A Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium nyílt pályázati felhívása


A Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma pályázatot hirdet

A Program célja, hogy Petőfi Sándor és kora 19. századon túlnyúló, közelmúltbeli és jelenkori értelmezéseit középpontba állítsa. A programban kiemelt szerepet kap Petőfinek és korának utóélete, valamint megjelenése az emlékezetkultúrában, a művészetekben, a folklórban, a tudományos és társművészeti területeken.  

A program kiemelt célja, hogy a hazai és a Kárpát-medencei magyar vonatkozású közgyűjteményekben őrzött, eddig feltáratlan, vagy kevésbé ismert forrásokat a szakemberek feldolgozzák, és új, a különböző korosztályi sajátosságokhoz igazodó, a széles körű hozzáférést könnyítő megoldásokat dolgozzanak ki. E körbe az elektronikus publikációk, az analóg és virtuális kiállítások is beletartoznak. 

A program szándéka, hogy a tevékenységek a közösségek lehetséges legszélesebb körű bevonásával valósuljanak meg. Cél, hogy a program a határon túli magyar vonatkozású közgyűjteményeket, nemzetközi szakmai közösségeket és a nagyközönséget is megszólítsa.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:

  1. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
  2. a támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előreláthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

Abban az esetben, ha a Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 3/2020. (III. 23.) EMET főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 16-28. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy:

  • A program szakmai koordinációjára felkért szakmai szervezet az Országos Közgyűjtemények Szövetsége (a továbbiakban: OKSZ). Az OKSZ a nyílt pályázat benyújtásának határidejét megelőző 10. munkanapig előzetesen meghirdetett konzultációs lehetőséget biztosít a pályázók számára, így biztosítva a tervezett pályázatok illeszkedését a kiíráshoz és segítve azok magas színvonalú kidolgozását. Az OKSZ elérhetőségei: http://oksz.eu.com/petofi200 petofi200oksz@gmail.com.
  • Egy pályázó, tagintézmény legfeljebb két altémára nyújthat be pályázatot, egy altémára egy pályázat nyújtható be. Tagintézmény esetén annak megnevezése a pályázati adatlap 3.2. pontjában kötelező.
  • Határon túli muzeális intézmény (vagy nem önálló jogi személyiség esetén annak fenntartója) a Petőfi 200 keretében az 1., 3. és 4. altémák szerinti pályázati célra igényelhet támogatást.
  • A Magyar Géniusz Programban pályázatot benyújtó muzeális intézmény, illetve annak fenntartója azonos pályázati cél megjelölésével jelen felhívás keretében nem nyújthat be pályázatot és nem részesülhet támogatásban.
  • Nem nyújtható be pályázat jelen felhívás témáival megegyező célra, ha azt az NKA Múzeumok Kollégiuma már támogatta.
  • A Petőfi 200 Emlékév keretében a Kollégium meghívásos pályázatára támogatási igényt benyújtó irodalmi emlékház és emlékhely, illetve annak fenntartója azonos pályázati cél megjelölésével jelen felhívás keretében nem nyújthat be pályázatot és nem részesülhet támogatásban.
  • Nem részesülhet támogatásban az a Pályázó, amely más hazai vagy uniós forrás keretében 2021-2023. évekre vonatkozóan jelen pályázati felhívás témáival megegyező célra támogatásban részesült.

Jelen felhívás keretében pályázatot benyújtani az alábbi négy témakörben lehet:

