Tájékoztató a Zenei Kollégium pályázatairól



TÁJÉKOZTATÓ A ZENEI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATAIRÓL

Bírálati ülés dátuma: 2015. november 19.

NÉV HELY PÁLYÁZAT LEÍRÁSA MEGÍTÉLT ÖSSZEG PÁLYÁZATI
SZÁM

KÜLFÖLDI SZEREPLÉSEKRE, KONFERENCIÁKRA
A38 KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ A38 HAJÓ RÉSZVÉTELÉRE TRANS EUROPE HALLES NEMZETKÖZI SZERVEZET MUNKÁJÁBAN ÉS 81. BÉCSI TEH TALÁLKOZÓN 200.000 Ft 3003/2681
ANTÓS DÉNES MONOR ANTÓS DÉNES (KLARINÉT) ÉS SAS DÁNIEL (ZONGORA) RÉSVÉTELÉRE A 19. KIEJSTUT BACEWICZ NEMZETKÖZI KAMARAVERSENYEN LENGYELORSZÁGBAN 150.000 Ft 3003/2697
BALOGH ROLAND BUDAPEST FINUCCI BROS QUARTET NÉMETORSZÁGI TURNÉJA ÉS TANULMÁNYÚTJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3003/2668
BOLBA ÉVA SZENTENDRE GYEREK A VILÁG! – BOLBA ÉVA ÉS A JAZZTERLÁNC ZENEKAR ELSŐ KONCERTTURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A SZLOVÁKIÁBAN ÉLŐ MAGYAR GYERMEKEK SZÁMÁRA 200.000 Ft 3003/2658
BOLBA ÉVA SZENTENDRE A BOLBA ÉVA ÉS A JAZZTERLÁN ZENEKAR HANGVARÁZS CÍMŰ MŰSORÁNAK BEMUTATÁSRA LONDONBAN 300.000 Ft 3003/2689
BÖGÖS DÁNIEL ANDORNAKTÁLYA RÉSZVÉTELRE AZ V. BRÜSSZELI NEMZETKÖZI GITÁR FESZTIVÁLON ÉS VERSENYEN 200.000 Ft 3003/2657
BUDAPESTI ZSIDÓ HITKÖZSÉG BUDAPEST MAGYAR ZSIDÓ KÁNTOROK RÉSZVÉTELÉRE AZ EURÓPAI ZSIDÓ KÁNTORSZÖVETSÉG KONFERENCIÁJÁN PRÁGÁBAN 300.000 Ft 3003/2683
CZUTOR ZOLTÁN LEVENTE BUDAPEST RÉSZVÉTELRE AZ EUROSONIC NOORDERSLAG FESZTIVÁLON 300.000 Ft 3003/2714
DEBRECENI LYRA SZIMFONIKUS ZENEKAR DEBRECEN KÉLER BÉLA KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA BÁRTFÁN 150.000 Ft 3003/2669
EGYSÉG MÉDIA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG TALIÁNDÖRÖGD AZ OCHO MACHO ZENEKAR RÉSZVÉTELÉRE AZ EUROSONIC FESZTIVÁLON 1.000.000 Ft 3003/2659
EURÓPAI KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY, BUDAPEST BUDAPEST KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA MAGYAR SZERZŐK KAMARAMŰVEIBŐL AZ ISZTAMBULI OPUS AMADEUS FESTIVÁL SZERVEZÉSÉBEN 200.000 Ft 3003/2694
FAMILY SINGERS ÉNEKEGYÜTTES KULTURÁLIS EGYESÜLET EGER A FAMILY SINGERS ÉNEKEGYÜTTES RÉSZVÉTELÉRE A PER MUSICAM AD ASTRA NEMZETKÖZI KÓRUSVERSENYEN 200.000 Ft 3003/2692
FEKETE GYULA BUDAPEST RÉSZVÉTELRE A MÜNCHENI BIENNALÉN 300.000 Ft 3003/2678
FERENCVÁROSI ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A FERENCVÁROSI ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA FÚVÓS ZENEKARÁNAK SVÁJCI VENDÉGSZEREPLÉSÉRE 300.000 Ft 3003/2699
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST FONÓ TOP LABEL 2015 WORLD MUSIC SELECTION PARTNERTALÁLKOZÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA A RÉGIÓBAN 400.000 Ft 3003/2695
FÜRI ANNA BUDAPEST SVÉDORSZÁGI TANULMÁNYÚT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3003/2725
FÜZESSÉRYNÉ DUDÁS ESZTER BUDAPEST CRESCENDO MŰVÉSZETI ÉS PEDAGÓGIAI KONFERENCIÁKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE ÉSZAK-EURÓPÁBAN 250.000 Ft 3003/2680
GAYER MÁTYÁS NAGYKANIZSA A GAYER MÁTYÁS TRIÓ KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A STUTTGARTI ÉS PRÁGAI MAGYAR INTÉZETBEN 370.000 Ft 3003/2664
GAYER MÁTYÁS NAGYKANIZSA A GAYER MÁTYÁS TRIÓ ERDÉLYI TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3003/2675
GÁL JÓZSEF KENGYEL A LE JARDIN DES ARTS EGYÜTTES RÉSZVÉTELÉRE A CENTRE DE MUSIQUE BAROQUE DE VERSAILLES ZENEI FÓRUMON 200.000 Ft 3003/2690
GOLD RECORD MUSIC RENDEZVÉNYSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST RÉSZVÉTELRE A WINTER MUSIC CONFERENCE-EN 500.000 Ft 3003/2698
GRAMY-H REKLÁMÜGYNÖKSÉG KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A DJABE ZENEKAR RÉSZVÉTELÉRE A SZLOVÉNIAI SLOVENJ GRADEC FESZTIVÁLON, ÉS A ROCHESTER INTERNATIONAL JAZZ FESZTIVÁLON AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN 400.000 Ft 3003/2679
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A KALÁKA EGYÜTTES KARÁCSONYI HANGVERSENYSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA DÉL-ERDÉLYBEN 195.000 Ft 3003/2666
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A KALÁKA EGYÜTTES VENDÉGSZEREPLÉSÉRE AMERIKÁBAN 800.000 Ft 3003/2667
GYÁRFÁS ISTVÁN BUDAPEST GYÁRFÁS ISTVÁN ÉS DESEŐ CSABA NÉMETORSZÁGI FELLÉPÉSEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3003/2670
HARMÓNIA MŰHELY ALAPÍTVÁNY BUDAPEST MAGYAR DZSESSZMŰVÉSZEK FELLÉPTETÉSÉRE A LONDONI 606 CLUBBAN. 600.000 Ft 3003/2677
HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI SZIMFONIKUS ZENEKAR VENDÉGSZEREPLÉSÉRE MAROSVÁSÁRHELYEN 300.000 Ft 3003/2673
HORVÁTH JÁNOS GYÖRGY BUDAPEST A MOJO WORKINGS ZENEKAR SZEREPLÉSÉRE AZ EUROPEAN BLUES CHALLENGE VERSENYEN 200.000 Ft 3003/2674
KALMÁR GERGELY JÓZSEF DERECSKE RÉSZVÉTELRE AZ 51. MARKNEUKIRCHENI NEMZETKÖZI HANGSZERES VERSENYEN 200.000 Ft 3003/2676
KECSKÉS D. BALÁZS BUDAPEST LONDONI TANULMÁNYÚTON VALÓ RÉSZVÉTELRE 60.000 Ft 3003/2655
KODÁLY ZOLTÁN KÓRUSISKOLAI ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A KODÁLY ZOLTÁN MAGYAR KÓRUSISKOLA VEGYESKARÁNAK SALZBURGI VENDÉGSZEREPLÉSÉRE 400.000 Ft 3003/2724
KRASZNÁNÉ GÁL MÁRTA GABRIELLA BUDAPEST A MARQUISE EGYÜTTES RÉSZVÉTELÉRE AZ ANGLIAI HINTON ST GEORGE FESZTIVÁLON 250.000 Ft 3003/2685
LISZT FERENC KAMARAZENEKAR ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR KÜLFÖLDI VENDÉGSZEREPLÉSEIRE 250.000 Ft 3003/2671
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST A ZENEAKADÉMIA RÉSZVÉTELÉRE A CLASSICAL NEXT ÉS AZ ISPA KONFERENCIÁKON 700.000 Ft 3003/2660
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST A HÁRFA TANSZAK LONDONI TANULMÁNYÚTJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3003/2662
MAGYAR JAZZ MŰVÉSZETI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A THUNDER DUÓ BEMUTATÓ KONCERTJEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA LOS ANGELESI NAMM SHOW-N 400.000 Ft 3003/2686
MAGYAR ZENEI TANÁCS BUDAPEST A MAGYAR ZENEI TANÁCS RÉSZVÉTELÉRE AZ EURÓPAI ZENEI TANÁCS MUNKÁJÁBAN, KONFERENCIÁIN 600.000 Ft 3003/2656
MAGYAR ZENEISKOLÁK ÉS MŰVÉSZETI ISKOLÁK SZÖVETSÉGE BUDAPEST RÉSZVÉTELRE AZ EURÓPAI ZENEISKOLÁK SZÖVETSÉGE 41. KÖZGYŰLÉSÉN ÉS KONFERENCIÁJÁN * 300.000 Ft 3003/2722
MAGYAR ZENEMŰKIADÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A MAGYAR ZENEMŰKIADÓ RÉSZVÉTELÉRE A MIDEM NEMZETKÖZI VÁSÁRON 500.000 Ft 3003/2684
MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE BUDAPEST A MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE DELEGÁTUSÁNAK RÉSZVÉTELÉRE A FEDERATION INTERNATIONAL MUSICIANS VILÁGSZERVEZET KONGRESSZUSÁN * 800.000 Ft 3003/2687
MAGYAR ZENESZERZŐK EGYESÜLETE BUDAPEST A MAGYAR ZENESZERZŐK EGYESÜLETE ELNÖKÉNEK RÉSZVÉTELÉRE AZ ECSA FEBRUÁRI ÉVES KÖZGYŰLÉSÉN 250.000 Ft 3003/2716
MECZNER VERA ESZTER BUDAPEST RÉSZVÉTELRE A THE INTERNATIONAL ARTIST MANAGERS ASSOCIATION (IAMA) 26TH INTERNATIONAL CONFERENCEN 150.000 Ft 3003/2717
OBBÁGY MÁRTA NYÍREGYHÁZA SZÉLESEBB SKÁLÁN MOZOGNI… TANULMÁNYÚT MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ USA-BELI BARD COLLEGE CONSERVATORY OF MUSICBE 100.000 Ft 3003/2663
OLÁH KRISZTIÁN BUDAPEST JAZZ KONCERTEKRE A STUTTGARTI KULTURÁLIS INTÉZETBEN ÉS A PRÁGAI MAGYAR INTÉZETBEN 370.000 Ft 3003/2665
PANNON FILHARMONIKUSOK-PÉCS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS A PANNON FILHARMONIKUSOK DÉLI NYITÁSÁRA: KONCERTEKRE ESZÉKEN 500.000 Ft 3003/2706
PREMECZ MÁTYÁS BUDAPEST A KÉK NYÚL ZENEKAR LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3003/2734
STACHÓ LÁSZLÓ PÁL SZEGED ELŐADÓI RÉSZVÉTELRE A 13TH CONGRESS OF MUSICAL SIGNIFICATION KONGRESSZUSON 250.000 Ft 3003/2711
SZÁRNYAS SZÓ ALAPÍTVÁNY KAPOSVÁR A KAPOSVÁRI VIKÁR BÉLA VEGYESKAR RÉSZVÉTELÉRE A 7.CRACOVIA CANTANS NEMZETKÖZI KÓRUSFESZTIVÁLON 300.000 Ft 3003/2707
SZÉPTAN MŰVÉSZETOKTATÓ, KULTÚRÁT TEREMTŐ ÉS TÁMOGATÓ MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY SÁTORALJAÚJHELY HANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA DOPPLER FERENC ÉS BARTÓK BÉLA EMLÉKE KÁRPÁTALJÁN 200.000 Ft 3003/2715
SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOLNOK ADVENTI KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA ZÁGRÁBBAN 500.000 Ft 3003/2732
TÁLAS ÁRON MEZŐKÖVESD A TÁLAS ÁRON TRIÓ KONCERTJEIRE A STUTTGARTI ÉS A PRÁGAI MAGYAR INTÉZETBEN 300.000 Ft 3003/2700
TÁLAS ÁRON MEZŐKÖVESD A TÁLAS ÁRON TRIÓ ERDÉLYI TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3003/2702
TIM PRODUKCIÓ SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG LOVASBERÉNY BÁGYI BALÁZS NEW QUARTET ÉS LUBOS SOUKUP VENDÉGSZEREPLÉSÉRE CSEHORSZÁGBAN 300.000 Ft 3003/2704
TIM PRODUKCIÓ SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG LOVASBERÉNY A BÁGYI BALÁZS NEW QUARTET VENDÉGSZEREPLÉSÉRE NÉMETORSZÁGBAN ÉS CSEHORSZÁGBAN 300.000 Ft 3003/2705
ZENÉLŐ GYEREKEK ALAPÍTVÁNY BUDAPEST KIEMELKEDŐ TEHETSÉGŰ ZENEISKOLAI NÖVENDÉKEK NEMZETKÖZI KURZUSON VALÓ RÉSZVÉTELÉRE 350.000 Ft 3003/2708

