A Zeneművészet Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:

  1. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
  2. támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

Abban az esetben, ha Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 3/2020. (III. 23.) EMET főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 16-28. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.

Pályázatot benyújtani az alábbi hat témakörben lehet:

1. Pályázati cél: Magyarországi hagyományos komolyzenei hangversenyélet támogatása (egyedi hangversenyek vagy hangversenysorozatok megrendezése, koncertszerű rendezvények megvalósítása).

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Erre az altémára amatőr kórusok és fúvószenekarok valamint ezek fenntartói/működtetői illetve fellépéseik szervezői nem nyújthatnak be pályázatot.
  • A Kollégium a szakmai beszámolót kizárólag a – jelen felhívásban a szakmai beszámoló követelményeinél letölthető – szakmai beszámoló betétlapon fogadja el.
  • Amennyiben a szakmai beszámolóban a pályázó hivatkozást (linket) jelöl meg, azt a Kollégium kizárólag abban az esetben fogadja el, mint a szakmai beszámoló része, ha megnyitható/kattintható formában kerül beküldésre.
  • Ha a betétlaphoz képest változás történik, és nincs előzetesen módosítási kérelem benyújtva, úgy a szakmai beszámolót a Kollégium elszámoláskor nem fogadja el!

Amennyiben a járványhelyzet nem engedi az élő koncerteket/bemutatókat, a Kollégium megfelelően dokumentált (hang-és képfelvétel, stream link) on-line megvalósítást is elfogad.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 95.000.000 Ft  

Igényelhető támogatás: 2.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 110133/159

Pályázók köre: a hangversenyt/hangversenyeket megrendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek és egyéni vállalkozók.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki magánszemélyként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát az elszámolás miatt egyéni vállalkozóra és fordítva sem.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a támogatott, aki a 110133 altémában 2019. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. július 1. – 2023. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát; illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók„Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Élő megvalósítás esetén:

  • előadók tiszteletdíja,
  • hangszerbérlet,
  • hangszerelés tiszteletdíja,
  • hangszerhangolás,
  • hangszerszállítás,
  • helyszínbérleti díj,
  • kottakölcsönzés és –beszerzés,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • reklám-, marketing- és propaganda költség,
  • szállásköltség (Idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • szerzői jogdíj(ak),
  • technikai szakemberek tiszteletdíja,
  • utazási költség.

Online megvalósítás esetén:

  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • bérleti díj (stúdió felszerelés, informatikai eszközbérlés),
  • előadók tiszteletdíja,
  • hangszerbérlet,
  • hangszerelés tiszteletdíja,
  • hangszerhangolás,
  • hangszerszállítás,
  • hang- és képfelvétel készítése és utómunka,