1. Pályázati cél: A Petőfi 200 Emlékév tematikájába illeszkedő időszaki, időszaki és hozzá szorosan kapcsolódó virtuális, illetve virtuális kiállítás megvalósítása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét a Nemzeti Kulturális Alap (a továbbiakban: NKA) az egyes kulturális finanszírozási szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 140/2021. (III.24.) Korm. rendelet 2. § szerint felhasznált maradványa biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A hagyományos, időszaki kiállításhoz kiállításvezető, leporelló vagy közművelődési, ismeretterjesztő kapcsolódó kiadvány megjelentetése kötelező.
  • Országos múzeumok, országos szakmúzeumok és megyei hatókörű városi múzeumok számára hagyományos, időszaki kiállítás megvalósítása esetén múzeumpedagógiai program kidolgozása és megvalósítása kötelező.
  • Az időszaki kiállítás fenntartási időtartama legalább 6 hónap. A virtuális kiállításokat a megjelentetéstől számított legalább öt év időtartamig kell ingyenesen elérhetővé tenni.
  • Támogatott pályázat esetén a kedvezményezett köteles a Petőfi 200 és a Nemzeti Kulturális Alap marketingelemeit a pályázat megvalósítási időtartama alatt minden, a támogatásból megvalósuló projekten, eseményen és megjelenésen feltüntetni, a támogatás tényét webes felületén megjelentetni, legalább a program megvalósításának végéig.

Az elbírálás során előnyt jelent:

  • A kiállítás terve Petőfi korszakát és annak tovább élését közönségbarát módon, kortárs kiállításrendezési módszerek alkalmazásával, a jelen tudományos eredményeit bevonva kívánja bemutatni.
  • A tervben hangsúlyosan szerepel Petőfi és kora jelentőségének kiemelése, nyelvi, kultúrtörténeti és tudománytörténeti vívmányainak bemutatása, amelyek megjelenítésével új szempontok kerülnek bemutatásra a korszakról. 
  • Az intézmény saját gyűjteményét és forrásait új megvilágításban kívánja bemutatni, illetve eddig feldolgozatlan gyűjteményi anyagokat tár fel.
  • A tervezett projekt a helyi kultúrtörténeti események bemutatásával lényeges adalékkal szolgál a kiterjesztett Petőfi-képhez.
  • A kiállítás tervezése, megvalósítása során a pályázó közösségeket kíván bevonni.
  • A kiállítás és kapcsolódó kiadványai többnyelvűek, vagy idegen nyelvű összefoglalók készülnek hozzájuk.
  • A kiállítás megnyitása a 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáról szóló 37/2020. (XII.1.) OGY határozat 1. pontja értelmében 2022. szeptember 1. és 2023. augusztus 31. közé esik.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 300 000 000 Ft

Igényelhető támogatás:

a) 1 000 000 – 25 000 000 Ft/pályázat (országos múzeumok, országos szakmúzeumok és megyei hatókörű városi múzeumok esetében)

b) 500 000 – 4 000 000 Ft/pályázat (területi és tematikus múzeumok, vagy annál alacsonyabb besorolású muzeális intézmények, valamint könyvtárak és levéltárak esetében)

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 690306/2

Pályázók köre:

  • A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti működési engedéllyel rendelkező magyarországi székhelyű muzeális intézmények (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója).
  • Magyar vonatkozású gyűjteményi egységekkel rendelkező határon túli magyar múzeumok (pénzügyi lebonyolító bevonásával pályázhatnak).
  • A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti nyilvános könyvtárak (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója).
  • A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény szerinti közlevéltárak és nyilvános magánlevéltárak (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója).

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. november 1. – 2023. március 31.

Finanszírozás módja:

  • 3.000.000 Ft-ot el nem érő támogatási összeg esetében az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként;
  • a 3.000.000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben meghatározott módon, 90%-ban támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 10%-ban a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

Kiállítások (valóságos helyszín, helyszínek) esetén:

  • tervezési költség (installáció, vizuális megjelenés, grafikai terv, látványterv),
  • kivitelezési költség (installációhoz),
  • installáció (vitrin, érintőképernyő, projektor stb.),
  • nyomdaköltség,
  • szállítási költség,
  • szakmai anyagköltség (tételes kifejtése a részletes költségvetésben szükséges),
  • reklám- és propagandaköltség,
  • műtárgyvédelmi eszközök (kiállításhoz közvetlenül kapcsolódóan),
  • restaurálás költsége,
  • konzerválás költsége.