ZENEI ISMERETTERJESZTÉSRE, FOGLALKOZÁSOKRA
AGORA SPORT ÉS SZABADIDŐ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG TATABÁNYA RÁHANGOLÓ MŰVÉSZETI TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA 150.000 Ft 3004/1158
BÉKÉS MEGYEI KÖNYVTÁR BÉKÉSCSABA AZ OPERAMESÉK CÍMŰ INTERAKTÍV ELŐADÁSSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3004/1135
BÉKÉS MEGYEI KÖNYVTÁR BÉKÉSCSABA KI NYER MA A KÖNYVTÁRBAN? CÍMŰ ZENEI MŰVELTSÉGI VETÉLKEDŐ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3004/1136
BÉKÉS VÁROSI KECSKEMÉTI GÁBOR KULTURÁLIS, SPORT ÉS TURISZTIKAI KÖZPONT BÉKÉS BÉKÉSI INTERAKTÍV ZENEI TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3004/1104
BIBUCZI HANGFELVÉTEL KIADÓ, RENDEZVÉNYSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSAS GYULA ISMERETTERJESZTŐ JAZZ KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A GYULAI ROYAL DIXIELAND BAND KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 200.000 Ft 3004/1105
BONBON MATINÉ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST ISMERETTERJESZTŐ KLASSZIKUS- ÉS KÖNNYŰZENEI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA KISISKOLÁSOK SZÁMÁRA 200.000 Ft 3004/1107
BORDÁS JÓZSEF SÁNDOR MISKOLC HÁZHOZ MEGY A ZENEDE CÍMŰ ORSZÁGJÁRÓ ELŐADÁS, KISTÉRSÉG ÉS FALVAK ISMERETTERJESZTŐ SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 3004/1086
BUDAPESTI ZSIDÓ HITKÖZSÉG BUDAPEST ZSIDÓ ZENEI TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA KISKUNHALASON 300.000 Ft 3004/1179
CONCERTO AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST ZSIBONGÓ KONCERT CÍMŰ ISMERETTERJESZTŐ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1137
CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ BUDAPEST JAZZMANIA BIG BAND CÍMMEL ISMERETTERJESZTŐ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A JAZZ ÉS A BIG BAND VILÁGÁBAN 200.000 Ft 3004/1178
CSOKONAI SZÍNHÁZ DEBRECEN A DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ KOMOLYZENEI NEVELÉSI PROGRAMJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3004/1156
CSORBA ANDREA BUDAPEST HATÁRON TÚLI MAGYAR DIÁKOK RÉSZVÉTELÉRE A XVIII. VONÓS ÉS ZONGORA MESTERKURZUSON 500.000 Ft 3004/1180
DALLOS MÁRTA PUSZTAZÁMOR A MAGYAR NÉPZENE HELYE A 21. SZÁZADI IFJÚSÁG KULTÚRÁJÁBAN CÍMŰ TEMATIKUS KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 9-16 ÉVES DIÁKOKNAK 300.000 Ft 3004/1111
DEBRECENI LYRA SZIMFONIKUS ZENEKAR DEBRECEN INTERAKTÍV ZENEI ISMERETTERJESZTŐ HANGVERSENYEK ÉS KURZUS MEGVALÓSÍTÁSÁRA HÁTRÁNYOS HELYZETŰ FIATALOK SZÁMÁRA 150.000 Ft 3004/1108
DOMOKOSNÉ MEZEI KATALIN DEBRECEN INTERAKTÍV UTAZÁS A MŰVÉSZI ZENE VILÁGÁBAN CÍMŰ ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3004/1092
FUGATO ALAPÍTVÁNY BUDAPEST HA EZT BACH HALLANÁ… CÍMMEL INTERAKTÍV, ISMERETTERJESZTŐ KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KOMOLYZENE ÉS KÖNNYŰZENE HATÁRÁN, KÖZÉPISKOLÁSOK RÉSZÉRE 400.000 Ft 3004/1173
FÜLEI BALÁZS BUDAPEST TÖRTÉNETEK ZONGORÁRA CÍMMEL INTERAKTÍV KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK 600.000 Ft 3004/1143
GARAMI GÁBOR BUDAPEST ÉNEKÓRA MEGVALÓSÍTÁSÁRA GARAMI GÁBOR VEZETÉSÉVEL 300.000 Ft 3004/1096
GIOVANI ARTISTI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZEGED ISMERETTERJESZTŐ KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA SZEGEDI ÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 400.000 Ft 3004/1119
GÖDÖLLŐI SZIMFONIKUS ZENEKAR ALAPÍTVÁNY GÖDÖLLŐ MMM INTERAKTÍV HANGSZERBEMUTATÓK ÉS HANGVERSENY-ELŐKÉSZÍTŐ KONCERTPEDAGÓGIA FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3004/1115
GULYÁS ANNA BUDAPEST MUZSIKÁLÓ VILÁG TEMATIKUS KONCERTSOROZAT ÉS INTERAKTÍV ZENEI FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA KÖZÉPISKOLÁSOK RÉSZÉRE 250.000 Ft 3004/1159
HELLER ÖDÖN MŰVELŐDÉSI HÁZ SZEGED TISZA-TÁPÉ-TEMPÓ CÍMŰ ZENEI VETÉLKEDŐ MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK 100.000 Ft 3004/1093
HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KECSKEMÉT BON-BON MATINÉ ISMERETTERJESZTŐ TEMATIKUS HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3004/1116
INNOVATIVE ARTIST MANAGEMENT SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST KONZI TOUR CÍMMEL CSÉRY ZOLTÁN ÉS PÁKAI PETRA ISMERETTERJESZTŐ INTERAKTÍV WORKSHOPJAI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3004/1148
INSTRUMENT REKLÁM SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST GITÁRMÁNIA ÉS ZENEI TOVÁBBKÉPZŐ TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3004/1122
KECSKEMÉTI JAZZ ALAPÍTVÁNY HETÉNYEGYHÁZA RAGTIME-TÓL A ROCK AND ROLLIG JAZZTÖRTÉNETI KALANDOZÁSOK A BOHÉM RAGTIME JAZZ BANDDEL ÉS JAZZTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ MEGVALÓSÍTÁSÁRA A JAZZFŐVÁROS FESZTIVÁLON 500.000 Ft 3004/1151
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST TÁNCOK A ZENÉBEN, KÜLÖNBÖZŐ ZENEI FORMÁCIÓKBAN CÍMŰ INTERAKTÍV IFJÚSÁGI HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA CSEPREGEN 200.000 Ft 3004/1129
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST IMPESSZIÓK IMPROVIZÁCIÓS MŰHELY-FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3004/1140
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST ISMERETTERJESZTŐ KONCERTSOROZAT MEGRENDEZÉSEIRE A BUDAPEST XIII.KERÜLETI FISCHER ANNIE ZENEISKOLÁBAN 300.000 Ft 3004/1165
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST ZENEVARÁZS CÍMMEL A BAKFARK BÁLINT ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TEMATIKUS HANGVERSENYEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1169
KOVÁCS ANTAL BUDAPEST ROMA ZENEI- ÉS KULTURÁLIS WORKSHOPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSŐ TAGOZATOSOK SZÁMÁRA 250.000 Ft 3004/1125
LISZT FERENC KAMARAZENEKAR ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR MATINÉKONCERTJEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ ÓBUDAI TÁRSASKÖRBEN 500.000 Ft 3004/1176
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST A JAZZ JÁTSZÓTÉR, A LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA ÚJ SOROZAT ÉS DRÁMAPEDAGÓGIA ISMERETTERJESZTŐ FOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1102
LYKOMIDES VAGYONKEZELŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST ISMERETTERJESZTŐ TEMATIKUS, NÉPZENEI KONCERTSOROZATOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA MAGYARORSZÁGI ALAP- ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN 200.000 Ft 3004/1130
MAGYAR KODÁLY TÁRSASÁG BUDAPEST IV. ORSZÁGOS KODÁLY ZOLTÁN KAMARAÉNEK TALÁLKOZÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KODÁLY ZOLTÁN NEVÉT VISELŐ ISKOLÁK RÉSZÉRE 500.000 Ft 3004/1117
MÁS-MOZAIK SZOCIOKULTURÁLIS EGYESÜLET DEBRECEN ROCKSULI KÖNNYŰZENEI TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA KÉKEDEN 200.000 Ft 3004/1124
MÁV SZIMFONIKUSOK ZENEKARI ALAPÍTVÁNYA BUDAPEST ZENEDE A MÁV SZIMFONIKUSOKKAL CÍMŰ ISMERETTERJESZTŐ IFJÚSÁGI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1123
MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC ZENE ÉS IFJÚSÁG CÍMMEL ZENEI BEAVATÓK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1139
MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC HANG-ÁR TEHETSÉGGONDOZÓ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3004/1118
MIZSEI ZOLTÁN BUDAPEST A KŐSZEGI UDVARI ZENEI FESZTIVÁL ZENEI WORKSHOPJAI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3004/1153
MODERN ART ORCHESTRA MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG NAGYTARCSA A ZENEHAJÓ CÍMŰ INTERAKTÍV IFJÚSÁGI KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3004/1161
NEMZETI ZENEDE ALAPÍTVÁNY BUDAPEST BARTÓK KONZI CÍMŰ KORTÁRS ZENEI PROJEKTNAP ÉS HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KISKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3004/1126
ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR NONPROFIT KFT. BUDAPEST A ZENE … AZ KELL! CÍMMEL AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR IFJÚSÁGI KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK 500.000 Ft 3004/1162
ÓBUDAI TÁRSASKÖR BUDAPEST MOZART KLUB 2015/2016 CÍMŰ ISMERETTERJESZTŐ HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1098
PANNON FILHARMONIKUSOK-PÉCS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS FOLT – FAGOTT OBOA LELKES TALÁLKOZÓ DUPLANÁDAS ZENEI KURZUS MEGRENDEZÉSÉRE 500.000 Ft 3004/1152
PARTITÚRA ALAPÍTVÁNY BUDAPEST ZENEI TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA A SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM JUBILEUMI SZIMFONIKUS ZENEKAR FIATALJAI, ÉS A TOKAJI GIMNÁZIUM TANULÓI ZENEI NEVELÉSE CÉLJÁBÓL 300.000 Ft 3004/1144
PATRONA HUNGARIAE ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BUDAPEST MESÉS UTAZÁS A ZENE BIRODALMÁBA ISMERETTERJESZTŐ TEMATIKUS BEAVATÓ ÓRÁK ÉS ZENEI TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA A PATRONA HUNGARIAE KATOLIKUS ISKOLAKÖZPONTBAN 500.000 Ft 3004/1087
PÉCSI KULTURÁLIS KÖZPONT PÉCS A START ZENEI MŰHELY 2016 KÖNNYŰZENEI PROGRAMSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3004/1106
PÉCSI OPERÁÉRT ALAPÍTVÁNY PÉCS MESÉS MOZART CÍMMEL BEAVATÓ OPERATÖRTÉNETI ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ISKOLÁSOKNAK 400.000 Ft 3004/1168
PÉCZELY ATTILA ÉNEK-ZENEI ALAPÍTVÁNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ORSZÁGOS ZENEI TÁBOR ÉS ZENEI NAPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1185
PÉLY BARNABÁS BUDAPEST HOL VAN A FÜLETEK? INTERAKTÍV ÉNEKÓRA MEGVALÓSÍTÁSÁRA PÉLY BARNA VEZETÉSÉVEL 300.000 Ft 3004/1101
PR GARDEN SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST BUDAPEST VOICES ISMERETTERJESZTŐ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3004/1154
RÁKOSHEGYI BARTÓK ZENEHÁZ KÖZALAPÍTVÁNY BUDAPEST GYERE, VEZESS KÉKSZAKÁLLÚ, MINDENHOVÁ VEZESS ENGEM CÍMMEL MŰVELTSÉGI VERSENY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3004/1170
RÁKÓCZI TÁROGATÓ EGYESÜLET VAJA ZENETÖRTÉNETI UTAZÁS A RÁKÓCZI SZABADSÁGHARC KORÁBA CÍMŰ INTERAKTÍV, ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1095
RÉVÉSZ RICHÁRD TAKSONY ZENÉLÉS DUÓBAN CÍMMEL AZ ÉNEK ÉS A ZONGORA EGYÜTTMŰKÖDÉSE LEHETŐSÉGEINEK ÉS STÍLUSISMERET BEMUTATÁSÁRA 500.000 Ft 3004/1150
SÁRKÖZYNÉ FARKASHÁZI RÉKA BUDAPEST FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL ZENEKAR INTERAKTÍV KONCERTJE ÉS TANÓRÁJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TELEPÜLÉSEKEN 300.000 Ft 3004/1142
SNÉTBERGER ZENEI TEHETSÉG KIEMELTEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY FELSŐÖRS IFJÚSÁGI ELŐADÁS- ÉS KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA MAI MAGYAR ZENÉSZEKKEL 400.000 Ft 3004/1171
SÜTŐ MÁRTON BUDAPEST GIMME JAZZ! CÍMMEL INTERAKTÍV ISMERETTERJESZTŐ ZENEI ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3004/1163
SZENT-GYÖRGYI ALBERT AGÓRA SZEGED ZENEI TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA A SZENT-GYÖRGYI ALBERT AGÓRÁBAN 400.000 Ft 3004/1182
SZEPESI GÁBOR BENCE BUDAPEST NEMZETKÖZI SZAXOFON NYÁRI AKADÉMIA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1167
SZERENCSI RÁKÓCZI ZSIGMOND REFORMÁTUS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISK SZERENCS HANG-VERSENY CÍMMEL FIATAL TEHETSÉGEK TÁBORA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1187
SZÉPTAN MŰVÉSZETOKTATÓ, KULTÚRÁT TEREMTŐ ÉS TÁMOGATÓ MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY SÁTORALJAÚJHELY LAVOTTA JÁNOS HEGEDŰPEDAGÓGIÁJA CÍMMEL ISMERETTERJESZTŐ PROGRAMSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 150.000 Ft 3004/1109
SZILÁGYI SZABOLCS BUDAPEST BUDAPESTI FUVOLA AKADÉMIA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3004/1186
SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOLNOK A ZENETÜNDÉR MESÉI CÍMŰ ISMERETTERJESZTŐ HANGVERSENY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3004/1088
TEMESI BERTALAN BUDAPEST TEMESI BERCI MUSIC & EDUCATION ÉNEKÓRA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3004/1091
TIM PRODUKCIÓ SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG LOVASBERÉNY A IX. BODAJKI JAZZ TÁBOR MEGRENDEZÉSÉRE 500.000 Ft 3004/1133
VARGA KÁROLY JÁNOS BUDAPEST MOZART KLUB 2015 MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3004/1166
VIVALDI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA APAGY A VIVALDI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA DIÁKJAI RÉSZÉRE TEHETSÉGGONDOZÓ KURZUS MEGRENDEZÉSÉRE 400.000 Ft 3004/1184
ZALAEGERSZEGI SZIMFÓNIKUS ZENEKAR EGYESÜLET ZALAEGERSZEG A ZALAEGERSZEGI SZIMFONIKUS ZENEKAR 2015/16-OS ISMERETTERJESZTŐ IFJÚSÁGI HANGVERSENYEINEK MEGRENDEZÉSÉRE 400.000 Ft 3004/1112
ZENEKEDVELŐK EGYESÜLETE KAPOSVÁR ZENEI VETÉLKEDŐ MEGVALÓSÍTÁSÁRA BARTÓK BÉLA SZÜLETÉSÉNEK 135. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE 250.000 Ft 3004/1155
ZENÉLŐ GYEREKEK ALAPÍTVÁNY BUDAPEST TEHETSÉGGONDOZÓ NYÁRI TÁBOR MEGRENDEZÉSÉRE ZENEISKOLÁS NÖVENDÉKEK SZÁMÁRA 400.000 Ft 3004/1099
ZSOLNAY ÖRÖKSÉGKEZELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS KREATÍV ZENE ÉS MÉDIAMŰVÉSZETI MŰHELY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 250.000 Ft 3004/1127

NAGYRENDEZVÉNYEKRE
BALASSI INTÉZET BUDAPEST AZ INTONATIONE BUDAPEST MUNKACÍMŰ FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA BÉCSBEN 2.300.000 Ft 3007/149
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST FONÓ 20 PROGRAMSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 20.000.000 Ft 3007/148

FESZTIVÁLOKRA, PROGRAMOKRA
ABONYI FÚVÓSZENEKARI EGYESÜLET ABONY AZ EWALD RÉZFÚVÓS EGYÜTTES ÉS AZ ABONYI FÚVÓSZENEKARI EGYESÜLET WORKSHOP-JA ÉS KOMOLYZENEI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3008/2035
ABONYI FÚVÓSZENEKARI EGYESÜLET ABONY ABONYI NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI – ÉS MAZSORETT TALÁLKOZÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3008/1988
BALASSI INTÉZET BUDAPEST BARTÓK-NAPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ISZTAMBULBAN 1.000.000 Ft 3008/2030
BALATONFÜRED KULTURÁLIS KÖZGYŰJTEMÉNY FENNTARTÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BALATONFÜRED BALATONFÜRED VÁROS KONCERT FÚVÓSZENEKARA FELLÉPÉSEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3008/2013
BÉKÉS VÁROSI KECSKEMÉTI GÁBOR KULTURÁLIS, SPORT ÉS TURISZTIKAI KÖZPONT BÉKÉS IV. FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA BÉKÉSEN 300.000 Ft 3008/1991
FÚVÓS HANGSZERÉSZ CÉH EGYESÜLET BUDAPEST FÚVÓS KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK 500.000 Ft 3008/2002
GÖMÖRI BALÁZS ÁRPÁD KISTELEK A CSENGELEI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR SZERBIÁBAN MEGRENDEZETT NEMZETKÖZI VERSENYEN VALÓ RÉSZVÉTELÉRE 300.000 Ft 3008/2006
KÁROLY ANDREA JÚLIA SZENTGOTTHÁRD SZENTGOTTHÁRD VÁROS FÚVÓSZENEKARA ALAPÍTÁSA 110. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3008/2014
KEMENESALJAI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR CELLDÖMÖLK KRÁTERHANGVERSENY CÍMMEL FÚVÓSZENEKAROK TALÁLKOZÓJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A SÁG HEGYEN 600.000 Ft 3008/2024
KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KISKUN MÚZEUMA KISKUNFÉLEGYHÁZA A DUNA-TISZA KÖZI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ ÉS VERSENY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3008/2004
KISKUNHALASI VÁROSI FÚVÓSZENEKAR EGYESÜLET KISKUNHALAS ZENÉT A KÖZÖNSÉGNEK CÍMMEL KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3008/2015
KISPESTI MUNKÁSOTTHON MŰVELŐDÉSI HÁZ BUDAPEST II. DÉL-PESTI FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3008/1999
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST A SZOMBATHELYI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR HANGVERSENYE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3008/2003
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST A RÓZSAVÖLGYI MÁRK ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 30. ZENE HATÁROK NÉLKÜL ELNEVEZÉSŰ NEMZETKÖZI MUZSIKUSTÁBORÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 4.000.000 Ft 3008/2032
KŐSZEG FÚVÓSZENEKARÁÉRT ALAPÍTVÁNY KŐSZEG EZREN FÚJJÁK EZERREL CÍMMEL NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA KŐSZEG VÁROS KONCERT FÚVÓSZENEKARÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL 500.000 Ft 3008/2027
PÁPAI FÚVÓSOK EGYESÜLETE PÁPA CSINÁLJUK A FESZTIVÁLT! CÍMMEL NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA PÁPA VÁROS FÚVÓSZENEKARÁNAK 70 ÉVES JUBILEUMA ALKALMÁBÓL 600.000 Ft 3008/2020
PÉCSI KULTURÁLIS KÖZPONT PÉCS URÁNVÁROSI TÉRZENÉK CÍMMEL FÚVÓS KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3008/1990
SZEGEDI FÚVÓSZENEKARI EGYESÜLET SZEGED NYÁRI FÚVÓSDÉLUTÁNOK ÉS FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA DÉL-ALFÖLDI ÉS MÁS HAZAI FÚVÓSZENEKAROK RÉSZVÉTELÉVEL 500.000 Ft 3008/2009
SZEGEDI FÚVÓSZENEKARI EGYESÜLET SZEGED RÉSZVÉTELRE A KMOCHS KOLIN NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁLON A CSEHORSZÁGI KOLINBAN 300.000 Ft 3008/2034
SZÉKESFEHÉRVÁRI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR EGYESÜLET SZÉKESFEHÉRVÁR SZÉKESFEHÉRVÁRI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR RENDEZVÉNYEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3008/1992
TATABÁNYA VÁROSI FÚVÓSZENEKAR ALAPÍTVÁNY TATABÁNYA TATABÁNYA VÁROS FÚVÓSZENEKARA NAGY KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3008/2005
TETT-HELY IFJÚSÁGI EGYESÜLET PÉCS A PÉCS-SZABOLCSI FÚVÓSZENEKAR RÉSZVÉTELÉRE AZ ERDÉLYI XXV. NEMZETKÖZI FÚVÓSTALÁLKOZÓN ÉS A XI. NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3008/2007
VÁCI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKARÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY VÁC FIATALOK A FIATALOKÉRT – ZENE HATÁROK NÉLKÜL CÍMMEL A VÁCI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR ERDÉLYI KONCERTKÖRÚTJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3008/2023
VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZA ÉS KÖNYVTÁRA BÉKÉSCSABA KÖRÖSPARTI VASUTAS KONCERT FÚVÓSZENEKAR RÉSZVÉTELÉRE A LUXEMBURGI DIFFWINDS VERSENYEN 500.000 Ft 3008/1987
ZALASZENTGRÓTI FÚVÓSZENEKARI EGYESÜLET ZALASZENTGRÓT ZALASZENTGRÓTI FÚVÓSZENEKAR TANÍTÓ ÉS ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3008/2000
ZSIDEINÉ SZŐKE ERIKA LEÁNYFALU A POMÁZI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR RÉSZVÉTELÉRE A CSÍKSZENTSIMONI (ERDÉLY) FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁLON 400.000 Ft 3008/1997
ZSOLNAY ÖRÖKSÉGKEZELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS PTE-ZSOLNAY FÚVÓS BIENNÁLÉ 2016 EGYETEMI FÚVÓSZENEKAROK NEMZETKÖZI FESZTIVÁLJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3008/2011

ZENEMŰVÉSZETI KIADVÁNYOKRA
AKKORD ZENEI KIADÓ KFT. BUDAPEST MADARÁSZ IVÁN: AMIT OPHELIA NEM MONDOTT EL HAMLETNEK CÍMŰ SZÓLÓ FUVOLÁRA ÍRT MŰVÉNEK KOTTAKIADÁSÁRA 200.000 Ft 3012/68
AKKORD ZENEI KIADÓ KFT. BUDAPEST SUGÁR MIKLÓS GREG -MÁSODVIRÁGZÁS CÍMŰ SZÓLÓ FUVOLA MŰVEINEK KOTTAKIADÁSÁRA 200.000 Ft 3012/69
BALASSI INTÉZET BUDAPEST ÉSZT NYELVŰ E-KÖNYV ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE LISZT FERENC ÉLETÉRŐL ÉS SZEMÉLYISÉGÉRŐL 500.000 Ft 3012/86
BUDAPESTI VÁNDOR KÓRUS BARÁTAI EGYESÜLETE BUDAPEST KORTÁRS ZENESZERZŐK KÓRUSMŰVEI MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3012/76
DÉKÁNY MŰVÉSZETI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST DÉKÁNY ENDRE – AZ EMBERI HANG CSODÁJA: AZ IGAZI BEL CANTO CÍMŰ KIADVÁNY MEGJELENTETÉSÉRE 900.000 Ft 3012/79
KONCERT 1234 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST DUBROVAY LÁSZLÓ I. VONÓSNÉGYES KOTTAKIADVÁNY MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3012/64
KONCERT 1234 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST OLSVAY ENDRE: TARSOLY CÍMŰ VONÓSZENEKARI PARTITÚRA MEGJELENTETÉSÉRE 250.000 Ft 3012/70
KONCERT 1234 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SLÁGERMIX 12. CÍMMEL KÖNNYŰZENEI KOTTAGYŰJTEMÉNY 2014-2016 KÖZÖTT PUBLIKÁLT DALOK KOTTAKIADVÁNYBAN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3012/84
L’ HARMATTAN KÖNYVKIADÓ ÉS TERJESZTŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST LANCZKOR-KOCSIS KRISZTINA: J. S. BACH A-MOLL PARTITA SZÓLÓFUVOLÁRA (BWV 1013) CÍMŰ MONOGRÁFIÁJÁNAK KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3012/78
L’ HARMATTAN KÖNYVKIADÓ ÉS TERJESZTŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST RUDASNÉ BAJCSAY MÁRTA FOLYOSÓRÓL FOLYOSÓRA, A VARIÁNSOK ÚTVESZTŐI KÖZÖTT. EGY DALLAMTÍPUS FEHÉR LÁSZLÓ-BALLADÁI MUNKACÍMŰ KÖTETÉNEK KIADÁSÁRA 200.000 Ft 3012/83
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST LITURGIKUS KÓRUSMŰVEK AZ EGYHÁZI ÉVRE – SZEPARÁTUM FÜZET MEGJELENTETÉSÉRE 350.000 Ft 3012/63
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST A REFORMÁCIÓ EGYHÁZI MŰZENÉJE A XVI-XVII. SZÁZADBAN – KOTTAFÜZETEK 1 – 2. KIADÁSÁRA 600.000 Ft 3012/65
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST PAPP KÁROLYNÉ: ALAPFOKÚ SZOLFÉZS-MÓDSZERTAN ANGOL NYELVEN (SOLFEGE IN THE CLASSROOM) CÍMŰ KIADVÁNY MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3012/82
M & M MUSIC KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST MALEK MIKLÓS: TROMBITAVERSENY CÍMŰ MŰVE PARTITÚRÁJÁNAK ÉS SZÓLAMANYAGÁNAK DIGITALIZÁLÁSÁRA 300.000 Ft 3012/72
MAGYAR ZENEISKOLÁK ÉS MŰVÉSZETI ISKOLÁK SZÖVETSÉGE BUDAPEST A MAGYAR HANGSZERES ZENEPEDAGÓGIA ÚJ ÚTJAI – JÓ GYAKORLATOK A MEGÚJULÓ ZENEPEDAGÓGUS ÉLETPÁLYÁN KOTTA ÉS LEÍRÁSGYŰJTEMÉNY KIADÁSÁRA A ZENEI TEHETSÉGGONDOZÁSHOZ * 800.000 Ft 3012/85
POLIGON 1.0 SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKDELEMI BETÉTI TÁRSASÁG GÖD MELIS LÁSZLÓ BLACK AND WHITE ZONGORASZVITJE NYOMTATOTT KOTTÁBAN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3012/75
RETKES ATTILA KULTURÁLIS ÉRTÉKTEREMTŐ SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST LINDNER ANDRÁS: MŰVÉSZPORTRÉK – VALLOMÁSOK SZIRÁNYI GÁBOR-SZIRÁNYI JÁNOS: ZONGORABILLENTYŰK II. RÉSZ CÍMŰ KÖNYVEK MEGJELENTETÉSÉRE 700.000 Ft 3012/66
RONDINO MUSIC ZENEMŰVÉSZETI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DUNAHARASZTI A BHKZ EDITION KÉT ÚJ KÖTETÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3012/77
TRIO-ART MUSIC KIADÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST TÓTH ARMAND PORTUGÁL SZONETTEK CÍMŰ DALCIKLUSÁNAK NYOMTATÁSBAN VALÓ MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3012/67
UNIVERSAL MUSIC PUBLISHING EDITIO MUSICA BUDAPEST ZENEMŰKIADÓ KFT. BUDAPEST LISZT FERENC ÖSSZES ZENEMŰVÉNEK ÚJ KIADÁSÁRA 8. PÓTKÖTETÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE * 1.500.000 Ft 3012/62
UNIVERSAL MUSIC PUBLISHING EDITIO MUSICA BUDAPEST ZENEMŰKIADÓ KFT. BUDAPEST WILHEIM ANDRÁS KURTÁG GYÖRGY ZENÉJÉRŐL SZÓLÓ MONOGRÁFIÁJÁNAK KÖZREADÁSÁRA * 1.500.000 Ft 3012/71

