Készülnek Csáki Róbert új festményei


„Mikor elkezdek festeni, van ugyan egy elképzelésem, de általában úgyse úgy lesz, menet közben változik minden” – mondta el Csáki Róbert festőművész, aki a Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatásának köszönhetően készül soron következő kiállításaira.

Csáki Róbert semmihez sem hasonlítható festészete sajátos álom- és érzelemvilágot mutat, mely örök harcban áll a valósággal, kaput nyit az európai festészet sűrűjébe, és párbeszédet folytat az elmúlt évszázadok nagymestereivel. Velazquez, Bacon, Monet, és akár Gulácsy látomásos álomvilága is felfedezhető képein. 

Csáki Róbert munkáját az NKA mostani alkotói támogatása az anyagbeszerzéssel tudta megkönnyíteni, például vásznak és festékek vásárlására nyílt lehetőség.

A támogatott munka folyamatával kapcsolatban elmondta, hogy ő folyamatosan dolgozik, és az egyik kép hozza magával a másik kép gondolatát, majd megfestését. Vannak témái természetesen, amelyekre újra-újra visszatér, mint a fekete rokokó, a felhők, az elképzelt tájak. „Munka közben folyamatosan figyelem magamat és a készülő képet, és olykor ezek egybecsengenek” – árulta el azzal kapcsolatban, honnan merít ihletet az alkotás során.

Hogy a most készülő alkotások miben lesznek hasonlóak a korábbi munkáihoz, vagy éppen miben különböznek majd tőlük, azt nehéz előre megmondani még szerinte is. „Mikor elkezdek festeni, van ugyan egy elképzelésem, de általában úgyse úgy lesz, menet közben változik minden. Én se tudom előre, milyen lesz a végeredmény, ez az izgalmas az egészben.”

Az alkotói folyamat eredménye még az idei évben látható lesz, hiszen három felkérése van: ebben az évben a Kálmán Makláry Fine Arts őszi, a Bálnában megrendezett Budapest Contemporary vásáron található standjára készül 3-4 nagyobb képpel, jövőre pedig a budapesti Vizivárosi Galériában és Szegeden, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Fischer Ernő termében lesz önálló kiállítása.