Hangszert ad a kézbe


„Egy gyereknek az esetek 99,9 százalékában nem az jár a fejében, hogy mennyire jó lenne, ha foci helyett brácsáznék vagy basszusgitároznék. A gyerek azzal fog foglalkozni, amit elé tesznek, amit oda visznek hozzá. Ezért is nagyon fontos a Hangszert a kézbe, illetve az egyénileg tartott rendhagyó énekórák.” – mondta el Görögh Dani trombitaművész, aki az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma támogatásából elindult Hangszert a kézbe programsorozat keretében számos rendhagyó zenei foglalkozáson szerettette már meg a zenét.

Az NKA támogatásával valósulhat meg a Hangszert a kézbe programsorozat. Mit nyújt Ön szerint egy ilyen esemény a diákok számára?

A programsorozat nagyon sok mindent nyújt a gyerekeknek. Eleve kilépnek ezáltal az iskola falai közül, ami ugye nem túl gyakori egy iskolás életében. Aztán beülnek egy előadásra, ahol olyan dolgokról hallanak, amiről az iskolában nem, majd csaknem száz hangszert tudnak kipróbálni. Amikor ott vagyok, elképesztő örömöt, felszabadultságot és boldogságot látok az arcukon.

Mennyire ritka vagy éppen gyakori Ön szerint, hogy a gyerekek hangszert vesznek a kezükbe?

Ez a szülőn és valamennyire a pedagógusokon múlik. Egy gyereknek az esetek 99,9 százalékában nem az jár a fejében, hogy mennyire jó lenne, ha foci helyett brácsáznék vagy basszusgitároznék. A gyerek azzal fog foglalkozni, amit elé tesznek, amit oda visznek hozzá. Ezért is nagyon fontos a Hangszert a kézbe, illetve az egyénileg tartott rendhagyó énekórák. Legutóbb például Kisharsányban voltunk, gondoljunk csak bele, hogy egy ottani gyerek mikor találkozott volna testközelből trombitával, vagy egy rock zenekarral úgy, hogy utána ki is tudja ezeket a hangszereket próbálni.

Más keretekben is rendszeresen tart rendhagyó foglalkozásokat. Miként fogadják ezeket a gyerekek?

Ezeken a rendhagyó énekórákon kikerül az „elmegyünk egy rendezvényre élmény”, hiszen én megyek hozzájuk. Persze így is nagyon szeretik a diákok ezeket az órákat. Próbálom folyamatosan, naprakészen tartani az előadásomat, bár nincs sok mozgásterem, hiszen a trombita története elég egzakt sztori, de a dalfelismerésekben, illetve az eljátszott dalokban mindig bekerülnek az aktuális slágerek.

Min dolgozik jelenleg, hol láthatjuk viszont legközelebb?

Jelenleg a Kodály Spicy Jazz harmadik albumán dolgozom, illetve készül a GDP, azaz a Görögh Dani Performance lemezem anyaga is. Még idén tartunk egy Hangszert a kézbe programot Vásárosnaményben, amivel a 2022-es tanítási évet lezárom, és ezután már csak a lemezanyagok megírásával foglalkozom.