NEMZETKÖZI TAGDÍJAKRA
FÚVÓSZENEKAROK ÉS EGYÜTTESEK MAGYARORSZÁGI ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPAI SZÖVETSÉGE – WASBE TAGSZERVEZET MAKÓ WORLD ASSOCIATION FOR SYMPHONIC BANDS AND ENSEMBLES – WASBE ÉVES TAGDÍJÁRA 350.000 Ft 3014/18
MAGYAR SZIMFONIKUS ZENEKAROK SZÖVETSÉGE BUDAPEST TAGDÍJ FIZETÉSÉRE NEMZETKÖZI SZERVEZET FELÉ (PERFORMING ARTS EMPLOYERS ASSOCIATIONS LEAGUE EUROPE) * 250.000 Ft 3014/14
MAGYAR ZENEI TANÁCS BUDAPEST A MAGYAR ZENEI TANÁCS NEMZETKÖZI TAGDÍJAIRA (IMC, ISME) * 350.000 Ft 3014/13
MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE BUDAPEST ZENÉSZEKET (ELŐADÓMŰVÉSZEKET) KÉPVISELŐ NEMZETKÖZI SZERVEZETBEN FIZETENDŐ TAGDÍJRA * 4.000.000 Ft 3014/19
SZEGEDI FÚVÓSZENEKARI EGYESÜLET SZEGED WASBE NEMZETKÖZI ELŐADÓ-MŰVÉSZETI SZERVEZETEKBEN FIZETENDŐ TAGDÍJRA 30.000 Ft 3014/15

VENDÉGSZEREPLÉSEKRE
ARBORÉTUM PRESSZÓ KORLÁTOLT FELELŐSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ OLÁH GIPSY BEATS ZENEKAR KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA A FONÓ BUDAI ZENEHÁZBAN 600.000 Ft 3018/1408
GIOVANI ARTISTI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZEGED NAGY ALBERT ÉS NÉPI ZENEKARA ELŐADÁSAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA SZEGEDEN ÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN 750.000 Ft 3018/1410
RAJKÓ MŰVÉSZEGYÜTTES SZOLGÁLTATÓ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. BUDAPEST VALSES DE VIENNE CÍMŰ ELŐADÁSSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3018/1409
TELE VAN KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST A SEBŐ EGYÜTTES FELLÉPÉSÉRE A RÓMAI MAGYAR AKADÉMIÁN 1.000.000 Ft 3018/1411
VERBUNK VESZPRÉM NÉPI KONCERTZENEKAR VESZPRÉM II. REFORMKORI KONCERT VESZPRÉM VÁRMEGYÉBŐL ISMERETTERJESZTŐ ZENEI ELŐADÁS MEGRENDEZÉSÉRE 1.000.000 Ft 3018/1407

KÜLFÖLDI MŰVÉSZEK FOGADÁSÁRA
A38 KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SÓLEY KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ A38 HAJÓN 700.000 Ft 3024/725
AKUSZTIKUS GITÁRZENE KÖZHASZNÚ EGYESÜLET VÁC A VILÁG KÜLÖNLEGES AKUSZTIKUS GITÁROSAINAK BEMUTATÁSÁRA 400.000 Ft 3024/712
ALAPÍTVÁNY A MŰVÉSZETI NEVELÉSÉRT MAKÓ VACLAV BLAHUNEK EZREDES KARMESTER MEGHÍVÁSÁRA ÉS KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 350.000 Ft 3024/729
BANAI SZILÁRD CEGLÉD SILHOUETTE FEATHURING VINX KONCERTTURNÉ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3024/711
BJO MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST JOAN FAULKNER (USA) ÉS A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA KÖZÖS KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3024/734
BUDAPESTI ZSIDÓ HITKÖZSÉG BUDAPEST AZ EUROPEAN SYNAGOGAL CHOIR FELLÉPÉSÉRE HÁROM MAGYARORSZÁGI HELYSZÍNEN 500.000 Ft 3024/757
CONCERTO AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST NIKOLAI ZNAIDER ÉS A CONCERTO BUDAPEST KARÁCSONYI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3024/731
ESZTERHÁZA KULTURÁLIS, KUTATÓ- ÉS FESZTIVÁLKÖZPONT FERTŐD TAVASZI FESZTIVÁL ÉS HAYDN-NAPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.300.000 Ft 3024/749
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST KÜLFÖLDI MŰVÉSZEK KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A FONÓBAN 300.000 Ft 3024/739
GET CLOSER BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST AZ ÖTSZÖRÖS GRAMMY-DÍJAS VICTOR WOOTEN BUDAPESTI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3024/742
GET CLOSER BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST BILLY COBHAM BUDAPESTI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3024/743
GET CLOSER BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST STACEY KENT BUDAPESTI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3024/751
GET CLOSER BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST RICHARD BONA KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3024/752
GET CLOSER BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST SBB KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA BUDAPESTEN 500.000 Ft 3024/760
GORBUNOVA NATALIA BORISZOVNA SZEGED ALEKSANDER BOLDACHEV SZÓLÓ KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA A SZEGEDI TAVASZI HÁRFA NAPOKON 200.000 Ft 3024/722
GRANDE ÉCOLE ALMA MATER ÉNEKKAR EGYESÜLET BUDAPEST GRETE PEDERSEN ÉS AZ ÚJ LISZT FERENC KAMARAKÓRUS KÖZÖS KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3024/705
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A TRIO SUFI MEGHÍVÁSÁRA A 37. KALÁKA FESZTIVÁLRA 200.000 Ft 3024/735
HARMÓNIA MŰHELY ALAPÍTVÁNY BUDAPEST KÜLFÖLDI JAZZ-ZENÉSZEK FELLÉPÉSÉRE A HARMÓNIA MŰHELY ALAPÍTVÁNY SZERVEZÉSÉBEN A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN 700.000 Ft 3024/718
HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KECSKEMÉT A STRAVIARTE PHORA KVARTETT MEGHÍVÁSÁRA KECSKEMÉTRE 200.000 Ft 3024/714
HORVÁTH JÁNOS GYÖRGY BUDAPEST TIM LOTHAR MEGHÍVÁSÁRA A MOJO WORKINGSSZEL KÖZÖS TAVASZI TURNÉRA 200.000 Ft 3024/717
ILLÉS SZABOLCS LEVENTE BUDAPEST A FRANCIA HEGEDŰSZONÁTA SZÜLETÉSE BAROKK KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA ONDREJ MACEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 200.000 Ft 3024/716
KÁKICS KULTURÁLIS EGYESÜLET ZÁMOLY MARIO GODOY AGUIRRE ECUADORI NÉPZENEKUTATÓ ELŐADÁS-SOROZATÁRA SAJÁT GYŰJTÉSEIBŐL, JUHÁSZ ZOLTÁN MAGYAR DALLAMPÁRHUZAMAIVAL 150.000 Ft 3024/724
KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉGEK EGYESÜLETE BUDAPEST HORVÁTH BÉLA HEGEDŰMŰVÉSZ GÁLAKONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3024/746
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KODÁLY ZOLTÁN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA NEMZETKÖZI ZONGORA FESZTIVÁLJÁRA KÜLFÖLDI ZSŰRITAG MEGHÍVÁSÁRA 300.000 Ft 3024/713
KOBUCI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. BUDAPEST VILÁGSZTÁROK A KOBUCI KERTBEN CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 3024/758
KRAMENSTETTER ÁDÁM PÉCS ARTUR CALDEIRA PORTUGÁL GITÁRMŰVÉSZ KONCERTJÉRE ÉS MESTERKURZUSÁRA A PTE-MK ZENEMŰVÉSZETI INTÉZETÉBEN 400.000 Ft 3024/733
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST BORIS BERMAN ZONGORA MESTERKURZUSA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A ZENEAKADÉMIÁN 300.000 Ft 3024/706
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST FRANCOIS PICARD NÉPZENEI ÉS VILÁGZENEI MESTERKURZUSA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A ZENEAKADÉMIÁN 200.000 Ft 3024/707
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST LUCINDA GEOGHEGAN ÉS EWAN GIBSON KURZUSA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KODÁLY INTÉZETBEN 400.000 Ft 3024/709
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST ZENEI MANAGEMENT WORKSHOP KÜLFÖLDI ELŐADÓINAK MEGHÍVÁSÁRA ZENEKARI ZENÉSZEK KARRIERÉPÍTÉSE TÉMÁBAN 1.500.000 Ft 3024/710
MADÁCH IMRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT VÁC EURÓPA AKUSZTIKUS GITÁRZENEI FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA ALF WILHELM LUNDBERG ÉS SASA DEJANOVIC KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 200.000 Ft 3024/756
MAGYARORSZÁGI AUTONÓM ORTHODOX IZRAELITA HITKÖZSÉG BUDAPEST NEMZETKÖZI ZSIDÓ GYERMEKKÓRUS TALÁLKOZÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3024/741
MÁV SZIMFONIKUSOK ZENEKARI ALAPÍTVÁNYA BUDAPEST KÜLFÖLDRE SZAKADT MAGYAR VENDÉGMŰVÉSZEK BEMUTATKOZÁSÁRA A MÁV SZIMFONIKUSOK KONCERTJEIN 600.000 Ft 3024/719
MÉHKERÉK KÖZSÉG ROMÁN NEMZETISÉGI TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT MÉHKERÉK KARÁCSONYI KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 250.000 Ft 3024/762
MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYEIRE KÜLFÖLDI FELLÉPŐK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 900.000 Ft 3024/715
MMM BOOKING SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MR2 SZIMFONIK+ A MÜPÁ-BÓL: FÁBIÁN JULI ÉS ZOOHACKER KONCERTJÉRE KÜLFÖLDI VENDÉGMŰVÉSZ FELLÉPÉSÉVEL 500.000 Ft 3024/732
MODERN ART ORCHESTRA MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG NAGYTARCSA KÜLFÖLDI VENDÉGMŰVÉSZEK MEGHÍVÁSÁRA A MODERN ART ORCHESTRA JUBILEUMI KONCERTJÉRE 2.000.000 Ft 3024/759
NOBILART MŰVÉSZETI EGYESÜLET PILISBOROSJENŐ A SELMECBÁNYAI JAN ALBRECHT ZENEAKADÉMIA MŰVÉSZEINEK MEGHÍVÁSÁRA MAGYARORSZÁGI VENDÉGSZEREPLÉSRE 300.000 Ft 3024/747
ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR NONPROFIT KFT. BUDAPEST KÉT KÜLFÖLDI VENDÉGMŰVÉSZ MEGHÍVÁSÁRA AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR TAVASZI HŐSÖK VAGYUNK CÍMŰ BÉRLETSOROZATÁRA A ZENEAKADÉMIÁN 500.000 Ft 3024/745
PAROLA EGYESÜLET BERETTYÓÚJFALU PAROLA NAPOK (PÁRNA4) MEGVALÓSÍTÁSÁRA A RISE OF THE NORTHSTAR KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 300.000 Ft 3024/738
PRIMARIUS PRODUCTION INTERNATIONAL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A VIII. BUDAPESTI ÚJÉVI KONCERT KÜLFÖLDI SZTÁRVENDÉGEI MEGHÍVÁSÁRA * 800.000 Ft 3024/761
RÉVÉSZ RICHÁRD TAKSONY A RÉVÉSZ RICHÁRD LATIN TRIÓ ÉS ERNESTO SIMPSON KÖZÖS KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3024/755
SAMBOSI KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST MONTEVERDITŐL MONTANDIG CIMŰ PROGRAM MEGVALÓSITÁSÁRA JORY VINIKOUR KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 500.000 Ft 3024/753
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGED KÜLFÖLDI MŰVÉSZEK FELLÉPTETÉSE A ZENEMŰVÉSZETI KARON A 2015/2016-OS TANÉV KONCERT ÉVADÁBAN 600.000 Ft 3024/720
SZÉPTAN MŰVÉSZETOKTATÓ, KULTÚRÁT TEREMTŐ ÉS TÁMOGATÓ MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY SÁTORALJAÚJHELY UNGVÁRI SZÓLISTÁK KAMARAZENEKAR VENDÉGSZEREPLÉSÉRE A ZEMPLÉNBEN 400.000 Ft 3024/748
SZIGETSZENTMIKLÓSI AEROFON MŰVÉSZETI EGYESÜLET SZIGETSZENTMIKLÓS AUSZTROFONIA (HALLO GUTENSTEIN!) ALSÓ-AUSZTRIA ZENEI BEMUTATKOZÁSÁRA SZIGETSZENTMIKLÓSON 200.000 Ft 3024/744
SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOLNOK EXKLUZÍV KOMOLYZENEI HANGVERSENYEK MEGRENDEZÉSÉRE A SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR ÉS JAPÁN MŰVÉSZEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 600.000 Ft 3024/750
TIM PRODUKCIÓ SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG LOVASBERÉNY JOE FONDA ÉS MICHAEL JEFRY STEVENS MEGHÍVÁSÁRA AZ EASTERN BOUNDARY QUARTET MAGYARORSZÁGI KONCERTJEIRE 700.000 Ft 3024/723
TORNYAI JÁNOS MÚZEUM ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZPONT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A KURINA KORNÉL TRIÓ KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3024/736
UJHÁZI JÁNOS SZÉKESFEHÉRVÁR VINCENT MASCART SZAXOFONMŰVÉSZ ÉS JAZZTANSZÉKVEZETŐ TANÁR MEGHÍVÁSÁRA MAGYARORSZÁGRA 300.000 Ft 3024/740
ZENÉLŐ GYEREKEK ALAPÍTVÁNY BUDAPEST HEGEDŰ MESTERKURZUS MEGRENDEZÉSÉRE ZENEISKOLAI NÖVENDÉKEK ÉS TANÁRAIK SZÁMÁRA KÜLFÖLDI MESTERPEDAGÓGUS MEGHÍVÁSÁVAL 300.000 Ft 3024/730

