Balanyi Szilárd összművészeti albumát is az NKA támogatta


Tavaly új szóló nagylemezt adott ki Balanyi Szilárd, a Quimby billentyűse. A Na, ez az! összművészeti produkció a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült el. Balanyi Szilárdot kérdezve pedig az is kiderül, már gyűjti az ihletet a folytatáshoz.

Összművészeti albuma elkészítését és megjelentetését támogatta az NKA. Miként segítette ez az ötlet megvalósítását?

Mivel támogatás nélkül nagyon nehéz ebben a szakmában tervezni, gondolkodni, alkotni, ezért a kezdettekkor egyértelmű volt számomra, hogy kalkulálni kell azzal. Ehhez mérten terveztem meg az utóbbi pár évemet, azaz a pályázatoktól tettem függővé jó néhány dolgot. Amikor pedig kiderült, hogy volt nyertes pályázatunk, már konkrétabban össze lehetett állítani az ütemtervet. Mindenképp nagyon hasznos, sőt, sajnos inkább elengedhetetlen kelléke a pályázat ennek a szakmának. Jó, hogy van mód pályázni. 

Miért tartja fontosnak a hasonló összművészeti produkciókat, és hogyan tud aztán ez megjelenni egy színpadon?

Egy zenésznek, egy előadóművészettel foglalkozó embernek ez az élete. Ha pedig a művészet különböző ágazatait össze lehet fonni, az külön öröm, mert át lehet kacsintani a hasonló, de mégis újszerűnek ható terepekre, ami magával hozza a kreativitást kiváltó, segítő hangulatot, atmoszférát. Izgalmasabbá teszi a dalírást, új impulzusok érnek, nagyobb lesz a lendület. A színpadra vitele egy következő lépés, de a résztvevők általában nyitottak, mert a koncert is sokszínűbb lesz egy-egy költő aktív közreműködésétől.

Hogyan képzeljük el ennek az albumnak a szövegi, zenei világát?

Azon a másfél szövegen kívül, amit én írtam, érzésre böktem rá egy-egy dal esetében egy adott költőre, attól függően, mit éreztem a dalban. Be is jött ez a módszer, bár akár rosszul is elsülhetett volna. De nem! Mindenki úgy érezte, a megfelelő zenei hangulatot kapta, és így olyan szövegek születtek, amelyeket életem egyik legkedvesebb fiókjába tettem be és ott fogom őrizni. Ami meglepő volt, hogy kivétel nélkül mindenki ráérzett arra a hangulatra, amit a zenei alapokban én éreztem. Ugyanazon gondolatokat fogalmazták meg, amiket én képzeltem egy-egy dalhoz. Mindezt úgy, hogy nem adtam támpontokat, szabad kezet viszont annál inkább.  

Kikkel dolgozik együtt az album megszületése kapcsán és miként egészítik ki egymást?

Akik a dalszövegekért felelősek ezen az albumon: Szabó T. Anna, Lackfi János, Grecsó Krisztián, Kemény Zsófi, Bodor Áron, Kardos-Horváth Janó és jómagam. Ami a zenészeket illeti: Bátor Bence, Paczári Viktor, Pásztor Sámuel, Galambos Dorina, Kiss Flóra, Schoblocher Barbara, Sándor-Schmidt Barbara, Lábas Viki, Madarász Gábor, Tóth Sándor. Arról, hogy miként egészítettük ki egymást, arról egy rövid dokumentumfilm is árulkodik.

Hol hallhatjuk legközelebb a műveket?

Folyamatosan szervezkedünk, januárban voltunk Brüsszel, Luxembourg, Diest és Zagreb városaiban, ahol a közönség minden várakozáson felül lelkesedett és szerette, amit csináltunk. Már ezért megérte! Március 1-én a B32-ben lesz az első olyan koncertünk, amin Lackfi János és Szabó T. Anna is közreműködik! Várjuk!

Lesz-e folytatása az albumnak?

Mindenképp! Most épp ihletet gyűjtök…