Felhívás Könyvkiadóknak a Márai-Program XI. Fordulójában való részvételre


A könyvszakmai projekt célja: a nemzeti kultúrkincs megőrzése, valamint az olvasáskultúra fejlesztése érdekében a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő klasszikus magyar szerzők gyermek és ifjúsági könyveinek eljuttatása iskolai könyvtárakba.

2021. évben a program keretében olyan iskolai könyvtárak részesülnek könyvtámogatásban, ahol van 8 évfolyamos általános iskolai nevelés-oktatás.  Az 1 000 iskolai könyvtár kiválasztása a 2019. évi Országos kompetenciamérés (OKM) adatbázisából vett információk alapján, a szövegértés-teljesítményre és a családiháttér-indexre vonatkozó adatok alapján történik. Az eredményeket figyelembe véve azok az intézmények részesülnek támogatásban, ahol magas a szövegértésből alulteljesítő, illetve a gyenge szociokulturális háttérrel rendelkező tanulók aránya, továbbá ahol az iskola teljesítménye jelentősen elmarad a hasonló családi hátterű iskolák eredményétől.

Fentiek alapján a könyvtárak részére biztosított könyvek listája az elmúlt 10 év kiadói terméséből származó, magyar szerzők gyermek és ifjúsági szépirodalmi művei, valamint az új Nemzeti Alaptantervben (NAT-ban) szereplő magyar ajánlott és kötelező olvasmányok (klasszikus magyar irodalmi művek).

A projekt megvalósítása érdekében a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadás Kollégiuma felhívással fordul a magyarországi bejegyzésű és a határon túli magyar kiadókhoz, hogy könyveiket nevezzék a Márai-program XI. listájára a Könyvtárellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban KELLO) honlapján, a https://marai.kello.hu/elérési útvonalon.

Azok a kiadók nem vehetnek részt a Márai-program XI. fordulójában, amelyek a Márai-program X. fordulójában nem teljesítették vállalt kötelezettségeiket, azaz a tőlük megrendelt szükséges könyvmennyiséget – 100 példányig–nem szállították be a KELLO kijelölt raktárhelyiségébe, illetve a szükséges bizonylatokat nem állították ki a KELLO által megadott határidőig.

A jelentkezés feltételei:

  • A Márai-listára csak olyan magyar nyelvű könyvekkel, hangoskönyvekkel lehet pályázni, amelyek már könyvesbolti forgalomba kerültek.
  • A Márai-listára egyrészt magyar szerzők gyermek- és ifjúsági szépirodalmi  műveivel, másrészt az új Nemzeti Alaptantervben (NAT-ban) szereplő magyar ajánlott és kötelező olvasmányokkal (klasszikus magyar irodalmi művekkel) lehet jelentkezni.

Az ajánlott, kötelező olvasmányok kerettantervhez illeszkedő listája az alábbi linken keresztül érhető el:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/kerettantervek/2020_nat
  • A Márai-listára kizárólag a 2011. január 1. és 2021. szeptember 15. között megjelent könyvekkel lehet pályázni.
  • A kiadók a kiskereskedelmi ár legfeljebb 70%-ért ajánlhatják fel könyveiket, hangoskönyveiket, továbbá vállalniuk kell a könyvtárakba történő eljuttatás költéségét, melynek megfizetésére vonatkozóan a KELLO-nak a kiadóval kötött külön megállapodásában foglaltak az irányadóak.
  • A kiadók legfeljebb 10 iskolai tananyaghoz kapcsolódó (klasszikus magyar szerző) és 10 magyar gyermek-és ifjúsági szerző által írt címmel jelentkezhetnek a kiírt pályázatra.
  • A kiadók vállalják, hogy a pályázatra nevezett művekből kiválasztást követően, 30 munkanapon belül 1000 példányt biztosítani tudnak az KELLO/iskolai könyvtárak számára.
  • A kiadók a korábbi Márai-listára felajánlott, illetve a listára beválasztott könyvekkel újra részt vehetnek az XI. fordulóban is, de csak a fentebb meghatározott kritériumok figyelembe vételével.
  • A Márai-listára olyan könyvekkel is lehet nevezni, amelyek részesültek más, központi, az állami költségvetésből, illetve európai uniós forrásból származó, a könyv kiadására szóló támogatásban (NKA, OTKA, TÁMOP, MTA stb.).
  • Olyan kiadványok 2. kiadásával , illetve olyan kiadványok átdolgozott/bővített 2. kiadásával is lehet nevezni, amelyek korábban központi, az állami költségvetésből, illetve európai uniós forrásból származó, a könyv kiadására szóló támogatásban (NKA, OTKA, TÁMOP, MTA stb.) részesültek.

Jelentkezés menete:

A kiadók részvételi szándékukat írásban, a marai@kello.hu e-mail címen kötelesek jelezni 2021. október 11. – 2021. október 18. között.

A jelentkezéssel egyidejűleg a könyvkiadóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy a kiadványokból 1000 példányt biztosítanak a KELLO megrendelésétől számított 30 munkanapon belül. A nyilatkozat bejelentkezés nélkül letölthető a KELLO https://marai.kello.hu/internetes felületről, melyet kitöltve, szkennelt formátumban kell visszaküldeni a marai@kello.hue-mail címre. Szkennelés után kérjük, mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állomány, valamint annak tartalma olvasható-e.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a jelentkezés kizárólag a kitöltött nyilatkozattal együtt tekinthető érvényesnek.

A KELLO a kiadók részére a felületre történő belépéshez szükséges kódokat a jelentkezési határidőt követően küldi meg.

A Márai-program keretében nevezett művek címét, kiadásra vonatkozó adatait (hányadik kiadás, utánnyomás, bővített kiadás, javított kiadás), az NKA támogatás tényét (amennyiben a kiadó a kiadvány megjelentetésére az NKA-tól részesült támogatásban), valamint a kiadók adatait a KELLO erre a célra létrehozott felületén lehet rögzíteni: 2021. október 25. – 2021. november 4.

Felhívjuk a kiadók figyelmét, hogy a könyvek nevezésekor a felületen minden adatot kötelező megadni!

A kiadók felajánlott könyveiből a Könyvkiadás Kollégiuma 2021-ben 100.000 Ft értékű  könyvcsomagot állít össze, melyből a fentebb részletezett kritériumoknak megfelelő 1000 iskolai könyvtár egyformán részesül. Amennyiben a pályázatban résztvevő kiadók nem tartják be a pályázat rájuk vonatkozó szabályait és időbeosztását, akkor automatikusan kizárják magukat 3 évre a Márai könyvtámogatási programban való részvétel lehetőségétől.

További információt a KELLO munkatársától, Kovács-Jelinek Emese Márai NKA-programmenedzsertől a 06-30/732-14-15, illetve marai@kello.hu elérhetőségen lehet kérni.

Könyvkiadás Kollégiuma