Kiállításhoz kapcsolódó kiadvány(ok) hagyományos megjelentetése esetén:

  • szerzői tiszteletdíj,
  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • grafikai tervező tiszteletdíja,
  • fotós/képszerkesztő tiszteletdíja,
  • fotóanyag jogdíja,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja,
  • szerkesztői tiszteletdíj.

A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.

  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség.

Kiállításhoz kapcsolódó kiadvány(ok) digitális megjelentetése esetén, a hagyományos kiadványok esetében felsorolt jogcímeken felül:

  • a tartalom elektronikus megjelentetésének költségei,
  • CD/DVD gyártási költségek.

Pedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltség (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye),
  • műtárgy-másolatok készítése (tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás).

Virtuális kiállítások esetén:

  • szerzői tiszteletdíj,
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • fotós/képszerkesztő tiszteletdíja,
  • illusztrátor tiszteletdíja,
  • grafikai tervező tiszteletdíja,
  • látványtervező tiszteletdíja,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja.

A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.

  • fotóanyag jogdíja,
  • szöveg-, és képbevitel, (írás, digitalizálás),
  • grafikai tervezés,
  • szövegszerkesztés,
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,
  • a tartalom megfelelő gépi kódolása,
  • a tartalom gépi kódolásának előkészítése,
  • a tartalom gépi kódolásának programozása,
  • számítógépes programozás,
  • szerverszolgáltatás bérlése,
  • szerverkapacitás/tárhely bővítése,
  • internet hozzáférés fejlesztése,
  • a tartalom adatainak frissítése,
  • reklám- és propagandaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. betétlap a 690306 altémához,
  2. belföldi muzeális intézmény esetén működési engedély, határon túli magyar múzeum esetén alapító okirat, alapszabály,
  3. feladatokra és költségnemekre lebontott részletes költségvetés, valamint pénzügyi ütemezés,
  4. a kiállítás szakmai forgatókönyve,
  5. a kiállítás látványterve,
  6. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  7. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  8. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • betétlap a 690306 altémához,
  • belföldi muzeális intézmény esetén működési engedély, határon túli magyar múzeum esetén alapító okirat, alapszabály,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr. 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a tervezett kiállítás pályázati célokhoz történő illeszkedése, bemutatása, szakmai jelentősége, közösségépítő hatása,
  • a pályázati kiírás formai követelményeinek teljesítése (mellékletek),
  • a program indokoltsága és fenntarthatósága (különös tekintettel a látogatottság fenntarthatóságára, és a tervezett projekt hatására a vidéki identitás definiálására, a vidék megtartó erejének muzeológiai eszközökkel való biztosítására vonatkozóan),
  • a költségvetés megalapozottsága,
  • a kiállítási forgatókönyv szakmai véleményezése,
  • a kiállítás megjelenése, a látványterv értékelése,
  • a látogató- és családbarát szemlélet érvényesítése, a szinopszis célkitűzéseinek és eszközeinek értékelése, különös tekintettel a közönséghasznosítás tervezésére, látogatottsági mutatókra,
  • a múzeumpedagógiai terv célkitűzéseinek és eszközeinek értékelése,
  • a kiadvány, kiállításvezető és a múzeumpedagógiai program tervének előzetes értékelése.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai részbeszámolónak tartalmaznia kell:

  • a támogatói okiratban/támogatási szerződésben foglaltak szerinti pályázati célhoz kapcsolódó tevékenység előrehaladásának részletes leírását.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kiállítás és a kapcsolódó digitális tartalmak kattintható linkjeit,
  • sajtóvisszhang csatolását,
  • a hasznosulás értékelését (látogatószám, megtekintések-megosztások száma, sajtóbeszámoló linkekkel),
  • a pályázó intézménynek az elkészült online tartalmak linkjeit az intézmény és/vagy annak fenntartója honlapján közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább három évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.
  • pedagógiai program megvalósítása esetén a digitális tartalmak linkjeit, a célkitűzések megvalósításának értékelését a célcsoportok szempontjából (oktatásban való hasznosulás mérhető adatai, megtekintések, letöltések száma, pedagógusoktól érkezett visszajelzések),
  • a támogatott program megvalósulásáról szóló, képekkel ellátott, az OKSZ honlapján közzé tehető írásos és képes beszámolót, virtuális kiállítások esetén az elérés módját.
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

