NKA támogatással újult meg a kecskeméti Otthon Mozi


Május 13-án megújult térben, új designelemekkel, meglepetésfilmekkel várja közönségét az art mozihálózat tagja, a kecskeméti Otthon Mozi

A Nemzeti Kulturális Alap Filmművészet Kollégiuma 2020-ban is pályázatot hirdetett art mozik infrastrukturális fejlesztésére. A támogatás elnyerhető maximális összege pályázatonként 1 millió forint volt, amelyre mások mellett a kecskeméti intézmény is sikeresen pályázott.

Az Otthon Mozit 2004-ben újították fel utoljára, amely során az előtere újulhatott meg. A mostani – szintén az előteret érintő – felújítással az üzemeltetők célja azonban egy olyan miliő megteremtése volt, amely a legjobban tükrözi a mozi arculatát és illeszkedik az épület szecessziós stílusához is. A járványügyi helyzet miatti bezárás időszakát a munkatársak a felújításra használták, így a közel 200 nap nem telt el tétlenül.

A mozi előterében a filmes világ kellékei, mint pl. a rendezői szék, híres mozisztárok és filmjelenetek poszterei, fotótapéták kaptak helyet, a vendégek fogadására kihelyezett kanapék szövete a Kecskeméti Animációs Film legnagyobb karaktereit ábrázolják, de a vetítésre várva a „mesélő” falakat tanulmányozva bárki megismerheti az Otthon Mozi történetét is egészen a kezdetektől, 1870-től. A nézők komfort- és biztonságáról a helyiségben elhelyezett nagyteljesítményű légtisztítóberendezés gondoskodik a beruházásnak köszönhetően.

Az évente közel 30 ezer látogatót fogadó mozi május 13-ától egy még vonzóbb és kényelmesebb környezetben várja tehát a klasszikus és művész filmek kedvelőit.

A nyitást követően ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd ránk, mint minden más Magyarországon lévő mozira, vagyis védettségi igazolvánnyal lehet a mozinkat látogatni, a nézőtérre vonatkozóan nincsenek szabályok – tudtuk meg Csenkiné Túri Edittől, a mozi vezetőjétől.

A kecskemetilapok.hu portálnak nyilatkozva hozzátette, azok a látogatók, akik a tavalyi év során nem tudták felhasználni bérleteiket a korai bezárás miatt, 2021-ben ezt most megtehetik, ugyanis idén a tavaly bent ragadt bérleteket is elfogadják.