Népzenei táborok, koncertek és egyéb népzenei, népművészeti tevékenységet támogató pályázatok a Halmos Béla Programban


Szeptember 28. éjfélig várják a népzenéhez, népművészethez kapcsolódó pályázatokat, összesen 8 altémában.

Pályázatokat az alábbi altémákban lehet benyújtani:

  • Népzenei képzési programok támogatása.
  • Hazai vagy szomszédos országbeli magyarlakta területeken megvalósuló magas színvonalú, kiemelt népzenei és világzenei nagykoncert (egy alkalom), vagy legalább 6 alkalomból álló koncertsorozat megvalósítása. Kizárólag 500 fő feletti nézőszámú koncertek tervezhetőek.
  • Hazai és/vagy a környező országokban megrendezendő népzenei konferenciák megvalósításának támogatása, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek témakörében.
  • A népzene – különös tekintettel a táncházmozgalom zenei világa – népszerűsítését szolgáló informatív, rendszeresen jelentkező tematikus műsorok támogatása. A rádiókban és televíziókban induló, készülő vagy már futó népzenei magazin jellegű adások, népzenével foglalkozó nyomtatott és online tartalmak (pl. színvonalas blogok, rovatok, programajánlók, elemző kritikák) megjelenésének támogatása.
  • Néptáncegyüttesek számára új, minimum 25 perces, szakmai fórumokon történő élőzenés bemutatóihoz magas színvonalú koreográfiazenék létrehozásának, azok stúdió minőségű hangfelvételei elkészítésének támogatása.
  • Népzenei szólisták és együttesek népszerűsítésének elősegítése, portfóliójuk kialakítása, fejlesztése.
  • Népzenei táborok megrendezése.
  • Alkotói támogatás, népzenei alapú szerzői zenemű létrehozására.

A pályázati felhívások teljes szövege, az adatlapok és az ezekhez szükséges kitöltési útmutató ITT található.

Kérjük a pályázóinkat, hogy az adatlap kitöltése előtt szíveskedjenek elolvasni a teljes pályázati felhívást!