MOST FESZT – Tizedszer


Március 20. és 24. között rendezi meg a tatabányai Jászai Mari Színház a 10. MOST FESZT-et, amely során vidéki, független és határon túli társulatok monodráma és stúdiószínházi előadásaiból kiválasztott produkciókat láthat a közönség. Az esemény a Nemzeti Kulturális Akadémia és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

A MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál, a MOST FESZT tematikáját tekintve a hazai viszonyok között egyedülálló seregszemle keretén belül mutatja be a vidéki, a határon túli és a független társulatok által létrehozott monodráma és stúdiószínházi előadások legjavát. A két színházi formához tartozó alkotások témaválasztásuk, formanyelvük, térhasználatuk vagy éppen műfajuk okán nem kerülhetnek nagyszínpadi környezetbe, nem tudnak szélesebb közönségréteget megszólítani, így sokszor nem kapnak akkora figyelmet, mint más előadások.
A MOST FESZT néhány napra ezeket az előadásokat állítja reflektorfénybe. Tíz év után egyértelműen kijelenthető, hogy a szcéna képviselői számon tartják a fesztivált, és respektálják az azon való bemutatkozás lehetőségét. Ezt bizonyítja az is, hogy 2018 novemberében a MOST FESZT felvételt nyert a Magyar Fesztivál Szövetség minősített fesztiváljai közé.
A MOST FESZT amellett, hogy lehetőséget biztosít a független és határon túli színtársulatoknak a bemutatkozásra, figyel arra, hogy a legeredményesebb, szakmailag legérdekesebb darabokat mutassa be. A fesztivál válogatása tükörképe a magyar monodráma- és stúdiódarabok aktuális és minőségi termésének. Ezzel hiánypótló a magyar színházi fesztiválok sorában, hiszen azok legfőképpen a nagyszínházi darabok megmérettetéséről szólnak, ritkán szerepel a versenyprogramban monodráma vagy független társulatok előadása. A MOST FESZT pont ezeket a háttérben lévő – de művészileg nem elhanyagolható – előadásokat mutatja meg. A fesztivál magában rejti az ötletből kifejlődő innovatív folyamatot: a bemutatott darabok bemutatkozási lehetőségét, a színtársulatok együttműködését, és az előadások közösen képviselt szakmai jelenlétét.
A fesztivál előadásai szakmai és közönség zsűri előtt mérettetik meg magukat. A szakmai zsűri tagjai színházi alkotók és kritikusok közül kerülnek kiválasztásra, a közönség zsűri tagjait a fesztivál bérletes nézői közül sorsolják. Előbbi grémium a legjobb monodráma előadás, a legjobb stúdiószínházi előadás és a legjobb alakítás különdíját osztja ki, utóbbi a közönség zsűri díját ítéli oda.
A háromtagú zsűriben Dohy Balázs, rendező, dramaturg, Molnár Zsófia, szerkesztő, kritikus, műfordító és Zsurzs Kati, színésznő foglalnak helyet. A közönségzsűri tagjait – a korábbi évek hagyományát folytatva – a szervezők a fesztivál tízelőadásos bérletét megvásárló nézők közül sorsolják ki.

Előadások:

03. 20. 18.00 – szerda  
(Kreón) Antigoné – tragédia
A Tér 12 Kulturális Egyesület előadása
Rendező: Viktor Balázs
Szereplők: Bánki Mihály, Pájer Alma Virág, Pallagi Melitta, Sipos György

„Meglehetősen sokat nevetünk, sőt olykor egyenesen röhögünk Szophoklész Antigoné című tragédiáján. (…) Komédia lett a két és fél ezer éve írott tragédiából (Kreón) Antigoné címen a Tér 12 nevű formáció előadásában? (…) Csak a világ lett azóta kisstílűbb, sőt pitiáner, ezért a tragédia is abszurdba, esetleg bohózatba, vagy legalábbis tragikomikumba torkollik.” – Bóta Gábor.