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a kitöltött élőzenei produkciók pályázati betétlapja (Kérjük a betétlapot elektronikus formában kitölteni, kézírással kitöltött betétlapot a Kollégium nem fogad el.),
  2. a program részletes leírása
  3. rendezvényhelyszín(ek) kezelői által adott befogadó nyilatkozat(ok),
  4. hangversenyszervezők esetében az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kiállított igazolás, amely tanúsítja, hogy a pályázó szerzői jogdíjfizetési kötelezettségének folyamatosan eleget tesz, valamint, hogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel szemben lejárt jogdíjtartozása nincsen,
  5. előadó-művészeti szervezetek esetében a nyilvántartásba vételt igazoló dokumentum másolata,
  6. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  7. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  8. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a kitöltött élőzenei produkciók pályázati betétlapja (Kérjük a betétlapot elektronikus formában kitölteni, kézírással kitöltött betétlapot a Kollégium nem fogad el.),
  • hangversenyszervezők esetében az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kiállított igazolás, amely tanúsítja, hogy a pályázó szerzői jogdíjfizetési kötelezettségének folyamatosan eleget tesz, valamint, hogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel szemben lejárt jogdíjtartozása nincsen,
  • előadó-művészeti szervezetek esetében a nyilvántartásba vételt igazoló dokumentum másolata,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,
  • a program a kulturális hagyományban meghonosodott érték megőrzésére irányul-e,
  • a program új elemekkel bővíti-e a helyi kulturális kínálatot,
  • a program kulturálisan hátrányosabb helyzetű területen jön-e létre,
  • a program fiatal közönségre fókuszál-e,
  • a program megvalósítója tehetséges pályakezdő, fiatal alkotó/előadó-e,
  • a program megvalósítója/közreműködője elismert értéket képviselő személy/együttes,
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • folyamatban van-e a megvalósítási határidő módosításával kapcsolatban kérelme a program benyújtójának.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött élőzenei produkciók beszámoló betétlapját a megvalósult adatokkal,
  • az eseményt dokumentáló plakátot/műsorfüzetet az NKA logójának feltüntetésével, fotót pdf formátumban, az esetlegesen megjelent szakmai kritikákat, illetve az esemény médiamegjelenését (amennyiben hang-, vagy/és képfelvétel készült, annak adathordozóra rögzített változatát, vagy internetes hivatkozási címét, kattintható linkjét )
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a magánszemélyként pályázó Támogatott nem nyújthat be adószámot tartalmazó bizonylatot,
  • amennyiben a pályázó Lebonyolítót von be a pályázati cél megvalósítása érdekében, úgy az összes pénzügyi bizonylatnak vagy a Támogatott vagy a Lebonyolító nevére kell szólnia,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

2. Pályázati cél: Komolyzene vonatkozásában külföldi vendégszerepléseken, nemzetközi fórumokon, versenyeken, konferenciákon, tanulmányutakon, szakmai utakon, továbbá jelentős nemzetközi szervezetek munkájában való részvétel.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Erre az altémára amatőr kórusok és fúvószenekarok nem nyújthatnak be pályázatot.
  • A Kollégium a szakmai beszámolót kizárólag a – jelen felhívásban a szakmai beszámoló követelményeinél letölthető – szakmai beszámoló betétlapon fogadja el.
  • Amennyiben a szakmai beszámolóban a pályázó hivatkozást (linket) jelöl meg, azt a Kollégium kizárólag abban az esetben fogadja el, mint a szakmai beszámoló része, ha megnyitható/kattintható formában kerül beküldésre.
  • Ha a betétlaphoz képest változás történik, és nincs előzetesen módosítási kérelem benyújtva, úgy a szakmai beszámolót a Kollégium elszámoláskor nem fogadja el!

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 1.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 110103/159

Pályázók köre: magyarországi zeneművészeti és előadó-művészeti szervezetek, szakemberek, kutatók, kamaraegyüttesek, zeneművészeti oktatási intézményekben tanuló, vagy már végzett fiatal magyar zeneművészek, a magyar zenetudomány és zenepedagógia képviselői (a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, egyéni vállalkozók, valamint jogi személyek).

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást,
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.

Ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki magánszemélyként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát az elszámolás miatt egyéni vállalkozóra és fordítva sem.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a támogatott, aki a 110103 altémában 2019. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. július 1. – 2023. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát; illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók„Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • belépőjegy,
  • biztosítási költség,
  • részvételi- és regisztrációs díj,
  • standbérleti díj,
  • szállásköltség (Idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • utazási költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket, a más forrásból megkapott, vagy igényelt támogatásokat a költségkalkuláció 4.2.1., 4.2.2., 4.2.3. pontjában kötelező feltüntetni. A megkapott támogatások fel nem tüntetése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a külföldi hangversenyek, zenei versenyek, konferenciák, tanulmányi utak kitöltött pályázati betétlapja (Kérjük a betétlapot elektronikus formában kitölteni, kézírással kitöltött betétlapot a Kollégium nem fogad el.),
  2. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  3. verseny esetén a rendező szerv írásos visszaigazolása,
  4. rendezvény meghívója, illetve munkaprogramja,
  5. tanulmány- és szakmai utak esetében munkaterv,
  6. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  7. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  8. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a külföldi hangversenyek, zenei versenyek, konferenciák, tanulmányi utak kitöltött pályázati betétlapja,
  • pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  • verseny esetén a rendező szerv írásos visszaigazolása,
  • rendezvény meghívója, illetve munkaprogramja,
  • tanulmány- és szakmai utak esetében munkaterv,
  • a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,
  • a program nemzetközi rangja, jelentősége, várható szakmai hatása,
  • a programon részt vevő pályázó korábbi versenydíjai, szakmai sikere,
  • a program szakmai értéke és nemzetközi jelentősége,
  • a program aktualitása, várható hazai hatása,
  • a program költségvetés realitása,
  • a program megvalósítója tehetséges pályakezdő, fiatal alkotó-/előadó-e,
  • a program megvalósítója/közreműködője elismert értéket képviselő személy/együttes,
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • folyamatban van-e a megvalósítási határidő módosításával kapcsolatban kérelme a program benyújtójának.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a pályázati téma megvalósulásának körülményeit,
  • a kitöltött külföldi hangversenyek, zenei versenyek, konferenciák, tanulmányi utak beszámoló betétlapját,
  • a megvalósult szakmai program/verseny eredményességét, elemző, esztétikai és kritikai alátámasztással,
  • a pályázati téma megvalósulásáról képfelvételt, vagy annak hivatkozási címét – amennyiben rendelkezésre áll,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a magánszemélyként pályázó Támogatott nem nyújthat be adószámot tartalmazó bizonylatot,
  • amennyiben a pályázó Lebonyolítót von be a pályázati cél megvalósítása érdekében, úgy az összes pénzügyi bizonylatnak vagy a Támogatott vagy a Lebonyolító nevére kell szólnia,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,

3. Pályázati cél: Ismeretterjesztő tematikus, hagyományos és/vagy interaktív komolyzenei foglalkozások kidolgozásának és megvalósításának támogatása, a magyarországi alap- és középfokú oktatási intézményekben, zeneoktatási intézményekben tanuló diákok zenei nevelésének elősegítésére élő, vagy online oktatási anyagok létrehozásával, valamint a koncertlátogató közönség ismereteinek bővítését segítő online video vagy audio zenei anyagok (zenei illusztrációk, kis létszámú koncertek) létrehozása a zene iránti nyitottság és a jövő koncertlátogató közönség számának növelése céljából.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium a szakmai beszámolót kizárólag a – jelen felhívásban a szakmai beszámoló követelményeinél letölthető – szakmai beszámoló betétlapon fogadja el.
  • Amennyiben a szakmai beszámolóban a pályázó hivatkozást (linket) jelöl meg, azt a Kollégium kizárólag abban az esetben fogadja el, mint a szakmai beszámoló része, ha megnyitható/kattintható formában kerül beküldésre.
  • Ha a betétlaphoz képest változás történik, és nincs előzetesen módosítási kérelem benyújtva, úgy a szakmai beszámolót a Kollégium elszámoláskor nem fogadja el!

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 1.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 110104/159

Pályázók köre: a zenei ismeretterjesztés területén többéves gyakorlattal rendelkező előadó-művészeti együttesek, hangversenyszervezők, alap- és középfokú oktatási intézmények (oktatási intézmények alapítványai és egyesületei is), továbbá a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, jogi személyek és egyéni vállalkozók.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki magánszemélyként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát az elszámolás miatt egyéni vállalkozóra és fordítva sem.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a támogatott, aki a 110104 altémában 2019. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. július 1. – 2023. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát; illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók„Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Élő megvalósítás esetén:

  • előadók tiszteletdíja,
  • hangszerbérlet,
  • hangszerhangolás,
  • helyszínbérleti díj (amennyiben az előadás nem az iskolákban jön létre),
  • kottakölcsönzés és –beszerzés,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szállítási költség,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • szerzői tiszteletdíjak (az ismeretterjesztő program vagy vetélkedő tematikájának kidolgozásában résztvevő szerzők részére),
  • technikai szakemberek tiszteletdíja,
  • utazási költség.