2. Pályázati cél: A Petőfi 200 Emlékév témájához szorosan kapcsolódó kortárs művészeti és csoportos, illetve egyéni, valamint összművészeti időszaki kiállítások megvalósítása.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az NKA az egyes kulturális finanszírozási szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 140/2021. (III.24.) Korm. rendelet 2. § szerint felhasznált maradványa biztosítja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A kiállításhoz kiállításvezető, leporelló vagy közművelődési, ismeretterjesztő kapcsolódó kiadvány megjelentetése kötelező.
  • Támogatott pályázat esetén a kedvezményezett köteles a Petőfi 200 és a Nemzeti Kulturális Alap marketingelemeit a pályázat megvalósítási időtartama alatt minden, a támogatásból megvalósuló projekten, eseményen és megjelenésen feltüntetni, a támogatás tényét webes felületén megjelentetni, legalább a program megvalósításának végéig.

Az elbírálás során  előnyt jelent:

  • Olyan pályázati koncepció megvalósítása, ahol kultúrtörténészek és képzőművészek együttműködésére épül a kiállítás koncepciója, és új megvilágításban mutat be a szélesebb társadalomra, a közösségekre hatással bíró társadalmi-kulturális jelenségeket.
  • A kiállítás terve Petőfi korszakát és annak tovább élését közönségbarát módon, kortárs kiállításrendezési módszerek alkalmazásával, a jelen tudományos eredményeit bevonva kívánja bemutatni.
  • A kiállítás tervezése, megvalósítása során közösségeket kíván bevonni.
  • A kiállítás és kapcsolódó kiadványai több nyelvűek, vagy idegen nyelvű összefoglalók készülnek hozzájuk.
  • A kiállítás megnyitása a 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáról szóló 37/2020. (XII.1.) OGY határozat 1. pontja értelmében 2022. szeptember 1. és 2023. augusztus 31. közé esik.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 150 000 000 Ft

Igényelhető támogatás: 500 000-10 000 000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 690106/2

Pályázók köre:

  • A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti működési engedéllyel rendelkező magyarországi székhelyű muzeális intézmények (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója),
  • Pályázhatnak magyarországi képzőművészeti szakmai szervezetek, kiállítást rendező intézmények, galériák, kiállítótermek (jogi személyek, nem önálló jogi személy esetén annak fenntartója)

A kiállítási tevékenység igazolása történhet muzeális intézmény részére kiadott működési engedéllyel, alapító okirattal, alapszabállyal, társasági szerződéssel, továbbá cégkivonattal, ahol a cég tevékenysége: 9102 Múzeumi tevékenység, 9004 Művészeti tevékenység működtetése lehet.

A kiállítási tevékenységre utaló bejegyzést magyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – az alapító okiratban/alapszabályban/társasági szerződésben jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. november 1. – 2023. március 31.

Finanszírozás módja:

  • 3.000.000 Ft-ot el nem érő támogatási összeg esetében az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként;
  • a 3.000.000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben/támogatói okiratban meghatározott módon, 90%-ban támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 10%-ban a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • szerzői tiszteletdíj,
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • fotós tiszteletdíja,
  • képszerkesztő tiszteletdíja,
  • illusztrátor tiszteletdíja,
  • grafikai tervező tiszteletdíja,
  • látványtervező tiszteletdíja,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja.

A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.

A támogatás terhére igényelt/megítélt személyi jellegű támogatás mértéke az igényelt/megítélt támogatás összegének 15%-át nem haladhatja meg. 

  • fotóanyag jogdíja,
  • nyomdai előkészítési munkák (katalógus, kiállítás),
  • nyomdaköltség (katalógus, kiállítás),
  • szöveg-, és képbevitel (írás, digitalizálás),
  • grafikai tervezés,
  • szövegszerkesztés,
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • tervezési költség (installációhoz),
  • kivitelezési költség (installációhoz),
  • szállítási költség,
  • installáció (vitrin, érintőképernyő, projektor stb.),
  • szakmai anyagköltség (tételes kifejtése a részletes költségvetésben szükséges).

