Jubileumi évadát ünnepli idén a Zenélő Budapest koncertsorozat


2015-ben Götz Béla, a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével kitüntetett Jászai- díjas díszlettervező, szcenikus és fia, Götz Nándor Artisjus-díjas klarinét- és szaxofonművész ötlete nyomán rendezték meg az első budapesti ingyenes koncertsorozatot. Augusztus 10-én ebből az alaklomból ünnepi műsor várja az érdeklődőket a Millenárison. A nagyszabású eseménysorozatról Götz Nándorral beszélgettünk.

Milyen ötlet vezérelte a Zenélő Budapest életre hívását?

Egy modernzenei együttessel 2010-ben a Lincoln Centerben koncerteztünk New Yorkban. A helyszíni próbaperiódus napjaiban délutánonként bejártam Manhattan utcáit, és megfogalmazódott bennem egy zenés séta ötlete, hiszen a város ikonikus helyszínei összekapcsolhatók konkrét zeneművekkel, zenei irányzatokkal, mint például a West Side Story, a Broadway musical színháznegyede, vagy a félsziget déli részén sorakozó jazzklubok éjszakai világa. Így később meg is valósult “ New Yorki séták a Götz Szaxofon Kvartettel-című műsorunk, egy vetített háttér segítségével.
Édesapám-akivel számos közös munkánk volt korábban-felvetette, hogy egy ilyen produkció talán létrejöhetne koncertsorozat formájában Budapesten, ingyenes szabadtéri programokkal bemutatva szeretett városunk legszebb pontjait az idelátogatóknak és itt élőknek, a zene nyelvén. Felidézve gyermekkorom legszebb úti élményeit, amikor például Dubrovnikban szabadtéri ingyenes színházat láthattam, egyetértettem abban, hogy egy városlátogatás emléke örökre megmarad, ha valamilyen különleges élménnyel társul.

A jubileumi évad bizonyára nosztalgikus érzéseket is kelt Önben. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

Nagyon izgalmas időszak volt a sorozat legelső évadának létrehozása, és külön öröm, hogy édesapámmal vághattunk bele egy ilyen nagyszabású kalandba. Születésem óta ebben a csodálatos városban élek, de most teljesen más szemmel kezdtem végignézni történelmi helyszíneit. Zenei oldalról egyértelművé vált, hogy kis kamarazenei formációkat kell létrehozni, a zeneirodalom legszebb és legjobban illeszkedő műveit kell segítségül hívni, bármilyen apparátusra íródtak eredetileg.
Ez azt jelentette, hogy elsőrangú zenekari művészekből összeállított kvartettek számára teljes műsorokat kellett hangszerelnem. Így valósulhatott meg, hogy a Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokában a magyar romantika kiemelkedő mestereinek: Erkel Ferencnek és Liszt Ferencnek művei csendülhettek fel, A Bazilika elé harangjátékot álmodhattunk meg, a Várkertben reneszánsz, barokk rézfúvósok játszhattak, a margitszigeti Zenélő kútnál a múlt század elejei békebeli korszakot idéző vonósnégyes szerepelhetett Mozart, Rossini legszebb dallamaival. Ezeket a klasszikus zenei műsorokat egészítette ki erdélyi népzenei együttesünk a Vajdahunyad várában.

Művészeti vezetőként és szervezőként milyen kihívásokkal szembesül?

Az első négy évad után zenei és művészeti vezetőként is vállaltam a folytatást. Egyértelművé vált, hogy egy fesztivál sorozat minden évben megújulást igényel. Ez táplálja sikerét, energiáját, a résztvevők motiváltságát is. Ezt izgalmas kihívásként éljük meg lelkes csapatommal. Szerencsére rengeteg ötlet, terv vár megvalósításra. A Zenélő Budapest évadaiban azonban olykor akár több száz művész is közreműködik. A szervezési nehézségeken kívül ez főleg a két hónapon keresztül szereplő állandó együtteseinknél jelent rengeteg zenei próbát, hiszen egyéb elfoglaltságok miatt gyakran váltják egymást.
Ezen kívül a kívülálló tényezők is sokszor nehéz helyzetet teremtenek. A szabadtéri események időzítésénél a napjárást is figyelembe vesszük, hogy a fellépőket és a közönséget is megóvjuk a forróságtól. Számos helyszín az esőtől is védett, de máshol sokszor jelentenek problémát zivatarok, és az erős szél. Tapasztalataink szerint szerencsére a művészek és az érdeklődők is elfogadják ezt a lehetséges tényezőt, a nyári hangulat jegyében. Ennek ellenére a nagyobb szabású, megismételhetetlen produkciókat fokozott izgalommal várjuk.
A legnehezebb időszak számunkra is a Covid évei voltak. A nehéz idők azonban sokszor újabb erőt követelnek. Ebben a válságos helyzetben kezdtem el hosszabb távú értékek megteremtésében gondolkodni, amely eredményeképpen született meg ötletem az óriás közösségi hangszerek tervezésére. Olyan eszközöket hozhattunk létre, amelyeket azóta is nagyon nagy örömmel vesz birtokba minden korosztály , akár zenei előképzettség nélkül is. Használatukkal a gyermekek speciális koncertjeinken közreműködővé is válhatnak, olyan művészekkel együtt játszva, akik az Operaházból, a Nemzeti Filharmonikusoktól és Rádió Zenekarból érkeznek.

Hogyan áll össze a műsor? Milyen szempontok alapján kerülnek kiválasztásra a produkciók?

A már említett tematikus koncertjeink később kiegészültek új helyszínekkel. Ilyen a Várkert Szárazárok színpada, amely az egykori Ifi Park rockzenei életét éleszti újjá, a Műcsarnok előterében zajló klasszikusok jazz feldolgozásban sorozatunk és a Magyar zenei nagyjai elnevezésű szólista koncertek (olyan nagyszerű művészekkel, mint például Várjon Dénes zongoraművész, vagy Tony Lakatos jazz szaxofonos), és a rendkívül népszerű performanszunk a Nemzeti Galéria előtt, két fiatal festőművész és két jazz gitáros közös improvizációjával.
A jól ismert helyszíneken kívül néhány éve olyan rejtett csodákhoz is szeretnék kalauzolni látogatóinkat, amelyeket nem feltétlenül ismer mindenki, nem turista célpontok. Így találtunk rá a lenyűgöző Orczy parkra és a Hegyvidéki Kulturális Szalon meghitt atmoszférájára. Így alakulhattak ki vendégprodukciókat felvonultató műsoraink, minden héten más stílusú zenei irányzattal, az indiai zenétől a gyerek mesekoncerteken át az örökzöld jazz-ig.

Hogyan segíti a koncertsorozat megvalósulását az NKA?

Az évek során kialakult legfőbb célkitűzésünket, hogy váljon a kultúra a hétköznapi élet elválaszthatatlan részévé, nagyon fontosnak érzek a mai vészterhes időkben. Civilizált életünk örök érvényűnek hitt értékei törékennyé váltak a világban. Zeneművészként nagyon sokat utazva látom, hogy büszkék lehetünk rá, nincs még egy ilyen rendszeres, magas színvonalú, sokszínű, ingyenes szabadtéri program máshol, amely közvetlen módon reprezentálja az ország kulturális értékeit.
Folyamatosan tapasztaljuk az idelátogató és itt élő közönséggel való közvetlen találkozások alkalmával, hogy milyen nagy lelki igény van a művészet erejére.
Missziónk megvalósításához támogatóink között kiemelt szerepe van a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak, és a Nemzeti Kulturális Alapnak.

A Zenélő Budapest részletes programja az esemény honlapján olvasható.

A nyitóképen Götz Nándor művészeti vezető- ötletgazda látható.