“Minden, amit alkotok, az a saját egómból fakad, saját énemet vizsgálom és dolgozom fel folyamatosan, ráadásul ebben az esetben a saját viselkedésemet, érzéseimet állítom szembe másokéval. Ezen elemzésekből tervezem elkészíteni a nagyméretű festményeket, kifejezve az ember saját, őrzött, törékeny énjének nyomasztó súlyát” – mondta el Farkas Noémi, aki az NKA roma művészetet támogató felhívásának nyerteseként valósítja meg EGO című képsorozatát.

Milyen alkotások készültek eddig a támogatásnak köszönhetően?

Eddig számos vázlat, tanulmány és kisebb festmény készült a támogatásnak köszönhetően. Nagyon sokat tudtam kísérletezni a különböző anyagokkal, így most, az újév kezdetén végre úgy érzem, hogy készen állok a következő nagy lépésre, amely a nagyméretű festmények alkotását jelenti. Nem lesz könnyű munka, viszont mélyen lebilincselőnek ígérkezik, amihez a fizikai és lelki erőm maximumára lesz szükség. Hiszen lelkileg eddig is nagyon megviselt a személyes belső munka, amely az EGO témám feldolgozásával járt. De egy pillanatot sem bánok meg, mert csak így vagyok képes az alkotásaimon keresztül teljesen őszintén átadni magamat.

Most éppen milyen alapanyagokat használ, és miért fontos az Ön számára a kísérletezés?

Valóban rendszeresen kísérletezem a különböző alapanyagokkal és felületekkel, azaz olajat, akrilt, gouache-t, porpasztellt, olajpasztellt, szént és ezek különböző kombinációját használom. Van, hogy mindent, sőt bármit felhasználok, ami a kezem közé jut épp abban a pillanatban, és csak játszom, a szabályok pedig eltűnnek. Szerintem érem el a legjobb eredményt. Pakolom a vegyes anyagokat egymás tetejére, néha vések, kaparok, elkenegetek részeket. Egy játékos, de mégis szakmai kísérletezés ez, ami számomra két szempontból fontos és hasznos: egyrészről technológiai okokból, hogy megtanuljam, melyik anyagokat lehet hatékonyan és tartósan együtt használni. Másrészről személyes szempontból, azaz hogy megtudjam, mi működik, és mi nem működik, hogy mennyire tudják az anyagok erőltetés nélkül, harmóniával lekövetni az energiáimat. Ezen kísérletezési folyamat alatt derült ki számomra is, hogy én alapvetően grafikus vagyok, inkább mint festőművész, és hogy mennyire szokatlan nekem a festészet, még akkor is, ha azt tanultam, és gyakoroltam is a pályakezdésem időszakában.

Talán a bonyolult előkészítési folyamat, mint az alapozás vagy a száradás kivárása miatt vonakodtam mindig a festészettől, ami nem elégíti ki a spontán alkotás iránti igényemet. Én éppen ezért mindig vázlatfüzettel és néhány rajzeszközzel – példáulo tus, szén, grafit, pasztell, színes golyóstollak, filc – járok mindenhova.  Éppen a mostani támogatási folyamat eredményeként kerültem közelebb a festészethez, rájöttem, hogy a nagyméretű alkotások elkészítését rettenetesen élvezem. Azt is tudom már, hogy a vegyes technika áll a legközelebb hozzám, leginkább pedig merevebb, szilárdabb felületre, farostlemezre alkotok, ami a legjobban bírja a sokszor erős és mély dörzsölésemet, karcolásomat, a felület többrétegűségét. Sokat használom az akrilfestéket, egy olyan fajtát, ami különlegesen sűrű és éppen ezért hatékonyan tudom azt rétegekben felpakolni. Aztán a tetejére olajfesték, szén, és a legújabb kedvencem, az olajpasztell kerül, amelyekkel bele tudom vinni a rajzosságomat is az alkotásba. Úgy érzem, a saját színvilágomra is rátaláltam: nagyon szeretem használni a földes tónusokat, az okkereket, a siennákat, az umbrákat, a mélyzöldeket. Ezeket magas színárnyalatú színekkel, például vörössel és narancssárgával hangsúlyozom, valamint élénkzöldekkel jelenítem meg a mögöttes energiákat, amelyek gyönyörű kontrasztot adnak az egyébként sötét és komor földes tónusoknak. Felhordó eszközként pedig a spaklit kedvelem, mert gyorsan és nagy vonásokban tudom vele felvinni az alapszíneket. Ecsetet csak finomított, aprólékos részeknél használok, de alapvetően úgy érzem, hogy az fizikailag távolít el engem a felülettől. Éppen ezért gyakran a kezeimet és az ujjbegyeimet használom eszköszként, mert úgy tudom a leghatékonyabban és spontán manipulálni az anyagokat. A művészeti fejlődésem szempontjából nagyon fontos ez az átlépés a grafikai világból a festészetbe: a festészet nemcsak egy olyan kreatív sztratoszféra, amit rettenetesen tisztelek, de a végtelen lehetőségei teljesen le is nyűgöznek. Az egész egy örömteli önfelfedezési folyamat.