KOMOLYZENE TERJESZTÉSÉRE
BUDAPESTI VONÓSOK ALAPÍTVÁNYA BUDAPEST A BUDAPESTI VONÓSOK ÚJ CD LEMEZE ELKÉSZÍTÉSÉRE A BMC-BEN 300.000 Ft 3031/2499
CSALOG BENEDEK BUDAPEST J. J. QUANTZ ÖSSZES FUVOLASZONÁTÁJÁNAK FELVÉTELÉRE (1. RÉSZ) ÉS EGY ERRE A CÉLRA KÉSZÍTETT HONLAPON VALÓ PUBLIKÁLÁSÁRA 200.000 Ft 3031/2504
DEBRECENI LYRA SZIMFONIKUS ZENEKAR DEBRECEN SAJÁT CD KÉSZÍTÉSÉRE KÉLER BÉLA MŰVEIBŐL 400.000 Ft 3031/2473
DR. GYIVICSÁN GYÖRGY TÓTKOMLÓS SZENTPÁLI ROLAND ÉS GYIVICSÁN GYÖRGY KÖZÖS CD FELVÉTELÉRE 400.000 Ft 3031/2490
DR. KISS VIRÁG ESZTER DÉDESTAPOLCSÁNY PAPP LAJOS: ZONGORA-ABC 1 ÉS 2 CÍMŰ KÖTETEINEK HANGFELVÉTELÉRE 800.000 Ft 3031/2495
DR. TÓTH-VAJNA GERGELY BUDAPEST ORGONA-NÉGYKEZES CD KÉSZÍTÉSÉRE 200.000 Ft 3031/2472
EPS KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA CÍMŰ OPERAFILM DVD/CD KIADVÁNYÁRA 800.000 Ft 3031/2488
ESZTERHÁZA KULTURÁLIS, KUTATÓ- ÉS FESZTIVÁLKÖZPONT FERTŐD LUIGI TOMASINI HANGFELVÉTEL ELKÉSZÍTÉSÉRE 1.000.000 Ft 3031/2503
FOTEXNET KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST HANGFELVÉTELEK ELKÉSZÍTÉSÉRE AZ EURÓPAI ZENETÖRTÉNETBŐL KIEMELKEDŐ MAGYAR TEHETSÉGEK RÉSZVÉTELÉVEL 1.100.000 Ft 3031/2494
FÜLEI BALÁZS BUDAPEST BARTÓK BOGARAS VILÁGA CÍMMEL KONCERT DVD FELVÉTELÉRE AZ IFJÚSÁG SZÁMÁRA 800.000 Ft 3031/2492
GLATT IGNÁC HAGYOMÁNYŐRZŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET PÉCS IN MEMORIAM DR. HERGENRŐDER MIKLÓS – VÁLOGATÁS A PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ PALESTRINA KÓRUSÁNAK REPERTOÁRJÁBÓL (1962-1988) CD MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3031/2493
GRANDE ÉCOLE ALMA MATER ÉNEKKAR EGYESÜLET BUDAPEST CD FELVÉTELRE SZABÓ BARNA A KERESZTÚT SZÉLÉN CÍMŰ PASSIÓORATÓRIUMÁBÓL 600.000 Ft 3031/2474
GYULAI ERKEL FERENC IFJÚSÁGI FÚVÓZENEKAR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET GYULA SAJÁT LEMEZ KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3031/2476
HARMÓNIA MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY GÁRDONY KRISZTINA JÓNÁS AND FRIENDS CÍMŰ BAROKK KAMARAZENEI CD MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3031/2507
HORVÁTH MARCELL BUDAPEST A 20 ÉVES BUDAPEST SAXOPHONE QUARTET JUBILEUMI CD KIADVÁNYÁRA 600.000 Ft 3031/2484
KOVÁCS ZALÁN LÁSZLÓ BUDAPEST A BACH MINDENKINEK PROGRAM RÖGZÍTÉSÉRE ÉS A PROGRAMRÓL KÉSZÜLT KOLLEKTÍV KONCERTFILM KIADÁSÁRA 600.000 Ft 3031/2512
KUN LÁSZLÓ GÁBOR BUDAKESZI VÁLOGATÁS A GÖRÖGKATOLIKUS KERESZTÉNY EGYHÁZZENE GYÖNGYSZEMEIBŐL CD KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3031/2469
LAJKÓ ISTVÁN BUDAPEST LISZT FERENC FAUST-SZIMFÓNIÁJA ZONGORÁRA CARL TAUSIG ÁTIRATÁBAN FELVÉTELÉRE 500.000 Ft 3031/2489
MAGYAR KAMARAZENEKAR ALAPÍTVÁNY BUDAPEST MAGYAR DIVERTIMENTO FELVÉTELEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3031/2498
MODERN ART ORCHESTRA MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG NAGYTARCSA MAO LEMEZEK MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3031/2505
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST HERENCSÁR VIKTÓRIA: MÚLT ÉS JELEN – CIMBALOMKONCERTEK KAMARAZENEKARRA CÍMŰ NAGYLEMEZ MEGJELENÉSÉRE 700.000 Ft 3031/2470
NAGYNÉ FÁBIÁN TÍMEA PÉCEL HANGHORDOZÓ ( CD) KÉSZÍTÉSÉRE FRENCH ALBUM-SALON PIECES FOR THE CONSERVATOIRE DE PARIS MUNKACÍMMEL 300.000 Ft 3031/2468
NEMZETI ZENEDE ALAPÍTVÁNY BUDAPEST BARTÓK KONZI – ÚJ ZENE 2016 – A KORTÁRS ZENEI PROJEKTNAP FILMFELVÉTELÉRE 700.000 Ft 3031/2485
RAJKÓ MŰVÉSZEGYÜTTES SZOLGÁLTATÓ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. BUDAPEST KLASSZIKUSOK RAJKÓ ZENEKARRA CÍMŰ CD MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3031/2506
RONDINO MUSIC ZENEMŰVÉSZETI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DUNAHARASZTI LENCSÉS LAJOS ÉS A BHKZ AKADÉMIA TOD IN VENEDIG CÍMŰ – LISZT, WAGNER ÉS MAHLER MŰVEIRE ALAPULÓ CD-JÉNEK HANGFELVÉTELÉRE 500.000 Ft 3031/2497
SUGI KULTURÁLIS BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST ÚJ CD KÉSZÍTÉSÉRE SUGÁR MIKLÓS KOMPOZÍCIÓIBÓL 800.000 Ft 3031/2478
SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR SZEGED TÓTH PÉTER: PROSPERO SZENT GELLÉRT ORATÓRIUM CD KIADÁSÁRA 800.000 Ft 3031/2471
SZENTPÁLI ROLAND BUDAPEST EREDETI HISTORIKUS MÉLYRÉZFÚVÓS HANGSZEREKKEL (SZERPENT, CINBASSO, OPHICLEIDE, SAXHORN, MORITZ/BECSI/KAISER/FRANCIA TUBA) EREDETI REPERTOÁR RÖGZÍTÉSÉRE 700.000 Ft 3031/2483
SZÉPTAN MŰVÉSZETOKTATÓ, KULTÚRÁT TEREMTŐ ÉS TÁMOGATÓ MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY SÁTORALJAÚJHELY CD MEGJELENTETÉSÉRE MOSONYI MIHÁLY BICENTENÁRIUMÁRA 500.000 Ft 3031/2479
TOM-TOM HANGSTÚDIÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SZABO CSABA & ACCORD QUARTET : CROSS THE LINE! CÍMŰ KORTÁRS-KOMOLYZENEI LEMEZFELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3031/2477
VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY BUDAPEST 80 ÉVES A BUDAPESTI VÁNDOR KÓRUS – DUPLA CD MEGJELENTETÉSÉRE KORTÁRS KÓRUSMŰVEKKEL ÉS VIDÁM, SZILVESZTERI DARABOKKAL 500.000 Ft 3031/2501
VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ PÉCS A 70. ÉVES PÉCSI VASUTAS KONCERTFÚVÓS ZENEKAR JUBILEUMI HANGVERSENYÉNEK KÉPI RÖGZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3031/2482

KONCERTSOROZATOKRA, HANGVERSENYEKRE
A JÖVŐ MŰVÉSZETÉÉRT ALAPÍTVÁNY DEBRECEN FUVOLA HANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A DEBRECENI EGYETEM ZENEMŰVÉSZETI KAR LISZT TERMÉBEN SÁRI JÓZSEF ZENESZERZŐ TISZTELETÉRE 200.000 Ft 3033/4378
AEGIS KULTÚRÁÉRT ÉS MŰVÉSZETÉRT ALAPÍTVÁNY SZÉKESFEHÉRVÁR A MUSICA CISTERCIENSIS EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4410
ALBAKKORD ZENEI ALAPÍTVÁNY SZÉKESFEHÉRVÁR KAMARAZENEI KONCERTEK ÉS A XIII. ORSZÁGOS ALBA REGIA KAMARAZENEI VERSENY NYITÓKONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3033/4399
ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR EGYESÜLET BUDAPEST AZ ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3033/4408
ARANYTÍZ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST INTERAKTÍV KAMARAZENEI SZALON SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MAGYAR VONÓSTRIÓVAL 500.000 Ft 3033/4381
ARCHEON RENDEZVÉNYSZERVEZŐ, KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ ÉS TANÁCSADÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG GOMBA CSALÁDI HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A VAKOK INTÉZETÉBEN 300.000 Ft 3033/4397
ÁLOMFOGÓ ALAPÍTVÁNY TISZAKÉCSKE ORGONA TÖBB SZEREPBEN CÍMMEL HANGVERSENYSOROZAT ÉS ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ ÓKÉCSKEI ZENÉS ESTÉK KERETÉBEN 400.000 Ft 3033/4398
BALASSI INTÉZET BUDAPEST BARTÓK FESZTIVÁL – GÁLA KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA BRÜSSZELBEN 1.200.000 Ft 3033/4493
BALATONFÜRED KULTURÁLIS KÖZGYŰJTEMÉNY FENNTARTÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BALATONFÜRED BALATONFÜREDI KOMOLYZENEI ESTÉK CÍMMEL KOMOLYZENEI HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3033/4388
BALATONFÜREDI NEMZETKÖZI GITÁRFESZTIVÁL ALAPÍTVÁNY MARTONVÁSÁR A 11. BALATONFÜREDI NEMZETKÖZI GITÁRFESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4409
BÁRDOS LAJOS ZENEI HETEK KÓRUS- ÉS IFJÚSÁGNEVELÉSI ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A BÁRDOS LAJOS ZENEI HETEK KÓRUSFESZTIVÁL-SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4401
BÉKÉS MEGYEI SZIMFONIKUS ZENEKAR KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET BÉKÉSCSABA A BÉKÉS MEGYEI SZIMFONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BÉKÉSCSABAI TAVASZI FESZTIVÁLON 500.000 Ft 3033/4472
BÉKÉS VÁROSI KECSKEMÉTI GÁBOR KULTURÁLIS, SPORT ÉS TURISZTIKAI KÖZPONT BÉKÉS A XL. BÉKÉS-TARHOSI ZENEI NAPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 3033/4365
BUDAPEST-SZENTIMREVÁROSI SZENT IMRE PLÉBÁNIA BUDAPEST HAGYOMÁNYOS HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÚJBUDÁN 400.000 Ft 3033/4393
BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KFT. BUDAPEST A FUGA BAROKK NAPOK – 4 KONCERTBŐL ÁLLÓ ÚJÉVI BAROKK KAMARAZENEI FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3033/4387
BUDAPESTI KAMARAOPERA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST HEINRICH SCHÜTZ KARÁCSONYI TÖRTÉNETÉNEK ELŐADÁSÁRA GÖDÖLLŐN, A PREMONTREI GIMNÁZIUM ÚJ HANGVERSENYTERMÉBEN 300.000 Ft 3033/4396
BUDAPESTI VONÓSOK ALAPÍTVÁNYA BUDAPEST A BUDAPESTI VONÓSOK MÁSODIK BÉRLETSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA: AKADÉMIAI BÉRLET – KAMARAMŰVEK ZENEKARI ELŐADÁSBAN, HÁZIMUZSIKA BÉRLET 700.000 Ft 3033/4379
BUDAPESTI ZSIDÓ HITKÖZSÉG BUDAPEST NÉGY ÉVSZAK CÍMMEL KÁNTORKONCERT-SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3033/4376
CAPELLA SAVARIA EGYESÜLET SZOMBATHELY J.S. BACH BRANDENBURGI VERSENYEINEK CD-T BEMUTATÓ HANGVERSENYE MEGVALÓSÍTÁSÁRA A CAPELLA SAVARIA 35 ÉVES ÉVFORDULÓJÁN 500.000 Ft 3033/4394
CONCERTO AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SCHUBERT-MAHLER BÉRLETES KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MŰVÉSZETEK PALOTÁJÁBAN 800.000 Ft 3033/4380
CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ BUDAPEST KOMOLYZENÉT MINDENKINEK! CÍMMEL A HONVÉD FÉRFIKAR KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA VENDÉGMŰVÉSZEKKEL 400.000 Ft 3033/4373
CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT BÉKÉSCSABA A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT SAJÁT RENDEZÉSŰ KOMOLYZENEI HANGVERSENYEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3033/4403
CSALOG BENEDEK BUDAPEST AZ IL RITORNO RÉGIZENEI KAMARAEGYÜTTES BEMUTATKOZÓ HANGVERSENYÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 100.000 Ft 3033/4489
CSILLAGHEGYI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET- ÉS TEMPLOMÉPÍTŐ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BÉKÁSMEGYERI EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN 300.000 Ft 3033/4392
DARGAY MARCELL BUDAPEST DARGAY MARCELL SZERZŐI ESTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA A FUGA BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI KÖZPONTBAN 200.000 Ft 3033/4406
DEBRECENI LYRA SZIMFONIKUS ZENEKAR DEBRECEN A DEBRECENI LYRA SZIMFONIKUS ZENEKAR 2016 II. FÉLÉVI HANGVERSENYEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3033/4366
DÉL-ALFÖLDI RÉZFÚVÓS EGYESÜLET SZEGED A SZEGEDI HARSONAEGYÜTTES TAVASZI TURNÉJA MEGRENDEZÉSÉRE 300.000 Ft 3033/4443
DUNA PALOTA KULTURÁLIS KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR 2016/2017-ES ŐSZI BÉRLETSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 3033/4400
EGRI KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI KÖZPONT EGER TÁVLATOK – BAROKK ÉS MODERN HANGZÁSBAN, EGRI ÉS EGRI KÖTŐDÉSŰ ZENESZERZŐK ÉS ZENÉSZEK KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3033/4402
ERÖMŰVHÁZ ERZSÉBETVÁROSI ÖSSZEVONT MŰVELŐDÉSI KÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST KOMOLYZENEI HANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A K11 MŰVÉSZETI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONTBAN 200.000 Ft 3033/4390
ESZTERHÁZA KULTURÁLIS, KUTATÓ- ÉS FESZTIVÁLKÖZPONT FERTŐD A 2016. ÉVI HAYDN VONÓSNÉGYES-FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.300.000 Ft 3033/4374
FALUHÁZ ÉS RAVASZ LÁSZLÓ KÖNYVTÁR LEÁNYFALU LEÁNYFALU HANGOK ÉS SZÍNEK – KORTÁRS KOMOLYZENEI PROGRAMSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA TAKÁCS JENŐ ZENESZERZŐ HALÁLÁNAK 10. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE 200.000 Ft 3033/4364
FARKAS KATALIN BUDAPEST SCHUMANN ÖSSZES HEGEDŰ-ZONGORA SZONÁTÁJA CÍMMEL KAMARAZENEI HANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA BUDAPESTEN ÉS SOPRONBAN 200.000 Ft 3033/4383
FARKASHÁZI DÁVID BUDAPEST A SZENT ANNA-TEMPLOM IFJÚSÁGI ZENEKARA HAGYOMÁNYOS, KARÁCSONYI- ÉS HÚSVÉTI HANGVERSENYSOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3033/4462
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB BUDAPEST ORBÁN GYÖRGY MŰVEIBŐL KAMARAZENEI HANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA FÉSZEK MŰVÉSZKLUBBAN 300.000 Ft 3033/4395
FÖLDES NAGYKÖZSÉGI NÉPFŐISKOLAI EGYESÜLET FÖLDES KLASSZIKUS DALLAMOK FIATALOKNAK – BEAVATÓ KOMOLYZENEI HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA FÖLDESEN 200.000 Ft 3033/4357
FÜL EGYESÜLET BUDAPEST HANGVERSENYEK RENDEZÉSÉRE ELSŐSORBAN A KORTÁRS ÉLŐ ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE TERÜLETÉN 600.000 Ft 3033/4367
GÁL JÓZSEF KENGYEL IUDICIUM: EGYHÁZI ZENE A NAPKIRÁLY UDVARÁBÓL CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4469
GORBUNOVA NATALIA BORISZOVNA SZEGED KAMARAKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA HÁRFÁVAL ÉS VONÓSNÉGYESSEL SZEGEDEN AZ I LOVE HÁRFA FESZTIVÁL KERETÉBEN 200.000 Ft 3033/4448
GÖDÖLLŐI SZIMFONIKUS ZENEKAR ALAPÍTVÁNY GÖDÖLLŐ SZIMFONIKUS ZENEKARI HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA GÖDÖLLŐN, BEREGSZÁSZON ÉS MUNKÁCSON, VALAMINT NEMZETKÖZI CHOPIN-VERSENY TÁRSSZERVEZÉSÉRE 800.000 Ft 3033/4363
GULIAND KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST VOICES OF 2015! PLÁCIDO DOMINGOS OPERALIA DÍJAZOTTJAI CÍMMEL HANGVERSENY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3033/4385
GYULAI KULTURÁLIS ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZŐ NONPROFIT KFT. GYULA CARL ORFF: CARMINA BURANA HANGVERSENY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3033/4404
HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KECSKEMÉT CSALÁDI TÜKÖRTERMI ÉS MESE HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3033/4377
IPOLYI ARNOLD KÖNYVTÁR, MÚZEUM ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT TÖRÖKSZENTMIKLÓS SZIMFONIKUS KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA TÖRÖKSZENTMIKLÓSON 500.000 Ft 3033/4372
JAZZVACSORA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KISKUNHALAS MOST KOMOLYAN? CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4483
KECSKÉS D. BALÁZS BUDAPEST KECSKÉS D. BALÁZS DIPLOMAHANGVERSENYE MEGRENDEZÉSÉRE 200.000 Ft 3033/4384
KERTÉSZ ÁGNES BUDAPEST ENSEMBLE ARTEMISIA RÉGIZENE KAMARAEGYÜTTES HÁROM KONCERTBŐL ÁLLÓ SOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4463
KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉGEK EGYESÜLETE BUDAPEST ROMA TEHETSÉGEK GÁLAKONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4407
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST KOMOLYZENEI HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BELEDI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK 300.000 Ft 3033/4441
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST ZENE HATÁROK NÉLKÜL 30. NEMZETKÖZI MUZSIKUSTÁBOR, VERSENY ÉS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL-KOMOLYZENEI HANGVERSENYEK MEGRENDEZÉSÉRE * 800.000 Ft 3033/4451
KODÁLY VONÓSNÉGYES ALAPÍTVÁNY BUDAPEST KODÁLY ÉS… – A KODÁLY VONÓSNÉGYES KÉT HANGVERSENYE MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BUDAPEST MUSIC CENTERBEN 800.000 Ft 3033/4459
KODÁLY ZOLTÁN KÓRUSISKOLAI ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A KODÁLY ZOLTÁN MAGYAR KÓRUSISKOLA KARÁCSONYI HANGVERSENYÉNEK MEGRENDEZÉSÉRE 300.000 Ft 3033/4422
KOVÁCS ZALÁN LÁSZLÓ BUDAPEST A NEMZETKÖZI BACH IN THE SUBWAYS PROJEKT 2. MAGYARORSZÁGI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4473
KRASZNÁNÉ GÁL MÁRTA GABRIELLA BUDAPEST A MARQUISE EGYÜTTES KONCERTSOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4458
KUBINYI FERENC MÚZEUM ÉS KRÚDY GYULA KÖNYVTÁR SZÉCSÉNY KOMOLYZENEI HANGVERSENYSOROZATRA AZ ÉV EGYHÁZI ÜNNEPKÖREINEK, JELES NAPJAINAK JEGYÉBEN A SZÉCSÉNYI KUBINYI FERENC MÚZEUM ÉS KRÚDY GYULA KÖNYVTÁR DÍSZTERMÉBEN 200.000 Ft 3033/4465
KÜLÖNLEGES ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK TÁMOGATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY SALGÓTARJÁN A KERT ALAPÍTVÁNY ÉS A SZÁZTAGÚ CIGÁNYZENEKAR KÖZÖS KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4369
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST KORTÁRS ZENEI SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA: HÁROM KONCERT, EGY ÉVAD 300.000 Ft 3033/4360
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST MOSONYI 200 – JUBILEUMI KONCERTEK ÉS SZIMPÓZIUM MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3033/4362
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLA SZEGEDI KONZERVATÓRIUMA ALAPÍTVÁNY SZEGED HANGOK BŰVÖLETÉBEN II. CÍMMEL KOMOLYZENEI KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3033/4371
MADÁCH IMRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT VÁC SZERENÁD CÍMMEL HANGVERSENY-SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA VÁCOTT 700.000 Ft 3033/4391
MAGYAR BACH TÁRSASÁG BUDAPEST A 27. BUDAPESTI BACH-HÉT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A DEÁK TÉRI EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN 1.000.000 Ft 3033/4415
MAGYAR KAMARAZENEKAR ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A SZERELEM HANGJAI – VALENTIN-NAPI SZERENÁD EST MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ ÚJ MAGYAR KAMARAZENEKAR ELŐADÁSÁBAN 400.000 Ft 3033/4386
MAGYAR KÓRUSOK ÉS ZENEKAROK SZÖVETSÉGE – KÓTA BUDAPEST KODÁLY ZOLTÁN VII. MAGYAR KÓRUSVERSENY ÉS KARVEZETŐ KONFERENCIA ÉS KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 2.800.000 Ft 3033/4359
MAGYAR ZENEMŰVÉSZETI TÁRSASÁG BUDAPEST A HELYI HANGVERSENYÉLET SZÍNESÍTÉSÉRE, KORTÁRS ÉS KLASSZIKUS MŰVEK ISMERTETÉSSEL EGYBEKÖTÖTT MEGSZÓLALTATÁSÁRA OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN, TEMPLOMOKBAN 450.000 Ft 3033/4481
MAGYAROK NAGYASSZONYA FERENCES RENDTARTOMÁNY BUDAPEST HANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A PESTI BELVÁROSI FERENCES TEMPLOMBAN 300.000 Ft 3033/4368
MÁV SZIMFONIKUSOK ZENEKARI ALAPÍTVÁNYA BUDAPEST FIATAL TEHETSÉGEK BEMUTATKOZÁSÁRA A MÁV SZIMFONIKUSOK HANGVERSENYEIN 900.000 Ft 3033/4370
MEGYERI KATALIN CEGLÉDBERCEL A KERTIPARTITÚRA CÍMŰ SZABADTÉRI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4429
MIHÁLYI ÉVA BUDAPEST ÉRZÉSEINK MEGISMERÉSE ÉS KIFEJEZÉSE ÉLŐ ZENÉVEL, MOZGÁSSAL, RAJZZAL CÍMMEL ZÁRT CSOPORTOS FOGLALKOZÁS-SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK 300.000 Ft 3033/4416
MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC VERDI REQUIEM CÍMŰ HANGVERSENYÉNEK ELŐADÁSÁRA A ZENE VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL 900.000 Ft 3033/4437
MOLNÁR ANDREA BUDAPEST KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A TRIÓSZONÁTA CÍMMEL 200.000 Ft 3033/4427
MUNTAG LŐRINC BUDAPEST BALOGH MÁTÉ, MUNTAG LŐRINC ÉS TORNYAI PÉTER KORTÁRSZENEI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BMC KÖNYVTÁRTERMÉBEN 100.000 Ft 3033/4474
MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS VÁROSI GALÉRIA CSONGRÁD KOMOLYZENEI HANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A NAGYBOLDOGASSZONY TEMPLOMBAN CSONGRÁDON 200.000 Ft 3033/4450
NAGY CSABA LOVAS A IV. VESZPRÉMI RÉGIZENEI NAPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3033/4461
NAGY GÁSPÁR KULTURÁLIS KÖZPONT VASVÁR ZENÉT A TEMPLOMOKBA CÍMMEL KOMOLYZENEI KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4413
NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL KÉPZÉSI, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KULTURÁLIS INTÉZETE BUDAPEST A PÉNZÜGYŐR ZENEKAR MODERN FÚVÓSOK HANGVERSENYSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4424
NOBILART MŰVÉSZETI EGYESÜLET PILISBOROSJENŐ A NOBILART MŰVÉSZETI EGYESÜLET HANGVERSENYEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3033/4490
NYITOTT TÉR KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET RÉPCELAK LEGYEN A ZENE MINDENKIÉ CÍMMEL HANGVERSENYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3033/4417
ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR NONPROFIT KFT. BUDAPEST AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR 3 HANGVERSENYBŐL ÁLLÓ TAVASZI SCHUMANN PORTRÉSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BMC KONCERTTEREMBEN 800.000 Ft 3033/4487
ÓBUDAI TÁRSASKÖR BUDAPEST AZ A CAPELLA ARCAI CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3033/4491
ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL EGYESÜLET BUDAPEST A IX. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL KOMOLYZENEI KONCERTSOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3033/4455
ŐRI ALAPÍTVÁNY ŐRISZENTPÉTER KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A VIRÁGZÁS NAPJAI FESZTIVÁLON 600.000 Ft 3033/4482
PARTITÚRA ALAPÍTVÁNY BUDAPEST IN MEMORIAM ZÁBORSZKY JÓZSEF KOMOLYZENEI HANGVERSENY MEGRENDEZÉSÉRE 400.000 Ft 3033/4479
PÁPAI PLATÁN VÁROSMARKETING ÉS TURISZTIKAI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÁPA ZSINAGÓGAKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA PÁPÁN 400.000 Ft 3033/4454
PESTSZENTIMREI KÖZÖSSÉGI HÁZ BUDAPEST UTCA-ZENE-BONA MEGVALÓSÍTÁSÁRA PESTSZENTIMRÉN 250.000 Ft 3033/4421
PÉCZELY ATTILA ÉNEK-ZENEI ALAPÍTVÁNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY AUGUSZTUSI ZENEI NAPOK ÉS FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4436
PRO ORGANO ALAPÍTVÁNY SZEGED FIATAL KEZEK AZ ÖREG BILLENTYŰKÖN CÍMMEL IFJÚ ORGONAMŰVÉSZEK KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZBAN 300.000 Ft 3033/4444
RÁKOSHEGYI BARTÓK ZENEHÁZ KÖZALAPÍTVÁNY BUDAPEST SZEMETEKET BARTÓKRA VESSÉTEK X. CÍMMEL KOMOLYZENEI KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4447
RONDINO MUSIC ZENEMŰVÉSZETI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DUNAHARASZTI SÁRY LÁSZLÓ – A KREATÍV MÓDSZER A HANGVERSENYTEREMTŐL A ZENEKAR-PEDAGÓGIÁIG – A BHKZ AKADÉMIA HANGVERSENYSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BUDAPEST MUSIC CENTERBEN 300.000 Ft 3033/4467
SAVARIA BAROKK ZENEKAR ALAPÍTVÁNY BUDAPEST G. F. HANDEL: SAMSON CÍMŰ ORATÓRIUM MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓJÁRA A ZENEAKADÉMIÁN 500.000 Ft 3033/4434
SYSART KFT. ORFEO ZENEI ALAPÍTVÁNYA BUDAPEST AZ ORFEO ZENEKAR ÉS A PURCELL KÓRUS ELŐADÁSÁBAN PURCELL: THE FAIRY QUEEN CÍMŰ DARABJÁNAK KONCERTSZERŰ BEMUTATÁSÁRA VASHEGYI GYÖRGY VEZÉNYLETÉVEL A MÜPÁBAN 700.000 Ft 3033/4418
SYSART KFT. ORFEO ZENEI ALAPÍTVÁNYA BUDAPEST AZ ORFEO ZENEKAR 25. SZÜLETÉSNAPI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA MONDONVILLE ÉS RAMEAU MŰVEIBŐL 700.000 Ft 3033/4419
SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR SZEGED HATÁRTALAN HIMNUSZ CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA SZEGEDEN ÉS SZABADKÁN 600.000 Ft 3033/4457
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGED HAGYOMÁNYOS KOMOLYZENEI HANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ SZTE ZENEMŰVÉSZETI KAR SZERVEZÉSÉBEN 400.000 Ft 3033/4442
SZENT EFRÉM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST BARTÓK ISMERETLEN ARCA FÉRFIKAROK PARASZTZENEI KÖRNYEZETBEN – KOMOLYZENEI KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3033/4488
SZENT JAKAB MILLENIUMI ZARÁNDOK EGYESÜLET BUDAPEST ZENEI BECSALOGATÓ CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3033/4440
SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZENTBÉKKÁLLA TEMPLOMI KOMOLYZENEI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3033/4446
SZOKOLAY ÁDÁMNÉ BUDAPEST TRÓNRA VÁRÓK CÍMMEL FIATAL MŰVÉSZEK KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3033/4464
SZOKOS AUGUSTIN BÉKÉSCSABA JOHANN SEBASTIAN BACH VILÁGI ÉS EGYHÁZI ZENÉJE A BUDAI VÁRBAN, SZOKOS AUGUSTIN ÉS A BUDAPEST BACH CONSORT ELŐADÁSÁBAN 300.000 Ft 3033/4420
SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZOLNOK VILÁGCIRKUSZ CÍMMEL KOMOLYZENEI KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3033/4492
TERCINA MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A TERCINA EGYÜTTES ÜNNEPI KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3033/4425
TÓTH ZSOMBOR MISKOLC G. F. HANDEL RITKÁN HALLOTT BILLENTYŰS- ÉS KAMARAMŰVEIBŐL KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4428
VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A TEHETSÉGES FIATALOK A KOMOLYZENE NÉPSZERŰSÍTÉSÉBEN CÍMŰ PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3033/4475
VIVART BUDAÖRSI ZENEMŰVÉSZ EGYESÜLET BUDAÖRS ZENÉS ÜNNEPEK ÉS ÜNNEPI ZENÉK CÍMMEL ÜNNEPI HANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3033/4412
VOJNOVICH-HUSZÁR VILLA KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET BUDAPEST VOJNOVICH-HUSZÁR VILLA ZENÉS ESTJEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3033/4460
ZALAEGERSZEGI SZIMFÓNIKUS ZENEKAR EGYESÜLET ZALAEGERSZEG A ZALAEGERSZEGI SZIMFONIKUS ZENEKAR KONCERTJEINEK MEGRENDEZÉSÉRE 600.000 Ft 3033/4456
ZSOLNAY ÖRÖKSÉGKEZELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS ZSOLNAY ZUGKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3033/4435
ZUGLÓI FILHARMÓNIA NON-PROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MOZART-EST MEGVALÓSÍTÁSÁRA A ZENEAKADÉMIÁN 400.000 Ft 3033/4426
ZUGLÓI FILHARMÓNIA NON-PROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST GAUDEAMUS V/4. – IFJÚSÁGI HANGVERSENY MEGVALÓSÍTÁSÁRA A ZENEAKADÉMIÁN 300.000 Ft 3033/4430
ZUGLÓI FILHARMÓNIA NON-PROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST STEPHANUS 1. – ROMANTIKUS EST MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MÜPÁBAN 300.000 Ft 3033/4431

ÉLŐ ELŐADÁSOKRA, KONCERTEKRE
A38 KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST XII. ÚJBUDA JAZZFESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ A38 HAJÓN 700.000 Ft 3039/1817
AGORA LOKÁLPATRIÓTA EGYESÜLET BUDAPEST BRENNER FEST 2016. MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1836
AGORA SPORT ÉS SZABADIDŐ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG TATABÁNYA AGORA ZENEI ESTÉK IV. MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1844
AGORA SPORT ÉS SZABADIDŐ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG TATABÁNYA KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A PARKBAN 600.000 Ft 3039/1851
ALBA REGIA TÁNCEGYESÜLET SZÉKESFEHÉRVÁR MUZSIKÁLÓ UDVAR CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1752
ALMÁSI ATTILA ISTVÁN HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A PROMENADE DIXIELAND BAND JUBILEUMI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1825
ANDREA KERESKEDELMI, FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KECSKEMÉT GÁJER BÁLINT KONCERTKÖRÚTJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1779
ANDREA KERESKEDELMI, FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KECSKEMÉT A MOLNÁR DIXIELAND BAND ÉS ST. MARTIN KÖZÖS KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 3039/1788
ANDREA KERESKEDELMI, FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KECSKEMÉT GYPSY JAZZTURNÉ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3039/1808
AUDIOVIZUÁLIS SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET BALASSAGYARMAT JAZZ ON! CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1767
BABCSÁN BENCE ÉRD DÉLSZLÁV NÉPZENEI KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1772
BALATONSZEMESI LATINOVITS ZOLTÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ, KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM BALATONSZEMES A SZEMESI JAZZUDVAR KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 3039/1746
BALATONSZEMESI LATINOVITS ZOLTÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ, KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM BALATONSZEMES SZEMESI KÖNNYŰZENEI KONCERTEK MEGRENDEZÉSÉRE 1.200.000 Ft 3039/1763
BALÁZS ELEMÉR BUDAPEST A 15 ÉVES JUBILEUMÁT ÜNNEPLŐ BALÁZS ELEMÉR GROUP LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1709
BENKŐ DÁVID JÁNOS BUDAPEST A PANNONIA ALLSTARS SKA ORCHESTRA ZENEKAR TURNÉJÁRA 750.000 Ft 3039/1863
BERDISZ TAMÁS BUDAPEST MAGYARORSZÁGI JAZZ PRODUKCIÓK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1708
BEREKFÜRDŐI TURISZTIKAI NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BEREKFÜRDŐ BEREKI KÖNNYŰZENEI FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1805
BÉKÉS MEGYEI KÖNYVTÁR BÉKÉSCSABA A KÖNYVTÁRBAN HANGOSKODNI: SZABAD CÍMMEL JAZZKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1826
BÉKÉS MEGYEI KÖNYVTÁR BÉKÉSCSABA ZENE ÉS IRODALOM CÍMMEL ELŐADÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1827
BÉKÉS VÁROSI KECSKEMÉTI GÁBOR KULTURÁLIS, SPORT ÉS TURISZTIKAI KÖZPONT BÉKÉS JAZZ-ELEK ESTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 350.000 Ft 3039/1790
BÉKÉSSÁMSON KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA BÉKÉSSÁMSON BÉKÉSSÁMSONI FALUNAPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1773
BÉKÉSSÁMSON KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA BÉKÉSSÁMSON ANYÁK NAPI KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1854
BJO MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA KORTÁRS ZENEI KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BUDAPEST JAZZ CLUB-BAN 1.800.000 Ft 3039/1744
BORBOLA KATALIN BUDAPEST AZ OZONE MAMA ZENEKAR HAZAI LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3039/1716
BORDÁS JÓZSEF SÁNDOR MISKOLC II. KŐRÖSI ZENÉS ESTÉK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1686
BP. WESSELÉNYI U-I BAPTISTA GYÜLEKEZET BUDAPEST KLUBKONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KERESZTÉNY KÖNNYŰZENE FEJLŐDÉSÉÉRT INQBÁTOR CÍMMEL 600.000 Ft 3039/1759
BRUCKER BENCE BUDAPEST AZ AWS ZENEKAR KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A DEPRESSZIÓ ZENEKAR ELŐZENEKARAKÉNT 500.000 Ft 3039/1861
BUDAPESTI ZSIDÓ HITKÖZSÉG BUDAPEST KÖNNYŰZENEI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA KÁNTOROKKAL FŰSZEREZVE MAGYARORSZÁG ZSINAGÓGÁIBAN PURIM ÉS CHANUKA ÜNNEPE ALKALMÁBÓL 1.000.000 Ft 3039/1745
BÜKI MŰVELŐDÉSI ÉS SPORTKÖZPONT, KÖNYVTÁR BÜK V. ETNO-FOLK FORGATAG MEGRENDEZÉSÉRE 800.000 Ft 3039/1822
CAMP EUROPE FELSŐÖRS OKTATÁSI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG FELSŐÖRS KI TUDJA ? CÍMMEL BOGDÁN NORBERT LEMEZBEMUTATÓ KONCERTTURNÉ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1857
CISZ-MOLL MŰVÉSZETI BETÉTI TÁRSASÁG EGER A KEREKES BAND: BACK TO FOLK LEMEZBEMUTATÓ NAGYKONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1701
CLUB CHROME KERESKEDELMI ÉS SZÓRAKOZTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST PARK MUSIC HALL KÖNNYŰZENEI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1757
CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ BUDAPEST JAZZ LIGET – ÖT ÉV A HAZAI JAZZ NÉPSZERŰSÍTÉSÉBEN! CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1835
CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT BÉKÉSCSABA JAZZ KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONTBAN 600.000 Ft 3039/1721
DEBRECEN BIG BAND JAZZ A FIATALOKÉRT ALAPÍTVÁNY DEBRECEN A BIG BANDDEL VILÁG KÖRÜL ELNEVEZÉSŰ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1689
DELOV JÁVOR JÁVOROV BUDAPEST RANDOM TRIP SZÜLETÉSNAP KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1713
DOBÓ ISTVÁN VÁRMÚZEUM EGER ÁGYÚDOMBI ZENÉK – ZENE ÉS TÖRTÉNELEM CÍMMEL IFJÚSÁGI-ZENEI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EGRI VÁRBAN 800.000 Ft 3039/1789
DR. ÖTVÖS ZSOLT CSONGRÁD A BRASS ON THE ROAD ZENEKAR MAGYARORSZÁGI KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1754
DR. SZABÓ KRISZTIÁN DEBRECEN A PANDORAS BOX MINDENEKFELETT CÍMŰ LEMEZÉNEK BEMUTATÓ KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1731
EPISWING KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A GROUPNSWING ZENEKAR ÉV VÉGI NAGYKONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 3039/1774
ERKEL FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BUDAKESZI AMATŐR KÖNNYŰZENEI TALÁLKOZÓK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EFMK 35. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL 500.000 Ft 3039/1794
ESZTERHÁZA KULTURÁLIS, KUTATÓ- ÉS FESZTIVÁLKÖZPONT FERTŐD HAYDN- ÉS A SWING KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3039/1737
FAMILY ROCK KLUB CSÓR V. FRC ZENEI FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3039/1775
FAMILY SINGERS ÉNEKEGYÜTTES KULTURÁLIS EGYESÜLET EGER NINCS ÚJ A NAP ALATT MUNKACÍMŰ KÜLÖNLEGES KÖNNYŰZENEI KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3039/1729
FLUX POINT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST PIANO-FORTE ESTEK KAMARA JAZZ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A GREGERSEN ART POINT KULTURÁLIS KÖZPONTBAN 800.000 Ft 3039/1742
FOGADJ ÖRÖKBE EGY MACIT ALAPÍTVÁNY BUDAPEST TEMATIKUS KÖNNYŰZENEI, JAZZ, VILÁG ÉS NÉPZENEI PRODUKCIÓK, VALAMINT A MAGYARORSZÁGI KORTÁRS IMPROVIZATÍV ZENÉS ESTEK RENDSZERES MEGRENDEZÉSÉRE 700.000 Ft 3039/1776
FOLTIN JOLÁN BUDAPEST IHAJLA CÍMMEL KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA HERCZKU ÁGNES BANDÁZOM CÍMŰ ALBUMA DALAIVAL 900.000 Ft 3039/1829
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST FONÓ NÉPZENEI SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA TE + TE CÍMMEL 1.200.000 Ft 3039/1688
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST FIATAL JAZZ ZENÉSZEK KLUBJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1692
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST WOMEX AFTER CÍMMEL VILÁGZENEI SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A FONÓBAN 1.200.000 Ft 3039/1738
FORGÁCS MŰVÉSZETI TÁRSASÁG ÉS ALKOTÓMŰHELY EGYESÜLET SZENTENDRE AZ ELEVENKERT KÖNNYŰZENEI KONCERTSOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1722
FÖLDES NAGYKÖZSÉGI NÉPFŐISKOLAI EGYESÜLET FÖLDES VILÁG-ÉS NÉPZENEI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA FÖLDESEN 200.000 Ft 3039/1687
FX PROJECT FORGALMAZÓI ÉS KIADÓI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAKALÁSZ KLUBKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A HUNNIA BISZTRÓBAN 600.000 Ft 3039/1735
GANZ DANUBIUS HAJTÁSTECHNIKA MÉRNÖKI KFT. DUNAKESZI A PAJTA KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1719
GET CLOSER BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST CSEH TAMÁS TÖRTÉNELEMKÖNYVE CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3039/1740
GIOVANI ARTISTI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZEGED MALEK ANDREA DALEST ÉS BLAHO ATTILA TRIO ELŐADÁSAI MEGRENDEZÉSÉRE 700.000 Ft 3039/1715
GRAMY-H REKLÁMÜGYNÖKSÉG KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A DJABE ZENEKAR 20 ÉVES ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MOM KULTURÁLIS KÖZPONTBAN 600.000 Ft 3039/1755
HAGYOMÁNYOK HÁZA BUDAPEST MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A HAGYOMÁNYOK HÁZÁBAN 800.000 Ft 3039/1837
HAJDÚ KLÁRA ALEXANDRA BUDAPEST HAJDU KLÁRA QUARTET FEAT. FEKETE KOVÁCS KORNÉL LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJÉNEK MEGRENDEZÉSÉRE 450.000 Ft 3039/1847
HALASI MÉDIA ÉS KULTÚRA NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KISKUNHALAS JAZZVILÁG KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1821
HARMÓNIA MŰHELY ALAPÍTVÁNY BUDAPEST SKANDINÁV FESZTIVÁL HÉTVÉGE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 3039/1705
HARMÓNIA MŰHELY ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A JAZZ PÉNTEK CÍMŰ PROGRAMSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN 1.000.000 Ft 3039/1781
HÁLÓ KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ KATOLIKUS EGYESÜLET BUDAPEST HÁLÓ JAZZ KLUB RENDSZERES KLUBKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA BUDAPESTEN, ÉS KÉT NAGYOBB SZABÁSÚ KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA HATÁRON TÚL, ISMERT MAGYAR ELŐADÓMŰVÉSZEKKEL * 900.000 Ft 3039/1809
HELYIÉRTÉK GONDOLKODÓK ÉS ALKOTÓK REGIONÁLIS EGYESÜLETE BALATONBOGLÁR FESZT JAZZ CÍMMEL JAZZKONCERTEK ÉS JAZZ ÉS A BOR FESZTIVÁLJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA BALATONBOGLÁRON 1.200.000 Ft 3039/1807
HÉTRÉT MAGYAR-AMERIKAI MŰVÉSZETI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ŐRISZENTPÉTER HÉTRÉTORSZÁG – A SZEREK ÉS PORTÁK KÖZTIVÁLJA CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3039/1733
HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KECSKEMÉT ÚGY ÉLNI MINT A FÁK CÍMMEL CSÍK JÁNOS LEMEZBEMUTATÓ KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1818
HOLDVIOLA PRODUKCIÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ARNÓT ÉVZÁRÓ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MOM KULTURÁLIS KÖZPONTBAN 700.000 Ft 3039/1728
HORVÁTH BOLDIZSÁR JÁNOS BUDAPEST A KELEMEN KABÁTBAN ZENEKAR DUPLA LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3039/1732
HORVÁTH JÁNOS GYÖRGY BUDAPEST A MOJO WORKINGS ÉS TIM LOTHAR KÖZÖS TAVASZI TURNÉJA ÉS A MOJO WORKINGS 5. SZÜLETÉSNAPI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1796
INTER-AUSZTRIA KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ANDORNAKTÁLYA A PUNNANY MASSIF ÉLŐ NAGYKONCERTJE MEGRENDEZÉSÉRE EGERBEN A BOLYKI-VÖLGYBEN AZ EGY CSEPP PÉCS PROGRAMSOROZATBAN 800.000 Ft 3039/1748
IPOLYI ARNOLD KÖNYVTÁR, MÚZEUM ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT TÖRÖKSZENTMIKLÓS EURÓPA AKUSZTIKUS GITÁRZENEI EST MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1813
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST MINIMYST ZENEKAR TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1690
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST DOPE CALYPSO LEMEZBEMUTATÓ TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3039/1693
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST ANTEKIRTT LEMEZBEMUTATÓ KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1718
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST A COLORSTAR ZENEKAR 20 ÉVES JUBILEUMI TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1724
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST AZ ELEFÁNT ZENEKAR TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1730
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST JÓNÁS VERA EXPERIMENT LEMEZBEMUTATÓ TURNÉ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1736
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST A JURIJ ZENEKAR LEMEZBEMUTATÓ TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1741
JAZZART KÖZCÉLÚ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST KONCERTSOROZATOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN, VILÁGSZTÁROK CÍMMEL 1.800.000 Ft 3039/1784
JAZZART KÖZCÉLÚ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST KONCERTSOROZATOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN, A KORTÁRS MAGYAR JAZZ KIEMELKEDŐ KÉPVISELŐI CÍMMEL 1.800.000 Ft 3039/1785
JAZZART KÖZCÉLÚ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST KONCERTSOROZATOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN, FÓKUSZBAN A PÁLYAKEZDŐK ÉS A ROMA ZENÉSZEK CÍMMEL 1.800.000 Ft 3039/1786
JAZZART KÖZCÉLÚ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST KONCERTSOROZATOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN, ELŐTÉRBEN A VOKALISTÁK CÍMMEL 1.800.000 Ft 3039/1787
JAZZVACSORA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KISKUNHALAS HALASKIÜL JAZZ-KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1800
JÁGER ANDRÁS BUDAPEST JAZZRAEL EGYÜTTES HÍRES ZSIDÓ DALLAMOK A VILÁG KÖRÜL CÍMŰ TEMATIKUS KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3039/1762
JÁSZKERÜLET KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG JÁSZBERÉNY III. ZAGYVA-PARTY FESZTIVÁL JAZZBERÉNY NAP MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1684
KANIZSAI ZENEISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY NAGYKANIZSA VENDÉGSÉGBEN A KANIZSA BIG BAND-NÉL CÍMŰ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3039/1801
KATHI ZSOLT BUDAPEST MAGASHEGYI UNDERGROUND ORSZÁGOS KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1815
KATOLIKUS IFJÚSÁGI ALAPÍTVÁNY SZEGED MILLENNIUMI TÁNCOK – TEMATIKUS TÁNCHÁZAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MILLENNIUMI KÁVÉHÁZBAN 900.000 Ft 3039/1811
KÉRI GÁBOR ANDRÁS MÜNCHEN EASTWING GROUP KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1747
KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉGEK EGYESÜLETE BUDAPEST VILÁGZENEI ÉS JAZZ EST – ROMA KIVÁLÓSÁGAI GÁLAMŰSOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1704
KLASSZIKUS JAZZ NON-PROFIT KFT. BUDAPEST OLIMPIAI SZIMFÓNIÁK CÍMMEL ÉLŐZENEI KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MÜPA-BAN 800.000 Ft 3039/1793
KO RECORDS ZENEMŰKIADÓ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG VASASSZONYFA A ZAPOROZSEC ZENEKAR LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1812
KO RECORDS ZENEMŰKIADÓ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG VASASSZONYFA A MEMPHIS BELLE ZENEKAR BEMUTATKOZÓ KONCERTJEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1814
KO RECORDS ZENEMŰKIADÓ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG VASASSZONYFA KARÁCSONYI BIG BAND KONCERTMŰSOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1833
KOBUCI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. BUDAPEST NÉPZENEI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KOBUCI KERTBEN 800.000 Ft 3039/1697
KOBUCI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. BUDAPEST VILÁGZENEI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KOBUCI KERTBEN 500.000 Ft 3039/1700
KOBUCI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. BUDAPEST KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KOBUCI KERT ÉS A SNÉTBERGER ZENEI TEHETSÉGKUTATÓ KÖZPONT EGYÜTTMŰKÖDÉSÉBEN 1.000.000 Ft 3039/1702
KOBUCI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. BUDAPEST JAZZ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KOBUCI KERTBEN 900.000 Ft 3039/1760
KOVÁCS NÓRA BUGYI PÜNKÖSDI NÉPZENEI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1797
KOVÁCS-BUDAI BEATRIX BUDAPEST SAJÁT KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1820
KÓS KÁROLY MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR BUDAKALÁSZ FÖLDRÉSZEK ZENÉJE CÍMŰ SOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1753
KÖLCSEYNÉ BALÁZS MÁRIA BÉKÉSCSABA ÉLŐZENEI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA BÉKÉSCSABÁN 400.000 Ft 3039/1819
KULTURÁLIS LABOR SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET PÉCS EZ MOST JAZZ, VAGY ETNO? CÍMMEL KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A SZABADKIKÖTŐBEN 500.000 Ft 3039/1739
KULTÚR PRODUKCIÓS IRODA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MAGYAR FLÓDNI CÍMMEL KOVÁTS KRISZTA ESTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3039/1832
KUNOS TAMÁS FERENC MARTONVÁSÁR SZÁRNYALÁS CÍMMEL AZ ESSZENCIA ZENEKAR BEMUTATKOZÓ KONCERTJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 3039/1749
KUNSZENTMÁRTONI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KUNSZENTMÁRTON KUNSZENTMÁRTONI DALLAMOK CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3039/1830
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST A TÁNCHÁZ NAPJA KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3039/1778
LOMBOS MÁRTON BALASSAGYARMAT LEMEZKÓSTOLÓ – LAKÁSKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA LOMBOS ELMARCIVAL ÉS A JUHÁSZ ATTILA JAZZ QUARTETTEL 600.000 Ft 3039/1856
MADÁCH IMRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT VÁC NÉPZENEI BÉRLET PROGRAMJAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS GYERMEKEK RÉSZÉRE 700.000 Ft 3039/1780
MAKAI LÁSZLÓ LEVENTE HAJDÚSZOBOSZLÓ AZ APEY AND THE PEA ZENEKAR ORSZÁGOS KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1862
MARÓTI DÁNIEL BUDAPEST EGRI 50 – JAZZHAVEROCK CÍMMEL EGRI JÁNOS 50. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL JAZZ-ROCK-VILÁGZENEI KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1751
MEGYERI KATALIN CEGLÉDBERCEL KERTIPARTITÚRA CÍMMEL SZABADTÉRI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3039/1783
MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG MISKOLC A KALÁKA ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR KÖZÖS KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.200.000 Ft 3039/1795
MIZSEI ZOLTÁN BUDAPEST A KŐSZEGI UDVARI ZENEI FESZTIVÁL KÖNNYŰZENEI, VILÁGZENEI, KORTÁRS IMPROVIZATÍV ZENEI PROGRAMJAI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1727
MMM BOOKING SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A KAUKÁZUS ZENEKAR ORSZÁGOS TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1706
MODERN ART ORCHESTRA MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG NAGYTARCSA A MODERN ART ORCHESTRA KORTÁRS JAZZ KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.800.000 Ft 3039/1848
MOHÁCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MOHÁCS JUBILEUMI TAMBURÁS KARÁCSONY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1802
MOLNÁR EMESE HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A JAMESE ZENEKAR KERTKONCERT SOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1710
MÓZES TAMARA KATALIN BUDAPEST A MÓZES TAMARA QUARTET 3 ÉVES SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL MAGYARORSZÁGI TURNÉ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1761
MU SZÍNHÁZ EGYESÜLET BUDAPEST 12. ÚJBUDA JAZZ FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1840
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST HERENCSÁR VIKTÓRIA: CIMBALOMYSTIC CÍMŰ ÚJ ALBUMA LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1707
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST KOCSIS TIBOR: III CÍMŰ ÚJ ALBUMA LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJÉNEK MEGRENDEZÉSÉRE 500.000 Ft 3039/1764
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST GUBÁS GABI ÉS AZ ÉJSZAKAI NESSZ ZENEKAR: SZABAD-E A TESTED ESTE? CÍMŰ KONCERTSOROZATÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE 700.000 Ft 3039/1766
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST GARAMI FUNKY STAFF ZENEKAR 5. SZÜLETÉSNAPI KONCERTJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1768
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST BELMONDO ZENEKAR KONCERTSOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 700.000 Ft 3039/1846
MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖZSÉGI-ISKOLAI KÖNYVTÁR GENCSAPÁTI GENCSAPÁTI PÜNKÖSDI FESZTIVÁLON VILÁG- ÉS NÉPZENEI PRODUKCIÓK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1806
MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS VÁROSI GALÉRIA CSONGRÁD KÖNNYŰZENEI KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A CSONGRÁDI COOLTOUR KERT CAFÉ-BAN 800.000 Ft 3039/1824
MYRTILL JAZZ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MICHELLER MYRTILL ORSZÁGOS KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 900.000 Ft 3039/1849
NAGY ÁBEL MÁRTON IKLAD EARLY SUNDAYZ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA NEVES MAGYAR ELŐADÓMŰVÉSZEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 300.000 Ft 3039/1703
NAGY JÁNOS IKLAD A NEW BRAND ÉS A MODERN ART ORCHESTRA KÖZÖS KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BUDAPEST MUSIC CENTERBEN 800.000 Ft 3039/1711
NAGYVILÁGBAN A MAGYAR KULTÚRÁÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET SZEGED KARÁCSONYI JAZZNAPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1816
NÉMETH ZOLTÁN BÉLA BUDAPEST AZ APOSTOL EGYÜTTES 45 ÉVES JUBILEUMI KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3039/1860
NYITOTT MŰHELY ALAPÍTVÁNY BUDAPEST JAZZMECSERE – JAZZTÖRTÉNETI ESTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A NYITOTT MŰHELYBEN 500.000 Ft 3039/1691
NYÚJTS FELÉJE VÉDŐ KART ALAPÍTVÁNY DEBRECEN DEBRECEN JAZZ KLUB PROGRAMJAI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3039/1839
ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL EGYESÜLET BUDAPEST A IX. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL KÖNNYŰZENEI, JAZZ, VILÁG- ÉS NÉPZENEI PRODUKCIÓIRA 1.500.000 Ft 3039/1831
ŐSEINK NYOMÁBAN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KOMÁROM FOLK UDVAR KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA KOMÁROMBAN 500.000 Ft 3039/1845
PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR KISKUNLACHÁZA KISKUNLACHÁZI IFJÚSÁGI NAP MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1694
PÉCSVÁRADI VÁR SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCSVÁRAD PÉCSVÁRADI LEÁNYVÁSÁR ZENEI PROGRAMJAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1725
PÖNDÖLY NÉPTÁNC ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET KOMLÓ NÉPZENE ÉS … CÍMMEL KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1838
PR GARDEN SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST BUDAPEST VOICES KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1720
RAJNAI TIBOR LÁSZLÓ MISKOLC 2. NAPFORDULÓ RENDEZVÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁRA MISKOLC – GÖRÖMBÖLYÖN A P.MOBIL ÉS AZ ISMERŐS ARCOK ZENEKAROK KONCERTJÉVEL 700.000 Ft 3039/1855
RÁCZNÉ FEKETE ILONA PÜSPÖKLADÁNY (L)ÉLEK VAGYOK CÍMMEL LÍRAI HANGVÉTELŰ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1771
RÉTI KATALIN BUDAPEST A 4 AKKORD SHOW KÓRUS ÚJGENERÁCIÓS CSAPATÁNAK BEMUTATKOZÓ KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1858
RÉVÉSZ RICHÁRD TAKSONY A RÉVÉSZ RICHÁRD LATIN TRIÓ ORSZÁGOS TURNÉJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1850
ROHR KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS TRAFIK – TAVASZI SZÉL KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1810
S MUSIC KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS AZ ESTI KORNÉL ÉS AZ ELEFÁNT ZENEKAROK KÖZÖS ORSZÁGOS TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1765
SAMBOSI KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST 19. SAMBOSI-TÖRLEY JAZZFESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1685
SAPSZON ORSOLYA BUDAPEST A SAPSZON ORSI QUINTET LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 450.000 Ft 3039/1799
SÁRKÖZYNÉ FARKASHÁZI RÉKA BUDAPEST A TINTANYÚL ZENEKARRAL CSALÁDI KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1712
SOLYMÁR NAGYKÖZSÉG APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR SOLYMÁR JAZZ PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA SOLYMÁRON 700.000 Ft 3039/1777
SPITZER GYÖNGYI ZSUZSÁNNA BUDAKALÁSZ A VANAVAN ZENEKAR KONCERTJEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3039/1698
STRINGS SZERVEZÉSI IPARI ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST ZENÉS MŰSOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA BENKŐ DÁNIEL ÉS MŰVÉSZ TÁRSAI RÉSZVÉTELÉVEL A 16. SZÁZADI MAGYAR ÉS EURÓPAI ZENÉRŐL, 21. SZÁZADI MEGKÖZELÍTÉSSEL 400.000 Ft 3039/1743
STUDIOART EGYESÜLET BUDAPEST RANDEVÚ CÍMMEL VARGA FERI, BALÁSSY BETTY ÉS A STUDIO11 ENSEMBLE KONCERTJEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 600.000 Ft 3039/1769
STUDIOART EGYESÜLET BUDAPEST EVERGREEN VÁLOGATÁS BARBRA STREISAND DALAIBÓL CÍMMEL NÁRAY ERIKA, POLYÁK LILLA, SZULÁK ANDREA ÉS A STUDIO11 ENSEMBLE KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 800.000 Ft 3039/1782
SUTTYOMBA A VIHARSAROK NÉPI KULTÚRÖRÖKSÉGÉNEK MEGŐRZÉSÉÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY SZARVAS 20 ÉV SUTTYOMBA NÉPZENEI-VILÁGZENEI PRODUKCIÓ TURNÉJÁRA 600.000 Ft 3039/1798
SZABADHAJDÚ KÖZMŰVELŐDÉSI MÉDIA ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZŐ NONPROFIT KOTLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HANGOK FORRADALMA CÍMŰ RENDEZVÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1714
SZABÓ ERIK DOMOSZLÓ A ROAD ZENEKAR HATODIK NAGYLEMEZÉNEK BEMUTATÁSÁRA ORSZÁGOS TURNÉ KERETEIN BELÜL 600.000 Ft 3039/1758
SZENT JAKAB MILLENIUMI ZARÁNDOK EGYESÜLET BUDAPEST GÖDI JAZZ NAPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3039/1803
SZILAJ KULTURÁLIS ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET EGERSZÓLÁT SZILAJ EGYÜTTES ÉS BARÁTAI KONCERT TURNÉ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1859
SZIRTES EDINA LAURA GÖD ÍGY SZERETTEM VOLNA ÉLNI CÍMMEL LEMEZBEMUTATÓ VERSKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3039/1828
SZULÁK ANDREA BUDAPEST A PÉLDÁUL TE CÍMŰ ALBUM BEMUTATKOZÓ KONCERTJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MOM KULTURÁLIS KÖZPONTBAN 900.000 Ft 3039/1852
TEMPLOM-HALOM LAKITELEK NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG LAKITELEK HANGÉPÍTÉS – A GITÁR ÉS AMI MÖGÖTTE VAN CÍMMEL PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1791
TETT-HELY IFJÚSÁGI EGYESÜLET PÉCS KÖNNYŰZENEI TÚRÁK PÉCS ZÖLD SZÍVÉBEN CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1734
TONSPEC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST 5. PALOZNAKI JAZZ PIKNIK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 3039/1792
TORNYAI JÁNOS MÚZEUM ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZPONT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KÉPZENE SZALON CÍMMEL KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3039/1717
TORNYAI JÁNOS MÚZEUM ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZPONT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁSÁRHELYI JAZZES/TÉK CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1726
TÓT-BAGI CSABA SZEGED BALKÁN UNIO LEMEZBEMUTATÓ KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA FAUSTO BECCALOSSI ÉS RHANI KRIJA VENDÉGSZEREPLÉSÉVEL 400.000 Ft 3039/1723
TÚRI LUCA ORGOVÁNY CSÁNGÓK ÉS A KELETI SZÉKELYSÉG CÍMMEL ZENÉS ELŐADÁSSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KORINDA ZENEKARRAL 600.000 Ft 3039/1843
VAJDA LAJOS STÚDIÓ KULTURÁLIS EGYESÜLET SZENTENDRE HIÁNYZENE CÍMŰ HATRÉSZES ISMERETTERJESZTŐ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1804
VAN ESÉLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET KISVÁRDA MAGYARORSZÁGI NÉPZENEI EGYÜTTESEK TALÁLKOZÓJA ÉS BEMUTATÓ ELŐADÁSAIK MEGVALÓSÍTÁSÁRA KISVÁRDÁN 800.000 Ft 3039/1770
VÁRALLYAY KATALIN ILONA BUDAPEST A HÁROMSZOROS NEMZETKÖZIVERSENY-GYŐZTES JAZZATION JAZZ ACAPPELLA EGYÜTTES FENNÁLLÁSÁNAK TÍZÉVES JUBILEUMÁRA SZERVEZETT MAGYARORSZÁGI KONCERTSOROZATRA 500.000 Ft 3039/1750
VIRÁNYOSI KÖZÖSSÉGI HÁZ BUDAPEST JAZZMÁNIA BIG BAND KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA A JÓKAI KLUBBAN 400.000 Ft 3039/1842
ZSOLNAY ÖRÖKSÉGKEZELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS A ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED KORTÁRS IMPROVIZATÍV ZENEI, KÖNNYŰ- ÉS VILÁGZENEI KLUBKONCERTJEI MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.300.000 Ft 3039/1834
ZUGLÓI CSEREPES KULTURÁLIS NON-PROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A 6 ÉVES ZUGLÓI SMOOTH JAZZ KLUB PROGRAMJAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3039/1841

