A Cantemus Vegyeskar missziója a magyar zene képviselete külföldön is


Hét nap alatt mintegy 8.000 hallgató vett részt a Nyíregyházi Cantemus Kórus Nemzeti Kulturális alap által támogatott kórusfesztiváljának hangversenyein, és már most készülnek arra, hogy a kétévente megrendezendő programot 2024-ben is nemzetközi színvonalon rendezhessék meg. A kórusról Szabó Dénes igazgatóval beszélgettünk.

Jelentős támogatásban részesülnek az NKA forrásaiból. Miben segíti Önöknek a programtámogatás?

Szabó Dénes karnagy, igazgató

A Nyíregyházi Cantemus Kórus alapításától kezdve törekszik arra, hogy a kórusban végzett éneklés mellett mind a közönség, mind a tagok számára hagyományos programokat, előadásokat szervezzen. Ezek közé tartozik a Családi bérlet sorozatunk, amelyet 30 éve minden évben ismeretterjesztő ifjúsági sorozatként szervezünk a Kodály Zoltán Általános Iskolában tanuló növendékek és családjaik számára. Elhivatottan törekszünk arra, hogy az ifjúsági koncerteken ne csak a gyermek, hanem a szülő is részt vegyen. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a kivételes előadásokon a zenei élmény, a hangversenyen való közös megjelenés családi élménnyé váljon. Kórusbérlet sorozatunk is nagy hagyományokra tekint vissza, amelyen kórusaink mellett hangszeres művészek, zenekarok, szólisták lépnek fel. Az NKA támogatás segítségével minden évben neves előadókat tudunk meghívni a koncertekre, így közönségünk olyan művészeket, és műveket hallhat és láthat, amelyekhez városunkban és a megyében máshogyan nem, vagy csak nehezen juthat el. A 2021-22-es évadban fellépett Onczay Zoltán, Berecz András, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin. Az ifjúság zenei nevelésében rendkívüli jelentősége van az Éneklő Ifjúság megyei kórustalálkozóknak is. Hazánk zenei oktatásában az ének-zene jelentősége sajnos folyamatosan csökkent az elmúlt évtizedekben. A Nyíregyházi Cantemus Kórus hitvallása, hogy segítse azokat a végvárakat, ahol a kodályi elveket követve kórusok működnek, így a többször támogatásban részesült és 2022-ben már 15. alkalommal megszervezett Éneklő Ifjúság rendezvényeken saját produkciójukat mutathatják be a kórusok, valamint közös éneklésben vehetnek részt. Hazai rendezvényeinken kívül a külföldi versenyekre való eljutás biztonságát is megerősíti a támogatás, amelyekkel a magyar kóruskultúrát népszerűsítjük és eljuttatjuk Kodály szellemi örökségét a világ minden tájára.

2022-ben a kétévente megrendezésre kerülő Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál kiemelt támogatásban részesült, amelynek segítségével a pandémia után még “alvó” állapotban lévő nemzetközi kórusélet “felébresztésével” kiváló énekkarokat hívtunk meg a világ minden tájáról.

Októberben a Mátyás Templomban tartottak koncertet, ahol a Cantemus Vegyeskar kortárs magyar zeneszerzők műveit adta elő. Miért tartják fontosnak a kortárs komolyzene bemutatkozását?

A Nyíregyházi Cantemus Kórus meggyőződése, hogy a magyar kórusmuzsika Kodály óta a világ élvonalába tartozik. A magyar zeneszerzés iskolája külföldi viszonylatban is egyedülálló. A zeneszerzők számára azonban a legfontosabb lehetőség a fejlődésre, ha hallhatják a saját elképzeléseiket valóságban is megszólalni. A Cantemus Vegyeskar elhivatott abban a kérdésben, hogy ennek a fejlődésnek teret adjon, bízik benne hogy az új művek minőségi megszólaltatása további inspirációt jelent a szerzőknek, és még jobb darabok létrejöttéhez járulhat így hozzá.

Másrészt a Cantemus Vegyeskar missziójának tekinti a magyar zene képviseletét külföldön, és ezek az újonnan bemutatott művek mindenképp érdemesek arra, hogy a repertoárba épülve nemzetközi színpadokon is reprezentálják a mai magyar zeneszerzést.

Minden évben jelentős eseménynek számít a kórusfesztiváljuk. Milyen eredménnyel zárult az idei és jövőre milyen programot terveznek?

A kétévente megrendezendő Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezetői Mesterkurzus 14. alkalommal örvendeztette meg Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár Bereg megye zeneszerető közönségét. A rendezvény 2022. augusztus 15-21. között a több országból érkező (Észtország, Görögország, Macedónia, Olaszország, Spanyolország, Törökország, USA, Magyarországról) 400 vendégénekes, a több, mint 400 nyíregyházi énekes és a karvezetői mesterkurzus résztvevői (Bulgária, Japán, Olaszország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Magyarország) közreműködésével, 11 különböző helyszínen, 14 koncerten fogadta a látogatókat. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei fesztivál rendezvények nagy érdeklődésre tartottak számot Nyíregyházán, és a megyében is. Hét nap alatt mintegy 8.000 hallgató vett részt hangversenyeinken, amivel a Nyíregyházi Cantemus Kórus által folytatott „kultúrmisszió” ismét kimagasló sikereket ért el. A hallgatóink számát ebben az évben tovább növelte az online közvetítés lehetősége, streameltük a Nyitóhangversenyt, a Kontinensek Hangjai két hangversenyét és a Gálakoncertet, így további közel 10.000 nézőt értünk el. A 2022-es fesztivál abban volt különlegesebb, hogy a jelentős támogatásnak köszönhetően a fesztiválon résztvevő kórusokat kibővíthettük meghívott VIP-kórusokkal is, akik még inkább emelték a kórusfesztivál színvonalát.

A következő fesztiválra 2024-ben kerül sor, amelynek megrendezését a hagyományok szerinti programokkal tervezzük: lesz Minősítő verseny, Kontinensek hangjai hangversenyek Nyíregyházán, Vidéki koncertek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és várhatóan a környező megyék néhány településén is, Folklór est, Gálahangverseny, Karvezetői mesterkurzus. Amellett, hogy a Cantemus Kórus világszerte koncertező énekkarai állandóan ápolják a régi kóruskapcsolatokat, és szereznek újakat, természetesen a szervező, hirdető munka már elindult a következő fesztiválra, amelyre reméljük, hogy sikerül újra a világ élvonalából meghívni énekkarokat. 

Min dolgoznak jelenleg?

A Nyíregyházi Cantemus Kórus feladata elsősorban az ország ezen periférikus szegletének kultúráját életben tartani. Ezért nagyon fontos a “Cantemus Kórusbérlet” koncertsorozat hangversenyeinek megrendezése, mely most is központi feladatot jelent. A sorozatból három koncert még hátra van ebben az évadban, többek között a bázeli régizeneakadémia Profeti della quinta együttesével való közös hangverseny is. A Cantemus Vegyeskar készül Gyöngyösi Levente Madách: Az ember tragédiájából készülő új operájának bemutatójára a Budafoki Dohnányi Zenekarral, és mivel a kórus 25 éves jubileumát ünnepli ebben az évben, ezért olyan nagyszabású művek felvételét is tervezi, mint Tallis Spem in alium című 40 szólamú motettája, valamint Gyöngyösi Levente szintén 40 szólamra írt Beati Pauperes Spiritum című műve. A Budapesti Fesztiválzenekarral Mozart c-moll miséje lesz az idei év külföldi turnéinak repertoárján.