Online megvalósítás esetén:

  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • bérleti díj (stúdió felszerelés, informatikai eszközbérlés),
  • előadók tiszteletdíja,
  • hangszerbérlet,
  • hangszerhangolás,
  • hang- és képfelvétel készítése és utómunka,
  • helyszínbérleti díj,
  • kottakölcsönzés és –beszerzés,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • szerzői tiszteletdíjak (az ismeretterjesztő program vagy vetélkedő tematikájának kidolgozásában résztvevő szerzők részére),
  • technikai szakemberek tiszteletdíja,
  • utazási költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül. 

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket, a más forrásból megkapott, vagy igényelt támogatásokat a költségkalkuláció 4.2.1., 4.2.2., 4.2.3. pontjában kötelező feltüntetni. A megkapott támogatások fel nem tüntetése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a kitöltött ismeretterjesztő élő/online anyagok pályázati betétlapja (Kérjük a betétlapot elektronikus formában kitölteni, kézírással kitöltött betétlapot a Kollégium nem fogad el.),
  2. a tervezett élő/online előadás(ok)/szakmai anyag(ok) programjának részletes leírása, tervezete,
  3. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  4. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  5. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a kitöltött ismeretterjesztő élő/online anyagok pályázati betétlapja,
  • a tervezett élő/online előadás(ok)/szakmai anyag(ok) programjának részletes leírása, tervezete,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a  program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,
  • a program milyen közösségi csatornán kerül nyilvánosságra,
  • a program milyen közönség csoportot céloz meg,
  • a program megvalósítója/közreműködője elismert értéket képviselő személy/együttes,
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • a program kapcsolódik-e az iskolai tananyaghoz,
  • a program a területen jártas zenetörténészi vagy zenetudósi szakképzettséggel rendelkező, az ifjúságot is megszólítani képes moderátor/szakember közreműködésével valósul-e meg.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött ismeretterjesztő élő/online anyagok beszámoló betétlapját (Kérjük a betétlapot elektronikus formában kitölteni, kézírással kitöltött betétlapot a Kollégium nem fogad el.),
  • fotó- és/vagy videó dokumentációt (akár kattintható link formában is), vagy hangzó anyag csatolását,
  • amennyiben Támogatott az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában a pályázat benyújtásakor az a) és/vagy a b) lehetőséget jelölte, a választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a magánszemélyként pályázó Támogatott nem nyújthat be adószámot tartalmazó bizonylatot,
  • amennyiben a pályázó Lebonyolítót von be a pályázati cél megvalósítása érdekében, úgy az összes pénzügyi bizonylatnak vagy a Támogatott vagy a Lebonyolító nevére kell szólnia,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,

4. Pályázati cél: Komolyzene vonatkozásában külföldi művészek és együttesek felléptetése, szakemberek fogadása magyarországi helyszíneken.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Amennyiben a járványhelyzet nem engedi az élő koncerteket/bemutatókat, a Kollégium megfelelően dokumentált (hang-és képfelvétel, stream link) on-line megvalósítást is elfogad.    

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • A Kollégium a szakmai beszámolót kizárólag a – jelen felhívásban a szakmai beszámoló követelményeinél letölthető – szakmai beszámoló betétlapon fogadja el.
  • Amennyiben a szakmai beszámolóban a pályázó hivatkozást (linket) jelöl meg, azt a Kollégium kizárólag abban az esetben fogadja el, mint a szakmai beszámoló része, ha megnyitható/kattintható formában kerül beküldésre.
  • Ha az eredeti program leírásához képest változás történik, és nincs előzetesen módosítási kérelem benyújtva, úgy a szakmai beszámolót a Kollégium elszámoláskor nem fogadja el!

