Nyári diáktáborok


A Nemzeti Kulturális Alap 25 millió forinttal támogatja több mint száz amatőr művészeti, alkotó jellegű és honismereti bentlakásos (tematikus, naponta legalább 6 órás szakmai tartalommal, minimum 4 éjszaka időtartamú) táborok szakmai programjainak lebonyolítását. A támogatottak között önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek kézművestáborokat, színjátszótáborokat, képzőművészeti és zeneművészeti táborokat, filmművészeti és honismereti táborokat szerveznek diákok számára az ország egész területén és határon túli helyszíneken is.

A nyári táborozások élménye szinte minden gyermek életében erős nyomot hagy. A közösségi együttlét, a közös programokban való részvétel, az egymásra irányuló felelősség önmagában is lehetőséget ad a szociális készségek fejlesztésére, a közös élmények is pozitív hatással vannak a gyerekekre. Az önállóság kialakulásának a lehetősége szintén a nyári táborokban eltöltött idő következménye, megtapasztalható a diák számára, hogy képes egyedül is megoldani bizonyos helyzeteket, az iskolainál lazább tábori szabályok mellett a felelősségérzete is fejlődhet. Az iskolai környezetből való kiszakadás, új emberek és viselkedésformák megismerése, a baráti kapcsolatok kialakulásának lehetősége szintén a nyári táborok jellemzője.

Ha egy nyári tábor ráadásul nemcsak az idő közös eltöltéséről szól, hanem valamilyen téma vagy szakmai feladat köré csoportosulnak a tevékenységek, az ott szerzett tudás közvetlenül épül be a gyerekek személyiségébe, életébe.

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott táborok szakmai tevékenységek köré csoportosulnak, ahol az alkotás öröme, sok új élmény, tapasztalat megszerzése, érdekes és hasznos kikapcsolódás is, mely a résztvevők fejlődését és különböző kompetenciák fejlesztését is szolgálja.

Jelentkezni lehet még a karvai Nyári Ifjúsági Színjátszó Táborba, melyet 2022. július 29. és augusztus 7. között valósul meg a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Komáromi Jókai Napok Közalapítvány szervezésében.