Június 24-én rajtol a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó


Idén 8. alkalommal rendezik meg a négynapos összművészeti találkozót, amely ezúttal új helyszínről, a nagymarosi Duna-partról jelentkezik. A V4 országok legrangosabb kulturális eseményét a Nemzeti Kulturális Alap 5 millió forinttal támogatja.

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó alapkoncepciója a négy visegrádi ország kulturális kapcsolatainak erősítése. Akik már részt vettek a korábbi alkalmakon, jól tudják, hogy a V4 országok egy-egy neves teátrumának előadása mellett az összművészetiség jegyében könnyűzenei koncertek, alternatív színházi performanszok, utcaszínházi előadások, filmvetítések, gasztronómiai különlegességek, művészeti installációk várják a látogatókat.
A kulturális hagyományok ápolása mellett a fesztivál igyekszik reflektálni a mai kor problémáira, megszólítva és nagyobb társadalmi szerepvállalásra ösztönözve a fiatalokat. 2019-ben a fesztivál fő témája a V4 országok mindegyikét érintő történelmi esemény a rendszerváltás 30. évfordulója volt, idén a V4 együttműködés 30. évfordulója köré szervezik a programokat.
A június 24-27-ig tartó fesztivált és színházi találkozót egy új, igazán szimbolikus helyszínen a visegrádi Fellegvárral szemben, a nagymarosi Duna-parton rendezik meg. Ahogy írják a szervezők, a Dunakanyar szívébe, egy minden eddiginél vadregényesebb helyszínre költözik a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Nagymaroson, a Duna-parton, a Börzsöny, és a Szent Mihály hegy lábánál, szemben a Visegrádi várral és a Pilis hegyeivel, csodaszép környezetben élvezhetik a látogatók a jobbnál jobb programokat.
A nulladik napon konferencia keretében adnak „látleletet” a V4 országok meghívott kulturális és diplomáciai szakemberei a rendszerváltásnak a saját országuk színházi életére gyakorolt hatásairól, továbbá bepillantást engednek az azóta eltelt idő változó trendjeibe. Szintén ez adja majd a közel kéthetes nemzetközi workshop tematikáját is, melynek eredményeként fesztivál zárásaként egy nagyszabású előadás jön létre. A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó keretében kerül átadásra idén a V4 soros elnöksége is.
A kulturális élményeket a visegrádi országok gasztronómiája teszi teljessé, így nem csoda, hogy az eseménynek rendkívüli az idegenforgalomra gyakorolt pozitív hatása. A szervezők így a jegyek mellett szállást is kínálnak a látogatóknak.
A teljesség igénye nélkül fellép a Belga, a Kowalsky meg a Vega, a Random Trip, a Russkaja, a Firkin, a Halott Pénz, az Arevoir, a Lóci játszik, a Blahalouisiana, Rúzsa Magdi és még sokan mások, a szerdai napon pedig Olt Tamás: Szájon lőtt tigris c. darabját élvezhetik a résztvevők.
A részletes program megtalálható a fesztivál honlapján.