Kínai delegáció a Nemzeti Kulturális Alapnál


A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságának Székházába 2011. november 8-án 3 fős kínai küldöttség érkezett. A magas szintű kulturális delegációt L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke és Krucsainé Herter Anikó, az NKA Igazgatósága mb. igazgató asszonya fogadta és látta vendégül.

A megbeszélésen részt vett Mr. Wang Dexin, a pekingi Irodalmi és Művészeti Szövetség főtitkárhelyettese, Mr. Tang Wei, a pekingi Irodalmi és Művészeti Szövetség humánerőforrás-osztályának vezetője és Mr. He Xiaobin, a pekingi Nemzetközi Művészeti Iskola Akrobatikus Cirkusz Stúdiójának kreatív igazgatója.


kep
Fotó: Ifjuné Bajor Zsuzsanna


L. Simon László elnök úr bevezető mondataiban hangsúlyozta, hogy a kínai–magyar kulturális kapcsolatok nagyon hosszú időre tekintenek vissza, az elmúlt évek gyümölcsöző együttműködési megállapodása keretében számos magyar művész látogatott el Kínába. Kiemelte, hogy a kínai nép nagy szeretettel bánik saját kultúrájával, amely magatartás példaértékű lehet a magyar állam számára is.

Mr. Wang Dexin úr, a delegáció vezetője nagyon örült, hogy ismét Magyarországra látogathattak, külön köszönetet mondott Elnök úrnak és Igazgató asszonynak a szívélyes fogadtatásért, vendéglátásért. A kulturális küldöttség célja, hogy tanulmányozzák és elősegítsék a kínai–magyar kulturális kapcsolatok minél szélesebb körben való kiépülését, illetve a két ország közötti jövőbeli együttműködéseket kívánják előkészíteni.

A találkozón Elnök úr ismertette a Nemzeti Kulturális Alap működését, a jelenlegi kollégiumi rendszer struktúráját, azon belül az egyes szakterületek tevékenységi köreit, valamint tájékoztatást adott a Bizottság főbb feladat- és döntési jogköreiről. Az Igazgatóság szerkezeti felépítéséről és a közel 100 fős dolgozói létszám munkájáról Igazgató asszony adott összefoglalást, majd röviden ismertette a Nemzeti Kulturális Alap főbb bevételi forrásait, költségvetési számadatait.

Végezetül a megbeszélést mindkét fél nagyon sikeresnek és eredményesnek minősítette, a jelenlegi kulturális kapcsolatok megőrzése érdekében és a jövőbeli együttműködés reményében kölcsönös segítségnyújtásról és bizalmukról biztosították egymást.