A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma nyílt pályázati felhívása


Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34. pontja, illetve 196. pontja szerinti feltétel teljesülése okán a jelen pályázati felhívás szerinti támogatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó állami támogatásnak, amennyiben a pályázó nyilatkozik az alábbiak szerint:

  1. a támogatandó tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, mivel a pályázatba foglalt tevékenységek kapcsán a piaci bevételei nem érik el működési költségek legalább felét, és/vagy
  2. támogatandó tevékenységből megvalósuló szolgáltatások korlátozott vonzáskörzettel rendelkeznek, ezeket elsősorban magyar állampolgárok fogják igénybe venni (és a külföldi látogatók száma előre láthatóan marginális lesz), és ezért a támogatás előreláthatóan marginális hatással van a határon átnyúló beruházásokra és letelepedésekre.

Abban az esetben, ha Közlemény hivatkozott pontjaiban megfogalmazott feltételek nem teljesülnek, a jelen pályázat alapján nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, és a támogatás az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról szóló 3/2020. (III. 23.) EMET főigazgatói utasításnak a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra vonatkozó, 16-28. pontjai szerinti szabályok betartásával nyújtható.

Pályázati cél: olyan művészeti értéket létrehozó és bemutató kulturális fesztiválok megrendezésének támogatása, amelyek: 

  • önálló koncepcióval és egyedi arculattal rendelkeznek,
  • rendszeres időközönként, ismétlődően megrendezésre kerülnek,
  • időtartamuk legalább 3 egymást követő nap,
  • napi programkínálatuk több programot tartalmaz,
  • a kulturális értékközvetítést elsődleges elemnek tekintik, és magas színvonalon valósítják meg.

A kollégium elvárása, hogy a támogatott fesztivál gazdagítsa nemzeti műveltségünket, a hazai és a nemzetközi előadók jeles képviselői mellett törekedjen a fiatal tehetségek bemutatására. Járuljon hozzá az ország/egy-egy régió/település kultúrájának megismertetéséhez, és ezen keresztül a magyar kultúra pozíciójának és színvonalának erősítéséhez.

Pályázati feltételek:

  • a rendezvény költségvetése (pályázati adatlap 4.1.5. pont B oszlopban feltüntetett összeg)  
    • Magyarország területén megvalósuló fesztivál esetén legalább 7.500.000 Ft,
    • határon túl megvalósuló fesztivál esetén legalább 5.000.000 Ft;
  • a költségvetés forrásai között szerepel bevétel

A tervezett bevételeket a pályázati adatlapon lévő részletes költségvetésben – pályázati adatlap 4. pontja – is szerepeltetni kell:

  • a 4.2.1. pontban a pályázat beadásakor már rendelkezésre álló szponzorációs bevételeket kell feltüntetni (a Kollégium a 4.2.1. ponton belül a ”Az államháztartáson belüli szervezettől (kivéve önkormányzattól), a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettől, ezen szervezetek tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezettől vagy alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványtól, közalapítványtól, külföldi forrásból kapott támogatás”, az „Önkormányzattól kapott támogatás”, valamint az „Egyéb kapott támogatás, ideértve az államháztartáson kívüli szervezettől kapott bármely támogatást” soron feltüntetett összeget fogadja el bevételként),
  • a 4.2.2. pontban a várható bevételeket (jegybevétel, vendéglátás és más kereskedelmi bevétel, bérleti díj, olyan szponzorációs bevétel, amely a pályázat beadásakor még nem áll a pályázó rendelkezésére) kell feltüntetni;
  • támogatás esetén a pályázónak a programról készült részletes ismertetőt (leírást és képeket) a pályázó vagy a támogatott fesztivál online felületén (weblap vagy Instagram vagy Facebook oldal) közölnie kell, továbbá a szakmai beszámoló benyújtásától számítva legalább egy évig ott kell tartania;
  • a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A támogatás forrása: Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium nem támogatja:

  • a turisztikai termékként megjelenő gasztronómiai fesztiválok megvalósítását,
  • a filmes fesztiválok megvalósítását,
  • a sportrendezvények megvalósítását,
  • a településnapok megvalósítását,
  • a teljes színház évadok, valamint a teljes nyári színházi évadok megvalósítását (kizárólag a normál évadtól – könyvelési szempontból is – elkülönülő programként megvalósuló fesztiválokat támogatja),
  • a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma korábbi döntései során támogatásban részesített, de jelen pályázati időszakban megvalósuló fesztiválokat (kiegészítő támogatás támogatott fesztiválokhoz nem igényelhető).