Miért az EGO tematikáját választotta képzőművészeti munkái fő mozgatórugójának?

Inkább az EGO téma választott engem! Minden, amit alkotok, az a saját egómból fakad, saját énemet vizsgálom és dolgozom fel folyamatosan, ráadásul ebben az esetben a saját viselkedésemet, érzéseimet állítom szembe másokéval. Ezen elemzésekből tervezem elkészíteni a nagyméretű festményeket, kifejezve az ember saját, őrzött, törékeny énjének nyomasztó súlyát. A téma az kifejezetten az egóról szól, leginkább a sérült egóról, azaz a belső- és külső harcokról, amelyek az ember saját egója és mások egója között feszül, akár tudat alatt is. Agresszivitás, szorongás, elfojtás, támadás, vita… Mindezalatt félelem, önbizalomhiány, érvényesülési vágy és bizonytalanság. A súlyos, köpcös figurák formálisan négyzetalakú kompozíciókba tömörülnek, ami vizuálisan is kifejezi az ember által elszenvedett rendkívüli kényelmetlenséget, miközben ugyanő igyekszik alkalmazkodni a társadalom által rákényszerített „dobozokhoz”, amelyeket a siker általános mércéjeként érzékel.

Miért tartja hasznosnak, esetleg hiánypótlónak az NKA támogatását?

Eddig mindig nehézséget jelentett számomra a művészet gyakorlásának anyagi oldala, nagyon drágák a művészeti kellékek. Az NKA támogatása egy hatalmas segítség nekem ebből a szempontból, mert így végre létre tudom hozni a megálmodott elképzelésemet az EGO sorozatommal. Már az NKA pályázat előtt formálódott bennem ez a téma és terv, a támogatást pedig egy jelentős ugródeszkának tekintem.

Mit gondol, mennyire nehéz ezen a művészeti területen roma művészként érvényesülni?

Csupán művészként is nehéz érvényesülni. Én elsősorban képzőművésznek tekintem magamat. Ha valami nehéz abban, hogy roma származású művész vagyok, az sajnos csak az, hogy felfogjam, miért számít bárkinek, hogy roma vagyok. Amikor ránéznek egy műalkotásomra, és végignézek a művészeti céljaimon, nem befolyásol abban a származásom. Nem úgy állok neki egy alkotáshoz, hogy „Na, most ezzel hogyan tudom kifejezni a cigányságomat?” Én másokat sem romának és nemromának látok, csak embereknek. Miért nem lehet ez fordítva is? Az az érdekes, hogy az EGO sorozatom éppen ezt a megkülönböztetést is vizsgálja, hogy milyen nyomasztó társadalmi elvárásokkal szembesülnek a kisebbségi közösségek, mint például a cigányok vagy éppen a nők. Gyakran látom, hogyan harcolnak önmagukkal és másokkal szemben a többségbe való befogadásukért. A kérdéskört azonban nem szorítom a roma kérdésre, inkább az emberek és a társadalmi mércék viszonyában vizsgálom: az ego ugyanis univerzális – mindnyájunk egyformán küzd az énjével. És ez az, amellyel igyekszem eltörölni az egymás ellen felépített határainkat.

Lesz-e folytatása a projektnek?

Igen! Mivel észrevettem magamon a jelen sorozat készítése közben, hogy akaratlanul és ösztönösen mindent férfitestekkel ábrázolok a férfispecifikus viselkedésre összpontosítva, a következő nagy projektemben szintén az emberi érzelmeket és viselkedést vizsgálnám meg, de női alakokkal és feminine kontextusban bemutatva az emberi egot. Kezdek rájönni, hogy van ott egy kikerülhetetlen, jelentős különbség, amelyet nagyon fontosnak találok kidolgozni.

A nyitókép készítője: Kummer János, forrása: Farkas Noémi Art facebook