Közel tizenhárom milliárd forint a kulturális életre


A Nemzeti Kulturális Alap nyár folyamán jelentette meg legutóbbi pályázatait

Az idei évben eddig csaknem 13 milliárd forintot fordított a hazai kultúra támogatására a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatain keresztül. „A kulturális élet az egész országhoz hasonlóan soha nem látott kihívásokkal kénytelen szembenézni, ebben a helyzetben pedig különösen fontos, hogy az NKA biztos támasza legyen a kultúra szereplőinek. A tavalyi évben kiírt, de idén megvalósuló programokra, a Magyar Géniusz Program keretében és a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium programjain keresztül 9 milliárd forint támogatást, a nyár folyamán a hazai művészeti élet által széles körben várt pályázatokon további több, mint 4 milliárd forintot fordíthatnak támogatott művészeink alkotásaik, programjaik megvalósítására” – mondta el Bús Balázs, az NKA alelnöke, majd hozzátette: a korábban megítélt támogatások kifizetése is befejeződött.

A jogdíjakból és az ötös lottó szerencsejáték játékadójának 90 százalékából gazdálkodó Alap a nyári fesztiválokra gondolva soron kívül már megjelentette a kulturális fesztiválok támogatását célul kitűző felhívását, amelynek eredményeként több mint 330 millió forintot ítélt oda az illetékes kollégium.

A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma pályázatát követően elsőként a nép-, valamint a képzőművészettel foglalkozóknak, a közművelődés és az iparművészet területén tevékenykedőknek, illetve a Hangfoglaló Program kapcsán a könnyűzenészeknek hirdette meg pályázatait az Alap, a Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma pedig idén is meghívásos pályázattal segíti folyóiratok könyvtárakba történő eljuttatását.

A felhívások sokasága mellett az Alap fontosnak tartja méltóképpen megünnepelni fennállásának 30. évfordulóját is, amely során májusban indult útnak a jubileumi programsorozat Jankovics Marcell korábbi NKA-elnök emléke előtt tisztelegve. „Rá emlékezve úgy döntöttünk, hogy a budapesti székházunk tűzfalát emlékfallá alakítjuk emblematikus mesefigurája, a Fehérlófia alakjának művészi megfestésével. Ezzel egyúttal tisztelgünk az egykori elnök és az ország legmeghatározóbb kultúrfinanszírozó intézményének 30 éves fennállása előtt”– árulta el az alelnök.

„A rendszerváltás legfontosabb kulturális vívmányaként létrejött Alap az elmúlt 30 éve alatt kiszámíthatóságot teremtett a kulturális életben, a támogatott pályázatok több tízezres köre az évek folyamán olyan sikertörténetet írt, amelyről csak álmodni mertek az alapítók 1993-ban” – fogalmazott Bús Balázs. Kifejtette: mindez köszönhető annak, hogy „az elmúlt évtizedekben az NKA figyelemmel kísérte a társadalmi változásokat, reagálva azokra olyan támogatási struktúrát formált, amely a kulturális programtámogatások fölötti döntésekbe a művészeti ágak legjelentősebb képviselőit is bevonta.”

Meghirdette továbbá pályázatait a Zeneművészet, a Könyvkiadás, a Szépirodalom, a Színházművészet Kollégiuma, ahogy a többi grémium is sorra jelentette meg pályázatait a www.nka.hu oldalon keresztül.Mindezeken túl a Kulturális és Innovációs Minisztérium is meghirdette az évek óta sikerrel futó, a néptánc- és népzenei együttesek, valamint a népdalkörök támogatását célul kitűző Csoóri Sándor Program pályázatait, valamint a vallási, könnyűzenei előadók és zenekarok támogatására kiírt felhívásokat is, melyek a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (www.nktk.hu) honlapján voltak elérhetők.