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 330.527.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 15.000.000 Ft/pályázat.

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 70%

Altéma kódszáma: 206107/257

Pályázók köre:

  • jogi személyek,
  • egyéni vállalkozók.

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 15. § (2) bekezdése alapján költségvetési támogatás nem igényelhető és nem használható fel az egyéni vállalkozó kedvezményezett tevékenysége szüneteltetésének időtartama alatt.

Magánszemély, egyéni cég, valamint társasház nem nyújthat be pályázatot!

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy nem nyújthat be pályázatot:

  • az a támogatott, aki a 206107 altémában 2020. évben (vagy azt megelőzően) hozott támogatási döntés alapján olyan támogatási szerződéssel rendelkezik, melyhez még nem nyújtott be a támogatási szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő  – a támogatás szabályszerű felhasználását alátámasztó – teljeskörű szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást;
  • az NKA Bizottsága 42/2021. (IV.23.) számú határozata alapján a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény szerinti kultúrstratégiai intézmény.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy pénzügyi lebonyolítót kizárólag határon túli, magyarországi számlaszámmal NEM RENDELKEZŐ pályázók vehetnek igénybe.

A pénzügyi lebonyolító feladata a támogatási összeg átutalásának technikai lebonyolítása, más szerepkört nem tölthet be. Amennyiben a fenti feltételek nem teljesülnek (határon túli, magyarországi számlaszámmal nem rendelkező pályázó) pénzügyi lebonyolító igénybevétele nem engedélyezett.

Pénzügyi lebonyolító kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező, önállóan gazdálkodó jogi személy lehet. Egyéni vállalkozó, egyéni cég, társasház nem. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az NKA portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2023. május 1. – 2023. december 31.

Az adott fesztivál megrendezésével kapcsolatos kiadások kezdő időpontja (a számlák teljesítésének időpontja) a fesztivál konkrét kezdő időpontját megelőző maximum 120 nap lehet.

Finanszírozás módja: A támogatás folyósítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 87. § szerinti támogatási előlegként kerül sor.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1 %-át + 27% Áfát – a nevezési díj összege 1 millió Ft-nál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 10.000 Ft + 27% Áfa összegnél – köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Tájékoztatjuk, hogy a befizetett nevezési díj az NKA-hoz benyújtott elszámolásokban nem szerepeltethető költség!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium előírja.

A pályázó részére előírt kötelező saját forrás az összköltség minimum 30 %-a.

Az előírt kötelező saját forrás rendelkezésre állásáról nyilatkozatot vagy igazolást kérünk a pályázati adatlap 7. pontjához feltölteni. 

Az Ávr. 75. § (4) bekezdése alapján a saját forrás rendelkezésére állásáról szóló nyilatkozaton

  • helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,
  • költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,
  • fenti pontok alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrás rendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával való igazolását kell érteni.

A saját forrást a pályázati adatlap költségvetésének 4.2.1. pontjában fel kell tüntetni („Saját forrás”, „Az államháztartáson belüli szervezettől (kivéve önkormányzattól), a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettől, ezen szervezetek tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezettől vagy alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványtól, közalapítványtól, külföldi forrásból kapott támogatás”, „Önkormányzattól kapott támogatás”, valamint az „Egyéb kapott támogatás, ideértve az államháztartáson kívüli szervezettől kapott bármely támogatást” soron feltüntetett összeg fogadható el saját forrásként).

Saját forrásként kizárólag azon bevételek fogadhatók el, amelyek más szervezet felé nem kerülnek elszámolásra!

Felhívjuk pályázóink figyelmét:

  • a megítélt támogatásról és a megítélt támogatáshoz arányosított saját forrással együttesen kell elszámolni,
  • saját forrásként is csak a pályázati adatlapon szerepeltetett jogcímek számolhatók el,
  • a saját forrás terhére a kollégium engedélyezi a fesztivál megrendezésével kapcsolatos, számlával igazolt alábbi kiadások elszámolását is (melyre támogatás nem igényelhető!): őrzés-védelem, szemétszállítás, takarítás, engedélyeztetési költségek, mobil toalett kölcsönzés, fesztiválhoz igazoltan kapcsolódó közüzemi fogyasztások (víz, csatorna, áram).

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • bérleti díj/kölcsönzési díj (audiovizuális eszközök, helyszín, lelátó, pavilon, sátor, színpad, színpadtechnika, terem, terület),
  • biztosítási költség (biztosítóval kötött),
  • csoportos étkeztetés (A kért/megítélt/elszámolni kívánt támogatási összeg max. 20%-a lehet! A támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel valamint ásványvíz vásárlására fordítható, más alapanyag beszerzésre nem),
  • díszlet,
  • fellépők (előadóművészek, együttesek) tiszteletdíja,
  • installációs költség,
  • jelmez,
  • kellék (olyan eszköz, amely a megvalósítandó művészeti tevékenység során használatba kerül),
  • kép- és hangrögzítés, streamelés (fotó-, videó-, hangfelvétel készítése stb.),
  • műsorvásárlás (produkciók),
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség,
  • reklám-, PR- és marketingköltség,
  • rendezvényszervezés,
  • szakmai közreműködők tiszteletdíja (alkotóművész, előadó, fordító, hagyományőrző, játszóházvezető, kézműves, kiállításrendező, koreográfus, kurátor, moderátor, műsorvezető, projektmenedzser, színpadmester, technikai munkatárs, tolmács, zsűri),
  • szállásköltség,
  • szállítási költség,
  • szerzői jogdíj,
  • szolgáltatási költség (fénytechnika, hangtechnika, lelátó építése és bontása, színpad építése és bontása, vetítéstechnika),
  • utazási költség.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a Kollégium a pályázati döntés során a felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat.

Személyi juttatásként fizetett tiszteletdíj részeként a munkaadókat terhelő adók és járulékok igényelhetők és elszámolhatók a támogatás terhére.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

A támogatás terhére tényleges pénzmozgással nem járó – kompenzálással, engedményezéssel teljesített – költség nem számolható el/a költségvetésben nem szerepeltethető.

A programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

Üzemeltetési és fenntartási kiadásokra (rezsiköltség) támogatás nem igényelhető és nem számolható el.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. a 206107-es altémához kapcsolódó betétlap (a betétlap a linkre kattintva tölthető le);
  2. a fesztivál részletes, napra lebontott műsorterve max. 3 oldal terjedelemben (a nyomtatvány a linkre kattintva tölthető le);
  3. részletes költségvetés (a költségvetés sablon a linkre kattintva tölthető le);
  4. az előírt (30%) saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat vagy igazolás,
  5. a nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata;
  6. a számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza);
  7. nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról (a nyilatkozat a linkre kattintva tölthető le).

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata).

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.).

Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges.

A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állományméret: 10MB

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók

Az alábbi pályázati dokumentumok hiánypótlására nincs lehetőség:

  • hibásan vagy nem megfelelően kitöltött költségkalkuláció (pályázati adatlap 4. pontja),
  • a 206107-es altémához kapcsolódó betétlap,
  • részletes költségvetés,
  • a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki terhelési bizonylat másolata,
  • nyilatkozat az uniós állami támogatási szabályoknak a Kedvezményezett részére nyújtandó támogatásra történő alkalmazhatóságáról.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a mellékletként feltöltendő pályázati dokumentumok mindegyike hiányzik, vagy a pályázó üres dokumentumokat csatol pályázatához.

Ha a pályázatot és a fentiekben ismertetetteken kívüli dokumentumokat a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az Ávr 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a pályázat hiányosságai, hibái hiánypótlás útján nem orvosolhatók, vagy a pályázó nem vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlást, lehetőség van pályázatának érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

A benyújtott pályázat az Ávr. 70. § (3) bekezdése szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítható, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból (kivéve a fent részletezett dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban hiánypótlás nem lehetséges);
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció vagy a pályázati adatlap.

Az EMET az általa be nem fogadott pályázatokat, a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat, illetve azon pályázatokat, ahol a pályázó a hiánypótlást nem teljesítette, tájékoztatással, feltételesen érvénytelen minősítéssel küldi meg a szakmai kollégiumnak.

A nevezési díj megfizetésének rendje:

A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 10032000-01451461-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Kérjük, hogy a csekken az NKA Igazgatóság címét ne tüntesse fel! (A címet is tartalmazó csekket/csekkeket a posta nem kézbesíti.)