03. 20. 20.30 – szerda
A Varjúkirály – dráma
A DANTE Közösségi Alkotótér és a Másik Produkció előadása
Rendező: Jászberényi Gábor
Szereplők: Sebők Maja, Gulyás Hermann Gábor, Jászberényi Gábor

„A varjúkirály Jászberényi Sándor mitológiájának része, a rosszra, a halálra, az író harmadik novelláskötetére, a benne szereplő hosszú elbeszélésre és az abból készült előadásra egyszerre utal.” – Bogya Tímea Éva.

03. 21. 18.00 – csütörtök
Ady és Adél – monodráma – Lázálmok az életünkből
A marosvásárhelyi Spectrum Színház előadása
Rendező: Török Viola

Léda szerepében Farkas Ibolya Poór Lili-díjas színművésznő
Tatár Rózsa Ady és Adél – Lázálmok az életünkből című monodrámáját a Cédrus Művészeti Alapítvány Nívódíjával jutalmazták. A dráma a magányos és boldogtalan Léda hattyúdala. Az egykor bálványozott nő, a végzet asszonya a halálos ágyán megidézi a halott költőt és újraéli viharos szerelmük minden boldog és fájó epizódját.

03. 21. 20.30 – csütörtök

A Monarchia utolsó hóhéra voltam – monodráma
A Pécsi Nemzeti Színház előadása
Rendező: Bodonyi József
Játssza: Stenczer Béla

„Bár a darab nem a klasszikus könnyed kikapcsolódást ígéri, mégis színvonalas formában mutat különös kor- és karakterrajzot a nézőinek. Emellett pedig önreflektív szempontot is felvet. A hóhér tevékenységének részletezése, az egykori akasztások emléke, amelyek emberek százainak, ezreinek érdeklődését vonzották, minden bizonnyal elborzaszt, nézőként fejünket csóváljuk azon, hogy ilyesmi megtörténhetett. De vajon tényleg olyan sokat változtunk azóta?” – BAMA.hu

03. 22. 17.00 – péntek
Szabad-ötletek jegyzéke – monodráma
Az Ülj Közelebb Produkció előadása
Rendező: Sütő András és Serfőző Krisztina
Játssza: Sütő András

„Bár itt senki nem nyújt át senkinek semmit, mert mindent nekünk kell összegyűjteni, kihámozni, felcsipegetni és felnyalábolni abból, amit és ahogy József Attila 1936-os szövege kapcsán, mint kinccsel és kacattal telített rongyosládát, közénk borít Sütő András. Egy kávéházi asztal mellett thonet széken ülve, vizét kortyolgatva, a totális sötét semmijéből közénk érkezve. E „sötétben, sötéttel keretezés” úgy olvastatja velünk Sütő András olvasatában ezt a József Attila-szöveget, mintha álmatlan éjszakáink és a végletekig áttipródott nappalaink jelenéseként látogatna meg minket ezzel a szabad asszociációk végeérhetetlenjeire építő szöveggel. Mert e szöveg elszabadult féktelensége nem csupán költői, alkotói szelepkieresztés, intellektuális kergetőzés az egymásra alliteráló szavak és gondolatok sűrűjében, hanem egy emberi lélek elemi, egy totálisan pőrére vetkőzött és vetkőztetett élet segélykiáltásai.”

03.22. 21.30 – péntek

El! Karádyáda – zenés életpróba
Az Orlai Produkciós Iroda előadása
Rendező: Pelsőczy Réka
Játssza: Fullajtár Andrea

Az előadás Karády Katalin rendkívüli művészi karrierjének, a háború alatt tanúsított bátorságának és emberségének kíván emléket állítani, abban az élethelyzetben, amikor az emigrációt választja.
A zenés darab akkor játszódik, amikor a korábban ünnepelt díva Rióba érkezik.
Az előadás, amely a riói kikötő bevándorlási hivatalának várószobájában játszódik, Karády karrierjének kialakulását, háború alatti üldöztetését, és az akkori színházi világban történteket dolgozza fel.