Kiállításhoz kapcsolódó kiadvány(ok) digitális megjelentetése esetén, a hagyományos kiadványok esetében felsorolt jogcímeken felül:

  • a tartalom elektronikus megjelentetésének költségei,
  • CD/DVD gyártási költségek.

A kiállításhoz kapcsolódó pedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltség (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye, melynek tételes kifejtése a részletes költségvetésben szükséges).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. betétlap a 690106 altémához;
  2. kiállítási tevékénység igazolása a Pályázók körénél leírt módon,
  3. feladatokra és költségnemekre lebontott részletes költségvetés, valamint pénzügyi ütemezés,
  4. a kiállítás szakmai forgatókönyve,
  5. a kiállításra történő kölcsönzés esetén szándéknyilatkozatok a kölcsönzésre vonatkozóan,
  6. a kiállítás látványterve,
  7. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  8. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  9. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • betétlap a 690106 altémához,
  • kiállítási tevekénység igazolása a Pályázók körénél leírt módon,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a tervezett kiállításnak a pályázati célokhoz történő illeszkedése, bemutatása, szakmai jelentősége, közösségépítő hatása,
  • a pályázati kiírás formai követelményeinek teljesítése (mellékletek),
  • a költségvetés megalapozottsága,
  • a kiállítási forgatókönyv szakmai véleményezése,
  • a kiállítás megjelenése, a látványterv értékelése,
  • a látogató- és családbarát szemlélet érvényesítése,
  • a múzeumpedagógiai terv célkitűzéseinek és eszközeinek értékelése,
  • a kiállításvezető, a kiadvány és a múzeumpedagógiai program értékelése.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai részbeszámolónak tartalmaznia kell:

  • a támogatói okiratban/támogatási szerződésben foglaltak szerinti pályázati célhoz kapcsolódó tevékenység előrehaladásának részletes leírását.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kiállítás és a kapcsolódó digitális tartalmak kattintható linkjeit,
  • a hasznosulás értékelését (látogatószám, megtekintések-megosztások száma, sajtóbeszámoló linkekkel),
  • a pályázó intézménynek az elkészült online tartalmak linkjeit az intézmény és/vagy annak fenntartója honlapján közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább öt évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét,
  • pedagógiai program megvalósítása esetén a digitális tartalmak linkjeit, a célkitűzések megvalósításának értékelését a célcsoportok szempontjából (oktatásban való hasznosulás mérhető adatai, megtekintések, letöltések száma, pedagógusoktól érkezett visszajelzések),
  • a támogatott program megvalósulásáról szóló, képekkel ellátott, az OKSZ honlapján közzé tehető írásos és képes beszámolót, a digitális eléréseket tartalmazó linkekkel együtt,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

3. Pályázati cél: Közgyűjteményekben őrzött dokumentumok elektronikus és nyomtatott formában történő hozzáférhetővé tétele, illetve ehhez kapcsolódóan tudományos konferenciák, valamint ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő események megvalósítása.

A támogatás célja a Petőfi Sándorhoz kapcsolódó kulturális tartalmak és források digitális feldolgozása és bemutathatóvá tétele, oly módon, hogy az átfogó képet adjon a feldolgozott témáról, bővítse a feldolgozott történeti emlékek körét (új adatbázisok létrehozásával vagy meglévők érdemi bővítésével), továbbá az eredmények tudományos konferenciák vagy ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő események keretében történő disszeminációja, amely hozzájárul ahhoz, hogy a Petőfi emlékév láthatósága erősödjön.

