A következő 50 év – építészeti kiállítássorozat a FUGÁ-ban


Izgalmas kezdeményezése a Budapesti Építész Kamarának az a kiállítássorozat, melynek során fiatal, az egyetemet épp elhagyó vagy pályakezdő építészeknek, építészcsoportoknak adnak lehetőséget, hogy felvázolják elképzeléseiket az elkövetkezendő ötven év építészeti lehetőségeiről, kiállítás és előadás keretében. Az egész évben folyó kiállítássorozaton 20 jövőképpel ismerkedhet meg az érdeklődő látogató, de a szakma előző ötven évét átélő szakemberek számára is rendkívül érdekes lehet ezeknek a jövőképeknek a megismerése. A kiállítássorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. Wéber Józseffel a kiállítássorozat ötletgazdájával beszélgettünk.

Wéber József

Mi az alapvető célja A következő 50 év című kiállítássorozatnak?

Szerettük volna, ha közelebb kerülne a fiatal generáció egyrészt az Építészkamarához, másrészt az Építészkamara által működtetett FUGA Budapesti Építészeti Központ programjaihoz. Ezzel a pályakezdő fiataloknak is lehetőségük adódik a szereplésre. Ennek kapcsán tartottunk egy konzultációt az építésztársadalmon belül, és az a döntés született, hogy keressünk egy kurátort az eseménysorozat megvalósítására. A GubaHámori páros, Guba Sándor és Hámori Péter vállalta el ezt a feladatot. A Budapesti Építész Kamara – BÉK kérése az volt, hogy a kiállítások mellett, közben legyen a témáról egy-egy előadás is. Építészstaféta címmel adtuk be a Nemzeti Kulturális Alaphoz kérelmünket a kiállítássorozat megvalósítására, és miután megkaptuk a támogatást, a kurátorok kérése volt, hogy változtassuk a címet A következő 50 évre, amit meg is indokolnak kurátori programjukban: ötven év az az időszak, amit fel tud ölelni egy építészpálya. A fiatalok szabad kezet kaptak, azt szerettük volna látni, hogy milyen témák izgatják az ifjúságot, milyen problémákat vetnek fel a szakma szempontjából.

A következő 50 év a kiállítássorozat címe, és a felvezetőben azt írják, hogy kiindulási pontjuk, hogy milyen változások történtek az építészetben az elmúlt ötven évben, 1974 és 2024 között.

Elég nagy változások történtek az elmúlt ötven évben, ami nagy mértékben összefüggésben van a társadalmi rendszerváltással és az ahhoz kapcsolódó eseményekkel, amelyek igen erősen motiválták a magyar építész közéletet és történéseket. A hetvenes években még különböző állami vállalatoknál dolgozott mindenki, vagy valamilyen nagy létszámú központi tervezőintézetnél, ahol viszonylag nagy volt a szellemi szabadság. A lehetőségek viszont mérhetetlen módon korlátozottak voltak főleg gazdasági okok miatt. Tehát, míg nyugaton a mennyiségi építészeti igények többé-kevésbé jó minőségi szinten kielégítésre kerültek, megtörténtek a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, Magyarországon ez nem tudott létrejönni, vagy ami létrejött, az nem azt a minőséget érte el, ami elvárható lett volna. Magyarországon még a mai napig is, úgy gondolom, hogy jelentős építési, mennyiségi hiány van. Közben az építészeti irányzatok is változtak, a hetvenes évek közepén még egy késő modern építészeti stílus volt az uralkodó, majd ezt követően a nyolcvanas évek folyamán jelentkezett a posztmodern, mint olyan. Ez hála istennek egy átmeneti időszak volt, s ennek konszolidációjaként jelent meg a tulajdonképpen a jelenleg is annak nevezhető és uralkodó modern racionalizmus az építészeti viselkedésmódban. De természetesen egyéb mindenféle próbálkozások és irányzatok is vannak. Az utóbbi időben nagyon előtérbe kerültek a környezettel és a klímával kapcsolatos kérdések, ezek tükröződnek a programokban is, amit a kurátorok összeállítottak.

Említette, hogy fiatalokat kerestek meg a kiállítássorozat kapcsán. Milyen trendek láthatók a jövőképeikben?