KÖNNYŰZENE TERJESZTÉSÉRE
A38 KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST VOLKOVA SISTERS ALBUMBEMUTATÓ ÉS KONCERTFELVÉTEL MEGJELENTETÉSÉRE DVD-N 200.000 Ft 3041/893
ALMÁR-REISZ JUDIT BUDAPEST A BORRA-VALÓ EGYÜTTES ASSZONY BORA, EMBER BORA CÍMŰ DALA VIDEOKLIPJÉNEK KÉSZÍTÉSÉRE 200.000 Ft 3041/911
ANGA-KIS MIKLÓS BUDAPEST ANGA-KIS MIKLÓS ÚJ ZENEKARA BEMUTATKOZÓ ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/1043
BALÁZS MIHÁLY GYÖRGY BUDAPEST A FATAL ERROR 2. LEMEZÉNEK MUNKÁLATAIRA ÉS KÉPI ANYAG KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/971
BALOGH ROLAND BUDAPEST FINUCCI BROS QUARTET-NEW LINE CÍMŰ HANGLEMEZÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA 400.000 Ft 3041/842
BENKŐ DÁVID JÁNOS BUDAPEST A PANNONIA ALLSTARS SKA ORCHESTRA LEGÚJABB NAGYLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/1046
BERDISZ TAMÁS BUDAPEST A BERDISZ MŰVEK ZENEKAR HANGFELVÉTELÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3041/931
BERKES BALÁZS IMRE BUDAPEST C.A.TRIO – 100 ÉVE SZÜLETETT GEORGE GERSHWIN KONCERTFELVÉTEL MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3041/836
BIBUCZI HANGFELVÉTEL KIADÓ, RENDEZVÉNYSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSAS GYULA A GYULAI ROYAL DIXIELAND JAZZ BAND ELSŐ CD-HANGLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE, KIADÁSÁRA 200.000 Ft 3041/915
BINDER KÁROLY TÖRÖKBÁLINT BALOGH TAMÁS : TSAGADAGO SZÓLÓ ZONGORA CD MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/899
BINDER KÁROLY TÖRÖKBÁLINT OLÁH KRISZTIÁN :LIGHT IN THE DARKNESS SZÓLÓ ZONGORA CD MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/901
BINDER KÁROLY TÖRÖKBÁLINT MEDGYESSY KOVÁCS GYULA: HANGULATOK A TAGORÉN SZÓLÓ ZONGORA CD MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3041/903
BINDER KÁROLY TÖRÖKBÁLINT A SILENCE FICTION QUARTETT CD-ANYAGA MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/906
BINDER KÁROLY TÖRÖKBÁLINT A BINDER QUARTETT: NEVERGREENS CÍMŰ CD-JE MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/907
BJO MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST LÁSZLÓ ATTILA ÉS A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA KÖZÖS LEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 1.000.000 Ft 3041/905
BODÓ GYULA MÓR AZ ELEVEN HOLD ZENEKAR 5. ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE 200.000 Ft 3041/850
BÖRÖNDI TAMÁS IMRE BUDAPEST BUDAPESTI KUPLÉK, SANZONOK CD-N VALÓ MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/913
BRUCKER BENCE BUDAPEST AZ AWS ZENEKAR LEGÚJABB NAGYLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1041
BURAI VIKTOR BUDAPEST THE TRADEMARK ZENEKAR KISLEMEZE ÉS VIDEOKLIPJE ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/855
BUZÁS KRISZTIÁN BUDAPEST AZ ORIENT FALL ZENEKAR FRACTALS CÍMŰ ELSŐ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3041/792
CISZ-MOLL MŰVÉSZETI BETÉTI TÁRSASÁG EGER A KEREKES BAND: BACK TO FOLK CÍMŰ 20 ÉVES JUBILEUMI LEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3041/816
CSEPREGI DÁVID GYÖRGY BUDAKESZI CSEPREGI GYULA UTOLSÓ KONCERTJÉRŐL KÉSZÜLT DUPLALEMEZES HANG- ÉS VIDEÓANYAG KIADÁSÁRA 800.000 Ft 3041/989
CSÉRY ZOLTÁN GÁBOR BALATONFÜRED A PATCHÉ (CSÉRY ZOLTÁN ÉS PÁKAI PETRA) NEM TUDTAM CÍMŰ LEMEZÉHEZ KAPCSOLÓDÓ HANG- ÉS KÉPANYAGOK ELKÉSZÍTÉSÉRE 500.000 Ft 3041/868
CSIGÓ TAMÁS BUDAPEST A BEAT DIS GODDAMN CITY MUNKACÍMŰ 6. SORLEMEZÉNEK FELVÉTELÉRE ÉS UTÓMUNKÁJÁRA, ÉS A WILL STAY AGAIN CÍMŰ SZÁM VIDEÓKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/813
CSIGÓ TAMÁS BUDAPEST RIOT OF SOUNDS CÍMŰ ALBUM ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/814
DÖRNYEI GÁBOR BUDAPEST A 10 ÉVES A THUNDER DUO CÍMŰ KONCERT DVD-JÉNEK FELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3041/922
DR. GÁBOR SÁNDOR PÁL BUDAPEST SAJÁT SZERZEMÉNYEK JAZZ ÁTIRATBAN SZAKCSI-LAKATOS BÉLA ELŐADÁSÁBAN CD MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/838
DR. GÁBOR SÁNDOR PÁL BUDAPEST SAJÁT SZERZEMÉNYEK JAZZ ÁTIRATBAN NEVES JAZZ-MŰVÉSZEK ELŐADÁSÁBAN CD MEGJELENTETÉSÉRE 700.000 Ft 3041/839
DUNAGENTSYS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DUNAÚJVÁROS A MIDDLEMIST RED ZENEKAR MÁSODIK NAGYLEMEZÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA, A LEMEZHEZ TARTOZÓ VIDEOKLIPEK KÉSZÍTÉSÉRE 700.000 Ft 3041/916
DUNAGENTSYS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DUNAÚJVÁROS DJ BOOTSIE KÖVETKEZŐ LEMEZÉNEK, A LÉGIÓ CÍMŰ EP FELVÉTELEINEK ELKÉSZÍTÉSÉRE, KIADÁSÁRA 600.000 Ft 3041/919
EGYSÉG MÉDIA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG TALIÁNDÖRÖGD OCHO MACHO ZENEKAR ÚJ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 600.000 Ft 3041/799
EGYSÉG MÉDIA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG TALIÁNDÖRÖGD BÁRSONY BÁLINT ÚJ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3041/800
EGYSÉG MÉDIA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG TALIÁNDÖRÖGD ANDREWBOY ÚJ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/804
EGYSÉG MÉDIA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG TALIÁNDÖRÖGD KÁLLAY-SAUNDERS ANDRÁS ÚJ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/805
ERDÉSZ RÓBERT BUDAPEST A SOLARIS EGYÜTTES JUBILEUMI KONCERTJÉNEK FELVÉTELEIBŐL KÉSZÜLT DVD+CD-ALBUM ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS KIADÁSÁRA 500.000 Ft 3041/990
ESZTERHÁZA KULTURÁLIS, KUTATÓ- ÉS FESZTIVÁLKÖZPONT FERTŐD HAYDN SWING CD-LEMEZ FELVÉTELÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3041/1018
EXPERT PRODUCTION MŰVÉSZETI ÉS SZÓRAKOZTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST IRIGY HÓNALJMIRIGY KONCERTFILM ELKÉSZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/791
FARAGÓ MIKLÓS DUNAKESZI GUITAR IMPROVISATIONS – MIKLOS FARAGO & FRIENDS CÍMŰ CD KIADÁSÁRA 200.000 Ft 3041/881
FARKAS ROLAND SÁNDOR PÉCS A PUNNANY MASSIF FEL2 LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/1024
FEHÉRVÁRI GÁBOR ALFRÉD GYŐR KÉT MAINSTREAM KÖNNYŰZENEI MŰ ELKÉSZÍTÉSÉRE VIDEÓKLIPPEL 300.000 Ft 3041/1059
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST LAJKÓ FÉLIX: FOLK CÍMŰ CD-KIADVÁNY MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/1008
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST LUKÁCS MIKLÓS CIMBIÓZIS BUDAPEST ANZIX CD KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3041/1009
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST BUDA FOLK BAND SAJÁT GYŰJTÉS CÍMŰ CD KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/1011
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST MAROZSÁN ERIKA-FÖDŐ SÁNDOR: MÁSODIK MUNKACÍMŰ CD KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/1012
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST CSÍK ZENEKAR: SYMA LIVE DVD MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/1014
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST MAJOROSI MARIANNA SZERELMESNEK NEHÉZ LENNI – ASSZONYSORSOK CÍMŰ CD KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/1015
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. BUDAPEST DRESCH MISI VONÓS QUARTET CD KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3041/1016
FREY GYÖRGY CSOBÁNKA SAJÁT, ÖNÁLLÓ PRODUKCIÓ HANGFELVÉTELÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE, KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/917
GARAMI GÁBOR BUDAPEST A GARAMI FUNKY STAFF ZENEKAR: 2.0 FUNKY TRAIN CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/883
GÁBOR ANDRÁS BUDAPEST AZ OZONE MAMA ZENEKAR SONIC GLORY CÍMŰ AUDIO CD LEMEZÉNEK KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/976
GOLD RECORD MUSIC RENDEZVÉNYSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A MAGASHEGYI UNDERGROUND – KÉK CÍMŰ LEMEZÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3041/1031
GRAMY-H REKLÁMÜGYNÖKSÉG KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A DJABE ZENEKAR ÚJ STÚDIÓALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE CD ÉS DVD AUDIO HANGHORDOZÓKON 400.000 Ft 3041/908
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST KALÁKA – JÓZSEF ATTILA CÍMŰ CD LEMEZ KIADÁSÁRA A HANGZÓ HELIKON SOROZATBAN 600.000 Ft 3041/802
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST HEGYLAKÓ CÍMMEL AZ APNOÉ EGYÜTTES ÚJ LEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3041/808
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST KUTYÁBÓL SZALONNA CÍMMEL A KALÁKA EGYÜTTES ÚJ GYEREKLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE LACKFI JÁNOS VERSEIVEL 400.000 Ft 3041/810
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST ANGYALSZÁRNY CÍMMEL A MISZTRÁL EGYÜTTES LEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/811
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST BOTH MIKLÓS: ISMERETLEN UKRAJNA CÍMŰ LEMEZ KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/815
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST GRYLLUS DÁNIEL-SUMONYI ZOLTÁN: PÉLDABESZÉDEK CD KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/817
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SZONETTKOSZORÚ CÍMŰ CD KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/818
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SEBŐ 68 CÍMŰ CD KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3041/819
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST CSILLAG KÓRUS CD KIADÁSÁRA 250.000 Ft 3041/820
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST EAST-WEST SESSION CÍMMEL A RACKAJAM ÚJ LEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/821
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SINHA RÓBERT – LACKFI JÁNOS: EMBERSZABÁS CÍMŰ LEMEZ KIADÁSÁRA 200.000 Ft 3041/832
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST WEÖRES SÁNDOR: ROCK AND ROLL CD KIADÁSÁRA A HANGZÓ HELIKON SOROZATBAN 400.000 Ft 3041/833
GULYÁS ANNA BUDAPEST A HOLDDALANAP ZENEKAR FELFELE ESŐ MUNKACÍMŰ ÚJ ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1010
GYÁRFÁS ISTVÁN BUDAPEST AZ ORGAN GRINDERS SUITE CÍMŰ CD ZENEI ANYAGÁNAK FELVÉTELÉRE 400.000 Ft 3041/828
HALMOS ANDRÁS BUDAPEST DRESCH MIHÁLY ÉS SAID TICHITI KÖZÖS LEMEZÉNEK (TARIQA) FELVÉTELÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/843
HARCSA VERONIKA BUDAKALÁSZ HARCSA-KESZÉG-MÁRKOS-BENKŐ-PÁNDI: KASSÁK LEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/1037
HÁRS VIKTOR VÁCDUKA A BIG BANDICA SYMPHONICA CÍMŰ DARAB FELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/1039
HETEDIK NAP KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY BUDAPEST A FIRKIN ZENEKAR 6. ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS TERJESZTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/945
HODOSI ENIKŐ SARKAD A MANOYA 2. SZÓLÓALBUMÁNAK LEGYÁRTÁSÁRA, KIADÁSÁRA ÉS 1 ÚJ VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/927
HOLDVIOLA PRODUKCIÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ARNÓT A HOLDVIOLA ZENEKAR ÚJ CD ANYAGA FELVÉTELÉRE 300.000 Ft 3041/1036
HOLDVIOLA PRODUKCIÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ARNÓT HOLDVIOLA KONCERT KÉP- ÉS HANGANYAG KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1047
HORVÁTH BOLDIZSÁR JÁNOS BUDAPEST A KELEMEN KABÁTBAN ZENEKAR HARMADIK ALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/1033
HORVÁTH JÁNOS GYÖRGY BUDAPEST MOJO WORKINGS 5. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL VÁLOGATÁS CD KIADÁSÁRA 200.000 Ft 3041/856
IKP MUSIC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAKESZI THEREMIN KARÁCSONYI ALBUM MEGJELENTETÉSÉRE * 800.000 Ft 3041/873
IKP MUSIC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAKESZI ÚJÉVI KONCERT FELVÉTELÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE * 800.000 Ft 3041/875
IKP MUSIC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAKESZI AZ ÉRINTETLEN ZENE, ALCÍM: KLASSZIKUSOK THEREMINEN CÍMŰ ALBUM MEGJELENTETÉSÉRE * 600.000 Ft 3041/882
INNOVATIVE ARTIST MANAGEMENT SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A SÁRIK PÉTER TRIÓ X BEETHOVEN CÍMŰ ALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/943
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST A COLORSTAR 20 ÉVES JUBILEUMI KONCERTJÉNEK HANG- ÉS KÉPANYAGÁNAK, ILLETVE BEST OF MIXÉNEK KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/1020
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST A JÓNÁS VERA EXPERIMENT MÁSODIK NAGYLEMEZE ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KLIPEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1028
J.Q.K.A. OKTATÓI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST A MINIMYST MÁSODIK NAGYLEMEZÉNEK KIADÁSÁRA ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KÉT KLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1029
JOBBÁGY BENCE MEZŐKÖVESD A MURIEL MÁSODIK NAGYLEMEZÉNEK KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/879
JUHÁSZ ATTILA CSABA BUDAPEST JUHÁSZ ATTILA: WHAT IF I COULD CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/895
KAPITÁNY ZSOLT BUDAPEST A THESHOWCREW NEVŰ FORMÁCIÓ EVOLÚCIÓ CÍMŰ ALBUMÁNAK ÉS KÍSÉRŐ KÉPREGÉNYÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3041/794
KASZÁS PÉTER BUDAPEST AZ INFINITY PROJECT CÍMŰ ALBUM ELKÉSZÍTÉSÉRE 800.000 Ft 3041/1057
KEÖNCH LÁSZLÓ FARKAS BUDAPEST BORIVÁN – SVETLANA CD HANGFELVÉTELÉRE 200.000 Ft 3041/910
KERESZTES ILDIKÓ BUDAPEST HATODIK SZÓLÓALBUM MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3041/1061
KÉRI GÁBOR ANDRÁS MÜNCHEN EASTWING GROUP ÚJ CD ÉS VIDEOKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/892
KO RECORDS ZENEMŰKIADÓ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG VASASSZONYFA A ZAPOROZSEC ZENEKAR HANG- ÉS KÉPFELVÉTELEINEK ELKÉSZÍTÉSÉRE, MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/846
KO RECORDS ZENEMŰKIADÓ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG VASASSZONYFA AZ ANIMA SOUND SYSTEM ZENEKAR JUBILEUMI LEMEZEINEK ÚJRA KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3041/851
KO RECORDS ZENEMŰKIADÓ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG VASASSZONYFA KARÁCSONYI BIG BAND MŰSOR KÉPFELVÉTELEINEK ELKÉSZÍTÉSÉRE, MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/854
KOCSIS TIBOR LAJOSMIZSE KOCSIS TIBOR: III CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/924
KOVÁCS ZOLTÁN ERNŐ SZEGED HONEYBEAST ZENEKAR ÚJ VIDEÓKLIPJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3041/1006
KÖR 99 SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG PILISSZÁNTÓ A MAGYARVISTA SOCIAL CLUB MÉGIS A SZERELEM CÍMŰ ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE 500.000 Ft 3041/886
KÖRMENDI PÉTER BUDAPEST GÁBOR S. PÁL TALÁLKOZÁS EGY RÉGI SZERELEMMEL CÍMŰ CD MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/1004
KUNART SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST FOURTISSIMO JAZZ ORCHESTRA LEMEZ NÉPSZERŰSÍTŐ VIDEÓKLIP(EK) ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1023