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N……….) számot, valamint az altéma kódszámát.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban.

Elbírálás szempontjai:

A Kollégium döntésénél a minőségi szempontok érvényesítése mellett a támogatott projektek kiválasztása során a Kárpát-medence területének minél arányosabb területi lefedettségére törekszik. Megyénként csak különösen indokolt esetben részesülhet ötnél magasabb számú pályázó támogatásban.

A bírálat során a Kollégium az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • Program, kulturális jelentőség, gazdasági szerep, szervezési és marketingszempontok, gazdálkodás, előzmények, hagyományok,

Ezeken belül kiemelten az alábbiakat:

  • huzamosabb ideje kiemelkedő kulturális értéket hoznak létre;
  • kulturális szempontból hátrányos helyzetű (földrajzilag vagy műfajilag ellátatlan) területen valósulnak meg;
  • a magyarországi  kisebbségek hagyományait bemutató programok, produkciók, különös tekintettel a magyarországi roma  fellépők produkcióira;
  • egyidejűleg több művészeti ágnak nyitnak teret;
  • új közönségréteget szólítanak meg (különös tekintettel a fiatal korosztályokra, valamint a kulturális szempontból hátrányos helyzetű társadalmi csoportokra);
  • költségvetésükben a szellemi alkotások, előadások közvetlen költségei az elsődlegesek, szemben a járulékos költségekkel (pl. technika, vendéglátás, szervezők díjazása);
  • hatékony, és egyben költségtakarékos marketing megoldásokat alkalmaznak;
  • kialakult művészeti minőséget tükröző egyéni arculatuk van;
  • kulturális, művészi, közösségi minőség ötvözése;
  • a rendezvény újszerű, innovatív megközelítése a tartalom, a megvalósítás módszereinek terén;
  • olyan egyedi közösségi kapcsolatrendszer a megvalósítás terén, ami mások számára is modell-, vagy akár országosan példaértékű;
  • széles rétegek elérése, korosztályok, társadalmi rétegek, kihívással élők, hátrányos helyzetűek megszólítása;
  • társadalmi, oktatási, tudományos, terület- és településfejlesztési, környezetvédelmi megközelítések;
  • nemzetközi egyezmények, ajánlások figyelembevételével  az UNESCO szellemi örökség konvenció, UNESCO kulturális kifejezések sokszínűsége konvenció;
  • az esemény céljának, koncepciójának, programjainak rövid, világos és meggyőző megfogalmazása, mely sajtóanyagként is használható,
  • az online megjelenés minősége,
  • hazai és/vagy nemzetközi, fesztiválokat tömörítő szakmai szervezetek tagjai.
  • A benyújtott költségvetés megalapozottsága, realitása, esetlegesen egyéb forrásból származó támogatás megléte/aránya.

A pályázat támogatása esetén a Kollégium további, a projektre vonatkozó adatokat is bekérhet.

A támogatott projekt megvalósítása során Támogatott/Pályázó köteles az NKA honlapján közzétett általános PR-rendelkezéseket betartani. 

Elszámolásra vonatkozó előírások:

A pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött 206107 szakmai beszámoló betétlapot (a betétlap a linkre kattintva tölthető le);
  • a fesztivállal kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes program ismertetője, szórólapok, plakát, fotódokumentáció, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalója stb.);
  • a PR kötelezettségek megfelelő dokumentálása (fotódokumentációval, audiovizuális felvétellel stb.);
  • az uniós állami támogatásról szóló nyilatkozatában az a) és/vagy a b) lehetőség választását megalapozó feltételek teljesülését alátámasztó tényeket, körülményeket és bizonyítékokat

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolás elfogadásának feltételei:

  • a Támogatott nevére és címére kiállított eredeti záradékolt bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok, szerződések), banki átutalás teljesítését igazoló bizonylatok szkennelt példányának benyújtása, figyelemmel arra, hogy elektronikus úton előállított számla esetében a számla kiállítójának kell a számlára rávezetni a pályázati azonosítószámot a számla kiállításakor,
  • a kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumának csatolása (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is). Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe,
  • szükséges benyújtani a számfejtéssel kifizetett megbízási- és tiszteletdíj szerződéseinek szkennelt példányát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatói okiratban meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell, oly módon, hogy a fordítás tényét aláírással igazolni kell,
  • a forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítési időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha a számlán nem szerepel illetve nem állapítható meg a teljesítés időpontja, úgy a számla kifizetésének napján érvényes – az MNB által közzétett – deviza középárfolyamon átszámítva kell az elszámolásban szerepeltetni,
  • 1.500.000 Ft feletti kifizetések kizárólag banki átutalással teljesíthetők, melynek igazolása a banki terhelési értesítővel történik az elszámolásban.

