Kulturális programkavalkáddal várják a látogatókat az orfűi malmok


Az NKA támogatásának köszönhetően még színesebb kulturális programmal várják egész évben az érdeklődőket, helyieket és turistákat egyaránt az orfűi malmok. A programokról Horváth Zsombort, a malmokat fenntartó Malomkő Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettesét kérdeztük.

Élettel telnek meg az orfűi malmok. Milyen kulturális programoknak adnak helyet az NKA támogatásának köszönhetően?

Egész évben rendezünk, főként szabadtéri programokat a malmoknál. A kiemelt ünnepek idején, mint karácsonykor, farsangkor több kulturális rendezvénnyel várjuk az érdeklődőket, de a szezonban, így tavasztól őszig minden héten tartunk például koncerteket vagy színházi előadásokat. Kisebb számban ugyan, de folyamatosan szervezünk emellett kiállításokat és kézműves programokat.

Ki tudna emelni néhány programot ebből a kavalkádból?

Tavasszal például minden évben medvehagymafesztivált szervezünk koncertekkel, táncházzal, de lesz jövőre kenderfeldolgozással kapcsolatos műhely. Nyáron aztán, amikor Péter és Pál napjára beérik a búza, június végén az év legfontosabb ünnepét tartjuk meg: a közösségépítő programokat helyezzük ilyenkor a középpontba a táncházakkal, kézműves foglalkozásokkal. A régióra jellemző helyi hagyományokat mutatunk be, de más nemzetek kultúrkincseire is figyelünk: voltak például már olasz vagy kurd vendégeink is. De nyáron rendezzük meg rendszeresen a kelta-ír fesztivált családias koncertekkel, augusztus 20-án pedig az Orfűi Önkormányzattal az új kenyérhez, az államalapításhoz kapcsolódóan tartunk programokat: kenyérszentelést vagy például történeti előadásokat. Ősszel aztán az őszi termények, gyümölcsök feldolgozása, karácsonykor pedig a pásztorjáték sem maradhat ki a programból. A malmoknál egyébként az Orfűi Kézműves Egyesület színesíti a mesterségek bemutatását évről évre.

Miként tudja segíteni a programok megvalósítását az NKA?

Ezeket a programokat eddig is megvalósítottuk, de kisebb volumenben. A támogatásnak köszönhetően 2022-ben jelentősen bővültek a lehetőségeink, nagyobb számban és színesebb programot tudtunk megvalósítani, és reméljük, 2023-ban is bővülnek a lehetőségeink.

Kiknek szólnak ezek a programok?

Természetesen a helyi lakosság köréből sok törzsvendégünk van, de sokan érkeznek hozzánk Pécsről: több százan jönnek onnan a gasztronómiai termékek vagy a koncertek iránt érdeklődve. Mivel pedig Orfű és a helyi tó környéke nyaralóövezet, természetesen a turisták is rendszeresen megfordulnak nálunk.

Ma is él a legenda A vízimalom patinás hengerszékei igazi történelmi kuriózumok, ma is tökéletesen megfelelőek a gabonaszem őrlésére. A régi technológiát szinte eredeti alakjában ma is megtekintheti az idelátogató, és hozzáértő idegenvezetést is kap a korabeli őrlési, szállítási, tisztítási és szitálási módozatok megismerésére. Megtapinthatja a gépeket, és a malom alsó szintjén, a kerékházban közelről, működés közben is megcsodálhatja az egész malmot mozgásba hozó szerkezetet.