Tavaszi hangversenyek­ a Ciszterci Szent Imre-Templomban


Tavaszi hangversenyek címmel hallgathatunk hangversenysorozatot a májusi vasárnapokon 15 órától a Ciszterci Szent Imre templomban. Az eseményt az EMMI, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szent Imre Alapítvány, a Mária Rádió és a Magyar Katolikus Rádió támogatja.

A lélek, a zene és a család egysége fogja össze a zeneszerzőket és a zeneműveket ebben a hangversenysorozatban, amelyet értő kezekkel szerkesztett négy hangversenybe, de egy gondolatba Csányi Tamás, a Ciszterci Szent Imre templom karnagya. A felkért nagyszerű zenészek megmutatják előadásukban a zene lélekgyógyító erejét.

A Szent Efrém Férfikórus május 8-án vasárnap Ékes virágszál­ | ­Mária alakja
a görög és római katolikus zenében című előadásában a Stabat Mater, az Ave Maria témája időszerűbb nem is lehetne, ha arra gondolunk, hogy a Szíriából származó Szent Efrémről elnevezett férfikórus énekel görögkatolikus és római katolikus Mária-himnuszokat, melyek egy része a ma háború sújtotta Ukrajna területén keletkezett.

A lélek fonala fogja össze a további koncerteket, május 15-én Jézus és a Lélek építő ereje mutatkozik meg Händel és Bach zenéjében a Savaria Barokk Zenekar előadásában, Gesztesi-Tóth László és Várallyai Ágnes orgonajátéka és Ducza Nóra és Jekl László szólóéneklése tolmácsolásában.

A harmadik előadásban május 22-én Bach és Liszt Ferenc lélekemelő zongoramuzsikáját hallhatjuk Hegedűs Endre és Katalin hangversenyén.

Az utolsó alkalommal 29-én Kelemen Barnabás és Kokas Katalin családi hangversenye versekkel, gondolatokkal, a családi együttzenélés örömével fejezi be a szép gondolati struktúrával felépített hangversenysorozatot.

2022. május 8., vasárnap 15 órakor

Ékes virágszál­ | ­Mária alakja
a görög és római katolikus zenében

Szent­ Efrém­ Férfikar

Művészeti ­vezető: ­ Bubnó ­Tamás

2022. május 15., vasárnap 15 órakor


A kakukk és a fülemile­ |­ Jézus és a Lélek
Händel­ és ­Bach
Ducza­ Nóra­ | ­Jekl­ László
­[ének]
Gesztesi-Tóth­László ­|­ Várallyay­ Ágnes­ [orgona]
Savaria­ Barokk ­Zenekar

Vezényel: ­ Németh ­Pál

2022. május 22., vasárnap 15 órakor
Lélek a muzsikában­

Bach ­és ­Liszt

Hegedűs­ Endre ­és­ Katalin­­
zongorahangversenye

2022. május 29., vasárnap 15 órakor
Zene­ |­ szó

Kelemen­ Barnabás­ | ­Kokas­ Katalin­ hegedű-
művész ­és­ gyermekeik ­családi­ hangversenye

A hangversenysorozatot szerkesztette: Csányi Tamás karnagy.

A belépés ingyenes és akadálymentes. Adományokat köszönettel fogadnak.

Cím: Budai Szent Imre Plébániatemplom, 1114 Budapest, Villányi út 15.