A makói József Attila Múzeum a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával tudta megvásárolni Péter László szegedi irodalomtörténész, a múzeum volt igazgatójának hagyatékát: könyvtárát, kéziratokat, leveleket, feljegyzéseket, jegyzeteit és fotógyűjteményét.
A 2019 nyarán 93 éves korában elhunyt Dr. Péter László (1926-2019), irodalomtörténész hagyatéka a makóiaknak nagyon fontos, hiszen több évtizeden keresztül volt meghatározó szereplője a makói köz-, és kulturális életnek. Több makói helytörténeti, irodalomtörténeti kötet társszerzője, József Attila, Juhász Gyula makói éveinek kutatója, földolgozója.
Egyetemi tanár, nyelvész és néprajztudós, a Tiszatáj folyóirat alapító-névadó szerkesztője, akit pályája végén Szeged város a díszpolgárává avatott. A makói József Attila Múzeum egykori igazgatója, 1952-53-ban dolgozott a múzeumban.
A tőle elköszönő méltatói kiemelték: tudósi pályája magán viselte a rettenetes XX. század kommunista felének minden megpróbáltatását, gyötrelmét és keserű fordulatát. A szőregi születésű kamasz középiskolái után 1943-ban a Szegedi Tudományegyetemre iratkozott, ahol 1947-ben summa cum laude bölcsészdoktori oklevelet, 1948-ban magyar–latin–filozófia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1968-ban az irodalomtudomány kandidátusa, 1991-től a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtudományi doktora lett. 1986-tól az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársaként, 1990-tól a József Attila Tudományegyetem tanáraként tevékenykedett.
Péter László tudományos és közírói tevékenységét pályatársai méltán tekintették egykori tanára, Bálint Sándor munkássága folytatásának. „Bálint Sándor a néprajzban, Péter László az irodalomtörténet-írásban teremtette meg a tudományos szögediség fogalmát” – olvasható a róla szóló méltatások sorában.
Monográfiát írt Juhász Gyuláról (műveinek kritikai kiadását is ő rendezte sajtó alá), Tömörkény Istvánról és Móra Ferencről, József Attiláról és Radnóti Miklósról, Balázs Béláról szóló monografikus tanulmányaiban pedig pályájuk szegedi vonatkozásainak részleteire derített fényt. Tudósi tevékenységének megkoronázásaként a Magyar Tudományos Akadémia megbízta őt a három kötetes Új Magyar Irodalmi Lexikon (1994) szerkesztésével is.
Mindezek ellenére az újság lapjain érezte magát igazán otthon, írásaiban érezhető lelkesedéssel szólította meg az olvasóit. Életműsorozatának is az Írások Szegedről címet adta, s a Szegedi örökség (1983), A szerette Város (1986), a Szőregi délutánok (1994), a Mindörökké Szeged (1997), s a Szegedi seregszámla (1999) – melynek fülszövegében, a kötet címével kapcsolatosan megjegyezte: „seregszámla az eposz műfaji kellékének, a katalógusnak, a szereplő hősök, seregek fölsorolásának régi magyar neve” – a helyi lapokban, folyóiratokban hosszú évtizedeken át megjelent írásainak gyűjteménye. Fél évszázadon át változatlan szándéka volt föltárni, közkinccsé tenni mindazt, ami Szeged múltjában értékes. Számára különösen fontos volt, hogy „mind a nemzeti, mind a helyi sajátosságokat” megismerjük, ebből adódik, hogy Péter Lászlót az 1960-as években kivirágzó helytörténeti kutatások lelkes támogatójának is tekintették.
Péter László tudósi pályája során gyakran tért vissza kedvelt alakjaihoz, Dugonics András életéről és pályájáról számtalan írása született. 1985-ben A jó öreg Dugonics című írásában így fogalmazott: II. József korában, a „haza és haladás” határozott szembekerülésének idején – az Etelka című regényének tanúsága szerint – a Dugonics András képviselte népiesség „őrizte meg a reformkor nemzeti ébredése számára a magyar hagyomány tudatát és anyagát; a honfoglalás történetét és a népszokásokat”. Dugonics érdeme „mind a múltnak, a réginek, mind a parasztinak, a népinek az irodalmi tudatba való belepalántálása”.
„A Nemzeti Kulturális Alap pályázatának segítségével szeretnénk a szellemi örökségét megmenteni egykori igazgatónknak a közönség és a tudományos kutatók számára. Köszönettel tartozunk Blidárné László Erzsébetnek, a hagyaték örökösének, hogy a makói muzeális intézménynek szavazott bizalmat, és a Maros-menti városban helyezte el ezt a felbecsülhetetlen anyagot – mondta Szikszai Zsuzsanna a makói József Attila Múzeum igazgatója, majd hozzátette -, Péter László hagyatékát kutathatóvá, hozzáférhetővé kell tenni. Az iratanyag feldolgozásra vár, s ezután lehet a közönség elé tárni.”
Fotók: delmagyar.hu