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: 1.500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 110124/159

Pályázók köre: a hangversenyt/hangversenyeket megrendező, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint jogi személyek, és egyéni vállalkozók.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki magánszemélyként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát az elszámolás miatt egyéni vállalkozóra és fordítva sem.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a támogatott, aki a 110124 altémában 2019. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. július 1. – 2023. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát; illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók„Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Élő megvalósítás esetén:

  • előadók tiszteletdíja,
  • hangszerbérlet,
  • hangszerelés tiszteletdíja,
  • hangszerhangolás,
  • helyszínbérleti díj,
  • kottakölcsönzés és –beszerzés,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • reklám-, marketing- és propaganda költség,
  • szállásköltség (Idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • szállítási költség,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • technikai szakemberek tiszteletdíja,
  • utazási költség.

Online megvalósítás esetén:

  • audiovizuális eszközök bérleti díja,
  • bérleti díj (stúdió felszerelés, informatikai eszközbérlés),
  • előadók tiszteletdíja,
  • hangszerbérlet,
  • hangszerelés tiszteletdíja,
  • hangszerhangolás,
  • hang- és fénytechnikai költség,
  • hang- és képfelvétel készítése és utómunka,
  • helyszínbérleti díj,
  • kottakölcsönzés és –beszerzés,
  • közreműködők tiszteletdíja,
  • reklám-, marketing- és propaganda költség,
  • szállítási költség,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • technikai szakemberek tiszteletdíja,
  • utazási költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket, a más forrásból megkapott, vagy igényelt támogatásokat a költségkalkuláció 4.2.1., 4.2.2., 4.2.3. pontjában kötelező feltüntetni. A megkapott támogatások fel nem tüntetése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a meghívott külföldi művész, szakember, szólista, együttes, társulat elfogadó nyilatkozata,
  2. a program helye, ideje, meghívás célja,
  3. a program részletes leírása,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a meghívott külföldi művész, szakember, szólista, együttes, társulat elfogadó nyilatkozata,
  • program helye, ideje, meghívás célja,
  • program részletes leírása,
  • a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,
  • a meghívandó művész, szakember, társulat nemzetközi rangja, elismertsége,
  • a magyarországi fellépések, előadások, programok szakmai jelentősége,
  • a várható szakmai és/vagy közönségérdeklődés,
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • folyamatban van-e a megvalósítási határidő módosításával kapcsolatban kérelme a program benyújtójának.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött élő/online zenei produkciók beszámoló betétlapját a megvalósult adatokkal,
  • az eseményt dokumentáló fotót pdf formátumban,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikákat, illetve az esemény médiamegjelenését (amennyiben hang-, vagy/és képfelvétel készült, annak adathordozóra rögzített változatát, vagy internetes hivatkozási címét),
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a magánszemélyként pályázó Támogatott nem nyújthat be adószámot tartalmazó bizonylatot,
  • amennyiben a pályázó Lebonyolítót von be a pályázati cél megvalósítása érdekében, úgy az összes pénzügyi bizonylatnak vagy a Támogatott vagy a Lebonyolító nevére kell szólnia,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,

5. Pályázati cél: A magyarországi amatőr kórusmozgalom tevékenységének támogatása.  A területi alapon rendszeresen szervezett magyarországi megyei, regionális, országos találkozók, versenyek, az Éneklő Ifjúság megyei és központi rendezvényeinek megvalósítása, kiemelkedő jelentőségű nemzetközi fesztiválokon, versenyeken való részvétel, a magyar kórusművészet értékeinek nemzetközi megismertetése, valamint önálló hangversenyek rendezése.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Amennyiben a járványhelyzet nem engedi az élő koncerteket/bemutatókat, a Kollégium megfelelően dokumentált (hang-és képfelvétel, stream link) on-line megvalósítást is elfogad.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Erre az altémára hivatásos előadó-művészeti együttesek és népművészeti csoportok, népdalkörök nem nyújthatnak be pályázatot.
  • Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által biztosított jogdíjbevétel terhére, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 35. §-a értelmében fénymásolt kotta használata nem támogatható.
  • Amennyiben a Kollégium tudomására jut, hogy a pályázó fénymásolt kottát használ, a Zeneművészet Kollégiuma a pályázó összes további pályázatát érvénytelennek minősíti.
  • A Kollégium a szakmai beszámolót kizárólag a – jelen felhívásban a szakmai beszámoló követelményeinél letölthető – szakmai beszámoló betétlapon fogadja el.
  • Amennyiben a szakmai beszámolóban a pályázó hivatkozást (linket) jelöl meg, azt a Kollégium kizárólag abban az esetben fogadja el, mint a szakmai beszámoló része, ha megnyitható/kattintható formában kerül beküldésre.
  • Ha a betétlaphoz képest változás történik, és nincs előzetesen módosítási kérelem benyújtva, úgy a szakmai beszámolót a Kollégium elszámoláskor nem fogadja el!

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: 800.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 110125/159

Pályázók köre: a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, mint az amatőr kórusok képviselői, valamint közművelődési tevékenységet alapító okiratban rögzítetten végző szervezetek, intézmények, országos hatókörű szakmai szervezetek, jogi személyek és egyéni vállalkozók.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki magánszemélyként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát az elszámolás miatt egyéni vállalkozóra és fordítva sem.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a támogatott, aki a 110125 altémában 2019. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. július 1. – 2023. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr. 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát; illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók„Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Élő megvalósítás esetén:

  • alkotók tiszteletdíja,
  • előadók tiszteletdíja,
  • helyszínbérleti díj,
  • kottakölcsönzés és –beszerzés,
  • reklám-, marketing- és propaganda költség,
  • szállásköltség (Idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • szállítási költség,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • új művek beszerzése, repertoár bővítése,
  • utazási költség,
  • verseny nevezési díja.

Online megvalósítás esetén:

  • alkotók tiszteletdíja,
  • bérleti díj (stúdió felszerelés, informatikai eszközbérlés),
  • előadók tiszteletdíja,
  • hang- és képfelvétel készítése és utómunka,
  • helyszínbérleti díj,
  • kottakölcsönzés és –beszerzés,
  • reklám-, marketing- és propaganda költség,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • technikai szakemberek tiszteletdíja,
  • új művek beszerzése, repertoár bővítése,
  • utazási költség,
  • verseny nevezési díja.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a várható bevételeket, a más forrásból megkapott, vagy igényelt támogatásokat a költségkalkuláció 4.2.1., 4.2.2., 4.2.3. pontjában kötelező feltüntetni. A megkapott támogatások fel nem tüntetése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a kitöltött élőzenei produkciók pályázati betétlapja,
  2. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  3. pályázó magánszemély kórust képviselői jogosultságáról szóló nyilatkozat, legalább két kórustag aláírásával ellátva,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • a kitöltött élőzenei produkciók pályázati betétlapja,
  • pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  • pályázó magánszemély kórust képviselői jogosultságáról szóló nyilatkozat, legalább két kórustag aláírásával ellátva,
  • a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a hazai kórusmozgalom kiszélesítése, színvonalának emelése, közösségi tevékenységeinek fejlesztése, társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak megerősítése.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött élőzenei produkciók beszámoló betétlapját a megvalósult adatokkal,
  • az eseményt dokumentáló fotót pdf formátumban,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikákat, illetve az esemény médiamegjelenését (amennyiben hang-, vagy/és képfelvétel készült, annak adathordozóra rögzített változatát, vagy internetes hivatkozási címét),
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a magánszemélyként pályázó Támogatott nem nyújthat be adószámot tartalmazó bizonylatot,
  • amennyiben a pályázó Lebonyolítót von be a pályázati cél megvalósítása érdekében, úgy az összes pénzügyi bizonylatnak vagy a Támogatott vagy a Lebonyolító nevére kell szólnia,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,