LÁZÁR DOMOKOS MEZŐTÚR AZ ESTI KORNÉL ZENEKAR ÚJ VIDEÓKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1058
LÉVAI-HANGYÁSSY LÁSZLÓ BUDAPEST A SING SING ZENEKAR NEM ÉRDEKEL A HOLNAP CÍMŰ DALÁRA VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE ÉS AZ ABBÓL KÉSZÜLT DVD TERJESZTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/968
LOGOS KIADÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST LIVE IN NEW YORK CD KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3041/890
LOGOS KIADÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST MAGYAR HOLOKAUSZT 70. OKTATÁSI DVD KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3041/891
M & M MUSIC KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST MALEK MIKLÓS: OBOAVERSENY CÍMŰ MŰVÉNEK STÚDIÓFELVÉTELÉRE A XXII. STÚDIÓBAN 800.000 Ft 3041/857
MEGADÓ KIADÓI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS KISPÁL ÉS A BORZ – KISPÁL ÖSSZES 2. KIADVÁNYGYŰJTEMÉNY MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/840
MEGADÓ KIADÓI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS KISCSILLAG ZENEKAR 5. SORLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/954
MEGADÓ KIADÓI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PÉCS VAD FRUTTIK ZENEKAR 5. NAGYLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/958
MEGYASZAY ISTVÁN TOKAJ ELSŐ SZÓLÓLEMEZ RÖGZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/852
MFM KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST KOWALSKY MEG A VEGA KONCERTFILM MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/980
MFM KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST KOWALSKY MEG A VEGA: STÚDIÓTÓL A LEMEZBEMUTATÓIG. 400.000 Ft 3041/1013
MONDAIN ART KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MYSTERY GANG ÚJ NAGYLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE ÖRDÖGI RITMUS CÍMMEL 400.000 Ft 3041/1052
MONDAIN ART KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MOHAMED FATIMA ÚJ NAGYLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/1053
MONDAIN ART KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST ROY ÉS ÁDÁM TRIÓ ÚJ NAGYLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/1054
MÓZNER LÁSZLÓ SZÉKESFEHÉRVÁR BLAHALOUISIANA ZENEKAR ELSŐ STÚDIÓALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/985
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST NAGY LÁSZLÓ – GITANO: INEXPECTATUS CÍMŰ NAGYLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 600.000 Ft 3041/826
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST TEMESI BERCI: STATISFIELD CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/827
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST HUNGARIDDIM ZENEKAR: HARAP A KACSA CÍMŰ NAGYLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/837
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST BELMONDO: ÉN IS AKAROM CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3041/844
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST CZUTORBORSÓK: CZUTORBORSÓK CÍMŰ GYERMEKLEMEZ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3041/845
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A WE ARE ROCKSTARS ZENEKAR: IN THESE LIGHTS CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/866
MYRTILL JAZZ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MICHELLER MYRTILL ÚJ LEMEZE ELKÉSZÍTÉSÉRE 500.000 Ft 3041/940
MYRTILL JAZZ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MICHELLER MYRTILL KONCERTFELVÉTEL MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/1021
NAGY JÁNOS IKLAD CONCERTO TEKERŐLANTRA, DUDÁRA ÉS KAMARAZENEKARRA CÍMŰ MŰ LEMEZ FELVÉTELÉRE 400.000 Ft 3041/973
NAGY JÁNOS IKLAD MÓZES TAMARA ÉS NAGY JÁNOS KÉTZONGORÁS CD FELVÉTELE MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/975
NASZVAGYI TAMÁS BUDAPEST NASZVAGYI TAMÁS-MIKLÓS TIBOR KAPCSOLATOK CÍMŰ KÉT FELVONÁSOS MUSICAL, LEMEZ FELVÉTELÉRE 300.000 Ft 3041/988
OLÁH SZABOLCS BUDAPEST AZ OLÁH SZABOLCS QUINTET ÉS KALMÁR PANNI DREAM PATH CÍMŰ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/823
ORBÁN TAMÁS NAGYKOVÁCSI ÚJ, KÖNNYŰZENEI HANG ÉS KÉPFELVÉTEL KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1026
ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR NONPROFIT KFT. BUDAPEST MICHEL LEGRAND-DALLAMOK OLÁH KÁLMÁN FELDOLGOZÁSÁBAN ZENEI ANYAG FELVÉTELÉRE 700.000 Ft 3041/1022
PALYA BEA PRODUCTION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ ÉVFORDÍTÓ PALYA BEÁVAL – MINDIG LEGYEN ÉNEK CÍMŰ NAGYKONCERT HANG- ÉS KÉPFELVÉTELÉRE 500.000 Ft 3041/904
PÁRNICZKY ANDRÁS GÁBOR BUDAPEST A NIGUN ZENEKAR TRIT BAY TRIT MUNKACÍMŰ ALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/841
PETRUSKA ANDRÁS BUDAPEST MÁSODIK NAGYLEMEZ GYÁRTÁSÁRA 300.000 Ft 3041/928
POLGÁR ODETT ILDIKÓ ZALAEGERSZEG ÚJ ODETT NAGYLEMEZ KÉSZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/869
PONIKLÓ IMRE BUDAPEST AZ AMBER SMITH ZENEKAR HANGANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE, MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3041/918
POZSÁR MÁTÉ BUDAPEST AZ A.M.P. TRIÓ LEMEZE ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1050
PR GARDEN SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST BUDAPEST VOICES NAGYLEMEZ KÉSZÍTÉSÉRE, KIADÁSÁRA 400.000 Ft 3041/900
PREMECZ MÁTYÁS BUDAPEST A KÉKNYÚL ZENEKAR VIDEÓ KLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/793
PUSZTAI GÁBOR ANDRÁS BUDAPEST BABITS (PAPLANOM VIRÁGAI) CÍMŰ LEMEZ MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3041/853
RADNÓTI ZSUZSA BUDAPEST THE HELLFREAKS ZENEKAR NAGYLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3041/871
RÉVÉSZ RICHÁRD TAKSONY A RÉVÉSZ RICHÁRD LATIN TRIÓ ELSŐ ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/972
ROMHÁNYI ÁRON SZÉKESFEHÉRVÁR A UNITED ZENEKAR HATODIK NAGYLEMEZÉNEK FELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA 500.000 Ft 3041/1045
ROMHÁNYI ÁRON SZÉKESFEHÉRVÁR SZENTPÁLI ROLAND ÉS ROMHÁNYI ÁRON KORTÁRSZENEI LEMEZÉNEK FELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/1048
SIPOS PÉTER POMÁZ APÁINK IS EZT DÚDOLTÁK CÍMŰ CD LÉTREHOZÁSÁRA 300.000 Ft 3041/921
SKYFORCE KERESKEDELMI ÉS MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST NÓTAR MARY – ZENEBOMBA ALBUMÁHOZ, HANGSZERELÉSRE ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/834
SKYFORCE KERESKEDELMI ÉS MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST L. L. JUNIOR – ÖNMEGVALÓSULÁS CÍMŰ ALBUM VIDEÓKLIP ÉS HANGSZERELÉS KÉSZÍTÉSÉRE 600.000 Ft 3041/835
SKYFORCE KERESKEDELMI ÉS MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST L.L. JUNIOR ÚJ ALBUMÁNAK ÉS VIDEOKLIPJÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/932
SKYFORCE KERESKEDELMI ÉS MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST NOTÁR MARY ÚJ ALBUMÁNAK ÉS VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/936
SOMOS KIADÓ ÉS TANÁCSADÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST METROPOL EGYÜTTES THE BLACK BOX CÍMŰ ALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE 200.000 Ft 3041/803
SOMOS KIADÓ ÉS TANÁCSADÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST SOLARIS EGYÜTTES MARTIAL CHRONICLES II. CÍMŰ LP ALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE * 200.000 Ft 3041/925
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST BOGI & THE BERRY ZENEKAR DAL ÉS VIDEOKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/898
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST WELLHELLO DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/986
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SIRVIVE DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/993
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST SUPERSTEREO DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/994
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MRS. COLUMBO DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/995
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST ANTAL TIMI DAL ÉS VIDEOKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 500.000 Ft 3041/996
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST RADICS GIGI DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 500.000 Ft 3041/997
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST VEKONYZ DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/998
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST BYEALEX ÉS A SLEPP DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 200.000 Ft 3041/999
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST 3LAND DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1000
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST NEW LEVEL EMPIRE DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1001
STEREO NETWORK KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST BLIND MYSELF DAL ÉS VIDEÓKLIP KÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/1002
SZABÓ ÁRON BUDAKESZI A BÍRÓSÁG ZENEKAR DEBÜTÁLÓ LEMEZÉNEK KIADÁSÁRA ÉS AZ ELSŐ KLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE 400.000 Ft 3041/948
SZABÓ GERGELY BUDAKESZI DEBÜTÁLÓ ANYAG PROFESSZIONÁLIS HANGFELVÉTELÉRE ÉS MASTERING-JÉRE AKUSZTIKUS GITÁR PROJEKT SZÁMÁRA 300.000 Ft 3041/937
SZABÓ LÁSZLÓ BUDAKESZI A GRAND MEXICAN WARLOCK AKUSZTIKUS NAGYLEMEZÉNEK FELVÉTELÉRE, BAKELITEN VALÓ MEGJELENTETÉSÉRE, VALAMINT KÉPI ANYAGAINAK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/894
SZABÓ LESLIE PRODUKCIÓ BETÉTI TÁRSASÁG SZÉKESFEHÉRVÁR A MARIONETT PROJEKT FELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/920
SZENDŐFI PÉTER BUDAPEST MÁSODIK SZÓLÓ ALBUM HANGFELVÉTELÉRE, GYÁRTÁSÁRA ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/938
SZILI RÓBERT DUNAKESZI JAZZ-ZENEI HANGFELVÉTEL KÉSZÍTÉSÉRE 200.000 Ft 3041/889
SZIRTES EDINA LAURA GÖD ÍGY SZERETTEM VOLNA ÉLNI… XX. SZÁZADI KÖLTŐK MEGZENÉSÍTETT VERSEINEK CD KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/887
SZOLNOKI TIBOR BUDAPEST MESÉL AZ OPERETTVILÁG CÍMMEL ZSADON ANDREA ÉS SZOLNOKI TIBOR CD-ANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/876
TAKÁTS ESZTER ANNAMÁRIA ZALAEGERSZEG A NULLADIK SZERELEM CÍMŰ ELSŐ GYEREKLEMEZ MEGVALÓSÍTÁSÁRA 200.000 Ft 3041/824
TANKCSAPDA MUSIC KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DEBRECEN TANKCSAPDA ÚJ LEMEZ MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3041/1055
TATÁR ATTILA GYERGYÓSZENTMIKLÓS A BAGOSSY BROTHERS COMPANY ÚJ EP-ÉNEK ÉS KLIPJÉNEK HANG- ÉS KÉPFELVÉTELÉRE 300.000 Ft 3041/1051
TÁLAS ÁRON MEZŐKÖVESD A TÁLAS ÁRON TRIÓ ELSŐ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 300.000 Ft 3041/790
THX KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST COPY CON ZENEKAR ÚJ NAGYLEMEZE MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/1035
TIM PRODUKCIÓ SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG LOVASBERÉNY A BÁGYI BALÁZS NEW QUARTET ÉS POCSAI KRISZTA HOMAGE TO SHAKESPEARE CÍMŰ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3041/885
TOM-TOM HANGSTÚDIÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST TOMPOS KÁTYA HANG- ÉS KÉPANYAGÁNAK FELVÉTELÉRE, KIADÁSÁRA 600.000 Ft 3041/877
TOM-TOM HANGSTÚDIÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST CSEMER BOGLÁRKA BOGGIE HANG- ÉS KÉPANYAGÁNAK A FELVÉTELÉRE, KIADÁSÁRA 600.000 Ft 3041/878
TOM-TOM HANGSTÚDIÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ APOSTOL EGYÜTTES EDDIG MÉG KI NEM ADOTT DALAINAK MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/979
TOM-TOM HANGSTÚDIÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST ZOLBERT MÁSODIK NAGYLEMEZÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 300.000 Ft 3041/982
TRIMEDIO MUSIC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST TABÁNI ISTVÁN ÚJ ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE 200.000 Ft 3041/956
TRIMEDIO MUSIC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST BRÓDY JÁNOS ÚJ ALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3041/959
TRIMEDIO MUSIC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MOLNÁR GYÖRGY (ELEFÁNT) SZÓLÓALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE OMEGA RED FIGHT CÍMMEL 500.000 Ft 3041/960
TRIMEDIO MUSIC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AZ OMEGA EGYÜTTES 1960-70-80-90-ES ÉVEIBEN KÉSZÜLT ANGOL NYELVŰ FELVÉTELEKET TARTALMAZÓ 4 CD MEGJELENTETÉSÉRE DÍSZDOBOZBAN 800.000 Ft 3041/961
TRIMEDIO MUSIC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST HAJDU KLÁRA QUARTET KÉSZÜLŐ ÚJ LEMEZÉHEZ VIDEOKLIP FORGATÁSÁRA 350.000 Ft 3041/963
TRIMEDIO MUSIC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST NEDÓ OLGA HEGEDŰMŰVÉSZNŐ ÚJ ALBUMÁNAK RÖGZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/1005
TÚRI LAJOS SÁNDOR POMÁZ A TÁSKARÁDIÓ CÍMŰ HANGFELVÉTEL ÉS VIDEOKLIP MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/933
UNISONO ZENEMŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG GÖD JUBILEUMI VÁLOGATÁS MEGJELENTETÉSÉRE AZ AMADINDA EGYÜTTES ÉS PRESSER GÁBOR SZILVESZTERI HANGVERSENYEINEK FELVÉTELEIBŐL FIZIKAI ÉS DIGITÁLIS ALBUM FORMÁJÁBAN 500.000 Ft 3041/806
VADMATS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MÉGEGYKÖR ZENEKAR: MÉG EGY KÖR CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 500.000 Ft 3041/858
VADMATS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST GABRIELI RICHÁRD: ÚJ UTAKON CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/859
VADMATS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST GUBÁS GABI: BERGENGÓCIÁBÓL JÖTTÜNK CÍMŰ GYERMEKLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/860
VADMATS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST NÉMETH GÁBOR-NÉMO: MESEGYÁR CÍMŰ GYERMEKLEMEZÉNEK ÉS NÉMO CÍMŰ SZÓLÓ ALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/861
VADMATS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST AGÁRDI SZILVIA: SOSE ADD FEL! CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/862
VADMATS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST MAJSAI GÁBOR: EZ AZ ÉN NAPOM CÍMŰ LEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3041/863
VAN KÖZHASZNÚ KULTURÁLIS EGYESÜLET (VAN EGYESÜLET) DEBRECEN A BORDÓ SÁRKÁNY RÉGIZENE REND A LÁNY ÉS A SÁRKÁNY CÍMŰ SZERZEMÉNYÉNEK RÖGZÍTÉSÉRE ÉS VIDEOKLIPJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 400.000 Ft 3041/897
VOJNITS MÁRTON BUDAPEST A VOJNITS ZENEKAR LOST & FOUND ÉS WEIRD CÍMŰ EP-JÉNEK KÖZÖS KORONGJA MEGJELENTETÉSÉRE 300.000 Ft 3041/789
VÖRÖS ATTILA VIKTOR BUDAPEST STRENGTH OF WILL CÍMŰ LEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS KIADÁSÁRA 300.000 Ft 3041/1003
WOLF 95 MŰVÉSZETI KÖZKERESETI TÁRSASÁG BUDAPEST ZONGORAVERSENY HANGFELVÉTELÉRE BALOG JÓZSEF SZÓLÓJÁVAL, A FÚVÓSOKKAL ÉS ÜTŐSÖKKEL KIEGÉSZÍTETT LISZT FERENC KAMARAZENEKARRAL 800.000 Ft 3041/947
ZEFFER ANDRÁS BUDAPEST FÉNYPOKOL CÍMŰ MOBILMÁNIA EGYÜTTES BUDAPESTI MONSTRE KONCERTJÉNEK CD HANG ÉS DVD FILMJE MEGJELENTETÉSÉRE 400.000 Ft 3041/872