A Kollégium kiemelten támogatja az alábbi témákra benyújtott pályázatokat:

Kéziratok, irodalomtörténeti, hadtörténeti, politikatörténeti, helytörténeti, régészeti és néprajzi források közzététele, amelyek kapcsolatosak

  • a költő életével és irodalmi életművével,
  • a Petőfi kultusszal,
  • a Petőfi narratívákkal,
  • a Petőfi emlékhelyekkel és azok kulturális jelentőségével,
  • Petőfi Sándor családjával, szüleivel, kortársaival, házastársával, Szendrey Júliával, és fiával, Petőfi Zoltánnal.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Támogatás esetén az online szolgáltatás fenntartási időtartama legalább öt év.
  • Támogatott pályázat esetén a kedvezményezett köteles a Petőfi 200 és a Nemzeti Kulturális Alap marketingelemeit a pályázat megvalósítási időtartama alatt minden, a támogatásból megvalósuló projekten, eseményen és megjelenésen feltüntetni, a támogatás tényét webes felületén megjelentetni, legalább a program megvalósításának végéig.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az NKA az egyes kulturális finanszírozási szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 140/2021. (III.24.) Korm. rendelet 2. § szerint felhasznált maradványa biztosítja.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 130 000 000 Ft

Igényelhető támogatás: 500 000 – 5 000 000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 690131/2

Pályázók köre:

  • A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti működési engedéllyel rendelkező magyarországi székhelyű múzeumok (országosmúzeumok, országos szakmúzeumok, megyei hatókörű városi múzeumok, területi múzeumok és tematikus múzeumok (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója). Jelen altéma keretében magyarországi közérdekű muzeális kiállítóhelyek és közérdekű muzeális gyűjtemények nem pályázhatnak.
  • A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti nyilvános könyvtárak (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója).
  • A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény szerinti közlevéltárak és nyilvános magánlevéltárak (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója)
  • Magyar vonatkozású gyűjteményi egységekkel rendelkező határon túli magyar múzeumok (lebonyolító bevonásával pályázhatnak).

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. december 1. – 2023. november 30.

Finanszírozás módja:

  • 3.000.000 Ft-ot el nem érő támogatási összeg esetében az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként;
  • a 3.000.000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben/támogatói okiratban meghatározott módon, 90%-ban támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 10%-ban a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:

  • fotóanyag jogdíja,
  • szöveg-, és képbevitel (írás, digitalizálás),
  • grafikai tervezés,
  • szövegszerkesztés,
  • irat- és képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,
  • a tartalom megfelelő gépi kódolása,
  • a tartalom gépi kódolásának előkészítése,
  • a tartalom gépi kódolásának programozása,
  • számítógépes programozás,
  • szerverszolgáltatás bérlése,
  • szerverkapacitás / tárhely bővítése,
  • internet hozzáférés fejlesztése,
  • a tartalom adatainak frissítése,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség,
  • szakmai anyagköltség (tételes kifejtése a részletes költségvetésben szükséges),
  • előadói tiszteletdíj,
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja,
  • csoportos étkezés (catering, főétkezésként elfogyasztott melegétel, valamint ásványvíz vásárlása),
  • utazási költség,
  • szállásköltség (idegenforgalmi adó nem számolható el),
  • reklám- és propaganda költségei (beleértve meghívó és plakát nyomda- és anyagköltségét),
  • dokumentációs költség (fotó, videó, hangfelvétel, programbázis frissítése)
  • szállítási költség,
  • terembérlet,
  • technikai eszközök bérleti díja.

A támogatás terhére igényelt/megítélt személyi jellegű támogatás mértéke az igényelt/megítélt támogatás összegének 25%-át nem haladhatja meg. 

