A SZÍNHÁZI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA


A SZÍNHÁZI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Figyelem! Pályázati tudnivalók | Nyomtatás

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű Pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

a) A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

b) Amennyiben a törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy "Közzétételi kérelmet" kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

Az a) és ha indokolt a b) pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy

– a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek, valamint
– ugyancsak a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. Törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján kulturális célú állami támogatásban részesülnek, melyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

A SZÍNHÁZI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Színházi Szakmai Kollégium az alábbi témakörökben hirdet pályázatot:

1. Alkotómunka támogatása

Altéma kódszáma: 1302

A kollégium maximum 6 alkotói támogatást szándékozik kiadni legfeljebb 12 hónapos időtartamra írók számára, új színpadi művek megírására, a kortárs drámairodalom és az élőszínház kapcsolatának erősítése céljából.
Ismert szépprózai művek és filmforgatókönyvek színpadi adaptációjára támogatás nem igényelhető!

A megpályázható összeg: 1 000 000 Ft.
A megítélt támogatás 40%-ának utalása a szerződés aláírását követően történik, a további összeg utalásának feltétele a benyújtott kézirat színvonala.

A pályázathoz csatolni kell:

  • az író szakmai önéletrajzát,
  • az egész estés, új színpadi szöveg tervét (szinopszisát) és egy, ebbõl kidolgozott jelenetet,
  • együttműködési nyilatkozatot bármely magyarországi vagy határon túli magyar nyelvű színházzal, amely biztosítja az író és a színház közötti rendszeres kapcsolatot, amelynek keretén belül a színház az írónak szakmai támogatást nyújt.

Az elbírálásnál előnyben részesülnek:

  • pályakezdő drámaírók,
  • írók, akik még nem próbálták ki magukat a drámai műfajban,
  • azok, akik kísérletet tesznek a drámai formanyelv megújítására.

A pályázat elbírálásakor, valamint a benyújtott kéziratok értékelésekor az NKA Színházi Szakmai Kollégiuma figyelembe veszi a Színházi Dramaturgok Céhének szakmai véleményét, ezért a SZDC tagjai nem pályázhatnak.
Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 6 millió forint.

2. Magyarországi és határon túli magyar színházi szakemberek külföldi, valamint külföldiek magyarországi és határon túli magyar területekre szóló szakmai útjára

Altéma kódszáma: 1304

Pályázni a 2010. február  1.–2010. augusztus 31. között megvalósuló tanulmányutakra lehet.

Pályázhatnak:

  • magánszemélyek
  • színházi intézmények és szervezetek.

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!
Magánszemély pályázó esetén nem kell nevezési díjat fizetni!

A pályázathoz csatolni kell:

  • a tanulmányút, meghívás célját,
  • a program részletes leírását,
  • az utazó, meghívott szakmai életrajzát,
  • az utazás időpontját, helyét,
  • meghívólevelet/elfogadó nyilatkozatot vagy szándéknyilatkozatot,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolatát,
  • nyilatkozatot, amelyben a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy az út során szerzett tapasztalatait összefoglaló úti beszámoló – amennyiben a REVIZOR, az NKA kritikai portálja befogadja – megjelentethető.

Támogatás kérhető:

  • részvételi díjra,
  • tiszteletdíjra (fogadás esetén),
  • szállásköltségre,
  • utazási költségre,
  • biztosításra.

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A kollégium az elbírálásnál előnyben részesíti:

  • a magánszemély pályázót (aktív színész, rendező, dramaturg, színházi tervező, színházi technikus, színikritikus, elméleti szakíró), aki a tanulmányút munkanyelvét legalább középfokon beszéli és ezt nyelvvizsga-bizonyítvánnyal igazolja,

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • utazás esetén az utazás eredményeit összefoglaló úti beszámolót és/vagy a tanulmányút alapján született publikációt,
  • fogadás esetén a befogadó fél beszámolóját a külföldi szakember magyarországi útjának szakmai eredményéről.

Igényelhető támogatás: maximum 500 ezer Ft.

Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 5 millió forint

3. Szabadtéren bemutatandó új színházi produkciók létrehozására

Altéma kódszáma: 1331

Pályázni a 2010. június 1.–szeptember 1. között megvalósuló szabadtéri bemutató előadásokra lehet.

Operára nem adható be pályázat!

Pályázhatnak:

  • szabadtéri előadásokat létrehozó intézmények, szervezetek,
  • egyéni vállalkozó bábosok.

Magánszemély nem adhat be pályázatot!

Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet! 

Egy pályázó csak egy produkció létrehozására pályázhat!

A pályázathoz csatolni kell:

  • a program részletes leírását (szerző neve, a mű címe, leírása),
  • a rendező szándéknyilatkozatát,
  • az alkotók nevét és a tervezett szereposztást,
  • a bemutató helyszínét, időpontját,
  • a befogadó intézmény szándéknyilatkozatát,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolatát.

Támogatás kérhető:

  • szerzői honoráriumra,
  • művészek tiszteletdíjára,
  • jelmezköltségre,
  • díszletköltségre,
  • szállításra,
  • eszköz- és helyiségbérleti díjra,
  • pr-költségre.

Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!

A támogatást kizárólag a bemutatóig felmerülő fenti jogcímekre lehet felhasználni.

A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek:

  • közös produkciók, melyeket több helyszínen is műsorra tűznek a nyári szezonban,
  • a színházzal kevéssé ellátott területen megvalósuló elképzelések.

A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:

  • a bemutató előadással kapcsolatos dokumentumokat (minimum 8 db fotó /előadásról és a nézőtérről egyaránt/, műsorfüzet, plakát, fesztiválprogram, sajtóvisszhang stb.).

Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 20 millió forint

A kollégium egyik altémában sem ír elő kötelező önrészt.

A pályázó nevezési díj címén az igényelt összeg 1%-át (amely 25%-os áfát tartalmaz) tartozik befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 számú pénzforgalmi jelzőszámára.
A nevezési díj összege félmillió forintnál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál (amely 25%-os áfát tartalmaz).
Az átutalás, illetve a postai (rózsaszín) csekk közlemény rovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap portál azonosítót”.
Kérjük továbbá, hogy átutalás esetén a közlemény rovat végéről a 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 3 pozícióban a 310 kódot tüntesse fel.

A nevezési díj befizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díjat a támogatásban nem részesülő pályázó sem igényelheti vissza. 

Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2009. október 27-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Színházi Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Megjelentetés dátuma: 2009. szeptember 23.

Frissítve: