A Kecskeméti Zenészegylet dalszerző táborai és a tehetséggondozás


2000 decemberében alakult Kecskeméten a Zenészegylet. Azzal a céllal jött létre, hogy segítse az élő zenét művelő fiatalok szakmai munkáját, segítse az amatőr zenei mozgalom megújítását és elősegítse a szerveződéseket ezen a szakterületen. Ebben az évben az egyesület a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezte meg a Dalszövegírói táborát július első napjaiban. Szénási Pál dalszerző, énekessel a Kecskeméti Zenészegylet elnökével beszélgettünk.

Jövőre lesz 25 éves a Kecskeméti Zenészegylet mi volt a célja az alapításkor?

A tatabányai Peron Music Foundation kezdte meg a civil szervezetek bevonását a könnyűzenei életbe a Zenészegyletek Országos Szövetsége égisze alatt. Az ő felhívásukra és segítségükkel indult el Kecskeméten a Zenészegylet. Ez egy alulról induló kezdeményezés volt, azzal a céllal, hogy összefogja, koordinálja a könnyűzene művelőinek és alkotóinak képviseletét.

Milyen szerepet tölt be a nyári tábor a Kecskeméti Zenészegylet működésében?

A nyári táboraink a tehetséggondozásról és a tehetségkutatásról szólnak. Lehetőséget adnak nekünk arra, hogy a fiatalokat összegyűjtsük, és képzést, továbbképzést, fejlesztést biztosítsunk számukra, elősegítve a könnyűzenei utánpótlást. A magyar dalok létrehozása is fontos része ezeknek a táboroknak. A Nemzeti Kulturális Alap a legnagyobb támogatónk ezeknek a táboroknak a megvalósításában, nagy köszönettel tartozunk a Nemzeti Kulturális Alapnak, azon belül is a Könnyűzenei Kollégiumnak és a Hangfoglaló Programnak, akik támogatják ezen rendezvényeinket. A Nemzeti Kulturális Alap nélkül nem is jöhetnének létre a nyári táborok. A táborokhoz kapcsolódik a Tehetségkutató és Tehetséggondozó Fesztivál is, melyet 24. alkalommal tartottunk szepember 27-én és 28-án a kecskeméti Vasútkertben. A táborok és a fesztivál együtt fejezi ki azt a gondolatiságot, amely az utánpótlásnevelést és a magyar dalok népszerűsítését szolgálja.

Csak kecskemétiek vehetnek részt benne?

Nem, országosan meghirdetett eseményekről van szó, és valóban az ország minden területéről vannak jelentkezőink. Most már visszatérő táborozóink is vannak, ez a munka folyamatosságát is biztosítja a tehetséggondozásban. De nagyon fontosnak tarjuk, hogy kecskemétiek is részt vesznek táborainkban.

A legutóbbi táborban 14 dal született a négy nap alatt. Ez a folyamat azzal kezdődik, hogy a tábor résztvevői megírják a dalt a mentorok segítségével az ötlettől kezdődően a lejegyzésig, következő lépésben a hangszerelésig, stúdióba viteléig, feléneklésig, eljátszásig, sőt van, akinek még videót is sikerült készítenie a dalhoz. Ezt én komoly fegyverténynek tartom, mint ahogy azt is, hogy facebook oldalunkon meg lehet hallgatni ezeket a dalokat.

Van-e átfedés a nyári tábor és a dalszerzői tábor résztvevői között?

A nyári táboron belül van zenei és dalszerzői tábor. A zenei tábor a hangszereseknek szól, zongoristáknak, gitárosoknak, billentyűsöknek és más hangszereken játszóknak, akik együtt dolgoznak a dalszerző tábor tagjaival. Egymáshoz közeli időben tartjuk a két tábort, ugyanis egymást segítve, egymásra épülve dolgoznak. Ez az együttműködés erősen motiválja a résztvevőket. Sokszor az első nap kidolgozott zenei koncepciók születnek, és nem egy esetben a harmadik napra már a stúdióban készítik a felvételeket.

Milyen helyszíneken tarják a táborokat?

A Granada Wellnes és Sporthotelben tartjuk táborainkat Kecskeméten. Ez egy exkluzív mediterrán hotel, megfelelő környezetet biztosít a munkához, és a menedzsment azzal támogatja munkánkat, hogy jelentős kedvezményt adnak a csomagárakban.

Milyen céljai vannak a Kecskeméti Zenészegyletnek a jövőre nézve?

Fontos célunk a könnyűzenei oktatás fejlesztése Kecskeméten, beleértve a fiatalok megszólítását, összefogását és koordinálását. Kecskeméten a székhelyünk a Tudományos Művészetek Háza, azaz a kecskeméti zsinagóga, amelyben a hosszú ideig tartó felújítás után újraindíthatjuk a klubunkat. A fesztiválunk folytatása és fejlesztése is kiemelt feladatunk a jövőre nézve. 

Készülünk egy virtuális kiállítással is. Az 1960-as évek óta gyűjtjük a helyi és a környezetünkben működő zenekarok, zenei alkotók, zenei munkatársak archív anyagait. Ezek főleg zenei felvételek és fényképek, amelyek egy virtuális kiállítás alapjait jelentik, ami lehetőséget ad mindenki számára, hogy állandóan elérhesse ezt a virtuális térben elhelyezett kiállítási archívumot.

A Kecskeméti Zenészegylet munkáját a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

További információ a Zenészegylet munkájáról és programjairól a Facebook oldalukon találni.