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok igényelhetőek/ elszámolhatóak a támogatás terhére.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. betétlap a 690131 altémához,
  2. belföldi múzeum esetén működési engedély, határon túli magyar múzeum esetén alapító okirat, alapszabály,
  3. feladatokra és költségnemekre lebontott részletes költségvetés, valamint pénzügyi ütemezés,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • betétlap a 690131 altémához,
  • a feladatokra és költségnemekre lebontott részletes költségvetés, valamint pénzügyi ütemezés.
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr. 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból/hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a forráscsoport szakmai jelentősége, az emlékév céljaihoz történő igazodása,
  • a forráskiadási módszertan bemutatása,
  • a pályázati kiírás formai követelményeinek teljesítése (mellékletek),
  • a forráskiadás szakmai alátámasztása,
  • az online publikáció fenntarthatósága,
  • a költségvetés megalapozottsága.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai részbeszámolónak tartalmaznia kell:

  • a támogatói okiratban/támogatási szerződésben foglaltak szerinti pályázati célhoz kapcsolódó tevékenység előrehaladásának részletes leírását.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megvalósított feladat szakmai leírását,
  • nyomdai kiadvány esetén annak egy nyomtatott példányát postai úton, az NKA Igazgatósága postacímére (1389 Budapest, Pf. 128.) beküldve,
  • a digitális tartalmak kattintható linkjeit,
  • a sajtóvisszhang csatolását,
  • a hasznosulás értékelését (digitális közreadás esetén a megtekintések-megosztások száma, sajtóbeszámoló linkekkel),
  • a pályázó intézménynek az elkészült online tartalmak linkjeit az intézmény és/vagy annak fenntartója honlapján közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább három évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.
  • a támogatásból létrehozott kulturális termékek folyamatos közzétételének módját.
  • a támogatott program megvalósulásáról szóló, képekkel ellátott, az OKSZ honlapján közzé tehető írásos és képes beszámolót, a digitális eléréseket tartalmazó linkekkel együtt,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

4. Pályázati cél: Közgyűjteményi tartalmak élményszerű vizuális bemutatása különböző korosztályok számára.

A támogatás célja a Petőfi Sándorhoz, korához, kortársaihoz és kultuszához kapcsolódó kulturális tartalmak digitális feldolgozása és bemutathatóvá tétele, amely hozzájárul a Petőfi emlékév láthatóságához.

A Kollégium kiemelten támogatja az alábbi témákban benyújtott pályázatokat:

  • Kéziratok és elsődleges források (irodalomtörténeti, hadtörténeti, politikatörténeti, régészeti források) térbeli és időbeli vonatkozásait bemutató, korszerű, a tartalom összefüggéseinek feltárását támogató adatvizualizációs megoldások.
  • Petőfi Sándor személyéhez és családjához kapcsolódó emlékhelyek látogatására ösztönző infokommunikációs megoldások.
  • A szabadságharc érintett ütközeteinek vizuális rekonstrukciója.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Támogatás esetén az online szolgáltatás fenntartási időtartama legalább öt év,
  • Támogatott pályázat esetén a kedvezményezett köteles a Petőfi 200 és a Nemzeti Kulturális Alap marketingelemeit a pályázat megvalósítási időtartama alatt minden, a támogatásból megvalósuló projekten, eseményen és megjelenésen feltüntetni, a támogatás tényét webes felületén megjelentetni, legalább a program megvalósításának végéig.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

A keretösszeg fedezetét az NKA az egyes kulturális finanszírozási szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 140/2021. (III.24.) Korm. rendelet 2. § szerint felhasznált maradványa biztosítja.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40 000 000 Ft

Igényelhető támogatás: 500 000 – 5 000 000 Ft/pályázat

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 690132/2

Pályázók köre:

  • A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti működési engedéllyel rendelkező magyarországi székhelyű múzeumok (országosmúzeumok, országos szakmúzeumok, megyei hatókörű városi múzeumok, területi múzeumok és tematikus múzeumok (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója). Jelen altéma keretében magyarországi közérdekű muzeális kiállítóhelyek és közérdekű muzeális gyűjtemények nem pályázhatnak.
  • A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerinti nyilvános könyvtárak (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója).
  • A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény szerinti közlevéltárak és nyilvános magánlevéltárak (nem önálló jogi személyiségű intézmény esetén annak fenntartója).
  • Magyar vonatkozású gyűjteményi egységekkel rendelkező határon túli magyar múzeumok (lebonyolító bevonásával pályázhatnak).

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2021. december 1. – 2023. március 1.