MŰVÉSZETI DÍJAKRA
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB BUDAPEST A FÉSZEK MŰVÉSZKLUB ÁLTAL ÉVENTE KIADÁSRA KERÜLŐ SZÉKELY MIHÁLY-EMLÉKPLAKETTRE ÉS -DÍJRA, KIEMELKEDŐ OPERAÉNEKESI TELJESÍTMÉNYÉRT 250.000 Ft 3050/10
MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE BUDAPEST KIEMELKEDŐ MŰVÉSZI TELJESÍTMÉNYT NYÚJTOTT ELŐADÓMŰVÉSZEK ELISMERÉSÉRE ÉS DÍJAZÁSÁRA * 3.000.000 Ft 3050/12
MÁV SZIMFONIKUSOK ZENEKARI ALAPÍTVÁNYA BUDAPEST A MÁV SZIMFONIKUSOK ÁLTAL ALAPÍTOTT AZ ÉV LEGSIKERESEBB MŰVÉSZE ÉS A KIVÁLÓ ZENEKARI TAG ELNEVEZÉSŰ KITÜNTETŐ ELISMERÉSEKRE 250.000 Ft 3050/11

EGYÉB – EGYEDI
BÁGYI BALÁZS LOVASBERÉNY TANULMÁNYÚT ÉS FELLÉPÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA KÍNÁBAN 400.000 Ft 3013/1629
BINDER KÁROLY TÖRÖKBÁLINT POZSÁR MÁTÉ: JAZZ ELMÉLET EGYETEMI TANKÖNYV KIADÁSÁRA 800.000 Ft 3013/1648
BORDÁS JÓZSEF SÁNDOR MISKOLC VII. DOBMÁNIA TÁBOR MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.500.000 Ft 3013/1637
KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST 18. MAGÁNÉNEK SZAKOS NÖVENDÉKEK BALASSAGYARMATI TALÁLKOZÓJA MEGVALÓSÍTÁSÁRA * 250.000 Ft 3013/1635
LISZT FERENC TÁRSASÁG BUDAPEST A 39. LISZT FERENC NEMZETKÖZI LEMEZNAGYDÍJ (GRAND PRIX DU DISQUE) MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3013/1628
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST FIATAL KARVEZETŐK VERSENYE MEGVALÓSÍTÁSÁRA LANTOS REZSŐ EMLÉKÉRE 900.000 Ft 3013/1645
MAGYAR JAZZ SZÖVETSÉG BUDAPEST A MAGYAR JAZZ SZÖVETSÉG ÁLTAL ÉVENTE ADOMÁNYOZOTT ÉLETMŰDÍJAKRA * 500.000 Ft 3013/1647
MAGYAR JAZZ SZÖVETSÉG BUDAPEST ZENESZERZŐ- ÉS HANGSZERELŐ VERSENY MEGRENDEZÉSÉRE * 1.200.000 Ft 3013/1640
MAGYAR ZENEI TANÁCS BUDAPEST RÉSZVÉTELRE A ZENEI NEVELÉS NEMZETKÖZI TÁRSASÁGA ISME VILÁGKONFERENCIÁJÁN GLASGOWBAN 400.000 Ft 3013/1634
MAGYAR ZENESZERZŐK EGYESÜLETE BUDAPEST A 2016-OS ISCM FESZTIVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE 300.000 Ft 3013/1633
MFM KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST KOWALSKY MEG A VEGA ZENEKAR ÚJ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE 800.000 Ft 3013/1612
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST PÉLY BARNA AKUSZTIKUS KONCERTSOROZATA MEGRENDEZÉSÉRE HOLLANDIÁBAN 500.000 Ft 3013/1639
NAGY ZSÓFIA EGER A GEORGIA MUNKACÍMMEL KÉSZÜLŐ PROJEKT HANGANYAGÁNAK FELVÉTELÉRE 500.000 Ft 3013/1646
NÁDASDY-VÁR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR SÁRVÁR SÁRVÁRI KÖNNYŰZENEI KLUBKONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 600.000 Ft 3013/1632
RETKES ATTILA KULTURÁLIS ÉRTÉKTEREMTŐ SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST A GRAMOFON-DÍJAK ELNEVEZÉSŰ, ORSZÁGOS ÉS NEMZETKÖZI ZENEI VERSENY ÉS DÍJKIOSZTÓ 15. ALKALOMMAL TÖRTÉNŐ MEGRENDEZÉSÉRE 1.100.000 Ft 3013/1630
RINGLISPÍL KULTURÁLIS BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST KOVÁTS KRISZTA ÉS A KOVÁTS KRISZTA KVINTETT JÁTÉKOK, SZERELMEK CÍMŰ ÚJ CD-JE HANGFELVÉTELÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE 500.000 Ft 3013/1644
SZÍV-HANG KULTURÁLIS ÉS EGÉSZSÉGNEVELŐ EGYESÜLET SZENTES A TÜCSÖK ZENEKAR TÜCSÖK ÉS A KALÓZ MESE CÍMŰ KONCERT DVD-JE MEGJELENTETÉSÉRE 500.000 Ft 3013/1631
ÜLLŐ ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT ÜLLŐ FARKAS GYULA EMLÉKKONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA 1.000.000 Ft 3013/1643
VIOLET PIANO KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BUDAPEST VIOLET ÚJ CD-JE KIADÁSÁRA ÉS LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE MEGVALÓSÍTÁSÁRA 800.000 Ft 3013/1638
ZENEKÉPZELET KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG BUDAPEST HÁROMNAPOS NÉGYKEZES ZONGORAVERSENY ÉS KURZUS MEGVALÓSÍTÁSÁRA GYEREKEKNEK 2.000.000 Ft 3013/1641
ZENÉLŐ GYEREKEK ALAPÍTVÁNY BUDAPEST ZENEISKOLAI VONÓSZENEKAR RÉSZVÉTELÉRE A VI. ISTRIAI NEMZETKÖZI ZENEI FESZTIVÁLON 800.000 Ft 3013/1642

Megjegyzés:

A *-gal jelzett pályázatok esetében egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt – az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő -, a támogatás odaítélése minősített többséggel történt.

Megjelentetés dátuma: 2015. december 1.