A SZÍNHÁZI SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A SZÍNHÁZI SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Folyóirat-betétlap (minta, amely pályázati célra nem használható), folyóirat-betétlap kitöltési útmutatója

Pályázatot benyújtani csak a portálon kitöltött adatlappal és betétlappal lehet.

A SZÍNHÁZI SZAKMAI KOLLÉGIUM FOLYÓIRAT-PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Színházi Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2010. január 1.–2010. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.

Altéma kódszáma: 1301

A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli magyar nyelvű, hagyományos, vagy internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

Tervezett keretösszeg: 40 millió forint.

1. Hagyományos folyóiratok  

A pályázónak csatolnia kell:

    • a lapbejegyzés másolatát,
    • határon túli folyóirat esetében a lapbejegyzés hitelesített magyar fordítását (amennyiben a 2009. évre nem volt NKA által támogatott folyóirat-pályázata),
    • az utolsó megjelent lapszámot,
    • új lap indítása esetén egy példány próbaszámot, a tervezett lap céljainak, megjelenési ütemtervének, költségvetésének, továbbá a terjesztés módjának ismertetésével, a célközönség bemutatásával,
    • a folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján
    • a 2008 évi mérleg árbevételt igazoló dokumentumát.

1. A lap 2010. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet

2. Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely lap megjelenésének száma eléri az évi négy alkalmat!

3. Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja egy szokásos lapszám terjedelmének 160%-át.

4. A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2009. évi adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát írásban kell indokolni. A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás stb.)

5. A tematikus lapszámok, az évkönyv és az intézményi hírlevél típusú termékek jelen felhívás keretében nem kerülnek támogatásra.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 34. sora) lehet. 

A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.

A kollégium kiemelten támogatja a hagyományos folyóiratok internetes megjelentetésére történő áttérését.

A támogatott folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja (betétlap 31.-33. sor):

a) szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
b) szerzői jogdíjak,
c) fordítói, lektorálási honorárium,
d) nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:

  • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés
  • kiadványszerkesztés, tördelés,
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,

e) nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, személyi jellegű kifizetések járulékaira, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el!

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

2. Internetes folyóiratok

A pályázathoz csatolnia kell:

  • a folyóirat hozzáférhető web-címét,
  • a honlapról készült utolsó printeket,
  •  a folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján
  • a 2008 évi mérleg árbevételt igazoló dokumentumát.
  1. Az internetes folyóirat 2010. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet
  2. A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2009. évi adatokhoz képest) arányát írásban kell indokolni.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 34. sora) lehet. 

A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium,
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
    • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
    • korrektúra,
  • kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
  • publikáció megjelentetés (szolgáltatás).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, személyi jellegű kifizetések járulékaira, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el!

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

***

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett áfanyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.

A támogatott pályázó a támogatás összegére a szakmai beszámoló benyújtása és a pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után a megkötött szerződés birtokában 2010. évben számíthat.

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon és a 2010. évi folyóirat-betétlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. október 27-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Színházi Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. szeptember 24.

Frissítve: