88 évvel ezelőtt, 1933. május 12-én hunyt el a modern magyar próza kiválósága, a Nők öreg híve, az Óbudai remete vagy éppen Szindbád, azaz Krúdy Gyula.

Bús Balázs, az NKA alelnöke virággal emlékezett meg halálának évfordulójáról az író egykori lakóhelye, a Gyulai Pál u. 13. sz. alatti épület homlokzatán elhelyezett emléktáblánál. Az épület ma a Nemzeti Kulturális Alap székháza.

A prózaíró fent említett és valamennyi álneve utal írói fantáziájára, de bohém életének részletei, helyszínei is visszaköszönnek hősei kalandjaiban.

Krúdy 1896-ban, 18 évesen hagyta el nyíregyházi szülői otthonát, és próbált szerencsét Pesten, nem éppen apja elképzeléseinek megfelelően ügyvédként, hanem újságíróként. A millenniumi ünnepségekre érkezett Budapestre, a váradi „Szabadság”c. lap saját tudósítójaként. Ifjúság c. kisregényében így örökítette meg érkezésének pillanatát: „Reggel öt-hat óra között érkezett Budapestre… Elkábította az a zaj, ami a pályaudvaron fogadta. (…) Az emberek sokasága hullámzott körülötte mindenfelé,
s ott feküdt előtte az óriás főváros ragyogó palotáival, hatalmas utcáival, és csillogott minden a kelő nap fényességétől.  A széles Kerepesi úton vastag fekete emberszalagok kígyóztak előre, befelé, a város felé, ahol az élet lüktet. Valami franczia regényből jutott eszébe egy frázis; az ifjú hősről, a deli lovagról, ki lábával toppant a középkori város kapujának küszöbén és szól: –,Ezt’ meghódítom!…”

Élete e korszakának egyik meghatározó helyszíne Józsefváros, amely gyakran felbukkan az érett kori nagy regényeiben is. Első hónapos szobája a Sándor tér közelében, a Gyöngytyúk (1912-től Gyulai Pál) utca sarkán volt. Az ifjú írójelöltet későbbi visszaemlékezése szerint az vonzotta a 13. számú házba, hogy itt volt a Vadász- és Versenylap szerkesztősége. Erről Így írt 1919-ben, a Józsefváros című írásában:
„(…) ennek az utcának a neve már akkor megtetszett neki, midőn azt először megpillantotta a Vadászlapon, amelyet atyja előkelőség szempontjából hetenként végigolvasott, egészen addig, hogy szerkeszti Sárkány, szerkesztőségi iroda: Gyöngytyúk utca 10. JÓZSEFVÁROS… Mégis romantikus volt ez a hely, mert a házak oly régiek voltak, mintha valamennyien egy régi századból jöttek volna át, hogy kandi, fecsegő öregek módjára szemügyre vegyék az új lakókat, akik a régi, jó ismerősök helyét elfoglalták. „

Az ifjú író egy szabómesternél bérelt udvarra néző szobát, amely szolid kényelemmel, egy-egy ággyal, asztallal, székkel és pléh mosdóval volt felszerelve – olvasható a krudy.hu ide vonatkozó írásában.

“Én itt egy-két évig a Józsefvárosban csavarogtam, koplaltam, rongyoskodtam, mert atyám ezt a módszert vélte legjobbnak arra nézve, hogy a szülei házhoz visszatérjek. Persze, nem mentem; később nem mehettem, mert atyám 50 éves korában meghalt. Reménytelenül szegény voltam a Gyöngytyúk utcában“ – azt már későbbi önéletrajzából tudjuk meg, hogy a VIII. kerületi otthonában kevés volt a luxus. De ez a későbbiekben is jellemezte a rendkívül termékeny prózaírót, aki bár a munkájában nagyon átgondolt és összeszedett volt, az élet más területein igazi hedonistaként két végén égette a gyertyát. Több művében is megismerhetjük a női nem iránti csodálatát, gyakran ír a jó ételekről, borokról, amelyeknek maga is hódolt.  Anyagi helyzete egész életében rapszodikus volt, hol pusztító életmódja, hol a körülmények miatt. A tanácsköztársaság bukása után üldözötté vált, műveit elvétve adták csak ki. Egészségi állapota is megromlott és jóllehet 1930-ban Baumgartner -díjat kapott, akkora már nagyon eladósodott. Végül hosszantartó betegségben utolsó lakhelyén, Óbudán teljesen elszegényedve halt meg 1933-ban.

Az irodalmi ködlovag, műveiben az álom és a valóság határán egyensúlyozott, mára „hazaérkezett”. Méltó, szép helye van a magyar irodalmi Panteonban.