6. Pályázati cél: A magyarországi amatőr fúvószenekari tevékenység támogatása, közösségi tevékenységeinek fejlesztése, társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak megerősítése. A területi alapon rendszeresen szervezett magyarországi megyei, regionális, országos találkozók, versenyek megvalósítása, kiemelkedő jelentőségű nemzetközi fesztiválokon, versenyeken való részvétel.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Amennyiben a járványhelyzet nem engedi az élő koncerteket/bemutatókat, a Kollégium megfelelően dokumentált (hang-és képfelvétel, stream link) on-line megvalósítást is elfogad.

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • Erre az altémára hivatásos fúvószenekarok nem nyújthatnak be pályázatot
  • A Kollégium a szakmai beszámolót kizárólag a – jelen felhívásban a szakmai beszámoló követelményeinél letölthető – szakmai beszámoló betétlapon fogadja el.
  • Amennyiben a szakmai beszámolóban a pályázó hivatkozást (linket) jelöl meg, azt a Kollégium kizárólag abban az esetben fogadja el, mint a szakmai beszámoló része, ha megnyitható/kattintható formában kerül beküldésre.
  • Ha a betétlaphoz képest változás történik, és nincs előzetesen módosítási kérelem benyújtva, úgy a szakmai beszámolót a Kollégium elszámoláskor nem fogadja el!

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 8.000. 000 Ft

Igényelhető támogatás: 800.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 110108/159

Pályázók köre: amatőr fúvószenekarok képviselői, a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, egyéni vállalkozók, jogi személyek valamint közművelődési tevékenységet alapító okiratban rögzítetten végző intézmények, országos hatókörű szakmai szervezetek.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy amennyiben nem vesznek igénybe pénzügyi lebonyolítót, úgy

  • személyi jellegű költségekre nem igényelhetnek és nem kaphatnak támogatást
  • a támogatás terhére kizárólag számlás kifizetéseket teljesíthetnek.
  • ebben az esetben sem egyéni vállalkozóként, sem egyszemélyes Kft. vezetőjeként tiszteletdíjat – önmagának – a támogatás terhére elszámolni nem tud.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az a pályázó, aki magánszemélyként nyújtotta be a pályázatát (az adott pályázat keretein belül), nem módosíthatja a státuszát az elszámolás miatt egyéni vállalkozóra és fordítva sem.

Az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmények nem nyújthatnak be pályázatot.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot az a támogatott, aki a 110108 altémában 2019. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2022. július 1. – 2023. augusztus 31.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% Áfát; illetve 500.000 Ft, vagy annál kisebb összegű igényelt támogatás esetén 5.000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27%-os áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók„Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Élő megvalósítás esetén:

  • alkotók tiszteletdíja,
  • előadók tiszteletdíja,
  • hangszerelés tiszteletdíja,
  • nevezési díj,
  • reklám-, marketing- és propaganda költség,
  • szállásköltség (Idegenforgalmi adó a támogatás terhére nem számolható el),
  • szállítási költség,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • terembérleti díj,
  • új művek beszerzése, repertoár bővítése,
  • utazási költség.