03. 23. 17.00 – szombat

Önarckép bábbal – bábelőadás
A produkciót Anna Margit (1913 – 1991) festményei inspirálták, és a BBTE Magyar Színházi Intézet keretén belül készült.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház előadása.
Rendező: Palocsay Kisó Kata
Játssza: Pánczél Kata

Pánczél Kata Önarckép bábbal című előadása (Palocsay Kisó Kata rendező-mentor-alkotótárssal közös „szerelemprojektje”) egyszerre gyermeki játék és csontig hatoló dráma fényekkel, árnyakkal, színekkel, elemekkel, érzésekkel. (…) Az előadásban a sötétség és fény, a csillogások és villanások, a színek és zenék tökéletes összhangot alkotnak Pánczél Kata mozdulataival, arckifejezéseivel és maga készítette bábjaival, miniatűr világaival. A néző személyes történeteinek és értelmezéseinek szűrőjén át a Madaras lány teremtette érzelemlavina hangulata sokáig nem ereszt, és ez így van jól, nagyon jól.”

03.23. 19.00 – szombat

Dehogy van jól
A Neptun Brigád és a Füge Produkció közös előadása
Rendező: Kovács Dániel Ambrus
Szereplők: Chován Gábor, Ficzere Béla, Jankovics Péter, Messaoudi Emina

„A darab nagyon hasonlít egy zeneműre, a négy nagyon magányos szereplő monológjai és a párbeszédei szabályosan váltakoznak, miközben az, aki éppen néma, ugyanúgy egészen végig benne marad a karakterében – élmény lesz, bárkit is figyelünk. Átélhetjük, hogy egymástól független és csak átmenetileg érintkező emberi sorsok mégiscsak összetartoznak. (…) Ezzel a négy emberrel a 70 perc alatt olyan alaposan lehet megismerkedni, mintha nem is színdarab-szereplők lennének, hanem saját ismerőseink.” – Mezei Néző.

03.24. 17.00 – vasárnap

Született: Wágner Emese
A MaNNa Produkció, a Szentendrei Teátrum és a Füge Produkció előadása
Rendező: Szenteczki Zita
Játssza: Szalontay Tünde

„Szalontay Tünde Wágner Emese néven látta meg a napvilágot, édesanyját, aki születése után három nappal nélküle távozott a kórházból, csak felnőtt fejjel látta viszont egyszer, és beszélhetett vele röviden a történtekről. Ez a beszélgetés keretezi az előadást, de érzékeltetve a szakadékot, amely anya és lánya között tátong, a kérdések a darab elején, a válaszok a darab végén hangzanak el. (…) Szalontay Tünde az identitáskeresését, gyermekkori rettegését és felnőttkori ijedt elszántságát viszi színre tánccal, dalokkal, fotókkal, vetítéssel, versekkel, jelmezekkel, kicsattanó energiával.” – Fehér Anna Magda.

03.24. 19.00 – vasárnap

Kutyabaj – színmű
A szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület közös produkciója
Rendező: Horváth János Antal
Szereplők: Csonka Szilvia, Hajdu Péter István, Kuttner Bálint, László Gáspár

A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közötti különleges megállapodás révén kerül színre.
„A Kutyabaj olyan, mintha Pintér Béla írta volna kamaszokról: halálra nevetjük magunkat rajta, miközben nagyon súlyos témákról szól.” – Kovács Bálint.

Az előadások mellett a fesztivál kiegészül az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómia programmal, az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethettek az érdeklődők az előadásokat létrehozó alkotókkal. Az ITT ÉS MOST KONCERT, illetve az ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS szintén a fesztivál kínálatát hivatott színesíteni.

ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ

Az előadások után beszélgethetnek a nézők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel.

ITT ÉS MOST DIGITÁLIS KIÁLLÍTÁS – MOST FESZT 10!

Digitális válogatás az előcsarnokban a MOST FESZT 10 évének előadásfotóiból és hangulatképeiből

 ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS – EGYEDÜL A PÓDIUMON

A kiállítótérben az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködésben Egyedül a pódiumon című kiállítás keretében válogatás látható az elmúlt 40 év kiemelkedő művészeinek önálló estjein és monodráma előadásain készült fotókból.

ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ

2024. március 23. 18.00 – szombat

Az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓT az N3 Borműhely (Neszmélyi borvidék) valósítja meg.

Partnerek:
Marthe Gasztroműhely, Tata
Paci-Boci Farm, Kocs