TOVÁBB AZ ADATLAP KITÖLTÉSHEZ >>

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk pályázóinkat:

Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Pályázó a pályázat benyújtásával igazolja, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk,
nyilatkozatok, dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek.

Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a Támogatáskezelő tudomására jut, hogy a pályázatban szerepeltetett adatok – különös tekintettel a támogatási cél megvalósítására szolgáló meglévő, valamint folyamatban lévő, igényelt forrás – feltüntetése nem teljeskörű, a pályázat a bírálati szakaszban érvényteleníthető, a támogatási döntés visszavonható.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKAtv.) 2/A. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Kulturális Alap tisztségviselőinek, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közeli hozzátartozóinak, továbbá bejegyzett élettársának pályázatát érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel, az NKAtv., valamint a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V. 9.) NKÖM-rendelet (a továbbiakban: NKAvhr.) alapján támogatásban részesülnek.

Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatói okiratban vagy az általános szerződési feltételekben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzéstűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az Áht. 54. §, továbbá az Ávr. 100. § tartalmazza.

Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza az NKAtv. 9. § (8) bekezdése, az Áht. 56/B-C. §, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. mellékletének III. pontja szerint.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét

Az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét (ahol az Ávr. támogatási szerződést említ azon rendelkezéseket a támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell):

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell – a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek ismertetését valamint az azokhoz kapcsolódó részletes költségtervet.
  • a 70. § (3) bekezdés alapján, ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az Áht. 50/A. § alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
  • a 85. § (1) bekezdés alapján amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
  • a 86. § (1) bekezdése alapján, a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 88. § (3) bekezdése alapján fel kell függeszteni a költségvetési támogatás folyósítását, ha a támogatási szerződés megkötését / támogatói okirat kiadását követően a kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását vagy az attól történő elállást, illetve a támogatói okirat visszavonását teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.
  • a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • a 94. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az elszámolás határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő kitűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra – ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik – legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.
  • a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • a 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben/támogatói okiratban a felek eltérhetnek.
  • Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatói okiratban meghatározott jogcímekre használhatja fel.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell.

A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek bejelenteni.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2023. május 11-én éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható.

Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Nem szükséges postai úton beküldeni a regisztrációhoz szükséges, egyszerű másolatban kért dokumentumokat (pl. alapító okirat másolata). 

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

Az államháztartáson kívüli szervezeteknek (gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, egyesülés, egyéb gazdálkodó szervezet, civil szervezet, szakszervezet, köztestület, egyéb nonprofit szervezet, egyházi intézmény, határon túli szervezet),

  • amelyek 2021. előtt regisztráltak (2020-ban, vagy azt megelőző években), és
  • jelen pályázati felhívásra pályázatot kívánnak benyújtani,

legkésőbb a támogatói okirat kiadásáig az Ávr. 75. § (3), (3a), valamint (5) és (5a)bekezdésének értelmében meg kell újítaniuk a regisztrációjukat a „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ NKA PORTÁLJÁN TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓHOZ” nevű dokumentumban foglaltak szerint.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 550-2613-as, (36-1) 550-2803-as számokon kaphatnak.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy amennyiben a pályázati döntés időpontjában az NKAvhr-ben foglaltak szerint a pályázó a kezelő szervvel kötött korábbi szerződésében foglalt feltételeket (pénzügyi elszámolás, szakmai beszámoló, záróbeszámoló határidőben való teljesítése) megszegte, vagy a kezelő szerv nyilvántartásai szerint lejárt, teljesítetlen pénzügyi kötelezettséggel rendelkezik, úgy a beadott pályázat érvénytelennek minősül.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatói okiratba ütközik. A kifogás elbírálására az Ávr. 102/D. §-ban foglaltak az irányadóak.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a támogatottakkal támogatói okiratot ad ki. A támogatói okirat kiadásának feltétele, hogy a támogatott a támogatói okirat kiadásához előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. § részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem adható ki támogatói okirat.

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma