGRÓT RUSZT JÓZSEF: REKVIEM CÍMŰ FELOLVASÓSZÍNHÁZI BEMUTATÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 577.000 Ft 108117/4432
JÓZSEF ATTILA KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ZSOMBÓ VARSÁNYI ANNA: FALUNAP CÍMŰ ABSZURD KÖZMUNKA REVÜ SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4422
JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A KARENINA, ANNA CÍMŰ ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4424
JUHÁSZ KRISTÓF SZENTENDRE A BORMÁMOR CÍMŰ ZENÉS ABSZURD JÁTÉK ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA * 500.000 Ft 108117/4451
JUNION SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST ULRICH HUB: ÁLLATI FELFORDULÁS MUNKACÍMŰ GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI SZÍNDARAB MAGYAR NYELVŰ ŐSBEMUTATÓJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4457
K2 SZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY KŐRÖSHEGY AZ EMBEREK ALKONYA CÍMŰ ŐSBEMUTATÓ LÉTREHOZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4423
KABÓCA BÁBSZÍNHÁZ ÉS GYERMEK KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY VESZPRÉM A HÉT KIRÁLYFI ÉS A MIÚ ÉS VAU CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.200.000 Ft 108117/4466
KACSACSŐRŰ MŰVÉSZETI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A TERIKE ÉS IRÉN CÍMŰ ÚJ KORTÁRS MAGYAR ŐSBEMUTATÓJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 2.000.000 Ft 108117/4429
KARAVÁN MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A DIGESZTOR CÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA ÉS BEMUTATÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4444
KARINTHY ÉS KARINTHY KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST THORTON WILDER: MI KIS VÁROSUNK CÍMMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA A KARINTHY SZÍNHÁZBAN 1.000.000 Ft 108117/4541
KATHI ZSOLT BUDAPEST A FARKASLYUK ÉS A KÜLÖNÓRA ÉS A KOPASZ ÉNEKESNŐ CÍMŰ ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 108117/4420
KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ KECSKEMÉT A KŐMŰVES KELEMEN CÍMŰ ROCK BALLADA BEMUTATÁSÁRA A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZBAN * 1.800.000 Ft 108117/4455
KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SPIRÓ GYÖRGY: SZÉLJEGY CÍMŰ DARABJÁNAK ŐSBEMUTATÓJÁRA A BUDAPESTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ KAMRÁJÁBAN 1.500.000 Ft 108117/4445
KÁRPÁTALJAI MEGYEI MAGYAR DRÁMAI SZÍNHÁZ BEREGSZÁSZ A KARMESTER SZERETŐJE KORTÁRS DRÁMA SZÍNPADRA VITELÉRE 1.500.000 Ft 108117/4462
KÁVA KULTURÁLIS MŰHELY EGYESÜLET BUDAPEST A SZÁMŰZÖTT KIRÁLYFI CÍMŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4464
KB35 INÁRCSI SZÍNJÁTSZÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET INÁRCS A TÖKÉLETESSÉGEN INNEN CÍMŰ ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 108117/4441
KEREKASZTAL TÁRSULÁS SZADA AZ ÉLET A SEMMI KÖZEPÉN MUNKACÍMŰ GYERMEKSZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSA 1.200.000 Ft 108117/4437
KOMOD SZÍNHÁZ MŰVÉSZETI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A MADÁRKA CÍMŰ DRÁMA LÉTREHOZÁSÁRA ÉS BEMUTATÁSÁRA 870.000 Ft 108117/4448
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ SZÍNHÁZ, SZABADKA SZABADKA A FELHŐ A NADRÁGBAN MUNKACÍMŰ PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4561
KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ SZEGED A HÉTSZÍNVIRÁC CÍMŰ BÁBJÁTÉK BEMUTATÁSÁRA 900.000 Ft 108117/4456
LÉTRA KULTURÁLIS EGYESÜLET DUNAHARASZTI AZ IRÁNY HONOLULU CÍMŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁS LÉTREHOZÁSAÁRA 1.000.000 Ft 108117/4550
MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST A FREAK SHOW CÍMŰ BÁBPRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA 845.000 Ft 108117/4465
MAGYAR ZENÉS SZÍNHÁZ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ IGÓCSŐR KIRÁLYFI MESEMUSICAL ŐSBEMUTATÓJÁRA A VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZBAN 1.000.000 Ft 108117/4467
MAGYAROCK DALSZÍNHÁZ SZÍNHÁZI EGYESÜLET KOMÁROM A HÁROM TESTŐR AFRIKÁBAN CÍMŰ ÚJ MAGYAR MUSICAL ŐSBEMUTATÓJÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA 300.000 Ft 108117/4434
MALADYPE SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST A CSONGOR ÉS TÜNDE CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4478
MANNA KULTURÁLIS EGYESÜLET BUDAPEST AZ ANTON DE A VÉGÉN MINDEN JÓRA FORDUL CÍMŰ PRODUKCIÓ BEMUTATÁSAÁRA 800.000 Ft 108117/4479
MANNA PRODUKCIÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ FAQ SZÍNHÁZ IZLAND-MAGYARORSZÁG CÍMŰ ÚJ PRODUKCIÓJÁNAK BEMUTATÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4480
MAROSVÁSÁRHELYI NEMZETI SZÍNHÁZ MAROSVÁSÁRHELY SÜTŐ ANDRÁS: CSILLAG A MÁGLYÁN CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK SZÍNREVITELÉRE A MAROSVÁSÁRHELYI NEMZETI SZÍNHÁZBAN 1.800.000 Ft 108117/4510
MASZK – MAGYARORSZÁGI ALTERNATÍV SZÍNHÁZI KÖZPONT, SZÍNHÁZI SZAKTEVÉKENYSÉGEKET TÁMOGATÓ EGYESÜLET SZEGED A NŐVÉREK ÉS A MEGYEK UTÁNAD CÍMŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4517
MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ SZOMBATHELY A LÚDAS MATYI ÉS A HAZUDÓS EGÉR CÍMŰ BÁBSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK LÉTREHOZÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4509
MISKOLCI CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK CÍMŰ ELŐADÁS ŐSBEMUTATÓJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 720.000 Ft 108117/4521
MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN 1.500.000 Ft 108117/4523
MÓGA PIROSKA BUDAPEST Y CSOPORT: LOOP (HUROK) MUNKACÍMŰ ÚJ BEMUTATÓJÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA 700.000 Ft 108117/4549
MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG NYÍREGYHÁZA A HÜLYÉJE, AZ ASSZONY ASSZONYNAK FARKASA ÉS A CARMEN CÍMŰ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK BEMUTATÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4499
MU SZÍNHÁZ EGYESÜLET BUDAPEST AZ EGYMÁSSAL SZEMBEN CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4515
NEMZETI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST GÁRDONYI GÉZA-ZALÁN TIBOR: EGRI CSILLAGOK CÍMŰ IFJÚSÁGI ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4494
NEPTUN BRIGÁD KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST A SZERECSEN CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4525
NÉZŐMŰVÉSZETI KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ ÉN, SÁNDOR ERIK CÍMŰ ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ BEMUTATÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4496
NIZSAI DÁNIEL BUDAPEST A PULCINELLA EGY NAPJA CÍMŰ VÁSÁRI BÁBJÁTÉK LÉTREHOZÁSÁRA 240.000 Ft 108117/4477
NYITOTT KÖR EGYESÜLET SZENTENDRE A MÉG NEM TÖKÉLETES CÍMŰ PRODUKCIÓ BEMUTATÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4540
NYUSZI SZILASLIGETI KULTURÁLIS EGYESÜLET KEREPES A CSÚSZDA CÍMŰ KORTÁRS, IFJÚSÁGI DRÁMA LÉTREHOZÁSÁRA A HATSZÍN TEÁTRUMBAN 500.000 Ft 108117/4497
ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. BUDAPEST SYLVIA PLATH: AZ ÜVEGBURA CÍMŰ REGÉNY ADAPTÁCIÓJÁRA 1.500.000 Ft 108117/4519
PANNON VÁRSZÍNHÁZ SZÍNMŰVÉSZETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VESZPRÉM VAD FRUTTIK-LIKÓ MARCELL, GÉCZI JÁNOS: BÉKE PRESSZÓ CÍMŰ PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.600.000 Ft 108117/4487
PERVINKA KÖZHASZNÚ ELŐADÓMŰVÉSZET SZÍNHÁZ ÉS KÖZMŰVELŐDÉS ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A MAGYAR NÉPMESÉK MINDENKINEK CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA ÉS JÁTSZÁSÁRA 560.000 Ft 108117/4556
PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ BUDAPEST LŐRINCZY ATTILA: BALTA A FEJBE CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4512
PETROVITS GENOVÉVA BUDAPEST SCHWECHTJE MIHÁLY: KESERŰ VÍZ CÍMŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÉS BEMUTATÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4538
PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS SCHWAJDA GYÖRGY: A SZENT CSALÁD ÉS SPIRÓ GYÖRGY: SZÉLJEGY CÍMŰ PRODUKCIÓK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4490
PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS MIROSLAV KRLEZA: FILIP LATINOVICZ HAZATÉRÉSE CÍMŰ ELŐADÁS ŐSBEMUTATÓJÁRA 1.200.000 Ft 108117/4511
PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS VINNAI ANDRÁS: A DISZPÉCSER CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4483
PINCESZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT MŰVÉSZETI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZEGED A GYEREKRABLÁS A PALÁNK UTCÁBAN CÍMŰ IFJÚSÁGI ZENÉS ŐSBEMUTATÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4518
PRO PROGRESSIONE KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MARGITSZIGET MUNKACÍMŰ TÉR/FORMA/KÖZÖNSÉGSPECIFIKUS AKTÍV SZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4475
PROSCENIUM ALAPÍTVÁNY SZATMÁRNÉMETI A TÚL A MASZATHEGYEN CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4522
R.N.R. MŰVÉSZETI ÜGYNÖKSÉG KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST HEINER MÜLLER: KVARTETT CÍMŰ ELŐADÁS SZÍNREVITELÉRE 1.000.000 Ft 108117/4543
SALGÓTARJÁNI KÖZMŰVELŐDÉSI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SALGÓTARJÁN AZ ELTÖRT KORSÓ CÍMŰ ELŐADÁS SZÍNREVITELÉRE 2.000.000 Ft 108117/4486
SCALLABOUCHE NON-PROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A FRANK STEIN ÉS A VALLOMÁS/CONFESSION MUNKACÍMŰ ELŐADÁSOK BEMUTATÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4489
SCHERMANN MÁRTA BUDAPEST A BÁLSÓJ SZERELEM A MÁLENKÍJ ROBOT IDEJÉN CÍMŰ DOKUMENTUMJÁTÉK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.300.000 Ft 108117/4553
SOLTIS LAJOS SZÍNHÁZ MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET CELLDÖMÖLK AZ ÓPERENCIÁS MESÉK MUNKACÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4502
SOÓS ATTILA GERGELY AJKA AZ O.MÁRNIKNÉ CÍMŰ ELŐADÁS BEMUTATÁSÁRA 855.000 Ft 108117/4474
SPECTRUM SZÍNHÁZ EGYESÜLET KORONKA MÁRAI SÁNDOR: A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.029.760 Ft 108117/4491
SPINOZA SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST A FREUD ÉS FERENCZI CÍMŰ DRÁMA LÉTREHOZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4500
SPIRITA-BOND BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST AZ IJOBS, A SZENTIVÁNÉJIÁLOM ÉS A JAZZKÉZ ÉS WHISKY CÍMŰ ELŐADÁSOK BEMUTATÁSÁRA 300.000 Ft 108117/4484
SZABAD SZÍNHÁZI TÁRSULÁS SZABADKA A MÉLYGARÁZS ÉS A HOZOTT LÉLEK MUNKACÍMŰ HÁY JÁNOS MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL KÉSZÜLŐ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4488
SZABADHAJDÚ KÖZMŰVELŐDÉSI MÉDIA ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY ARANY JÁNOS: TOLDI ESTÉJE CÍMŰ ELŐADÁS ŐSBEMUTATÓJÁRA 1.000.000 Ft 108117/4501
SZABÓ VERONIKA SALGÓTARJÁN AZ AMAZONOK CÍMŰ ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA ÉS BEMUTATÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4537
SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ SZEGED PAPP ANDRÁS, TÉREY JÁNOS: KAZAMATÁK CÍMŰ SZÍNMŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA 2.000.000 Ft 108117/4565
SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK ÉS FESZTIVÁL SZERVEZŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZEGED A FESTŐI SZERELMEK CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.300.000 Ft 108117/4508
SZENTECZKI ZITA ZSUZSANNA SOLYMÁR SZENTECZKI ZITA, JUHÁSZ ANDRÁS, DONT EAT GROUP: A HALÁL KILOVAGOLT PERZSIÁBÓL MUNKACÍMŰ ÚJ BEMUTATÓ LÉTREHOZÁSÁRA 700.000 Ft 108117/4506
SZENTENDREI KULTURÁLIS KÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZENTENDRE ISABELLE LE NOUVEL: A SKÓT SZINDRÓMA CÍMŰ SZÍNMŰVE MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓJÁNAK KOPRODUKCIÓBAN TÖRTÉNŐ MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 1.800.000 Ft 108117/4469
SZERENCSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERENCS SÜTŐ ANDRÁS: ADVENT A HARGITÁN CÍMŰ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4481
SZIGLIGETI SZÍNHÁZ NAGYVÁRAD A BRECHT KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR CÍMŰ MŰVÉNEK BEMUTATÁSÁRA 2.000.000 Ft 108117/4498
SZKÉNÉ SZÍNHÁZ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. BUDAPEST YOUNG JEAN LEE: TEMLPOM CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK MAGYARORSZÁGI ŐSBEMUTATÓJÁRA 1.500.000 Ft 108117/4482
SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOLNOK A CSOPORTTERÁPIA CÍMŰ PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4524
SZTEREÓ MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST A VÉDETT FÉRFIAK CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.600.000 Ft 108117/4495
TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, NÉPHÁZ TATABÁNYA VARGA KATALIN: GŐGÖS GÚNÁR GEDEON CÍMŰ MŰVÉBŐL LÉTREHOZOTT ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ BEMUTATÁSÁRA 1.600.000 Ft 108117/4520
TÁP SZÍNHÁZ ÉS ÖSSZMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY BUDAPEST SZERB ANTAL: UTAS ÉS HOLDVILÁG CÍMŰ REGÉNYÉNEK SZÍNPADI ADAPTÁCIÓJÁRA 1.000.000 Ft 108117/4514
TÉRSZÍNHÁZ EGYESÜLET BUDAPEST BUCZ MAGOR: BÚCSÚFIA CÍMŰ MŰVÉNEK ŐSBEMUTATÓJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 108117/4492
THEA THEATRE ENTERTAINMENT & ART NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST BODÓ VIKTOR: VENDETTA MUNKACÍMŰ KORTÁRS, MAGYAR DRÁMA ELŐADÁSÁNAK ŐSBEMUTATÓJÁRA 2.000.000 Ft 108117/4513
TÖRÖK FRUZSINA BUDAPEST A RATKÓ-LÁNYOK CÍMŰ DRÁMA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.625.000 Ft 108117/4559
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MIKÓ CSABA-FEKETE ÁDÁM: VESZÉLYBEN A TÖLGY CÍMŰ ŐSBEMUTATÓJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 108117/4504
TURAY IDA SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST ZILAHY LAJOS: AZ UTOLSÓ SZEREP CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 108117/4507
UTCA-SZAK (SZÍNHÁZI ALKOTÓ KÖZÖSSÉG) KULTURÁLIS EGYESÜLET BUDAPEST AZ ÉRINTHETETLENEK MUNKACÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4539
UTOLSÓ VONAL MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY BUDAPEST AZ ÉNŐK CÍMŰ PRODUKCIÓ BEMUTATÁSÁRA 800.000 Ft 108117/4472
ÚJ SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. BUDAPEST KULCSÁR LAJOS: ZSERBÓTANGÓ STÚDIÓSZÍNPADI PRODUKCIÓJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4516
VALCZ PÉTER BUDAPEST AZ EZEREGYÉJSZAKA MÁSNAPJÁN CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 750.000 Ft 108117/4493
VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ GYŐR AZ EGEREK KÖNYVE CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4530
VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VÁC TÓTH -MÁTHÉ MIKLÓS: A ZSOLTÁROS ÉS ZSOLDOS CÍMŰ DARABJÁNAK BEMUTATÁSÁRA 1.100.000 Ft 108117/4473
VÁROSI SZÍNHÁZ MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST TÓTH KRISZTINA: POKÉMON GO CÍMŰ DRÁMÁJÁNAK ŐSBEMUTATÓJÁRA ÉS A ZIMMERMANN, A SZABADSÁG ÁRULÁSA MUNKACÍMŰ PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.800.000 Ft 108117/4531
VÁRÓTEREM PROJEKT EGYESÜLET KOLOZSVÁR AZ EZEK VAGYUNK MI ÉS AZ ÖT NAP BABILON CÍMŰ ELŐADÁSOK LÉTREHOZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4536
VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ VESZPRÉM MÓRA FERENC: KINCSKERESŐ KISKÖDMÖN CÍMŰ MŰVÉNEK SZÍNPADRA ÁLLÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 108117/4532
VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ DEBRECEN A MÁGYIKA, AVAGY AZ ÖRDÖGÖK KÖNYVE CÍMŰ BÁBELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 1.800.000 Ft 108117/4529
VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ SZÉKESFEHÉRVÁR A HALÁL THÉBÁBAN CÍMŰ PRODUKCIÓ BEMUTATÁSÁRA 2.000.000 Ft 108117/4528
WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOMBATHELY A BANK CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.500.000 Ft 108117/4527
ZENTAI MAGYAR KAMARASZÍNHÁZ ZENTA KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ESTI KORNÉL CÍMŰ ÚJ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 2.000.000 Ft 108117/4533
ZSÁMBÉKI-MEDENCE IDEGENFORGALMI EGYESÜLET ZSÁMBÉK AZ AKÁRKI CÍMŰ SAJÁT PRODUKCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 2.000.000 Ft 108117/4535
FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA/RÉSZVÉTELÉVEL SZÍNHÁZI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA
BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A HÁROMÁGÚ TÖLGYFA TÜNDÉRE CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 108137/25
BÉKÉSCSABAI JÓKAI SZÍNHÁZ BÉKÉSCSABA A BÉKÉSCSABAI JÓKAI SZÍNHÁZ ELŐADÁSAIRA FOGYATÉKKEL ÉLŐK SZÁMÁRA 500.000 Ft 108137/8
BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A CSILLAGSZEMŰ JUHÁSZ, A GENGSZTER NAGYI ÉS A BAMBI CÍMŰ ELŐADÁSOK AUDIONARRÁCIÓS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 108137/3
CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KAPOSVÁR FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA SZÍNHÁZI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZBAN 500.000 Ft 108137/18
ERŐS TÁNCÉRT ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A TOLDI, A BŰN ÉS BŰNHŐDÉS ÉS A PATKÁNYOK CÍMŰ ELŐADÁSOK AUDIONARRÁCIÓS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 335.000 Ft 108137/13
GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST AZ ÁBRÁNDOK CÍMŰ AKADÁLYMENTESÍTETT ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 108137/10
KARAVÁN MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ, A BANYAMESÉK ÉS AZ IM ONLINE CÍMŰ ELŐADÁSOK INFOKOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTETT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 108137/1
KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ KECSKEMÉT A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ, A FÜGGÖNY FEL! ÉS A TESTŐR CÍMŰ ELŐADÁSOK AKADÁLYMENTESÍTÉSE MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 375.000 Ft 108137/12
KOLIBRI GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A LOCSPOCS, A KIS TENGERI SZÖRNY, A MACSKA VOLTAM LONDONBAN, AZ EMÍLIA ÉS AZ ANGYAL ÉS A JÁNOS VITÉZ CÍMŰ ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 108137/16
MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC NAGYSZÍNHÁZI ÉS KAMARASZÍNHÁZI ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA 600.000 Ft 108137/19
MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG NYÍREGYHÁZA A SHERLOCK HOLMES – A SÁTÁN KUTYÁJA, AZ ILLATSZERTÁR,A CHICAGO, A DON CARLOS ÉS A HÜLYÉJE CÍMŰ ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 108137/17
NEMZETI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST AKADÁLYMENTESÍTETT ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A NEMZETI SZÍNHÁZBAN 250.000 Ft 108137/5
PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ BUDAPEST FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA ÉS/VAGY RÉSZVÉTELÉVEL SZÍNHÁZI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A PESTI MAGYAR SZÍNHÁZBAN 800.000 Ft 108137/15
PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS A 12 DÜHÖS EMBER, A MUZSIKA HANGJA, A BOEING,BOEING ÉS A NÓRA CÍMŰ ELŐADÁSOK AKADÁLYMENTESÍTETT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 280.000 Ft 108137/7
SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ SZEGED A VÁNYA BÁCSI, A JÁNOS KIRÁLY ÉS AZ AMADEUS CÍMŰ ELŐADÁSOK JELELT ÉS NARRÁLT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 108137/28
SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST AZ SZFE VIZSGAELŐADÁSAINAK AKADÁLYMENTESÍTETT MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 500.000 Ft 108137/2
TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, NÉPHÁZ TATABÁNYA A JÁTÉK A KASTÉLYBAN ÉS A CSOPORTTERÁPIA CÍMŰ DARABOK KOMPLEX AKADÁLYMENTESÍTÉSE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 476.000 Ft 108137/20
THÁLIA SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ ALUL SEMMI, A KEAN,A SZÍNÉSZ, A FŐNÖK MEG ÉN MEG A FŐNÖK ÉS AZ OSCAR CÍMŰ ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA LÁTÁSSÉRÜLTEK SZÁMÁRA 500.000 Ft 108137/23
THEA THEATRE ENTERTAINMENT & ART NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AKADÁLYMENTESÍTÉS MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ ÁTRIUM FILM-SZÍNHÁZBAN 400.000 Ft 108137/11
ÚJ SZÍNHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY JÁSZBERÉNY FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA ÉS/VAGY RÉSZVÉTELÉVEL SZÍNHÁZI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 108137/26
VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VÁC AZ ADÁSHIBA, A MEGADOM MAGAM ÉS AZ UTOLSÓ HŐSSZERELMES CÍMŰ ELŐADÁSOK AKADÁLYMENTESÍTÉSE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 108137/6
VÁROSI SZÍNHÁZ MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ ANALFABÉTA, A SZÜLŐFALUM,PEST , A MELLETTEM ELFÉRSZ ÉS A VALAMI CSAJ(OK) CÍMŰ ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA LÁTÁSSÉRÜLTEK SZÁMÁRA 500.000 Ft 108137/21
VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ VESZPRÉM FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZBAN 375.000 Ft 108137/14
VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ SZÉKESFEHÉRVÁR FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA SZÍNHÁZI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZBAN 500.000 Ft 108137/9
WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOMBATHELY A BOLDOG HERCEG CÍMŰ ELŐADÁSA MEGVALÓSÍTÁSÁRA ENYHÉN ÉS KÖZEPESEN SÚLYOS ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 490.000 Ft 108137/27
ZANOTTA-ART KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI EGYESÜLET BUDAPEST A MAGYAR NÉPMESE SZÍNHÁZ HETVENKEDŐ JÁNOS CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA LÁTÁS ÉS HALLÁS SÉRÜLT GYEREKEK SZÁMÁRA 400.000 Ft 108137/4
MÁR BEMUTATOTT SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK FORGALMAZÁSÁRA, TOVÁBBJÁTSZÁSRA, VENDÉGJÁTÉKOKRA
ANDAXÍNHÁZ SZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET BUDAPEST A SUTTOGÓK CÍMŰ ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 600.000 Ft 108145/581
APOLLÓ KULTURÁLIS EGYESÜLET PÉCS AZ ÖKÖR ÉS A SZOCIOPOLY 2.0 ELŐADÁSOK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA ÉS FORGALMAZÁSÁRA 800.000 Ft 108145/571
ARANYSZAMÁR SZÍNHÁZ KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET BUDAPEST A RÉGI KARÁCSONY CÍMŰ ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK SZÍNHÁZI FELZÁRKÓZTATÁSA ÉRDEKÉBEN 400.000 Ft 108145/572
ASTORIA SZÍNHÁZI KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET BUDAPEST A TIZENEGYES KÓRTEREM CÍMŰ ŐSBEMUTATÓJÁNAK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 800.000 Ft 108145/575
BALTAZÁR SZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE CÍMŰ SZÍNHÁZI PRODUKCIÓ TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.100.000 Ft 108145/574
BÁB-SZÍN-TÉR KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KAPOSVÁR A MÁR BEMUTATOTT BÁBSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA A BÁBSZÍNTÉRBEN 2.000.000 Ft 108145/573
BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A MARY ÉS MAX ÉS AZ EGY FIÚ BOSZNIÁBÓL CÍMŰ ELŐADÁSOK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.300.000 Ft 108145/652
BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A VASÁRNAPI BÁBSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK BEFOGADÁSÁRA A BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZBAN 1.000.000 Ft 108145/669
BOHÓCOK A LÁTHATÁRON KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST A BOHÓCOK A LÁTHATÁRON ELŐADÁSAINAK ORSZÁGOS FORGALMAZÁSÁRA ÉS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA HÁTRÁNYOS HELYZETŰ ÉS VESZÉLYEZTETETT GYEREKEK ÉS FIATALOK SZÁMÁRA 1.500.000 Ft 108145/653
BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS AZ EGRI HARLEKIN BÁBSZÍNHÁZ RÓMEÓ ÉS JÚLIA CÍMŰ FELNŐTT BÁBELŐADÁSÁNAK VENDÉGJÁTÉKÁRA A BÓBITA BÁBSZÍNHÁZBAN 250.000 Ft 108145/599
BUDAPEST ART CENTER SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A RECIRQUEL TÁRSULAT NAGYSZÍNPADI PRODUKCIÓINAK BEMUTATÁSÁRA HAZAI SZÍNHÁZAKBAN 1.800.000 Ft 108145/583
CERVINUS TEÁTRUM MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZARVAS A CSODASZARVAS LEGENDA CÍMŰ ELŐADÁS BELFÖLDI FORGALMAZÁSÁRA 500.000 Ft 108145/582
CINKA PANNA CIGÁNY SZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY ÉRD A PÓLIKA – CIGÁNY SORSDRÁMA, ZENÉS VÁNDORLÁS CÍMŰ ELŐADÁS MAGYARORSZÁGON TÖRTÉNŐ FORGALMAZÁSÁRA 700.000 Ft 108145/613
CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KECSKEMÉT A HALHATATLANSÁG ORSZÁGA, AZ EBCSONT ÉS NYÚLCIPŐ CÍMŰ KOPRODUKCIÓS ELŐADÁSOK FORGALMAZÁSÁRA ÉS A VASÁRNAPI MESÉBELÉPŐ VENDÉGELŐADÁSOK MEGHÍVÁSÁRA 1.500.000 Ft 108145/602
DADU-ART MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A FRIDA CÍMŰ PRODUKCIÓ TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108145/657
DÁNYI KRISZTIÁN BUDAPEST THURÓCZY KATALIN: PANDORA SZELENCÉJE CÍMŰ DARABJÁNAK HAZAI TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA A DUNÁNTÚLON 600.000 Ft 108145/598
ERŐS TÁNCÉRT ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A TOLDI, A BŰN ÉS BŰNHŐDÉS, A SELYEM CÍMŰ ELŐADÁSOK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.100.000 Ft 108145/597
ÉLŐKÉP MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST AZ ÉLŐKÉP SZÍNHÁZ REPERTOÁRJÁNAK BELFÖLDI TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.500.000 Ft 108145/654
FOGARASI GERGELY DÁNIEL BUDAPEST A HÁZ A HATÁRON – EUXIT ÉS AZ ÖSSZKOMFORT CÍMŰ ELŐADÁSOK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 800.000 Ft 108145/655
GÓLEM SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET PILIS A GÓLEM SZÍNHÁZ PRODUKCIÓINAK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA ÉS HAZAI VENDÉGJÁTÉKAIRA 1.000.000 Ft 108145/586
H & Z TEÁTRUM KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST CSIKÓS ATTILA: DÍSZÍTŐK CÍMŰ HALÁLOS KOMÉDIÁJÁNAK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 900.000 Ft 108145/592
H & Z TEÁTRUM KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ ARANY BALLADÁK – MÁSKÉPP CÍMŰ ÖSSZMŰVÉSZETI ELŐADÁS FORGALMAZÁSÁRA 300.000 Ft 108145/661
HARLEKIN BÁBSZÍNHÁZ EGER A RÓMEÓ ÉS JÚLIA CÍMŰ BÁBELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 600.000 Ft 108145/603
HORÁNYI LÁSZLÓ IMRE BUDAPEST TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS A NAGYRAHIVATOTT CÍMŰ DARABJÁNAK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.500.000 Ft 108145/577
II. KERÜLETI KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIÁBAN ÉS A MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 1.000.000 Ft 108145/607
IMPORT IMPRÓ EGYESÜLET GYŐR A RÉV SZÍNHÁZI ÉS NEVELÉSI TÁRSULAT IRINA CÍMŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁSÁNAK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 700.000 Ft 108145/588
JUNION SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A NYOLCKOR A BÁRKÁN CÍMŰ CSALÁDI ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 600.000 Ft 108145/604
KACSACSŐRŰ MŰVÉSZETI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A FÜGGÉSBEN ÉS A KIÁLLOK ÉRTED CÍMŰ ELŐADÁSOK ORSZÁGOS FORGALMAZÁSÁRA 1.800.000 Ft 108145/590
KAKASY DÓRA MAGDOLNA BUDAPEST A SZERESSEM VÉGRE MAGAMAT PRODUKCIÓ BELFÖLDI ELŐADÁSAINAK TÁMOGATÁSÁRA 500.000 Ft 108145/664
KARAVÁN MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY BUDAPEST AZ IM ONLINE CÍMŰ PRODUKCIÓ TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108145/587
KARINTHY ÉS KARINTHY KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A REJTŐ-KÖPÖNYEG CÍMŰ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA 1.200.000 Ft 108145/659
KÁVA KULTURÁLIS MŰHELY EGYESÜLET BUDAPEST A PEER GYNT CÍMŰ KOMPLEX, RÉSZTVEVŐ SZÍNHÁZI ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108145/611
KB35 INÁRCSI SZÍNJÁTSZÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET INÁRCS A SUHA ÉS AZ ENGEDETLENEK CÍMŰ PRODUKCIÓK VENDÉGSZEREPLÉSÉRE 492.000 Ft 108145/591
KEREKASZTAL TÁRSULÁS SZADA AZ OTT VAGYOK HONN… CÍMŰ KOPRODUKCIÓ MEGVALÓSÍÁSÁRA 1.300.000 Ft 108145/650
MALADYPE SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST A DADA CABARET ÉS A HÁROM NŐVÉR CÍMŰ ELŐADÁSOK FORGALMAZÁSÁRA 2.000.000 Ft 108145/594
MANNA PRODUKCIÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A KARNYÓNÉ, A KORTALAN KORTÁRS, AZ EGY NYÁRI NAP ÉS A MARY ÉS MAX CÍMŰ ELŐADÁSOK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA ÉS VENDÉGJÁTÉKAIRA 1.000.000 Ft 108145/576
MANNA PRODUKCIÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A H LH T TL NS G, A HAHAGÁJ ÉS A MESEFOLYAMOK ÓCEÁNJA CÍMŰ ELŐADÁSAINAK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108145/595
MASZK – MAGYARORSZÁGI ALTERNATÍV SZÍNHÁZI KÖZPONT, SZÍNHÁZI SZAKTEVÉKENYSÉGEKET TÁMOGATÓ EGYESÜLET SZEGED SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK VENDÉGJÁTÉKÁRA SZEGEDEN 2.500.000 Ft 108145/579
MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ SZOMBATHELY A TAMÁS KÖNYVE CÍMŰ OSZTÁLYTEREM-SZÍNHÁZI ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA 256.000 Ft 108145/596
MISKOLCI CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC A VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ ÉS A ZÍRÁNÓ SZÍNHÁZ VENDÉGELŐADÁSÁRA A 25 ÉVES A MISKOLCI CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZ JUBILEUMI NYITÓ RENDEZVÉNYÉN * 312.000 Ft 108145/608
MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC MÁR BEMUTATOTT ELŐADÁSOK TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN 1.500.000 Ft 108145/612
MÓGA PIROSKA BUDAPEST Y CSOPORT: KÓDA – UTÓIRAT KÉT HEGEDŰRE CÍMŰ ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 600.000 Ft 108145/635
MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG NYÍREGYHÁZA KIEMELKEDŐ PRODUKCIÓK VENDÉGJÁTÉKÁRA A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZBAN 1.000.000 Ft 108145/600
MU SZÍNHÁZ EGYESÜLET BUDAPEST MÁR BEMUTATOTT SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK VENDÉGJÁTÉKÁRA A MU SZÍNHÁZBAN 2.000.000 Ft 108145/614
NAGY FRUZSINA BUDAPEST A TABU KOLLEKCIÓ ÚJRAJÁTSZÁSÁRA 660.000 Ft 108145/642
NEMZETI SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST SZILÁGYI ANDOR: TÓTH ILONKA CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA 2.000.000 Ft 108145/662
NEPTUN BRIGÁD KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST KISS CSABA: DE MI LETT A NŐVEL? CÍMŰ FÉRFIMESE TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 600.000 Ft 108145/578
NÉZŐMŰVÉSZETI KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A LEONCE ÉS LENA CÍMŰ PRODUKCIÓ LÉTREHOZÁSÁRA 1.200.000 Ft 108145/658
NÉZŐMŰVÉSZETI KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A TESTVÉREST ÉS A GONDNOK CÍMŰ ELŐADÁSOK HAZAI TOVÁBBJÁTSZÁSA 800.000 Ft 108145/663
NYITOTT KÖR EGYESÜLET SZENTENDRE A KÖZÖD? AVAGY ESIK ÉPPEN AZ ALMA A FÁJÁRÓL CÍMŰ ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108145/584
ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL EGYESÜLET BUDAPEST SZÍNHÁZI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A 11. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁLON 1.000.000 Ft 108145/622
PANNON VÁRSZÍNHÁZ SZÍNMŰVÉSZETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VESZPRÉM A BUNKERRAJZOLÓ CÍMŰ PRODUKCIÓ HAZAI FORGALMAZÁSÁRA 800.000 Ft 108145/629
PAOR LILLA BUDAPEST A REJTETT ÜZENETEK CÍMŰ SZÍNHÁZI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 108145/623
PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS A KULCSKERESŐK ÉS AZ ELŐTTEM AZ ÉLET CÍMŰ PRODUKCIÓK HAZAI FORGALMAZÁSÁRA ÉS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108145/625
PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS GÁTAI ZOLTÁN: MARICA CÍMŰ HORVÁT NYELVŰ NÉPSZÍNMŰVÉNEK BELFÖLDI FORGALMAZÁSÁRA 800.000 Ft 108145/628
SALGÓTARJÁNI KÖZMŰVELŐDÉSI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SALGÓTARJÁN A LILIOMFI, A SZENT PÉTER ESERNYŐJE ÉS A TÜNDÉRLAKI LÁNYOK CÍMŰ ELŐADÁSOK VENDÉGJÁTÉKÁRA 1.600.000 Ft 108145/620
SCHERMANN MÁRTA BUDAPEST AZ ÁRVAÁLOM CÍMŰ DOKUMENTUMSZÍNHÁZI ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁÁRA 850.000 Ft 108145/665
SOLTIS LAJOS SZÍNHÁZ MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET CELLDÖMÖLK A VAKNYUGAT CÍMŰ ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 805.000 Ft 108145/631
SOÓS ATTILA GERGELY AJKA A DR – A TE ÁLMOD CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 690.000 Ft 108145/624
SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST AZ ÓDRY SZÍNPADON BEMUTATOTT ELŐADÁSOK FORGALMAZÁSÁRA ÉS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA * 2.000.000 Ft 108145/630
SZKÉNÉ SZÍNHÁZ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. BUDAPEST A SZKÉNÉ SZÍNHÁZBAN MÁR BEMUTATOTT ELŐADÁSOK FORGALMAZÁSÁRA 2.000.000 Ft 108145/621
SZTEREÓ MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST A STEREO AKT TÁRSULAT ELŐADÁSAINAK BELFÖLDI FORGALMAZÁSÁRA 968.000 Ft 108145/617
TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, NÉPHÁZ TATABÁNYA PETER SHAFFER: BLACK COMEDY CÍMŰ ELŐADÁS BELFÖLDI FORGALMAZÁSÁRA 800.000 Ft 108145/627
TÉRSZÍNHÁZ EGYESÜLET BUDAPEST A VIGÉC CÍMŰ BOHÓZAT ELŐADÁSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 108145/634
THÁLIA SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A GELLÉRTHEGYI ÁLMOK CÍMŰ ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 400.000 Ft 108145/626
TURAY IDA SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ ANGYALOK NEM SÍRNAK CÍMŰ ELŐADÁS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA HÁTRÁNYOS ÉS HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZÁMÁRA 700.000 Ft 108145/643
TUREK MIKLÓS BUDAPEST MAGYAR KÖLTŐK ÉLETÉT ÉS KÖLTÉSZETÉT BEMUTATÓ VERSSZÍNHÁZI ELŐADÁSSOROZAT FORGALMAZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108145/667
UTCA-SZAK (SZÍNHÁZI ALKOTÓ KÖZÖSSÉG) KULTURÁLIS EGYESÜLET BUDAPEST A HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰ ANGYALOK KARA CÍMŰ ELŐADÁS HELYSPECIFIKUS TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 1.500.000 Ft 108145/633
VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ GYŐR AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZ CSODA ÉS KÓSZA CÍMŰ ELŐADÁSÁNAK MEGHÍVÁSÁRA 1.300.000 Ft 108145/648
VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VÁC A VÁCI DUNAKANYAR SZÍNHÁZ ÉS A ZANOTTA-ART EGYESÜLET HEGEDŐS LÁSZLÓ: RONGYLABDA CÍMŰ ELŐADÁSÁNAK UTAZTATÁSÁRA 600.000 Ft 108145/638
VÁROSI SZÍNHÁZ MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST HINDI BROOKS: ROMANCE.COM CÍMŰ ELŐADÁS FORGALMAZÁSÁRA 1.000.000 Ft 108145/649
VERSÜNNEP ALAPÍTVÁNY VESZPRÉM AZ ÁTHALLÁSOK ÉS KÖTMESE CÍMŰ ELŐADÁS BELFÖLDI FORGALMAZÁSÁRA HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TÉRSÉGEKBEN 875.000 Ft 108145/641
VESZPRÉMI PETŐFI SZÍNHÁZ VESZPRÉM A KIRÁLY BESZÉDE CÍMŰ DRÁMA TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA A SALGÓTARJÁNI ZENTHE FERENC SZÍNHÁZBAN 500.000 Ft 108145/645
VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ DEBRECEN A MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ LILA FECSKE CÍMŰ BÁBELŐADÁSÁNAK FORGALMAZÁSÁRA A VOJTINA BÁBSZÍNHÁZBAN * 1.000.000 Ft 108145/639
VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ DEBRECEN A SÓ ÉS A SZERENCSÉS JÁNOS, AVAGY AZ ÖRDÖG HÁROM ARANYSZÁLA CÍMŰ ELŐADÁSOK FORGALMAZÁSÁRA * 2.000.000 Ft 108145/651
WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOMBATHELY BEN JONSON: VOLPONE CÍMŰ ELŐADÁS VENDÉGJÁTÉKÁRA AZ ÁTRIUM FILM-SZÍNHÁZBAN 600.000 Ft 108145/636
ZANOTTA-ART KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI EGYESÜLET BUDAPEST A VILÁGSZÉP NÁDSZÁL KISASSZONY CÍMŰ ELŐADÁS BELFOLDI TOVÁBBJÁTSZÁSÁRA 400.000 Ft 108145/660
ZSÁMBÉKI-MEDENCE IDEGENFORGALMI EGYESÜLET ZSÁMBÉK A HINTÁK CÍMŰ PRODUKCIÓ ÚJRAJÁTSZÁSÁRA ÉS FORGALMAZÁSÁRA 1.500.000 Ft 108145/647
ONLINE-LAPTÁMOGATÁSRA
REVIZORONLINE KIADÓI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A REVIZOR KRITIKAI PORTÁL ÖSSZMŰVÉSZETI KRITIKÁINAK 2017. ÉVI MEGJELENTETÉSÉRE 2017-BEN 14.000.000 Ft 108201/43
EGYÉB – EGYEDI
APPART EGYESÜLET SOLYMÁR A KÖZÖSÉG – INKLUZÍV SZÍNHÁZI PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 108113/544
CSOKONAI SZÍNHÁZ DEBRECEN AZ I. MAGDAFESZT A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN 3.000.000 Ft 108113/542
HÁLÓZAT A SZÍNHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY BUDAPEST AZ ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL ÉS A KÁLMÁN-NAP CÍMŰ ELŐADÁSOK VENDÉGSZEREPLÉSEIRE 1.400.000 Ft 108113/545
MAGYAR LÁTVÁNY-, DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ MŰVÉSZEK TÁRSASÁGA BUDAPEST A MAGYAR SZÍNHÁZI VIZUALITÁS RENDSZEREZÉSÉRE ÉS DOKUMENTÁLÁSÁRA 1.400.000 Ft 108113/534
MAGYAR SZÍNHÁZI TÁRSASÁG BUDAPEST TEMATIKUS SZAKMAI BESZÉLGETÉSSOROZATRA 3.300.000 Ft 108113/538
MASZK ORSZÁGOS SZÍNÉSZEGYESÜLET BUDAPEST MASZK GÁLAEST TÉVÉS FELVÉTELE 2.794.000 Ft 108113/540
MÁSODIK MÉDIA-BOX KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST TANULMÁNYÚTON A MAGYAR SZÍNHÁZAK NÉZŐTEREIN – RIPORT-DOKUMENTUMFILM 2.000.000 Ft 108113/539
OISTAT MAGYAR KÖZPONT BUDAPEST AZ OISTAT VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA ÉS KORMÁNYZÓ TESTÜLETÉNEK BUDAPESTI ÜLÉSÉRE, NEMZETKÖZI SZÍNHÁZMŰVÉSZETI ÉS SZÍNHÁZTECHNIKAI KONFERENCIÁVAL EGYBEKÖTVE 981.710 Ft 108113/536
SPIRITUSZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI EGYESÜLET BUDAPEST A SPIRITUSZ CÍMŰ ONLINE FOLYÓIRAT MEGJELENTETÉSÉRE 2.500.000 Ft 108113/541
STAND UP BRIGÁD KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG GÖDÖLLŐ SULYOK PÉTER FOGYATÉKKAL ÉLŐ HUMORISTA, LÁTHATATLAN COMEDY CÍMŰ ÖNÁLLÓ ESTÉJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 220.000 Ft 108113/543
SZENTENDREI KULTURÁLIS KÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZENTENDRE A SZENTENDREI TEÁTRUM 2017. ÉVI MŰSORKÍNÁLATÁBAN SZEREPLŐ ÚJ BEMUTATÓKRA * 3.000.000 Ft 108113/535
THEATRON MŰHELY ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A MAGYAR OPERETT-MINTÁK A SZOCIALISTA ÁLLAMOKBAN CÍMŰ WORKSHOP MEGVALÓSÍTÁSÁRA 710.000 Ft 108113/546

Megjegyzés:

A *-gal jelzett pályázatok esetében egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt – az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő -, a támogatás odaítélése minősített többséggel történt.