Ördögkatlan Fesztivál az NKA támogatásával


2021. augusztus 3. és 7. között rendezik meg 14. alkalommal Magyarország egyik legnagyobb, közel 700 programot kínáló, 90.000 látogatót vonzó összművészeti fesztiválját, az Ördögkatlan Fesztivált.

Az összművészeti rendezvényen az irodalmi programok mellett alternatív rockzene, népzene, kortárs tánc, színház, film és képzőművészet egyránt képviselteti magát a programok között. A fesztiválnak Nagyharsány, Villánykövesd, Beremend, a Vylyan Pincészet és a Mokos Pincészet ad otthont, így majdnem 60 helyszínen lehet majd részt venni a programokon.

Idén számos rendhagyó ünnepélyt tartanak a rendezvényen. Törőcsik Mari színművész megemlékezése augusztus 6-án lesz a Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában Mozart Requiemjével. Másnap pedig Cseh Tamás zenész emlékére szól délután öt órakor a beremendi templom harangja, később pedig ifjabb Sárkány Sándor Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaival lép színpadra. – számolt be Bérczes László, a fesztivál egyik főszervezője.

A rendezvény idei díszvendége Bereményi Géza író és rendező, Pál István Szalonna népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője. Öt produkciót mutat be továbbá a Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kovács Krisztián, Katona László és Gyulay Eszter alkotta független társulat. A 25. születésnapját tavaly ünneplő Pannon Tükör kulturális folyóirat pedig irodalmi beszélgetésekkel, lapszámbemutatókkal és egy kortárs dalszövegekből készült különleges kiadvány bemutatójával várja az érdeklődőket.

A fesztiválon egy igazi különlegesség, egy hatalmas Maszkpersely is várja majd az érdeklődőket, amelyet Háy János író álmodott meg. A szervezők szándéka szerint ebbe lehet a remélhetőleg örökké feleslegessé vált maszkokat elzárni. A játszótéri elemekkel is kibővített, pandémiás időszakra utaló emlékművet augusztus 4-én avatják fel. Egyelőre viszont nem nyitják ki. Akkor lehet majd beledobálni a maszkokat, ha végleg meg lehet szabadulni tőlük.- olvasható a teol.hu oldalon.

További részletek a fesztivállal kapcsolatban a rendezvény honlapján találhatóak.