A magyar népi kultúra alapértékként való kezelését segíti a Tiszavirág Néptáncegyüttes


A Csoóri Sándor Program által támogatott Tiszavirág Néptáncegyüttes 2016-ban alakult Tóth Gábor vezetésével. Az óvodás kortól senior korig 13 csoportban folyik az oktatás. Az együttes 2016-ban, 2019-ben, 2022-ben is elnyerte a Kiválóan Minősült Együttes címet, ezzel kiérdemelve a Martin György emlékplakettet.

Táboraikban táncoktatás mellett kézműves foglalkozások, táncházak, népdaltanítás és szabadidős foglalkozások valósulnak meg a résztvevők számára.

Semmi sem tudja pótolni az állami gondoskodásba került és veszélyeztetett gyermekek veszteségét, azonban a szegedi Ágota Alapítvány védőhálója hatalmas segítséget jelent számukra. Minden erejükkel támogatják munkájukat az alföldi Tiszavirág Néptáncegyesület vezetői is. Goda Kata és Tóth Gábor szerint az önkéntes munkában részt vevő fiatal néptáncosok nem csak adnak, hanem kapnak is – a társadalmi szerepvállalás pedagógiai, erkölcsi hozadéka semmivel sem pótolható.

„A Csoóri Sándor Program a Tiszavirág életében meghatározó szerepet tölt be – mondja Goda Kata –, a viseletek repertoárjának bővítése, a vendégoktatók finanszírozása, valamint a tábor programköltségeinek minimálisra csökkentésével többen tudnak részt venni, ahol a csapatépítés mellett a táncanyag elsajátításával is foglalkoznak. A Csoóri Sándor Program segítségével a családok költségei is minimálisra csökkenthetők, így lehetősége van sok gyereknek részt venni a programjainkon, ahol a célunk, hogy egy olyan együttgondolkodást hozzunk létre és alakítsunk ki, amellyel hosszú távon és átvitt értelemben a családok mindennapjait is tudjuk segíteni.”

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Csoóri Sándor Program keretében széles és mély merítéssel olyan programokat, személyeket és közösségeket támogat, akik még pontosan tudják, hogyan lehet a múlt tudását megőrizni, megmutatni, és tenni azért, hogy sokan megismerjék a kulturális életnek ezen szegmensét. Ennek érdekében idén is 2,5 milliárd forintot biztosít a népi kultúra közösséget teremtő műfajai számára.

A Program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése. A magyar népi kultúra, népművészeti értékek társadalmi elfogadottságának, beágyazódásának fokozása, alapértékként való kezelése.