Online megvalósítás esetén:

  • alkotók tiszteletdíja,
  • bérleti díj (stúdió felszerelés, informatikai eszközbérlés),
  • előadók tiszteletdíja,
  • hangszerelés tiszteletdíja,
  • hang- és képfelvétel készítése és utómunka,
  • nevezési díj,
  • reklám-, marketing- és propaganda költség,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • technikai szakemberek tiszteletdíja,
  • terembérleti díj,
  • új művek beszerzése, repertoár bővítése,
  • utazási költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat, ezért a jogcímre vonatkozó módosítási kérelem elutasításra kerül.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A Kollégium üzemeltetési és fenntartási kiadások elszámolását (rezsiköltséget) nem engedélyezi.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok nem igényelhetők/nem számolhatók el a támogatás terhére.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  2. a kitöltött élőzenei produkciók pályázati betétlapja,
  3. pályázó magánszemély zenekart képviselői jogosultságáról szóló nyilatkozat, legalább két zenekari tag aláírásával ellátva,
  4. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  5. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza),
  6. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • pályázó szakmai tevékenységének bemutatása,
  • a kitöltött élőzenei produkciók pályázati betétlapja,
  • pályázó magánszemély zenekart képviselői jogosultságáról szóló nyilatkozat, legalább két zenekari tag aláírásával ellátva,
  • a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET NKAI az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai Kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala,
  • a program a kulturális hagyományban meghonosodott érték megőrzésére irányul-e, 
  • a program új elemekkel bővíti-e a helyi kulturális kínálatot,
  • a program kulturálisan hátrányosabb helyzetű, vagy határon túli területen jön-e létre,
  • a program fiatal közönségre fókuszál-e,
  • a program megvalósítója tehetséges pályakezdő, fiatal alkotó/előadó-e,
  • a program megvalósítója/közreműködője elismert értéket képviselő személy/együttes,
  • a program megvalósításának költségtervezete reálisnak tűnik-e,
  • a program rendelkezik-e egyéb különleges értékkel,
  • folyamatban van-e a megvalósítási határidő módosításával kapcsolatban kérelme a program benyújtójának.

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött élőzenei produkciók beszámoló betétlapját a tervezett és a megvalósult adatokkal,
  • az eseményt dokumentáló fotót pdf formátumban,
  • az esetlegesen megjelent szakmai kritikákat, illetve az esemény média megjelenését (amennyiben hang-, vagy/és képfelvétel készült, annak adathordozóra rögzített változatát, vagy internetes hivatkozási címét),
  • versenyek esetén a verseny dokumentációját, az elért eredményt, a résztvevő együttesek számát,
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Támogatott nevére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a magánszemélyként pályázó Támogatott nem nyújthat be adószámot tartalmazó bizonylatot,
  • amennyiben a pályázó Lebonyolítót von be a pályázati cél megvalósítása érdekében, úgy az összes pénzügyi bizonylatnak vagy a Támogatott vagy a Lebonyolító nevére kell szólnia,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.) 2/A. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Kulturális Alap tisztségviselőinek, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közeli hozzátartozóinak, továbbá bejegyzett élettársának pályázatát érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait a Kormány által meghatározott www.kozpenzpalyazat.gov.hu központi portálon is közzétesszük.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.), valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben/támogatói okiratban vagy az általános szerződési feltételekben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét (ahol az Ávr. támogatási szerződést említ azon rendelkezéseket a támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell):

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján, ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben/támogatói okiratban a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben/támogatói okiratban, valamint a felhívásban meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2022. március 23-án éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata). 

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),

  • amelyek 2020. előtt regisztráltak (2019-ben, vagy azt megelőző években), és
  • jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,

legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig/támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a)bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

Felhívjuk a magánszemélyként pályázók figyelmét, hogy a támogatási szerződés megkötéséig/támogatói okirat kiadásáig ellenőrizzék a Felhasználói fiókjukban, a regisztrációs dokumentumok között a feltöltött személyi azonosító okmányuk érvényességét (személyi igazolvány, útlevél). Lejárt személyi okmányok esetén szerződés nem köthető/okirat nem adható ki, ez esetben érvényes dokumentum feltöltése szükséges a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2896-os, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére/támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe/támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatási szerződést köt/támogatói okiratot ad ki. A támogatási szerződés megkötésének/támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez/támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés/ nem adható ki támogatói okirat.

Zeneművészet Kollégiuma