Ezek a szakemberek, a fiatal kollegák egy része néhány éve került ki az egyetemről. Azt látjuk, hogy az egyetemen az oktatás minőségében is történt egyfajta változás, és ezek tükröződnek az elképzelésekben, a gondolkodásmódokban. Akiknek van némi praxisbeli gyakorlatuk is, azoknál már egy kicsit konszolidáltabb az értelmezés az elvárható jövővel kapcsolatban. Természetesen megjelenik az új gondolkodásmód, és történnek kísérletezések, másfajta szempontok kerülnek előtérbe, mint, amilyenek korábban voltak. Példaként hozhatom a Partizán Stúdió tevékenységét, mely egy meglévő épület megtartása és felújítása, újraélesztése terén aratott sikert, mintaszerűen jártak el munkájuk során. A Can Architect az oktatás területén próbál érvényesíteni különböző oktatási metódusokat építésztevékenységük folyamán. Azért említem ezt a két társaságot, mert nekik ismertebb praxisuk van, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a többi szereplő ne lett volna érdekes a kiállítássorozaton. 

Valamennyi csapatnál alapvetően egy elméleti hozzáállás fogalmazódik meg, a gyakorlati tevékenység alapvetéseként. Feszegetik az építészet jövőbeli szerepét, s eközben olyanfajta vélemények is elhangzottak, hogy a tervezésben vezető szerepet betöltő építész szerepe csökkenni fog, megváltozik. Véleményem szerint ezek olyanfajta víziók, amelyek nem biztos, hogy érvényesülni fognak az elkövetkezendő ötven évben. Alapvetően elég merész vállalkozás most megjósolni bármit a következő ötven évre, bármilyen témában, de szerintem az építészet vonatkozásában is.

Az nyilvánvaló, hogy az építészetben az interdiszciplinaritás fontos szerepet játszik. Mit gondol, a következő ötven évben mely tudományágakkal lesz erőteljes kapcsolata az építészetnek?

Azt gondolom, hogy a környezethez és a klímához való viszonyulásnak kiemelt szerepe lesz, és azt is gondolom, hogy nem lehet nélkülözni a gazdaságosságot és az ésszerűséget sem. Ezt azért is tartom fontosnak, különösen magyar vonatkozásban, mert mint már említettem, nálunk egy mennyiségi építési hiány is van, ami nem mindegy, hogy milyen színvonalon fog megvalósulni. Konkrétan a lakásépítésekre gondolok, de ugyanolyan fontosak az oktatási és egészségügyi építmények is.

Megfogalmazódik-e valamilyen közös jövőkép a kiállításokon, előadásokon?

Nehéz lenne azt mondani, hogy egy irányba mutatnának a szándékok, inkább azt lehet tapasztalni, hogy sokirányúak. Hogy milyen eredő fogalmazódik meg, és milyen irányba fog a valóságban érvényesülni, bár én viszonylag tapasztalt ember vagyok a szakmában, nehezen merném megjósolni most. Valószínű, hogy a környezettudatosság, gazdaságosság, energiahatékonyság fontos szereplő lesz az elkövetkezendő években, de ennek az értelmezése is sokirányú. 

A környezettudatosság jegyében megjelennek-e új építőanyagok, vagy elképzelhető-e, hogy visszanyúlnak régen használt anyagokhoz?

Egyrészt van most is egy olyanfajta szándék, ami megjelent az előadások során is, hogy a vízkezelésnek például nagyon fontos szerepe van, nem csak építészeti, hanem elsősorban kertépítészeti, tájépítészeti vonatkozásban. Ezek napirenden lévő kérdések, és most látható is, hogy a szárazsági meg árvízszisztémáknak a kezelése sem megoldott. Erre vonatkozott, bár kisebb mértékben, a Szivacsváros koncepciója az egyik kiállításon. Mértékadó lehet, amire gondolnak.

Az építőanyagok között előtérbe kerül például a fa, kétségtelen, hogy építészeti arculatában nagyon vonzó, és kedvező megjelenést tud biztosítani, de nem vagyok benne biztos, hogy a fa mint nyersanyag egy bizonyos mérték után nem károsítja-e a környezetet azáltal, hogy a növényzetet fogják jelentős mértékben irtani. Előkerülnek új anyagok, mint az Arch Stúdió kiállításán a kender, a szalma és egyéb természetes anyagok. Ezek inkább kísérleti jellegű dolgok. Én azt gondolom, hogy nem lehet eltekinteni, a hagyományos építőanyagoktól, a szárított agyagtól, ami egyszerű nevén a vályog, és az égetett kerámiától, azaz a téglától, a műszaki megoldások vonatkozásában pedig nem lehet eltekinteni a betontól. Amikor radikálisan ki akarok iktatni valamilyen anyagot, az a jövőben sem lehet értelmes irány. Megjelentek mesterséges anyagként a különböző műanyagok is, amelyek használatától különböző mértékben és módon, nem lehet eltekinteni a jövőt illetően sem.

A következő 50 év című építészeti kiállítássorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre a FUGÁ-ban.