Indul a Soproni Filmes Napok


Rövidfilmek, nagyjátékfilmek és közönségtalálkozók két napon át

Május 5. és 6. között első alkalommal rendezi meg a helyi MozgóKépMás Egyesület a Soproni Filmes Napokat. Hagyományteremtő szándékkal, két napon át vetítésekkel és közönségtalálkozókkal várják az érdeklődőket. Helyszín mindkét nap a soproni Liszt Központ Munkácsy terme (bejárat a Petőfi tér felől).

Legjobb tudomásom szerint c. film

Május 5-én, pénteken délután 4 órától a legutóbbi Budapest Short Film fesztivál legjobb magyar rövidfilmjei indítják a programot. 8 magyar alkotást láthatnak az érdeklődők, többek közt Nagy Zsolt szereplésével.

Ezt követően az elmúlt évek egyik kritikailag legsikeresebb magyar filmje, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint alkotópáros első nagyjátékfilmje, a Legjobb tudomásom szerint című magyar film következik. A film főszereplői Hámori Gabriella, aki lenyűgöző alakításával a Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb női főszereplő díját kapta, valamint a kolozsvári színész, Bodolai Balázs.

A vetítés után közönségtalálkozó következik, melynek vendége Bodolai Balázs, a film férfi főszereplője.

Május 6-án, szombaton nemzetközi válogatással kezdődnek a vetítések 16 órától. Eredeti nyelven, angol felirattal 10 rövidfilmet nézhetünk meg a BuSho fesztivál tavalyi kínálatából.

Majd következik a Larry, a szombati nap magyar nagyjátékfilmje. A dadogós borsodi rapper történetének főszereplőében Vilmányi Benett, az apját Thuróczy Szabolcs alakítja.

A vetítés után ismét közönségtalálkozó jön. A vendég Bernáth Szilárd, a film forgatókönyvírója és rendezője.

A belépés minden programra díjtalan.

Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

További információk a www.mozgokepmas.hu oldalról elérhetők!