Finanszírozás módja:

  • 3.000.000 Ft-ot el nem érő támogatási összeg esetében az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként;
  • a 3.000.000 Ft-ot elérő vagy meghaladó támogatási összeg esetében a támogatási szerződésben/támogatói okiratban meghatározott módon, 90%-ban támogatási előlegként, valamint az Ávr. 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 10%-ban a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magában foglalja a 27% Áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • szerzői tiszteletdíj/jogdíj,
  • szakértő tiszteletdíja,
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja,
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja,
  • szöveg-, és képbevitel (írás, digitalizálás),
  • grafikai tervezés,
  • szövegszerkesztés,
  • irat- és képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás, válogatás),
  • korrektúra,
  • a tartalom megfelelő gépi kódolása,
  • a tartalom gépi kódolásának előkészítése,
  • a tartalom gépi kódolásának programozása,
  • kreatív tartalom előállítása,
  • számítógépes programozás,
  • szerverszolgáltatás bérlése,
  • szerverkapacitás / tárhely bővítése,
  • internet hozzáférés fejlesztése,
  • a tartalom adatainak frissítése,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • szakmai anyagköltség (tételes kifejtése a részletes költségvetésben szükséges),
  • eszközbeszerzés (tételes kifejtése a részletes költségvetésben szükséges).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

A támogatás terhére igényelt/megítélt személyi jellegű támogatás mértéke az igényelt/megítélt támogatás összegének 15%-át nem haladhatja meg. 

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok igényelhetőek/ elszámolhatóak a támogatás terhére.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. betétlap a 690132 altémához
  2. belföldi múzeum esetén működési engedély, határon túli magyar múzeum esetén alapító okirat, alapszabály,
  3. feladatokra és költségnemekre lebontott részletes költségvetés, valamint pénzügyi ütemezés,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • betétlap a 690132 altémához,
  • feladatokra és költségnemekre lebontott részletes költségvetés, valamint pénzügyi ütemezés.
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Az elbírálás szempontjai:

  • a szakmai koncepció megalapozottsága és hozzájárulása a pályázat céljaihoz,
  • innováció megjelenése,
  • a pályázati kiírás formai követelményeinek teljesítése (mellékletek),
  • az online publikáció fenntarthatósága,
  • a költségvetés megalapozottsága,
  • igazodás a célcsoport sajátosságaihoz.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai részbeszámolónak tartalmaznia kell:

  • a támogatói okiratban/támogatási szerződésben foglaltak szerinti pályázati célhoz kapcsolódó tevékenység előrehaladásának részletes leírását.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a megvalósított feladat szakmai leírását,
  • a digitális tartalmak kattintható linkjeit,
  • sajtóvisszhang csatolását,
  • a hasznosulás értékelését (látogatószám, megtekintések-megosztások száma, sajtóbeszámoló linkekkel),
  • a pályázó intézménynek az elkészült online tartalmak linkjeit az intézmény és/vagy annak fenntartója honlapján közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább három évig ott kell tartania. A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell ezen információk elérhetőségét.
  • a támogatott program megvalósulásáról szóló, képekkel ellátott, az OKSZ honlapján közzé tehető írásos és képes beszámolót, a digitális eléréseket tartalmazó linkekkel együtt,
  • a támogatásból létrehozott kulturális termékek folyamatos közzétételének módját.
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányát, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot, a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben/támogatói okiratban vagy az általános szerződési feltételekben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét (ahol az Ávr. támogatási szerződést említ azon rendelkezéseket a támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell):

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  •  a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben/támogatói okiratban a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2021. november 30-án éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata). 

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),

  • amelyek 2019. előtt regisztráltak (2018-ban, vagy azt megelőző években), és
  • jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,

legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig/támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a) bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-30) 572-0240, (36-1) 550-2871-es, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére/támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe/támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt/támogatói okiratot ad ki. A támogatási szerződés megkötésének/támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez/támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés/ nem adható ki támogatói okirat.

NKA Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium